NEHAZUGGY

Elég lett volna tisztességesen politizálni

Molnár Bálint | November 23, Szombat | 10:30

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,651,771 forint, még hiányzik 348,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Megjelent az erőszak a magyar politikában. Régen az ilyenért bocsánatot kértek és visszavonultak. Most meg árad a közönségesség és durvaság.

Csakis a jegyzőkönyv kedvéért, de a jegyzőkönyv kedvéért feltétlenül rögzítsük a tényt: közel tizenöt évvel a 2010-es fülkeforradalmi robbanás után, 2024. november 22-én, egy közönséges péntek reggelen, történetesen éppen akkor, amikor a MÁV úgy borult térdre az idei év első havazása tiszteletére, mint a szuverén-patrióta magyar diplomáciának szokása a keleti, véreskezű tekintély előtt, a rendkívüli jogrendeket egymásra halmozó, az egyébként is teljhatalmat biztosító alkotmányozó többségével évek óta visszaélő országtulajdonos úgy ébredt, hogy az anyját, megjelent az erőszak a magyar politikában. Orbán Viktor messziről indított, de megérkezett oda – ugyan Putyin mester tanítása szerint még mindig nem veszi a szájára annak a nevét, akivel kapcsolatban féligazságokat terjeszt, csúsztat vagy egyenesen hazudik -, ahol kénytelen foglalkozni azzal, aki jelenlegi tudása szerint fenyegeti az uralkodását, az elmúlt évtizedekben mindenféle nevek alatt összeharácsolt és felhalmozott vagyonát, nem utolsó sorban, bár ez most még fantazmagóriának tűnhet, de a szabadlábát is.

A jegyzőkönyv kedvéért dokumentáljuk tehát, hogy a világéletében a közpénzek körüli sertepertélésből élő Orbán Viktor arra jutott saját magával és a propagandaközponttal, hogy aki az ő nemzetinek és konzultációnak csúfolt, egyébiránt irányított, előre megválaszolt kérdésektől hemzsegő, valójában a magyaroknak nem a véleményére, hanem az állampárti iránti lojalitásának aktuális szintjére kíváncsi nemzeti konzultációját ellenzi, az valójában nem kíváncsi az emberek véleményére, nem akarja, hogy közvetlen kapcsolat legyen a politika döntései és az emberek akarata között, ebben a hozzáállásban pedig van egy lenézés.

Orbán Viktor odáig fajult teátrális felindultságában, hogy a politikában megjelent ÚJ JELENSÉGKÉNT beszélt arról a „lenézésből fakadó negatív, fenyegető tónusról”, amely szerint „büdösek az emberek, az egyes munkatársak, azok agyhalottak, az újságírókat bele kell lökni a Dunába”.

Orbán Viktornak ráfért az ő egyre kevésbé bizalomgerjesztő ábrázatára az is – mert ő tegnaptól így emlékszik vissza a politikában és a közpénzek körül eltöltött évtizedekre -, hogy korábban, ha valakinek véletlenül valami rossz dolog kicsúszott a száján, rögtön elnézést kért, visszavonult, amihez képest neki példátlannak tűnik, hogy ez a durvaság valaki politikai viselkedésének a lényege legyen, és „csak úgy áradjon”.

És végül Orbán Viktor, mint valami későn, sok évtizedes késéssel öntudatra ébredt humanista, szimbolikusan a homlokára csapott és kimondta a nyilvánvalót, amire az ő hatalmával szembenállók nagyon régóta figyelmeztetnek: a verbális durvaság előbb-utóbb elvezet az agresszióhoz is, és ettől jó lenne magunkat megkímélni, mert „nincs szükségünk közéleti háborúra”, „egy közösség vagyunk, tisztességesen kell bánnunk egymással”.

Azt a nemjóját, teringettét, atyaúristen. Hát csak nem? Hát ezt vajon mibű számolta ki a rendeleti kormányzó elvtárs, közel másfél évtizeddel azután, hogy magához ragadta a hatalmat és azóta is teljes erővel kapaszkodik bele? Csak nem matematikus? – kérdezhetné a nemzet bölcs és tehetséges, de főleg multimilliárdos gázszerelője, akiben a legújabb neje végre megtalálta azt az intellektust, amit mindig is keresett a férfiakban, de nem kérdezi. Én viszont megállapítom, hogy mint annyi minden más, ez az inkább kevesebb, mint több sikerrel színlelt amnézia, ez a hirtelen jött megvilágosodásba csomagolt aggodalom sem áll jól a miniszterek elnökének. Idétlen és felforgatja bárkinek a gyomrát, aki nem a kövek alatt töltötte az elmúlt 15 évet és soha nem szavazott a viszkető tenyerek és a taknyon-véren csúszás orbáni illiberális erőpolitikára. Akkor is ugyanezt gondolnám, ha Gulyás Gergely nem ragaszkodott volna ahhoz (már ha egyáltalán el tudjuk azt képzelni, hogy Gulyás Gergely bármit önállóan, saját akaratából művelhet), hogy a főnöke eme eltartott kisujjú hegyi beszédének hitelességét bizonyítandó nem nyúlt volna a primitív személyeskedés fegyveréhez, amit az állampártnál senki nem kezel hatékonyabban, mióta felrobbantak a fülkék és bármit szabad.

Magasról teszek rá, hogy a Fidesz berkeiben szocializálódott Magyar Péter kinek az eltitkolt gyerekére tett sejtelmes utalást, miközben a valóságban a gyermekvédelemtől a vasúti közlekedésig minden pusztul, rohad, beleállt a földbe és a teljhatalom nemhogy nem érzi és nem vállalja ebben a saját felelősségét, de ha jól értem, még az alattvalók pofájába is tolja, hogy igazán értékelhetnék, hogy mennyire jó nekik, de hát nem tudják, hogy mennyire jó nekik. Az a helyzet, hogy morálisan rothad a Fidesz, hiába forgatja a szemeit a hadvezér a verbális durvaságból szárba szökkenni képes fizikai agresszió veszélye fölött, és próbál úgy tenni, mintha az erőszak Magyar Péterrel jelent volna meg a politikában. Akit simán el lehet intézni annyival, hogy elmebeteg, hiszen Gulyás Gergely megmondta. Gulyás Gergely tehát büszke arra, hogy amíg nem kellett választania a Magyar Péterhez fűződő barátsága és az Orbán Viktor iránti lojalitása között, tulajdonképpen egy elmebeteg ember volt a barátja. De hát akkor is elmebetegnek nevezték, amikor szólt előre, hogy lehallgatott, manipulatív anyagot fognak róla nyilvánosságra hozni, és lejárató kampány indul ellene, amihez a képest a lejárató kampány azokkal a bizonyos felvételekkel 24 órán belül megindult. De mindez részletkérdés ahhoz képest hogy ki volt az első, akinek nyilvánosan viszketni kezdett a tenyere.

Ki volt az, aki nyíltan bátorította az önbíráskodást, aki azt üzente az általa felhergelt migránsrettegőknek, hogy rendben van kárt tenni egy másik ember tulajdonában, és aki ezzel hivatalosan kiállt az ostoba, rasszista erőszak mellett?

Ki volt az, aki nem szólt egy büdös szót se, amikor a civilek megbélyegzése ellen a parlamentben tiltakozó aktivisták taknyáról és nyáláról delirált az ötös számú verbális verőember, aki a széles nyilvánosság előtt fejtegette, hogy „ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat”?

Ki lapított, mint szar a gazban, amikor egy október 23-i hivatalos állami ünnepen egy tisztelt orbánista szurkoló ököllel, teljes erővel fejen ütötte Ungváry Krisztián történészt?

És az ki volt, aki akkor sem érezte úgy, hogy megjelent az erőszak a politikában, amikor az állampárt hivatalos őrző-védő erőszakszervezetének (Valton) egyik biztonsági őre gyakorlatilag leütötte az egyik ligetvédő aktivistát, egy nőt?

De azt is kérdezhetném, hogy ki volt az, aki egy március 15-i, választás előtti hivatalos állami ünnepen elégtételt helyezett kilátásba mindazoknak, akik nem úgy képzelték a rendet, ahogy ő, akik más véleményen vannak, mint ő?

Ez csak néhány példa. Van még ott bőven, ahonnan ezek jönnek. A lényeg az, hogy nincs itt semmiféle új jelenség. Mindez nem tegnap, nem múlt héten és nem is két éve történt. Mint ahogy az se most volt, amikor a tisztességes bánásmódról prédikáló autokrata pártjának lapjában Szabó Tímeát a háttérhatalom biológiai fegyverének nevezték, akiről a nemzetikereszténykonzervatív kurzus propagandistája konkrétan azt írta, hogy egy titkos szigeten lévő, illegális laboratóriumban hozták létre egy kullancs és Lendvai Ildikó DNS-éből.

Ebben az erőszaknyomorban él ez az ország lassan tizenöt éve. Ebben a tiszteletet és az erkölcsi minimumokat naponta meghágó, a teljhatalom ellenségeit dehonesztáló, lejárató rágalmakban tocsog a fideszes lakájmédia, a megafonos különítmény, az egész hatalomgyár. Menő, elfogadott és támogatott a fikahuszározás, az elmebetegezés és a nem nyilvánosság előtt zajló beszélgetések kiszivárogtatása az éppen aktuális ellenségről. Akire – és mindenkire, aki nem ért velük egyet – naponta, mint a hiénák, úgy ugranak rá az adófizetői pénzből eltartott verbális lincselőhordák. Velük fotózkodik büszkén a színlelt amnéziás miniszterelnök, aki 15 év után váratlanul képmutató aggodalomban tör ki, mert szerinte most jelent meg az erőszak a magyar politikában. Hát nem. Ebben élünk emberemlékezet óta, és akinek ebben a legnagyobb felelőssége van, természetesen az volt a legfőbb haszonélvezője ennek a sűrű, ragacsos mocsoknak, amit most szemrebbenés nélkül megpróbál másra kenni. Miután éveken keresztül nem zavartatta magát, hogy miképpen tör derékba életeket, hogyan és hányan sérülnek ebben a folyamatos lealjasodásban, ahol mindent szabad.

Pedig elég lett volna tisztességesen politizálni, és akkor talán a verbális durvaságtól is megkímélhette volna magát és az országot, nemhogy a fizikaitól. De sikerült?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!