December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Mert aki erre képes, az bármilyen más aljasságra is képes

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Napsütés, kellemes 20-22 fok, minden a legnagyobb rendben.

„Matolcsy György, amikor eljöttem a jegybankból, utánam nyúlt, el akart lehetetleníteni, hogy ne tudjak elhelyezkedni” – többek között erről beszélt az Indexnek Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter lapunknak kiemelte: amikor nem volt állása, csak Orbán Viktor miniszterelnök hitt benne. A tárcavezető ismét üzent az armageddon-közgazdászoknak, de érintette a hároméves bérmegállapodás jelentőségét is. (Index)

Igyekszem elképzelni azt a szörnyű időszakot, amikor szegény Nagy Márton a munkaügyi központban várt a sorára, gyártotta az önéletrajzokat, interjúkra szaladgált és erősen reménykedett abban, hogy el fogja tudni tartani a családját. Közben a vérszomja Matolcsy György nyújtogatta utána a szőrös mancsát, de szerencsére nem érte el, mert Orbán Viktor figyelemmel kíséri az ország munkavállalóinak sorsát, és megvédi az arra érdemeseket. Sőt, kiemeli őket a reménytelenségből. Ez történt Nagy Mártonnal is, de Matolcsy György sorsa alighanem sanyarúbb lesz, mert a vezér kiadta rá a kilövési engedélyt.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a marokkói kollégájával, Nászer Buritával közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy ma a világ a veszélyek korát éli, Magyarország is mintegy ezer napja kénytelenül közvetlenül szembesülni az ukrajnai háború kihívásaival, ezért örvendetes fejlemény, hogy a békepárti Donald Trump nyerte meg nemrég az amerikai elnökválasztást, így minden eddiginél nagyobb az esély arra, hogy a béke visszatér Közép-Európába. (MTI)

Az mondjuk eleve kérdés, mi a bánatot keresett Szijjártó Marokkóban. Oké, tisztában vagyok vele, hogy ő a külügyminiszter. Ő azonban valószínűleg nincsen tisztában azzal, hogy ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindenhová ész nélkül röpködhet, ahová csak kedve szottyan. Én mg csak-csak meg tudnám indokolni a dolgot, hiszen Marokkó itt van szemben, sokszor lehet 10 euróért venni repjegyet, szóval mehetnék nyugodtan – fogok is amúgy -, de Peti vitéz tuti nem saját zsebre csámpázott oda, nem is 10 euróba került, mi fizettük és tudomásom szerint olyan marhára fontos kapcsolatunk nincs azzal az országgal (sem), mert ameddig Granadától nincsen messze, Budapesttől igen. Komolyan azért röppent oda sokmillió forintért, hogy onnan tapsikoljon Donald Trumpnak? Mondjuk olyan szempontból indokolt a dolog, hogy minimum addig kell menni, mire talál valakit, aki elhiszi, hogy mimagyaroknál jobban senki nem szenved az orosz-ukrán háborúban. Még az ukránok sem.

A tanulók felekezeti hovatartozásának rögzítésére is van lehetőség az iskolai KRÉTA adminisztrációs rendszerben, és van olyan intézmény, ahol nemrég arra kérték a szülőket, közöljék, milyen vallásúak a gyermekeik – értesült a Népszava. A lap szerint az érintett intézményben egy osztályfőnök üzent a szülőknek:„vezetői utasítást” kaptak, hogy be kell írni a KRÉTA-ba a diákok vallási adatait – azokét is, akik nem járnak hittanra. (24.hu)

Azt nem tudom persze, hogy a hír igaz-e (félek, hogy igaz), de sajnos annyira életszerű a mai Magyarországon, hogy simán hihető, sőt, valószínű. Ez lenne az a legutolsó utáni pillanat, amikor egyrészt perre kellene vinni a szülőknek a dolgot, másrészt amikor fel kellene ébrednie a társadalomnak. Mert ez mindenféle szemszögből nézve iszonyúan gáz, és nem csak a nem keresztény vallású, nem is az ateista, hanem a keresztény hívek számára is mindenképpen az. A következő a szexuális irányultság lesz? Esetleg majd a zsidó gyerekeket külön fogják ültetni az iskolában? Komolyan mondom, félelmetes, ami ebben a nyomorult országban történik. Akkor is így gondolom, ha ez nem a pártközpontból érkező utasítás, hanem valószínűleg egy önerőből túlmozgásos iskolaigazgató magánakciója. Mert aki erre képes, az bármilyen más aljasságra is képes. És akinek ennyi az esze és erkölcsi érzéke, annak semmi keresnivalója nincs sem gyerekek körül, sem egy iskola élén. Ebben az esetben bátran előpattanhatna Dúró Dóra, és ledarálhatná az iskolaigazgatót. Rászolgált.

Mostanában rendszeresen figyelem az Origót, várom a trendfordulót a főszerkesztő lecserélése nyomán. Ilyesmivel még nem találkoztam, a héten már negyedszer tört ki majdnem a világháború, és a Magyar Péter elleni hadjárat is töretlenül gördül tovább. Olyannyira, hogy meglehetősen mókás cikkek és címek bukkannak fel a mocsárból. Mint például:

Ahol Magyar Péter van, ott öccse vagyonokat keres

Alig várom, hogy hasonló címmel jelenjenek meg írások ugyanitt Lévai Anikóról, Orbán Győzőről, Orbán Viktor testvéreiről, Orbán Ráhelről, Tiborcz Istvánról. Mert az ilyen dolgok boncolgatása igenis teljesen jogos, a közvéleménynek tudnia kell az ilyen ügyekről, ahol közpénzeket osztogatnak a rokonságnak, ott igenis helye van a vizsgálatnak. Hmmm… most, hogy jobban belegondolok, nem látom a közpénzt Magyar Péter, de még csak az öccse esetében sem. Vagy tévednék? Aztán:

Ukránbarát és bevándorláspárti paktumot kötött az Európai Néppárt és a baloldal – Magyar Péter és a Tisza Párt is jóváhagyta a megállapodást

Noha Donald Trump, megválasztott amerikai elnök még hivatalba sem lépett, a brüsszeli elit már forgatókönyvet gyárt arra, hogy miként fogja ellenpontozni a január közepétől hivatalba lépő békepárti adminisztrációt. Az Európai Parlament három meghatározó frakciója – a baloldali S&D és a Renew, valamint az Európai Néppárt (EPP) – egységfrontba tömörült, amit egy új paktumban is megpecsételtek. A Platform cooperation statement nevű dokumentumban foglaltak homlokegyenest szembemennek a Trump által képviselt irányvonallal, ahogyan Magyarország érdekeivel is (Origo)

Gondolom, az ukránbarát éppen olyan szitokszó fideszes körökben, mint a bevándorláspárti, vagy a liberális. Amúgy csak azt nem értem, hogy mit akart mondani a költő? Most az Európai Unióról beszélünk. Donald Trumpot nem az unió élére, hanem az Amerikai Egyesült Államok élére szavazták meg, és nem az európai, hanem az amerikai emberek. A két dolog nem csak földrajzilag, de politikailag és minden egyéb tekintetben is független egymástól. Az amerikaiak azt választanak meg elnöknek, akit akarnak, az uniós tagországok pedig olyan paktumot kötnek egymással, amilyet akarnak. Tudomásom szerint ez EU-nak nincsen olyan kötelezettsége, hogy egyeztetnie kellene az USA hivatalban lévő, vagy a jövőben hivatalba lépő kormányával, ahogy azt sem kell kivárniuk, ameddig megtörténik a két adminisztráció helycseréje. Vagy én valamit rosszul tudok? Mindjárt iszom még egy kávét, és megpróbálom kideríteni, milyen törvény írja ezt elő.

Addig is jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi majd hamarosan jövünk vissza az első beszólással, ahogy mindig.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.