Ne tévedjünk, ne tévedjek én se, azért annyi kapcsolata még maradt a valósággal a kontextus nélküli béke és Moszkva nagy magyar barátjának, az ún. béketábor kipcsakul vernyogó hangjának, aki elhitte magáról, hogy tízmilliós szegényházi európai miniszterelnökként közvetíteni képes, mert egyenesen az ő közvetítésére van szükség Oroszország Nyugat ellen zajló valódi és hibrid háborújában, hogy némely tisztább pillanatában tudja – nem véletlenül kezdte a péntek reggeli közpénzmédiás kukorékolását ezzel -, hogy fürdőzhet a nemzetközi vizekben, de minden ellenkező hazugságával szemben a sorsa a magyar medencében fog eldőlni.
Ahogy elnézem az aktuális békemissziós ábrát az persze igaz, hogy például míg a szomszédos országban Moszkva hibrid háborús hadviselése (értsd: az elnökválasztási folyamatba való beavatkozás) ELLEN küzdenek a románok, addig ő 2026-ban, vagy ha szükségesnek tűnik, már azelőtt, kifejezetten kérni fogja Moszkvától, hogy az eddiginél is keményebb dezinformációs, manipulációs rohamot indítson a magyar választópolgárok jobb belátásra bírása érdekében, de ettől még elméletben egy ilyen szuverén, mások véleményére, bírálatára, kritikájára nem kíváncsi, önállóan dönteni képes országban a tankönyvi propaganda szerint sem Brüsszel és nem is Moszkva, hanem a magyarok fognak dönteni arról, hogy ki legyen kormányon, ki legyen ellenzékben, esetleg ki menjen a levesbe.
Ha ettől az egyáltalán nem valószínűtlen beavatkozási lehetőségtől most eltekintünk, akkor a megfáradt, ám minden erejével a saját leválthatatlanságán ügyködő, egyre hamisabban kukorékoló, a képből egyre gyakrabban a kamera másik oldalán ülő havasibertalanjára és/vagy egyéb talpasaira megerősítés céljából kinéző, legfőképpen saját magát győzködő hadvezér kihívója által felvetett két lehetőség – 1) a miniszterelnök teljesen elvesztette a kapcsolatát a valósággal és fogalma sincs milyen állapotok vannak az országban; 2) teljesen hülyének nézi a magyar embereket – alapvetően egy hamis dilemma. Abban az értelemben, hogy a saját világpolitikai jelentőségének illúziójába valóban beleőrülni készülő Orbán egészen pontosan tudja, hogy milyen állapotok vannak az országban (ha nem tudná, nem kerülné a spontán találkozásokat a választópolgárokkal), de ennek ellenére úgy gondolja, hogy a keménymagot soha nem lehet elég hülyének nézni.
Ő pedig ennek megfelelően cselekszik, miközben ő is látja, amit a zöm már lát, ha a magyar medencére vet egy pillantást: hogy az úristennek nem áll össze, hogy mitől lesz olyan „fantasztikus” év a 2025-ös, amely eposzi jelzőt van szerencsénk most már visszatérően, hosszú hetek, de inkább hónapok óta hallgatni, nemcsak minden pénteken, 13-án, hanem amúgy is. Tudja, hogy a propagandisztikus lelkesedésének, a már most is púposodó, de hamarosan felszállni készülő szőnyegéről szóló népi bölcselkedésének és az ígéreteinek semmi alapja nincs. És akkor se lenne, ha tegnapelőtt leállította volna a rendszerszintű korrupció betonkeverőjét, ha tegnap rálépett volna a tisztességes, becsületes kormányzás útjára, és sok egyéb mellett az állítólag végső formáját mostanság elnyerő békeköltségvetése végső formába igazításával párhuzamosan – ahogyan az logikus és elvárható lenne – azonnali hatállyal véget vetne a háborús veszélyhelyzeti különleges jogrendnek.
Természetesen semmi ilyesmire nem érdemes számítani attól az embertől, akinek a kétharmados pártja fogadta el azt a Btk.-t, amelynek értelmében nem lehet felelősségre vonni a 24 évvel ezelőtt eltűnt Till Tamás gyilkosát, és aki ennek tudatában mégis képes volt beaffektálni a rádiójába és közölni, hogy „minden jogi vitát mellőzve: igazságnak lennie kell”. Vagyis a jogvégzett oligarcha azt állítja, hogy a jog, az igazságszolgáltatás, a saját csürhéje által hozott törvény betűje nem számít, mert igazságnak lennie kell? És ki osztja az igazságot, minek alapján? Zárójel bezárva.
Tehát marad a duma a békeköltségvetésről. Háborús veszélyhelyzetben. Mert miközben a csőd és a szakadék szélén tántorog az általa vezetett ország, ő változatlanul azt mantrázza, hogy az európai gazdaság minden baja a háborúból fakad. Ám mivel Trump januári hivatalba lépése miatt fordul a koca az ólban, jönnek a békeévek, ez indokolja a lelkesedést. Hát hiszen hirtelen minden megváltozik. Vagyis jön a kifejezetten nagy, 3% feletti gazdasági növekedés, amit megtámaszt, hogy el ne dőljön a megállapodás a szakszervezetekkel, a minimálbér emelése, ráadásul jövőre a pedagógusok és „a vizesek” is további emelést kapnak, ahogy az igazságügyben dolgozók helyzete is rendeződik. És bár meg se érdemeljük, de ott van a Demján Sándor Program, a tőketámogatások, a vállalkozások támogatása, 2025-ben további két autógyár kezd el működni (igaz, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár éppen most zárt be, mert téli termelési szünetet tart, de kit érdekel), és igaz, hogy
„van még egy-két hely, ahol méltatlanok az állapotok, ezeket MAJD föl fogjuk számolni 2025-ben, ’26-ban, ’27-ben, DE most már látható az alagút vége, tehát kijövünk ebből a háborús helyzetből, és végre mindenki úgy érezheti, hogy a munkájának van értelme. Sőt, nem csak értelme, hanem haszna is”.
Örülök, hogy Orbán doktor, aki elhitte, hogy ő fajsúlyos világpolitikai tényező, a nagy globális átrendeződésekre hatással bíró entitás, akinek a szavára háborúk sorsa dől el (másik zárójel: a moszkvai haverja olyan komolyan vette a tűzszüneti javaslatát, hogy tegnap már Kárpátalját is rakétázta, még az is lehet, hogy szándékosan szívatja a túlmozgásos magyar békepávát?), ezek szerint 2027-re tervez. Már csak azért is jó hír ez, mert most 2024 vége van, és nem úgy tűnik, mintha csupáncsak egy-két helyen lennének méltatlanok az állapotok annak ellenére, hogy már másfél évtized elketyegett a teljhatalmú uralkodásból. Cserébe minden eddiginél ízléstelenebb ez a sokadik világbéke missziója és világpolitikai kavarása leöntve a keresztényi kötelességekről meg a karácsony szentségéről (karácsonykor ne haljon meg senki a frontvonalon, mi a béke pártján állunk) szóló papolással Putyin öldöklése kapcsán, miközben Magyarországon nem egy-két helyen, hanem egy rakás helyen emberek éheznek, fáznak, nyomorognak, és hallgatják az igét arról, hogy majd jövőre, majd jövő után, majd 2027-ben haszna is lesz a munkájuknak. Nem csak annyi értelme, hogy befizethetik az adókat, járulékokat, sarcokat az elnyomóállamnak. Nem most lesz jó, nem múlt héten, nem karácsony előtt két nappal, hanem majd ha Trumpot beiktatják, majd ha a háború „gomolygó felhője” elmegy, majd ha a nagymama áramszedőket növeszt, majd ha Vlagyimir győz és ő ott fog mellette állni a győztesek csoportképén.
Sokkal hitelesebb lenne ez a parttalan hitegetés, ígérgetés, nagyokat mondás, ha az éhező, fázó, rossz kedvű, fideszes és nem fideszes vallású polgárok nem azt látnák ebben a pusztulatban is, hogy a gyermekvédelemtől az egészségügyön keresztül az országos vonatközlekedésig a feladatait ellátni képtelen magyar állam 500 millió eurós hitelt ad Észak-Macedóniának, miután nemrég már 200 millió euró KAMATMENTES hitelt hozzávágott Csádhoz. De ezt látják, meg azt is, hogy miközben rohad minden, és minden ráér jövő héten, jövőre vagy 2027-ben, az Orbán-kormány 100 millió eurós orosz hitelt intéz a Boszniai-Szerb Köztársaság nyugati szankciókkal sújtott vezetőjének, mert mégiscsak vannak prioritások ebben a háborús-szankciós boldogságban, amiről mindenki tehet, az Orbán-kormány egyedül nem tehet semmiről.
Nagyságrendekkel hihetőbb lenne a repülő szőnyeges hurráoptimizmus, ha az alattvalók nem azt látnák, hogy ehhez a legendás, csodákat sejtető békeköltségvetéshez az utolsó pillanatban nyújtanak be módosító javaslatot, amelyben drasztikusan megemelik maguknak, vagyis az összes parlamenti párt frakciójának az elkölthető közpénzkeretet, hát hiszen az önkényre veszélyt jelentő ellenzék nem a parlamentben ül, mikor máskor érdemes megemelni a jelenlegi támogatottságuk alapján a következő parlamentbe be nem jutó pártok költségvetési támogatását, ha nem most?
Mennyivel jobban hangzanának ezek a lábszagú ígérvények Pusztaverszáj urától, ha nem azt látná az alattvaló, hogy úgy fércelik ezt a bizonyos békeköltségvetésüket, hogy miközben jövőre a bíróságoktól például több mint 40 milliárdot vonnak el (ennyire kurva jól sikerült megegyezni az igazságszolgáltatással is), pluszpénzesőben fürdetik a sportrendezvényeiket, a közpénzmédiájukat, a NER-filmeseiket, a Schmidt Máriáikat és Lánczi Andrásaikat.
Lehet, hogy a világpolitikai ambícióit tekintve teljesen elszakadt a valóságtól, de az ország állapotával tökéletesen tisztában van. Ne mentegessék azzal, hogy nem tudja, mekkora a nyomor a végeken, ahol nemhogy nem púposodik, nemhogy nem repül a szőnyeg, de ahol szőnyeg sincs. Pontosan tudja, és ennek ellenére műveli azt, amit művel. 15 éve ígéri az alagút végi fényt, miközben már az alagutat is ellopta.
A címlapkép az orosz-ukrán háború előtt, 2022 januárjában készült.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.