December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Így múlik el a sosem volt dicsőség

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,765,496 forint, még hiányzik 1,234,504 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A végső cél a magyarság kipusztítása. Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak. Ez a kor, amelyben élünk különösen az, ami ránk következik a jövendő században a Népvándorlás kora. A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak. A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük. Az USA a NATO-n keresztül már beérkezett Európa közepébe, és most a saját igényeinek megfelelően néplerakatot akarnak csinálni Európa és Oroszország között. Erre pillanatnyilag sajnos Magyarország a legalkalmasabb, mert kasztja – kormányai régen elárulták. A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar és négymillió cigány, a többi kilenc pedig mindenféle vegyes, akkor Magyarország nemzetközi néplerakat lesz itt a Kárpát-medence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma. Nagyon keserű lesz akkor magyarnak születni. Megbélyegzettség, üldözés, megszégyenítés és a teljes Magyar történelem eltagadása lesz az osztályrészünk. Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk. (Csurka István – Mementó, 1998)

Talán sokan úgy gondolják, hogy minden további pofázás helyett elég lenne iderakni egy természetes intelligencia által megalkotott, csinos kis gumicsontot, hiszen körülbelül ekkora jelentősége van annak, hogy némi tévelygés után a Liberális Internacionálé üvegszálas zászlórudja tövéből az aktuális elnyomóhatalom pártja megérkezett a mindenkit kirekesztény nemzetifasizmus függönyének takarásába, és onnan néznek szerteszét Schmidt Mária dallamára. Lehet, hogy képzavaros, mentségemre szóljon, hogy legalább nem áll szándékomban személyeskedni a milliárdos kútmérgező asszonnyal, ahogyan Menczer Tamás fröcsögő, erőszakos hangember Magyar Péterrel, a gyerekein keresztül. Mert ugye a gyerek az vörös vonal. Feltéve, ha a nagyságosék saját kölkeikről van szó. A többieket lehet propaganda ágyúgolyóként és furkósbotként használni az ellenség megsemmisítésére.

De ne csapongjak tanácstalanul, mint Ádám és Éva anyák napján: egyáltalán nem hiszem, hogy Csurka István helyenként elfogadható íróból lett antiszemita, rasszista vátesz és politikus beemelése a fideszes kánonba gumicsont volna csak azért, mert Viktor és Mária országa minden tekintetben lecsúszik és távolodik attól a Nyugat-Európától. Amelytől Csurkának is kiütései voltak, csak ő az újkori kirekesztő, szélsőjobboldali politika úttörőjeként és meghonosítójaként legalább nem jutott el a Moszkva-barátságig, pláne nem annak leplezetlen, büszke változatáig.

Mint ahogy azt se hiszem, hogy ez a vergődés most néhány hete kezdődött csupán az említett nőszemély vezetésével, az állampárt politikusai, a propagandagyár, különösen a mindenki pénzéből fenntartott közszolgálati fideszes média támogató és aktív közreműködésével. Ez egyáltalán nem akkor kezdődött, amikor alig két hete konferenciát rendeztek az emlékére, ahol a korát megelőző látnoknak, meg nem értett/félreértett, ámde annál jelentősebb gondolkodónak nevezték. Nem is akkor, amikor a Fidesz érdekében szakmai értelemben prostitúcióra kötelezett közpénztévében baráti körben ideológusék megbeszélték egymással, hogy Csurkát azért nevezték antiszemitának, mert a zsidó szót máig nem lehet kiejteni, tabusítva van, és ő ezt a tabut megtörte, de valójában soha nem volt antiszemita, csak a média tolta bele ebbe a szerepbe, egyébként meg – ó, minő szívfájdalom – szinte mindenben túl korán volt igaza. És nem, nem most történt meg Csurka politikai-írói munkásságának totális újraértelmezése és szobrának elhelyezése a NER panteonjába, amikor Lezsák Sándor (úgy is, mint az Országgyűlés alelnöke) ősmagyar vidámparkjában, a lakiteleki Hungarikum Ligetben leleplezték a szélsőjobboldali példaképükké emelt politikus és író lovas mellszobrát.

Az van, hogy igen hosszú évek óta Csurka kottájából politizál az állampárt, most csak az utolsó simításokat végezték el, kitették a pontot a mondat végére és beleálltak a mondatba. A pártpropaganda nagyon régóta méltatja a szerintük a magyar politika történetében ikonikus szerepet betöltő Csurkát, akit az ún. nemzetietlen baloldal folyton kritizál, ám állítják a talpasok, megkerülhetetlen gondolatainak (amelyeket időről időre hamvas csokorba gyűjtenek, és használják az orbánizmus nagy védőbeszédének alapanyagául) eredetiségét gyakran ők, a nemzetietlenek sem merték eltagadni. Hát tudja a fene, szerintem egyvalami biztos: ez a Szájer József újrahasznosításával kéz a kézben járó rehabilitálása az MDF-ből kizárt MDF-alapítóból lett MIÉP-alapítónak és örökös MIÉP-elnöknek, pontosan ugyanannyira az okleveles történelemhamisító partizánakciója, mint amennyire Menczer szóvivő pécsi gyermekotthon előtti emberkedése is önálló, autonóm szuverén felindulás és kezdeményezés volt. Semennyire. De legalább penetráns izzadságszaga is van ennek az állampárt gránitszilárdságú ideológiájára nézve bizarr lóugrásnak: miközben a vezér a minap megint páros lábbal háborgott azon a szentségtörésen, hogy egy meleg párnál esetleg nagyságrendekkel jobb helyen lenne egy senkinek nem kellő, a magyar gyermekvédelem, penészes, rozsdás, lepusztult intézményeiben senyvedő gyereknek, a csúnyán elbukott homoszexuális Szájert ceremoniálisan visszatapsolták az első sorba, illetve miközben a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa ellen hangosan szájkaratézva hívják meg Netanjahut Magyarországra, a titkos zsidó háttérhatalom számítógépeiben tárolt genetikai adatokról fantáziáló, hajmeresztő összeesküvés-elméleteket terjesztő antiszemitának szobrot állítanak, a rezsim ideológusa pedig nettó zsidózással mentegeti, mondván, hogy csak azért tartották antiszemitának, mert az kapóra jött a zsidó származású kommunistáknak, hogy megússzák az elszámoltatást.

Nem tudom, hogy Schmidt Mária konkrétan mikortól listázza a zsidó származású kommunistákat, de tudjuk, hogy a listázásban van gyakorlata, pontosan így listázta az ún. Soros-zsoldosokat is. Egészen csodálatos, hogy az a Schmidt Mária, aki saját bevallása szerint is Soros pénzén kutatta a magyar zsidóság történelmét és a holokausztot (!), tele szájjal méltatja az antiszemita Csurkát, aki szerinte elsőként leplezte le a magyar szuverenitásra eminens veszélyt jelentő Soros-hálózatot. Körbeértek az elvtársak és elvtársnők saját magukkal. Nem először. A kilencvenes évek elején, amikor a magyar parlamenti pártok a zsidógyűlölete miatt nem vállaltak közösséget vele, amikor Kövér László még nem volt leöntve a megélhetési népnemzetikeresztény mázzal, még azt mondta, hogy már a Csurkáról szóló vita is szalonképessé tette a náci nézeteket. Ez ugyanaz a Kövér, aki a hazaáruló baloldal legnagyobb ellenségeként pár napja rájött, hogy a Fideszben szocializálódott Magyar Péter még Gyurcsány Ferencnél is rosszabb.

Így múlik el a vérkorrupt állampárt sosem volt dicsősége, midőn egyre nyilvánvalóbbá válik számukra, hogy a szélsőjobb szélsőjobbjának szavazataira is szükségük lehet, ha netán Menczer legfelsőbb szintekről bátorított erőszakossága mégsem állítja meg az ellent 2026-ig. Nem szívesen mondok olyat, hogy ezeknél az elvtelen köpönyegforgatóknál még Csurka is nagyobb formátum volt, de az nem kérdés, hogy ha már az antiszemitizmust is le kell porolni (ugyan, mi baj lehet belőle?), már a feketeöves zsidózást is újra kell melegíteni, az sokat elmond a fényes szép jövőről. Pedig eddig sem kellett feltétlenül Moszkváig menniük tanácsokért, ha a legsötétebb indulatok felkorbácsolásán múlt a pillanat megnyerése. Márpedig kormányzati eredményekkel, a teljesítményük alapján már rég nem tudják megnyerni a pillanatot. Marad a magyarkodó gyűlöletkeltés. Sokkal olcsóbb, mint lábra állítani a gazdaságot, nincs szükség érvekre, történelmi ismeretekre, tájékozottságra, nyitottságra a befogadók részéről, sőt, egyenesen az a kívánatos, hogy semmi ilyesmivel ne rendelkezzenek azok, akikre ráöntik a gőzölgő, bűzölgő méreganyagot. Akinek a legfőbb és nagyjából egyetlen értéke az, hogy magyarnak született, aki minden hiányosságát, sebezhetőségét nyomorát ezzel lakatja jól, azt nem olyan nehéz Schmidt Máriának és megbízóinak manipulálni.

Tágabb értelemben amit most művelnek Csurkával, az más dimenzióban ugyanaz, amit művelt az éppen aktuális magyar utókor a saját honfitársaikat bevagonírozó nácikkal, vagy a saját honfitársaik körmét szaggató, bebörtönző kommunistákkal: sok esetben felmentették, rehabilitálták őket. Csurka semmi olyasmit nem művelt, amit az említettek, ő egyszerűen csak kitaposta az ösvényt azok előtt, akik most beemelték a saját kánonjukba. Rányomta a magyarellenesség bélyegét magyarok tömegeire és maga köré gyűjtötte a zsidókat gyűlölő féltudású ösztönlényeket. Ő volt talán az első az elvetélt rendszerváltás hajnalán, aki a nettó gyűlölködés, a faji alapú szellemi gyújtogatás szalonképessé tételén fáradozott. Odaszart a nemzeti kerekasztalra. Több mint harminc éve ez még vállalhatatlan volt Kövér Lászlónak és pártjának, ma nincs náluk hatékonyabb ebben a műfajban, konkrétan Csurka nyelvén beszélnek. Mondanám, hogy Csurka nemhogy szobrot nem érdemelt volna, de pontosan ugyanott lenne a helye, ahol a frusztrált, kisebbségi komplexusokkal megvert, a vélt vagy valós sérelmeit hatalomvággyal kompenzálni akaró, elvtelen nyomorultaknak általában, de nem mondom, mert ebben is vannak árnyalatok, nem akarok relativizálni.

Ezért inkább csak annyit mondanék Schmidt Mária saját magát is megtagadó rehabilitációs hazugságaira reflektálva, hogy Csurka Istvánt azért azonosították antiszemitaként, mert antiszemita volt. Schmidt Máriát pedig azért azonosítjuk féltudású történészek szégyenének, mert féltudású történészek szégyene. Amúgy értjük: Csurka Istvánnak mindenben túl korán volt igaza, Orbán Viktornak pedig nem igaza van, hanem igaza lesz. Így kerek ez.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.