Mani kövek

Spectator: A világ legnagyobb tavának ökológiai állapota válságközeli (1)

A globális klímaváltozás lehetséges jövőbeli folyamatait kutató tudósok egyre nyomatékosabban hívják fel a figyelmet arra, hogy a felmelegedés nem várt mértékű változásokat eredményezhetnek a szárazföldi tavak tekintetében is. Különösen súlyos hatással lehet a felmelegedés a Kaszpi tengerre, ami az optimista modellek szerint is századunk végére elveszítheti vízfelületének legalább negyedét. A felmelegedés miatt a párolgás intenzitása drámaian növekedhet, miközben az utánpótlást biztosító óriási vízgyűjtő területen ezzel egyidejűleg a csapadék mennyisége viszont várhatóan csökken. A klímaváltozást tanulmányozó tudományos közösségen belül ez a modell és kimenet egyelőre még nem általánosan elfogadott, bár a vízszint csökkenésére sokan ennek előjeleként tekintenek. A Kaszpi-tenger több évtizeddel későbbi jövőjével szemben nincs vita azonban arról, hogy a tenger és környezete már ma is  kritikus állapotban van, amit jelentős részben a több mint egy évszázaddal ezelőtt kezdődött antropogén tevékenység eredményezett. A tenger és közvetlen partvidékének szembetűnő elszennyezése, a víztest minőségének és ökológiai állapotának folyamatos romlása persze már évtizedek óta jól ismert. Éppen harminc év telt el azóta, hogy a korábbi kettő helyett már öt országhoz tartozik a partvonal és a vízfelület. A felségvizekről és vízi határokról szóló évtizedes vitákat nagy nehezen végül 2018-ban lezárták a Kaszpi-tenger melletti országok. A víztest és a parti környezet egyetemleges védelme érdekében 2003-ban a partmenti országok környezetvédelmi keretegyezményt (Teheráni Egyezmény) írtak alá, majd némi huzavona után ratifikálták azt. (A tengeri határok megállapításáig azonban nem sok haszna volt az egyezménynek, mert a részes felekhez tartozó vízfelület maga vitatott volt.) A partmenti országoknak vannak saját, a tengeri területre is vonatkozó  környezetvédelmi törvényei. Annyi azonban megállapítható, hogy a törvények egyelőre még drámai változásokat nem eredményeztek a víz és a parti területek környezetének javításában. (Az orosz és kazah környezetvédelmi törvények a legszigorúbbak, ám a hatóságok inkább a büntetések jogi eszközének tekintik a gyakorlatban, a megelőzésre jóval ritkábban alkalmazzák.) A Kaszpi-tenger nem csak a világ legnagyobb kiterjedésű tava, hanem számos tekintetben egyedülálló is. Medencéje zárt, lefolyástalan és nincs árapály jelenség sem; ezek a jellemzők nagy mértékben közrejátszanak abban, hogy  természetes öntisztulása roppant korlátozott mértékű, és maga a folyamat is lassú. Ugyanakkor az olajipar robbanásszerű megjelenése és a mennyiségi növekedése merőben új és módfelett szennyező hatást eredményezett a Kaszpi térségére. A környezet változásait tanulmányozó tudósok jelentős része a víztestben és környezetében bekövetkezett negatív változások „eredendő bűnének” az olajipar megjelenését tartják. Ma már ismert viszont, hogy a tenger aljzatában levő iszapvulkánok időszakos kitörései és a kétségtelenül meglévő tektonikus törésvonalak mentén kőolaj és mélyebbről származó ásványi anyagokat tartalmazó vizek folyamatosan keveredtek a tenger vizével. Az aljzatból származó – valójában ismeretlen mennyiségű – szivárgó folyadékokkal azonban az elmúlt évezredek során a tenger és bioszférája bizonyosan sikerrel megbirkózott, mert egyedülálló, számos endemikus fajt is tartalmazó ökoszisztémája töretlenül fejlődött. (A szárazföldi partszakaszokon is az ókor óta ismertek helyenként természetes olajszivárgások, ezek anyagát pl. hajók impregnálására használták.) Gyökeresen megváltoztak azonban a körülmények a XIX. század utolsó harmadában, amikor az 1847 és 1872 közötti időszakban az emberi tevékenység iparág méretet öltött, és kialakult az akkori világ legnagyobb  olajkitermelési területe (Baku). Az olajtermeléssel együtt egy sor más ipari létesítmény (pl. kezdetleges finomítók) települt meg itt. Az olajbányászat mellett a bővülő élelmiszertermelés és kereskedelem munkaerőigénye miatt rohamosan növekedett a partvidék népessége (kezdetben főként az azeri parti zónában). A Kaszpi-tengert szegélyező keskeny sávban az olajipar 170 évvel ezelőtti megtelepedése  előtt mindössze néhány tízezer fő volt a lakosság (nem beleszámítva Iránt). Ma ugyanebben az övezetben 14 millió ember él; ennek közel fele Irán, harmada Oroszország és közel negyede Azerbajdzsán és Kazahsztán partvidéki településein. A Kaszpi-tenger és partszegélyének drámai szennyezettsége és a környezet állapota tehát jelentős létszámú lakosság életkörülményeire van befolyással és megkerülhetetlen ökológiai fenyegetettséget jelent már jó ideje, és ez a jövőben sem lesz másként. A tenger vizének és a lakott környezetnek roppant mértékű szennyezettségéért az olajipart szokás felelőssé tenni és nem is teljesen alaptalanul. Azonban a szennyezésnek vannak további, már sok évtizede jelenlevő forrásai is; szinte lehetetlen különbséget tenni a környezetszennyezés okozói között; egy a közös, hogy mind antropogén eredetűek.  A nyersolaj kitermelés Baku környékén, az Absheron félszigeten kezdődött, és az elejétől fogva elképesztő környezeti károkat okozott a kezdetleges technológia és a termelvény felszíni tárolása. A partszegély közeli zóna mentén mélyített, nagyon sűrűn telepített termelő fúrások által az egész környezet olajjal szennyezetté vált. Sajnos a teljes szovjet időszak alatt a korszerűtlen műszaki eszközökkel végzett munka, a környezet iránti érzéketlenség és a voluntarista tervgazdasági termelés máig látható nyomot hagyott a parton, és egyidejűleg közvetlenül szennyezte a partmenti vizet is.

A kőolaj és földgáz kitermelés mennyiségileg nagyobb része a 90-es évek során rohamosan áttevődött a tengerre, ahol a kutatások sorra hatalmas olaj- és gázkészleteket mutattak ki. Jelenleg 11 óriási kőolaj- és földgázlelőhely ismert a Kaszpi-tenger aljzatában, a lelőhelyek több szénhidrogén felhalmozási szerkezetet tartalmaznak. A fúrásokat és a kitermelést mesterséges szigeteken (ún. platformokon) végzik, és a termelvényt tengeralatti csővezetéken juttatják a szárazföldre. Összesen ma 37 ilyen platform dolgozik a Kaszpi-tengeren (a világon a negyedik legtöbb offshore fúróberendezés itt van). A roppant drága és összetett műszaki létesítmények egy részének beruházását és működtetését nemzetközi olajvállalatok konzorciuma végezi, néhányat működtet csak nemzeti olajvállalat (pl. az azeri SOCAR) vagy részvénytársaság. A fejlett technológiának köszönhetően ritkák a műszaki balesetek, így a tenger közvetlen olajszennyezése jórészt elkerülhető. A vízalatti vezetékek azonban jóval sérülékenyebbek, korrozívak és esetenként innen származhat olajszivárgás. Minden eddigi megfigyelés szerint azonban a korszerű platformokon a kutatás és kitermelés nagyságrendekkel kisebb olajszennyezéssel jár, mint a korábbi évtizedek során az elavult technológia, ami egyben a környezet iránti érzéketlenséggel is párosult. A modern technológiát képviselő platformok mellett azonban vannak matuzsálemek is: ilyen az Olajsziklák (Neft Daslari) nevű azerbajdzsáni mesterséges sziget, amit még 1949-ben létesítettek Bakutól 55 km-re a tengeren. A jórészt elsüllyesztett hajóroncsokra telepített olajtermelő létesítmény mellett működő városként, lakó- és szociális létesítményekkel az első ilyen építmény volt a világon. Évtizedek alatt összesen 170 millió tonna olajat termeltek itt ki, mára azonban a város szerkezetét alkotó elemek kétharmada lényegében rozsdatemető, és részben már beomlott a tengerbe. Már több mint fél évszázada termelnek olajat a Türkmenisztánhoz tartozó Cseleken öbölben, itt a korábban elaggott eszközöket és infrastruktúrát most egy külföldi vállalat igyekszik feljavítani, azonban a kitermelés ezen a területen kimutathatóan szennyezi a környezetet. (Igaz, hogy ebben számos közeli partmenti létesítmény és a kikötő is közreműködik.) A szénhidrogénkutatás és kitermelés a tengeri területen főleg három ország vizein történik: Azerbajdzsán, Kazahsztán és Oroszország. Jóval kisebb jelentőségű és intenzitású a kitermelés a Türkmenisztánhoz tartozó tengerszakaszon. Az iráni tengeri szektorban ismert ugyan jelentősebb földgáz felhalmozódás, azonban ennek kitermelése merőben észszerűtlen és gazdaságtalan, hiszen az ország déli részén világviszonylatban is nagyon jelentős tartalékai vannak. Az olajtermeléshez kapcsolható szennyezés az azeri, kazah és orosz szektorok partszegélyi zónáiban vannak. (Irán, mint kitermelésben nem érdekelt fél pedig a leghangosabb kritikusa a Kaszpi szennyezésének.) A tengerfenékről származó olajszivárgás mellett súlyos szennyezési forrást jelentenek a régi, már kimerült olajkutak, amelyek túlnyomóan nagyobb része az azerbajdzsáni Absheron-félszigeten mélyültek az elmúlt egy évszázad során. Az olajtermelő kutakat lezárták, amikor a nyersolaj kitermelése geológiai, műszaki és gazdaságossági okokból már nem volt folytatható. Ekkor azonban a termelő rétegben még az olaj több mint fele lent marad. Bár a kutakat a felszínen lezárták, a termelést addig biztosító cső az idők során fokozatosan korrodálódik. Amennyiben a sok évvel korábban használt termelőcsövet a környezetétől elválasztó és rögzítő cementpalást sérült vagy sok esetben gondatlanság miatt szakaszosan hiányzik, akkor a rétegben maradt nyersolaj a környező üledékrétegeken keresztül lassan szivárogni kezd. A szivárgás a kisebb nyomású rétegeken keresztül a tengert is eléri. A Bakui öbölt és az Absheron-félszigetet övező keskeny tengerparti zónában 10-12 m vastag a kutak szivárgásából is származó nyersolajjal átitatott üledék vastagsága. Iráni tudományos források szerint akár a 200 millió tonnát is elérheti a mérgező anyagokat, nehézfémeket tartalmazó lerakódás, aminex becsült toxicitása a még elfogadható maximum érték százszorosa. A Kaszpi-tenger parti vizeiben felhalmozódott olajszennyeződés legnagyobb mértékű az azeri zónában, de a kazah oldalon levő elavult tengeri és szállítóvezetékek környezetében is tapasztalható hasonló. A tenger vize olajszennyezésének egy – és nem jelentéktelen – része az élénk hajózási olajszállítmányozás, a folyamatos olajtankerek forgalmának következménye. Bár az olajszállító hajók balesete viszonylag ritka, a kikötői töltőterminálok környezete folyamatosan szennyezett. Ennek legfőbb oka, hogy a tartályhajók nyersolajjal szennyezett ballasztvizét a kikötőkben közvetlenül a tengerbe bocsátják.

A rohamosan fejlődő távérzékelési technológiával szerzett adatok elemzése új lehetőséget teremtett arra, hogy nagy területre kiterjedő és szinte folyamatos megfigyelést lehessen végezni a Kaszpi vízfelszínének olajszennyezettségéről. Világosan kirajzolódnak az antropogén tevékenység nyomán a víz felszínén megjelenő nagy olajfoltok. A szennyezés ismétlődése az ismétlődő műhold felvételeken szintén nyomon követhető. Mennyiségi becslésre ugyan egyelőre kevés támpontot adnak még ezek a megfigyelések, azonban a víztest három legidősebb kitermelési térségében becslés szerint időszakosan ismétlődően átlagosan napi 1200 m³ nyersolaj kerül a tenger vizébe. A vízfelszín 6000 km² területén ez az újra megjelenő olajszennyezés legalább 50% valószínűségű, azaz bizonyos rendszerességű a Bayramov és munkatársai által a Human and Ecological Risk Assessment folyóiratban ismertetett adatok szerint. A Kaszpi-tenger térségében hosszú ideje folyó szénhidrogén kutatás és kitermelés vitathatatlanul roppant súlyos környezeti károsodást eredményezett az elmúlt több évtized során. Hiba lenne azonban kizárólag az olajipar kizárólagos felelősségét látni a tenger vizének és a környezetének drámai állapotáért. Számos további szennyezési forrás ismert, amelyek mindegyike és együttesen is a jelenlegi katasztrófaközeli ökológiai állapothoz vezettek. 

2021. 10. 03.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább