NEHAZUGGY

Boldog adventet, alattvalók!

Molnár Bálint | December 2, Hétfő | 10:32

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem próbálunk úgy tenni, mintha az állítólag Trianon miatt pusztuló magyar vasúti hálózat folyamatos, kiszámítható pusztulásához és úgy általában a magyar gazdaság jelen állapotához képest különösebben kirívó disznóság lenne több milliárdos nagyságrendű közpénzből felújítani egy olyan kastélyhoz vezető utat, amely a pusztuló vasúti hálózatért IS felelős, de felelősséget vállalni nem óhajtó önérzetes, dörzsölt miniszterhez köthető.

Nem akarunk úgy se tenni, mintha szerintünk a véletlen műve lenne, hogy ez a bizonyos miniszter pontosan abból a batidai vadászkastélyból kívánt tegnap boldog adventet a pontosan annyit érő pórnépnek, amennyije van, amelyet korábban a szeme rebbenése nélkül tagadott le, mondván, hogy semmi köze hozzá.

De főleg nem teszünk úgy, mintha Lázár János, akinek 40 százalékos tulajdonrésze van abban a cégben, amelynek úgynevezett kereskedelmi szálláshelye a batidai kastély, nem választhatott volna egy tök más, ne adj’ isten szerényebb, az általa is nyomorgatott ország jelenlegi nyomorúságával helyszínt a karácsonyi-adventi tematikájú családi fotózáshoz (nemesi, arisztokrata, pontosabban magukra akként tekintő családokban az a minimum, hogy flancos ünnepi fotózásokon vesz részt a pereputty, az eredményt pedig beletolja az arcba). Hát pont ez a lényeg: dehogynem. Bárhonnan, a konyhájából is megüzenhette volna, hogy neki, aki büntetésből kapta azt, amit mások elismerésképpen – bár fene tudja, hogy ahol a vezérlő tábornok utasítására fúrják egymást a káderek, mint Navracsics minisztert, ott mi számít elismerésnek és mi büntetésnek -, a családja jelenti a világ közepét, és boldog adventet kívánnak ők családilag mindenkinek.

Mi, akik azt gondoljuk, hogy attól, hogy valami nem meglepő, attól, hogy valami résmentesen illeszkedik a népnyúzással kéz a kézben járó magas lóról kormányzati lesajnálás és hülyének nézés sormintájába, egyáltalán nem elfogadható, és egyáltalán nem normális, hogy milliók veszik tudomásul és törődnek bele, egyúttal bízunk abban is, hogy megvan már az a NER-művész, aki ha nem is milliárdokért, de néhány millióért vászonra viszi ezt a fotográfiát. Legalább annyira fontos lenne, mint Lázár János lovasszobrát is elkészíteni és felállítani a kastélykertbe.

Szóval de, Lázár János, aki építési és közlekedési miniszterként is sikert sikerre halmozott, aki sok-sok évvel ezelőtt világossá tette, hogy mennyire tartja azokat, akiknek nemhogy nem futja kastélyra, de propagandafotózásra se; aki rájött, hogy bátran az alattvalók fejére vizelhet a trambulinról, mert sokan még hálásak is lesznek érte, választhatott volna egy, az ország jelen állapotára, kilátásaira, valamint a saját miniszteri teljesítményére való tekintettel kevésbé hivalkodó helyszínt is a karácsonyi-adventi tematikájú fotózáshoz, ő viszont Lázár János. Ő nem engedheti meg magának, hogy ha egyszer neki tulajdonrésze van abban a cégben, ha egyszer körbevásárolta magának földekkel a Batida tanyavilágából látványosan, arcba mászóan kiemelkedő kastélyt, akkor ne ott legyen az a giccses családi fotózás. Nehogy már neki – aki korábban nyíltan megfenyegette, megzsarolta a hódmezővásárhelyieket azzal, hogy ha Márki-Zay Péterre szavaznak, vagyis ha rosszul voksolnak, akkor a településük elbúcsúzhat a kormányzati támogatásoktól -, pont neki kelljen némi önmérsékletet tanúsítania, ha akkor se volt képes önmérsékletet tanúsítani, amikor az állami beruházások futószalagon leállításának, valamint a MÁV napi összeomlásának árnyékában eldöntötték, hogy kilométerenként mintegy félmilliárd forint közpénzt költenek a szóban forgó kastélyhoz vezető út felújítására.

Tegnap óta többször ránéztem erre a fotóra, és bármennyire nehezen tudom mellérakni azt a másik képet, amin ugyanez az ember a 2018-as parlamenti választások előtt Bécs központjában retteg a migránsinváziótól, de látom visszatükröződni rajta ennek a kizsigerelt népnek minden elveszített önbecsülését. Azt nem kérdeztem meg magamtól, hogy vajon miért a kölkök ülnek az első sorban feltett lábú hanyag eleganciával, miközben az anya nő, az apa férfi a hátsó sorban áltatja magát, mert nem vagyok se kastélytulajdonos, se életvitelszerű mindenhez értő miniszter, nem ismerem az önjelölt arisztokraták, bárók, grófok és földesurak számára előírt etikettet. Honnan a francból tudhatnám, hát pont annyit is érek, amim van. Azaz nincs. Viszont ez a vászonért és olajért kiáltó csendélet újabb tökéletes országimázs. Tükör, amit a cselédség egy része persze megkönnyez és összekulcsolt kézzel gyönyörködik benne, a másik része viszont magán érzi a főszereplők gúnyos, megvető, lesajnáló perzselő tekintetét. Különösen az első sorban ülő utódokét, akik – kis túlzással – már szobatisztává válásuk idején ingatlantulajdonosok voltak, és akiknek ennélfogva ki van ülve az arcukra, ha akarnák se tudnák titkolni, hogy ki az apjuk. Amiért mások szégyenkeznének, arra ők büszkék. Nem számít, hogy a megoldóemberként emlegetett kastélytulajdonos-miniszter apa biodíszletnek használja őket az életébe vágó propaganda cukiskodáshoz, mert addig se a penetráns miniszteri teljesítményért, az életveszélyes, romokban heverő, rozsdával vastagon bevont, darabjaira hulló magyar vasút állapotáért kell felelősséget vállalnia. Amihez az elmúlt tizenöt éves teljhatalmú pöffeszkedésnek szerinte nyilvánvalóan semmi köze nincs, mert ha Trianon nem lett volna, akkor már a svájci vasúthálózat is megcsókolhatná a seggünket. Így viszont mit nem lehet érteni azon, hogy szarból nem lehet várat építeni. Azt nem, csak hatvanpusztai dácsát, batidai kastélyt, haciendákat és vadászházakat ameddig a szem ellát.

Nézem ezt az ünnepi fotót, amivel azt üzeni a világ közepe, hogy akinek egy tetves kastélya sincs, az annyit is ér, és belémhasít, hogy mennyire szomorú és mennyire visszafordíthatatlan, ami az elmúlt tizenöt évben itt történt. Hogy kidobott a kukába másfél évtizedet ez az ország, amikor belenyugvóan, beletörődve, lehajtott fejjel, mindenféle zokszó és tiltakozás nélkül nézte végig, hogy itt egész életükben a közpénzek körül sertepertélő politikusok, akiknek elvileg szolgálniuk kellene őt, a pórnépet, azokat, akiknek a szavazataiért négyévente kutyába is hajlandóak lemenni, Lázár famíliájához hasonlóan az idő töredéke alatt multimilliomossá, multimilliárdossá híztak. Az elején még tagadták, hogy itt bármi probléma lenne a tisztességükkel, aztán rájöttek, hogy teljesen felesleges tagadni. Hát hiszen a pórnép elfogadta, hogy a politikusi lét az ilyen, magától értetődik, jár neki, hogy annyija legyen, amennyiből akár több kastély is kijön. Akkor is, amikor minden pusztul, süllyed, rohad és már Trianonig kell visszamutogatni, hogy kudarcot és a mindent átszövő korrupció valahogy ki lehessen magyarázni. És igen, már nemcsak ezek a derék politikusok, de az utódaik is ugyanúgy néznek vissza ezekről a fotókról: fentről, lesajnálóan, mint akik már ivaréretté válásuk előtt luxusingatlanok és bankszámlák tulajdonosai voltak, akik már rég tudják, hogy mennyit érnek. Valahol igazuk van, hiszen bármennyire rohad is a Nyugat, nehéz lenne olyan politikusokat találni arrafelé, akik néhány év alatt akkora földbirtokokat, cégeket, kastélyokat, kacsalábon forgó haciendákat kapartak volna össze a pórnép orra előtt, élő adásban, mint ezek. Akik a kastélyuk kandallója elől üzenik, hogy boldog adventet, alattvalók!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!