Nagyon nincs még vége az évnek, nagyon mímeli a munkát a doktorminiszterelnök uraság meg a sleppje; jönnek-mennek, megszavaznak, kormányt ülnek, aláírnak, pecsételnek, intézkednek, interjút adnak. Jó, azért a minap Soltvadkerten volt idő betérni egy cukrászdába is a rókaképű kastélytulajdonossal, aki nem Dr. Genya, mert annak állítólag nincsen, hanem a másik, aki örökbe akarta adni a kastélyokat, most meg a vasúti pályaudvarokat szervezi ki az állam alól. Jó, a Tiborcznak van néhány kastélya, elnézést, családban marad, ráadásul a famíliának egyenesen luxuserődje is van Hatvanpusztaverszájon, miután a Budai Várat már elfoglalta.
Szóval ezek ketten meg egy valag Kevin Costner állig felfegyverkezve kávéztak és dubaji csokit toltak az arcukba, és hát pechükre megjelent a Telex stábja, mert kaptak egy fülest, hogy ott tivornyázik a sütőtökszínűek sztárja és talán tudnak tőle kérdezni. Merthogy hosszú éveken keresztül egyáltalán nem válaszolt az általa fake news sajtónak titulált független orgánumoknak, de ez kissé megváltozott, mióta a számok nem úgy állnak. Igazából csak ez változott, a lényeg maradt: kérdezik, ő meg nem rohan el egyből, csak tendenciózusan hazudik. Mozog ugyan a cserepes szája, de amit mond, annak semmi köze ahhoz, amire a kérdés vonatkozott.
Ahogy Hadházy Ákos is mondta, ma is érvényes: muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott. Szerintem ezt az alakot nem kérdezni kellene, hanem vallatni. Mondjuk valamilyen Bródy János dallal, hátha akkor bevallana mindent (dehogy vallana). A lényeg, hogy igazából teljesen mindegy, mit ugat, úgyse lehet arra alapozni. A karácsonyi tűzszünetes hazugságaival próbálta szembesíteni az újságíró, nem sok sikerrel járt. Ennek a csávónak a fejéről tényleg már csak egy kucsma hiányzik, meg egy balalajka a kezéből, szerintem úgy sokkal hitelesebb lenne. És akkor nem kéne pofáznia se, elég lenne ha dalban mondaná el, amit hallani akar a nagyérdemű. Az is mennyire életszerű, hogy megjelent egy gyerek is a helyszínen egy darab nemzeti trikolórral a kezében, amit az útátadón szerezhetett, erre kért egy dedikálást. Beszarsz. Én ennyi idős koromban nem Kádár János után koslattam, hanem a Bravó újságokat nézegettem, de hát változnak az idők. Kádár János elcseszett reinkarnációja pedig nem tűrte az ellentmondást: „Fordulj meg!” Csak azt nem tette hozzá, hogy büdös kölök, aki milyen jól jött a képbe, Havasi szolga diadalmasan véget vethetett a főnöke számára rendkívül kínos kérdezősködésnek. Azért még a Transportebe való bemászása előtt próbálták megszorongatni, de nem jött össze. Hazudott, hazudott és hazudott.
Majd folytatta tovább a hazudozást a Parlamentben, három napja részletekben közli a parlamenti csörte meneteit. Ahol lassan tizenöt éve havonta egyszer 2 percben lehet kérdezni a félistent, aki majd hörög valamit, majd még van 1-1 perc a viszontválaszokra. Mindezt előre megkomponált, írásban előzőleg beadva, hogy ez fel tudjon készülni valami frappáns tahósággal a riposztra. Azért van annak egy diszkrét szarszaga, hogy összesen 3 percben lehet próbálkozni valamit megtudni a kucsmás királytól azzal kapcsolatban, hogy mégis mi a fasz folyik az országban. Mert azon kívül nem sok minden, maximum a vőlegény nemi szerve. Hogy például mi a helyzet a pénzzel? Mi a helyzet a Fidesz kormányzati korrupció miatt visszatartott uniós forrásokkal, az Erasmusszal. Hogy a Rejtő-regény sikkasztó főkönyvelőjének ugyan miért fontosabb a sokmilliárdos vagyon, a kastély, mint a sokat hivatkozott magyar emberek, akiknek ez a pénz járna. Kastély nincs, 12 milliárd euró az ország számláján, csak az elszámolási rendszer bonyolult, de amíg ő él és mozog, Magyarország „egyetlen fillért „sem veszít el”.
Ja, onnan tudhatja a pórnép, hogy neki nincs kastélya, mert azt mondta, a kérdésekre pedig nem válaszolt, ezért azt továbbra sem lehet tudni, hogy az ország hogyan áll anyagilag. Szarul, ezt sejtjük, de nem tudjuk, hogy mennyire, mert ők mindent letagadnak és mindenkit hülyének néznek. Azért kéne tudni, hogy mi van, mert az Európai Bizottság hétfői döntése értelmében az elmúlt év jogászkodásai nem oldották meg a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaival kapcsolatos összeférhetetlenségi aggályokat, így a Bizottság továbbra sem engedi vissza a modellváltott (értsd: fideszes alapítványokba kiszervezett) egyetemeket az Erasmus- és Horizon-programokba. Szevasztok, egyetemisták, így jártatok, üzeni a főnök. Jó hír, hogy Erasmus elbukása mellett a 2022 decemberében zároltak 12,2 milliárd eurónyi kohéziós forrást is, amiből év végén körülbelül 1 milliárd eurónyi támogatás végleg elveszhet, a többi meg majd szépen, sorban. 400-410 milliárd forint? Kit érdekel? Legyen elég annyi, hogy ott a számlán.
Miután Lázár elismerte, hogy a MÁV azért áll a működésképtelenség szélén, mert nincs pénz, és „szarból nem lehet várat építeni”, Bedő Dávid momentumos képviselő felvetette az országtulajdonosnak: olyannyira nincs pénz, hogy az EU-nál kellett „kuncsorogni” pénzért a pedagógusok fizetésére, annyira, hogy titokban kínai hitelekkel adósítják el az országot, de most se egészségügyre, MÁV-ra, oktatásra szándékoznak pénzt költeni, hanem az olimpiára, mert neki csak az számít. Hát ja. Szereti a sportot a testes békepingvinpáva. Meg a jó magyar konyhát, meg a homárt. Meg a pénzt. A többi le van szarva. Pénz meg azért nincs, mert az ellenzék azon dolgozik, hogy ne legyen. Milyen szar lehet mikor már egy öblöset gyurcsányozni sincs értelme. Eddig azzal mindent meg lehetett magyarázni, de ez az opció már nincsen, szevasz. Most igazából senki nincs vele szemben a parlamentjében, akire rá lehetne kenni a szart. Vagyis éppen rá lehet kenni, és napokon keresztül ezzel lájkokat vadászni, de végtelenül kínos azt az ellenzéket rugdosni, amelyik ugyan 2026-ig ott fog ülni biodíszletként és asszisztál majd a fellépéseihez, de ennek semmi jelentősége.
Annak van jelentősége, hogy nincs pénz, hiába hazudja, hogy a számlán van. Júdás a saját szájával mondta, hogy a hatalmas méretű vasúti pályaudvarok felújítása „iszonyatos mennyiségű pénzt venne igénybe”, de „mindenhonnan hiányzik a pénz”. Még ma is emésztem: azt mondja, hogy Magyarországnak nem lesz arra pénze, hogy ezeket a hatalmas pályaudvarokat fel tudja majd újítani. Ezért szerinte támogatandó, hogy azok kapják meg azokat, akiknek „van pénzük és képesek ezeket felújítani”; „nem a vasutat adjuk állami pénzbe, hanem azokat az épületeket”, amelyekre nincs pénz.
Ach so – mondaná Fritz. A reptér az igen. Onnan lehet lopni, a vasút az nem jó, mert onnan majd csak akkor lehet lopni, ha valaki beleinvesztál 99 évre. És még azt nem fogja fel ez a semmirekellő, hogy először a vasúthálózatot kellene fejleszteni, nem a pályaudvarokat. Jó, azokat is, de előbb működjön a tömegközlekedés A-ból B-be. Ha nem a saját szememmel látom, hogy egész Európában mennyi ember utazik vonattal, akkor el sem hiszem. Japánt már nem is mondom, az egy sziget. De akkor is. A vonat mindenhol pontos időben indul, nem kell ott lenni indulás előtt 2 órával, mint a reptereken, gyors, rugalmas és kényelmes. És megfizethető is. Meg nem szennyezi a környezetet és kevesebb a baleset is. Nyilván nem nálunk, hanem ott, ahol ez profin működik. Itt semmi nem működik, és nem azért mert nincs rá igény, hanem mert ellopták azt a pénzt, amiből már rég világszínvonalú lehetne. Egyébként tényleg minden vasútállomás egy pláza is egyben, mármint ott ahol van működő vasúthálózat. Ahol nincs, ott pályaudvarra sincs szükség, mert senki nem használja. De Hatvanpuszta meg Felcsút, az igen. Ott minden van, csak utas nincs. Hogy a fene egye meg a jódolgotokat.
Ceterum censeo: az orbáni rendszer bukni fog!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.