Azt hiszem, hogy bár ennél csak nagyobb keserveink vannak momentán, mégis fontos lenne pár szót szólni arról a pillanatról, amikor a másfél évtizeden keresztül Gyurcsány Ferenccel riogatott állampárt egyik abszolút alapembere, a legfőbb közjogi méltatlanságok egyike, a Fidesz állítólag élő lelkiismerete (lehet, hogy a pártban komolyan gondolják, de szerintem ha volt is, megdöglött már rég az a lelkiismeret), a kettessel kezdődő személyi számú emberek védőszentje, valamint oklevél nélküli magyarságszakértő, Kövér László ledobta az atomot az erkölcsi nihilizmusra kondicionált magyar társadalomra. Megéltük ezt is, pedig még egy évvel ezelőtt is, de lehet, hogy egy fél évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűnt:
Magyar Péter még Gyurcsánynál is rosszabb
Mindenek előtt azt idetenném, hogy minden tisztelet megilleti azokat a médiaorgánumokat és azokat az újságírókat, akik olyan áldozatokat is képesek és hajlandóak hozni a nyilvánosság korrekt és teljeskörű tájékoztatása érdekében, hogy még a beszűkült tudatú, folyamatosan áldozati szerepben tetszelegve – ahogy valamirevaló fiatal demokratától elvárható – a saját magának ácsolt erkölcsi piedesztálra felcsimpaszkodva hőzöngő házelnököt is hajlandóak követni az ő országjárásán. Már amennyiben a fideszesek
Jánoshalma, ahol a független sajtó több orgánuma is kiválóan tanulságos riportot készített Kövér lakossági fórumáról (ITT és ITT lehet a részletekben gyönyörködni és megrémülni egyszerre) – innentől nyugodtan lehetne az elmaradt rendszerváltás utáni politika emblematikus helyszíne. Nem azért mert a kirakatparlament elnöke a maga felkent morális magasleséről alázta a különféle „embertípusokat”, vagyis nem pusztán a pártja politikai ellenségeit, hanem a civil választópolgárokat is, hiszen ebben semmi kirívó nincs, erről szól az élete. Most például elmesélte Jánoshalma derék fideszes rajongóinak, hogy az emberek sajnos annyira hülyék, hogy nem értik, hogy a választás nem vicc, ezért képesek voltak „a legnívósabb, legmagasabban kvalifikált polgári közösséggel bíró XII. kerületben”, képesek voltak megválasztani „egy drogos csövest, meg a bandáját” (valószínűleg a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportja egykori segédmunkatársának nem ugrott be a neve, ezért nevezte drogos csövesnek Kovács Gergelyt, az MKKP elnökét).
Szóval annak tényleg nincs semmi hírértéke, hogy Kövér László, aki főállásban és életvitelszerűen gyaláz mindenkit, aki nem fideszes, most konkrétan kit gyalázott, miközben hangosan beszél arról, hogy nem gyűlöl senkit, mert ha még gyűlölködne is, akkor mi minden esne ki a száján. Abban viszont van hírérték, hogy
én még Magyar Pétert sem gyűlölöm, pedig sokkal rosszabb, mint a Gyurcsány. Azt hittem, hogy annál nincs lejjebb, de hát ez egy tanulság: mindig van lejjebb.
Szerintem ennél kisebb betűkkel bűn volna a velünk élő történelemkönyvekbe és politikai jegyzőkönyvekbe beleírni ezt a dumát, aminek a teljes kontextusa is nagyítóért kiált, amennyiben Kövér is pontosan ugyanúgy tenyérből és kávézaccból jósolja és látja tisztán a jövőt, mint a gazdája. Hogy miszerint Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter összefog majd a választásra, mert a Tisza Párt elnöke pontosan ugyanazt a politikát folytatja, mint Gyurcsány; Magyart még zsarolni sem kell, magától is egy hülye gazember, ráadásul minden a fideszeseknek, az igaz magyaroknak fontos kérdésben a nemzetellenes álláspontot vallja, vagy azért mert annyira gyűlöl mindenkit magán kívül, vagy valami más oka van rá, nincs jelentősége a magyar nemzetet megtestesítő Fidesz szempontjából. Az állampártnak amúgy is megvan az a versenyelőnye mindenki mással szemben, hogy az ő közösségüket összekötik az értékek, a haza és a család szeretete, az ország jövőjéért való aggodalom.
Nagyon régóta nem sikerült megfogalmaznom a Fidesz hatalomgyakorlásának egyik legfontosabb attribútumát, pedig a NER talpasai és ideológusai, kiemelten Schmidt Mária udvartartása G. Fodortól Békés Mártonig annyiszor, annyi helyen leírta vagy éppen a pofánkba vágta. De majd most megfogalmazom, hiszen Kövér László leleplező megvilágosodása mindennél jobban megmagyarázza, hogy mi ez. Hogy mit jelent valójában az, amikor az első számú ellenséget, akivel 2010 óta nagy sikerrel riogatják a táborukat (mintha Gyurcsány és a DK valaha is akárcsak a közelébe került volna annak a népszerűségnek, amit Magyar Péter hónapok alatt ért el, és jutott el oda, hogy a legtöbb kormánytól független felmérés szerint a pártja előzi a Fideszt) leváltják, mert tizenöt év után egyszer csak rájönnek, hogy még Gyurcsánynál is van rosszabb. Vicces a házmester úr a maga módján, csak valahogy nincs kedvem őszintén röhögni a poénjain. Már csak azért se, mert ez itt a nettó politikai nihilizmus definíciója. Amikor a magyar nemzethez tartozás eldöntésére magát felhatalmazó két lábon járó gyűlöletgenerátor, aki konkrétan feljogosította magát arra, hogy eldöntse, ki számít magyarnak és ki nem a magyar nemzet része megtalálja a Trianonért, december 5-ért, vagyis a nemzet elárulásáért, a szemkilövetésért, de talán még a természeti katasztrófákért és a Titanic elsüllyedéséért is felelőssé tett BALOLDALI Gyurcsánynál is rosszabbat egy olyan emberben, aki a Fideszben szívta magába az anyatejet, aki a Fidesz diplomatája volt és évekig Varga Judit oldalán állt a nemzetikeresztény jobboldal, valamint Kövér László pártján.
Hogy lett Magyar Péter rosszabb annál a Gyurcsány Ferencnél, aki csődbe vitte az országot, elárulta a Fidesz hatalma szempontjából oly kedves határon túli magyarokat, aki még a határkerítést is lebontotta volna, hogy bejöhessenek a transgender migránsok, és talán már az óvodában is sarló és kalapács volt a jele? Hát úgy, hogy a Fideszt semmiféle értékek nem kötik össze, semmiben nem hisznek, csak a hatalmuk megtartásában. A Fidesznek, Kövérnek, Orbánnak az a Gyurcsánynál is rosszabb, rém kellemetlen ellenfél, aki nem ugyanazt mondja, mint ők, aki nem veszi tudomásul azokat a kereteket, amiket kijelöltek számára a hatalom birtokosai, akinek valódi ambíciói és ami a legfontosabb, érdemi támogatottsága van ahhoz, hogy Kövért és Orbánt elzavarja a picsába. Bárki, aki a hagyományosnak számító és hagyományosan sikertelen eszközökön túlnyúlva, ugyanazt mondva, de mindent tök másképp csinálva, amihez az elvtársak hozzászoktak és amibe belekényelmesedtek, potenciálisan képes sarokba szorítani a NER-t.
Történelmi pillanat ez nemcsak Jánoshalma életében, de az egész rendszerváltás utáni nyomorpolitika történetében, amikor a nem tudom hányas számú közjogi szégyen és állampárttagkönyv-tulajdonos, a megélhetési antikommunista és baloldalgyűlölő Kövér bejelenti, hogy a közel két évtizeden keresztül velük egy gyékényen áruló Magyar Péter még Gyurcsánynál is rosszabb. Hogy a Fidesznek értékei volnának, amelyek összekötik őket? Olyan értékek, amelyeknek köze van a haza érdekeihez és jövőjéhez? A Fidesznek és Kövérnek az egyetlen érték a hatalom, ami mögött nincs morál, vagyis a hatalom birtoklása maga az erkölcs, másra nincs szükség. Ez a kiindulópont és ez a cél. Ha ehhez az kell, hogy jövő héten Kövér László megdicsérje Gyurcsányt, és azt mondja, hogy Magyar Péterhez képest Mátyás királlyal mérhető hazafi, akkor Kövér László meg fogja dicsérni azt a Gyurcsány Ferencet, akibe nemrég még őrjöngve fojtotta bele a szót a parlamentben (mert nevén nevezte a főgazdát), és hozzávágott egy 14 millió forintos büntetést is, hogy érezze a törődést. Ez a Fidesz. A sötét, büdös nagy nihil, amivel szemben az örök hatalom mámora és megtartásának kényszeres akarása áll. Nem bonyolult valóban, a haza és a család csak azért kell, hogy legyen mire köpniük.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.