NEHAZUGGY

1956 hősei forognak a sírjukban

Lázár Gergő | November 27, Szerda | 18:57

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Fölfoghatatlan volt már az is, hogy a finnek és a svédek miért adták föl függetlenségüket, milyen érdekek befolyásolták őket abban, hogy a NATO tagjaiként potenciális ellenséggé tegyék magukat Oroszország közvetlen közelében.

Gajdics Ottó valószínűleg nem először mond ragacsos véleményt az orosz-ukrán helyzetről, amelynek jól láthatóan szakértője. Már a firkálmánya címe (Egy demens vénember jól szórakozik) is azt bizonyítja, hogy ha valaki, hát ő ért hozzá. Tehát a finnek és a svédek feladták a függetlenségüket azzal, hogy csatlakoztak a NATO-hoz. Ebből egy dolog következik: akkor mi is ezt tettük annak idején? Miért nem lépünk akkor ki a NATO-ból? Abból a szövetségből, amely egy esetleges háború kirobbanása esetén az egyetlen, amely védelmet képes nyújtani számunkra. Nem tudom, hogy Gajdics honnan szedett össze ennyi ökörséget, mivel egyszerűen kétlem, hogy ne lenne tisztában azzal, hogy a finnek és a svédek is pont azért csatlakoztak a NATO-hoz, mert nem akartak az ukránok sorsára jutni, miután igen közel vannak a háborús tűzhöz azzal, hogy az oroszokat szomszédjuknak tudhatják. Jó, Svédország konkrétan nem szomszédos Oroszországgal – ellentétben Finnországgal -, de nincsenek is biztonságos távolságban ahhoz, hogy hátradőlhessenek. Minden épeszű állam vezetője azt tette volna, amit ez a két északi ország tett, hiszen amennyiben egy NATO-tagországot támad meg Oroszország, akkor a teljes NATO-val kerül háborúba, amit szerintem még Putyin sem kockáztatna meg.

De tudom, jól láthatóan a kormánypárti propagandisták nagy többsége felemelt kézzel, kezet csókolva köszöntené a bemasírozó orosz katonákat. Minden megnyilvánulásukkal azt üzenik, hogy teljesen szembemennének 1956 hőseivel, feladnák a saját hazájukat, és lehet, hogy még örülnének is annak, ha Vlagyimir Putyin lenne az új uruk. Ezek az emberek jól láthatóan urakat akarnak, nem pedig miniszterelnököket, akiknek a keze valamilyen formában meg van kötve, mondjuk egy többpárti kormánykoalíció által. Nekik vaskezű uralkodók, hadurak, autokraták és féldiktátorok kellenek, akik könyörtelenül, ellentmondást nem tűrve megmondják a világnak, hogy merre is kellene tartania, és akár fegyverekkel is érvényt szereznek az igazuknak. Gajdics és társai nem az ukránok, vagyis nem az áldozatok oldalán állnak, és ugyan ezt már tudjuk egy ideje, azért az egészen siralmas, hogy ennyire nyíltan beszélnek arról, hogy tulajdonképpen jobban járna mindenki, ha egyszerűen behódolna az oroszoknak. Nem, nem hiszem, hogy túlzok, amikor ezt állítom.

A baj csak az, hogy ezer nappal ezelőtt még a különleges katonai művelet megindítása is elképzelhetetlennek tűnt, ma pedig annak az orosz elnöknek a higgadtságában, megfontoltságában kell reménykednünk, aki az egész háborúsdit elkezdte. Mert jó, ha tudomásul veszi mindenki, minden egyes, Oroszországra kilőtt nyugati rakéta erodálja Putyin tűrőképességét. És elég egy olyan találat, ami nagyszámú civil áldozattal jár majd, és az orosz elnöknek nem marad más lehetősége, mint a kegyetlen megtorlás, amire saját népe kényszeríti majd.

Szóval Gajdics szerint a higgadt és megfontolt Vlagyimir Putyin nem háborút indított Ukrajna ellen, hanem különleges katonai műveletet, valamint elkezdte a háborúsdit. Megkérdezhetné a vérbe fojtani kívánt ukránoktól is, hogy mit gondolnak erről a kijelentésről. Vajon egyetértenének vele? Szerintem igen gyorsan menekülőre kellene fognia Gajdicsnak, ha ezek a szavak elhagynák a száját valamely nem oroszbarát területen, ott, ahol honvédők ezrei haltak meg a szabad Ukrajnáért. Gajdics szerint jobb lenne, ha nem húzogatnánk az orosz medve bajszát, hiszen Putyin tűrőképessége is véges. Hogy oda ne rohanjak, de komolyan. Hogy mer a Nyugat, pláne egy demens vénember segítséget nyújtani egy megtámadott országnak? Egészen hallatlan! Gajdics szerint ha további találatok érik Oroszországot, akkor nem marad más választása Putyinnak, mint hogy megtorolja a csapást. Kérdés viszont, hogy miként torolhat meg valaki valamit, amit egyébként ő maga kezdett? Ebben a háborúban minden Ukrajna felől érkező támadás jogos, mivel Oroszország tört az életükre, a szabadságukra, az országuk szuverenitására.

Oroszország provokált és provokál a mai napig is. Az oroszok vetettek be csecseneket, észak-koreai katonákat, és állítólag már közel-keleti terroristák bevetésén is agyalnak. Lehet, hogy utóbbi csak mendemonda, de azután, hogy Észak-Korea is katonákat küldött nekik, vajon mi meglepő lenne ebben? Az nem volt provokálás? Az nem volt más országok belerángatása a háborúba? Na és a beloruszokkal mi a helyzet? Ők csatlakozhatnak a háborúhoz Putyin oldalán, de amerikai rakétákat kilőni az agresszor államra már nem oké? Bár egyáltalán nem ő az egyetlen, de siralmasan el van tévedve Gajdics akkor, amikor nem a megtámadott ország, hanem az agresszor mellett foglal állást. Természetesen a háborúból való kimaradás jegyében. Olyan ez, mintha a második világháborúban jogos náci válaszcsapásról beszélne szemben mondjuk a lengyelekkel. Sajnos tisztában vagyok vele, hogy szeretünk a történelem rossz oldalán lenni, de nem lehetne ezt végre abbahagyni? Jól láthatóan nem.

Milyen érdekes! Putyin azzal magyarázta a különleges katonai műveletek megindítását, hogy Ukrajna meglebegtetett NATO-csatlakozása és a határaihoz nagyon közel megjelenő NATO-erők fenyegetése súlyosan veszélyezteti Oroszország biztonságát. Oroszország tehát azért akar győzni a Nyugat által pénzelt és fegyverekkel is támogatott Ukrajna ellen, mert saját biztonságát kívánja megőrizni és megerősíteni, a Nyugat pedig azért akarja legyőzni Oroszországot, azért beszél arról, hogy Putyin nem győzhet ebben a háborúban, mert meg akarja őrizni Európa országainak biztonságát. Kitüntetett a pillanat, a két háborús narratíva lényegében azonos, bár ellentétes előjelű álláspontra jutott.

Gajdics tehát konkrétan eljutott odáig, hogy Európa és a Kreml narratívája közé kitette az egyenlőségjelet. Miközben a helyzet az, hogy Európa a saját biztonságát kívánja megőrizni, Oroszország ezzel szemben az erejét próbálja fitogtatni és azt megmutatni a világnak, hogy továbbra is egy világhatalomról van szó. Oroszország támad, miközben Európa védekezik. Fel nem foghatom, hogy ezt Gajdics Ottó hogyan képes azonosként beállítani. Értem, hogy ez a feladat, az utasítás, ez a kiadott orbáni-rogáni narratíva, ebből lehet megélni, de belenéz ez az ember alkalomadtán abba a bizonyos tükörbe? Mert nekem nem menne ilyen állítások után, az egészen biztos.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!