Szép reggelt kívánok mindenkinek! Mai kis nemzeti csodánk:
A vasúti késésekkel és létszámhiánnyal kapcsolatos interpellációkra válaszolt az Országgyűlésben Lázár János építési és közlekedési miniszter.
Egyúttal hozzátette:
Trianon nélkül egyébként miénk volna Európa egyik legmodernebb vasúthálózata, ám az elmúlt száz évben soha nem rendelkezett az ország akkora anyagi erőforrással, hogy újjáépítse ezt a körvasutat is tartalmazó rendszert. (Infostart)
Esküszöm, Lázár János mindig képes meglepetést okozni! Hogy a bánatos francba juthat eszébe valakinek – aki nem mellesleg felelős azért a káoszért, ami jelenleg a vasúti közlekedést jellemzi -, hogy Trianont tegye felelőssé azért, amiért az Orbán-kormányt és önmagát kellene felelőssé tennie, hiszen az, és csakis az lenne a korrekt. Ez már tényleg csak egy lépésre van Hofi Géza feledhetetlen humorától, amikor Árpád apánkat hibáztatta, amiért egy medencében lelt új otthonra, hiszen itt hosszasan megmarad a büdös.
A kormány párthovatartozástól függetlenül támogatja az önkormányzatokat a feladatok ellátása érdekében – hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az önkormányzatok vis maior támogatásáról szóló oklevelek átadási ünnepségén kedden Budapesten. (MTI)
Kezd megbokrosodni bennem a gyanú, hogy Navracsics Tibort iszonyúan utálja valaki a kormányfő környezetében. Valamiért mindig ő kapja azokat a feladatokat, amelyeket normális ésszel nem vállalna el senki, mert már az elején is biztosan tudható, hogy lehetetlen jól kijönni belőle. Ha még ráadásul meg is kell magyarázni, akkor garantáltan hülyét csinál magából az ember. Pontosan ilyen volt az eddigi megbízatása, amikor az uniós pénzek hazahozatala lett volna a feladat. Ám olyan feltételekkel, melyek eleve garantálták a kudarcot, hiszen lényegében az Orbán-kormány ténykedése ellenében kellett volna végrehajtani a bravúrt. Ez nyilvánvalóan nem ment, ám először havonta, a vége felé már szinte hetente jelentette be a nagyszerű Navracsics Tibor, hogy már tényleg csak percek kérdése, már szinte meg vannak állapodva, már csak meg kell száradnia az izzadtságnak a hátunkon, és már hozza is a pénzt zsákban, talicskán tolva, vagy akárhogyan. Amikor ez a nemes megbízatás totális kudarccal zárult, máris itt a következő megugorhatatlan feladat. Valódi hatáskör és lényegében pénz nélkül területfejlesztési miniszternek csak egy balekot lehet kinevezni, hiszen most aztán igazán csekély esély van arra, hogy jut pénz bármilyen fejlesztésre. Így marad a megmagyarázás ismét. Most éppen az képezi a produkció alapját, hogy a kormány annyira nagyon remek, és tökéletesen pártatlan, hogy még az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknak is ad pénzt egy olyan alapból, amibe nyilván nem csak a fideszesek fizettek be – és itt jegyezném meg sokadszorra, hogy a fideszesek-nem fideszesek aránya országosan egyharmad-kétharmad, tehát több nem-fideszes adóforint kerül mindenhová, mint fideszes -, ami lényegében egyfajta biztosításként funkcionál. A támogatás feltétele nem a párthovatartozás – amúgy soha, semmi más esetben sem lenne szabad annak lennie -, hanem a vis maior bekövetkezése. Mert például sem az aszály, sem a földrengés nem válogat az önkormányzat pártpreferenciája alapján. Röviden; Navracsics Tibor kihangsúlyozta, hogy a Nap reggel kel, este nyugszik. Köszönjük, Tibor! És ez még csak nem is a vége, mert van tovább is:
Navracsics Tibor kiemelte: a legnagyobb összeget Budapest főváros önkormányzata kapja, több mint 880 millió forint értékben. Hangsúlyozta azt is: különösen sajnálatos, hogy a főváros nem képviselteti magát az ünnepségen, mivel a támogatás legnagyobb részét Budapest kapja a kormánytól. (MTI)
Miután utolsó értesüléseim szerint Budapest az ország messze legnagyobb városa, eléggé logikus, hogy a főváros kapja a legmagasabb összeget. Bár egy ekkora város esetében 880 millió forint sok mindennek nevezhető, de bőkezűnek egészen biztosan nem. Továbbá szeretném képbe helyezni Navracsics Tibort – bár az ő élete alighanem azzal telik el, hogy nincs képben -, ugyanis a támogatást nem a kormánytól kapja Budapest, hanem a magyar adófizetőktől. Már amennyiben nem a kormánytagok dobták össze ezt a pénzt a saját fizetésükből, mert abban az esetben valóban kijelenthetjük, hogy a kormánytól kapta. Annak pedig alighanem nyomós oka van, hogy nem képviseltették magukat az ünnepségen. Én mondjuk eleve nem értem már azt sem, hogy mit ünnepeltek valójában. Amennyire tudom, a biztosítók sem szoktak koktélpartit adni annak örömére, hogy egy káresemény után kiutalták a biztosítási összeget. De ha nem így tekintünk a dologra, nézhetjük onnan is, hogy a postát sem szokás díszes rendezvény keretében megtapsikolni, ha sikerül kivinni a leveleket, és úgy általában senkit nem ünnepelnek azért, mert elvégzi a saját feladatát. Persze biztosan én gondolom rosszul.
Felmérést készített a Momentum megbízásából a 21 Kutatóközpont. Több dologban kérték az emberek véleményét, ebből egyetlen témát – szerintem a legfontosabbat – emelném ki, mindannyiunk okulására. Bár a cikkben benne van, azért itt is jelzem (hátha valaki most nem nyitja meg a cikket), hogy a Fidesz és a Mi Hazánk szavazóinak válaszait nem kérték, tehát a felmérés ilyen szempontból nem teljeskörű:
Magyar egy dolgot mér el: az ellenzéki választók nem szeretnének egypárti kormányt. Arra a kérdésre ugyanis, hogy „Ön minek örülne jobban, melyiket tartaná jobbnak az ország szempontjából, ha egy kormányváltás esetén egyetlen párt irányítaná az országot, vagy ha koalíciós kormány alakulna?”, csupán az összes válaszadó mindössze 26 százaléka válaszolta azt, hogy egypárti kormánynak örülnének jobban. A válaszadók hetven százaléka inkább koalíciós kormányt szeretne.
És a Tisza-táborban sem sokkal jobb az arány: a párt szavazóinak mindössze 29 százaléka véli úgy, hogy jót tenne az országnak, ha azt egyedül Magyar Péterék irányítanák, 67 százalékuk szerint a Tiszának előnyére válna, ha koalícióban kormányozna. (HVG)
Ezek azok a dolgok, melyek vissza tudják adni a hitemet az emberiségben, a honfitársaimban és abban, hogy lehet még ez valaha egy élhető, jó ország. Egyben jó jelzés az ellenzéki pártok – főként a DK – elkötelezett támogatóinak: nem hülyült el az ország, senki nem akar Orbán-diktatúrát Magyar-diktatúrára cserélni. Egyszerűen kormányváltást ÉS ellenzékváltást akarnak. Merthogy a kettő össze van nőve, ha az egyik megy, mennie kell – vagy totálisan és valóban meg kell újulnia – a másiknak. Ez szerintem így teljesen rendben van.
Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.