December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Trumpot nem Európa választotta

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Az az érzésem, hogy Orbán Viktor gyógyszereit időszerű lenne rendesen beállítani, mert valamiért az a rögeszméje támadt neki, hogy ő most többségben van az Európai Unióban, vagy talán egész Európában.

A mai napon itt Párizsban egy fontos dolog történt, megalapítottuk a patrióták európai pártját. Az év elején nagy célokat tűztünk ki magunk elé, azt akartuk, hogy az év végére a patrióták többségben legyenek a nyugati világban.

Ezt ő a Facebookon adta elő, és szavaiból úgy tűnik, hogy szerinte ez a cél mostanra teljesült is. A patrióta szó kisajátításából fakadhat ez a tévképzet, hiszen a jelentse hazafi. Márpedig szerintem az emberek többsége szereti a hazáját – még akkor is, ha ott éppen egy ócska kormány pusztít, az nem befolyásolja a hazaszeretetet, ahogy az sem, ha esetleg valaki átmenetileg, vagy akár véglegesen elhagyta a hazáját -, tehát hazafi. Ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy szélsőjobbos, náci, fasiszta lenne, vagy bármi köze lenne a szélsőjobbos pártok által létrehozott mozgalomhoz. Akkor sem, ha Orbán Viktor ezt szeretné hinni, vagy ezt szeretné elhitetni. Ők nincsenek, és reményeim szerint soha a büdös életben nem is lesznek többségben sehol, a nyugati világban főleg nem.

Elképzelhetetlen, hogy a választásig olyan közvélemény-kutatást lássunk a kormánypárti médiumokban, a köztévében vagy más, a Fidesz-szavazókhoz eljutó nyilvánosságban, amelyikben a Nézőpont vagy a Századvég azt mutatná ki, hogy nincs már Fidesz-előny

– mondta Török Gábor Törökülés című podcastunk második adásában. (24.hu)

Ez mondjuk bárki számára egyértelmű, aki ebben az országban él, és az értelmi képességei meghaladják egy tengerimalac szintjét. A propaganda- és hazugsággyár teljes kapacitással működik, nincs is más választása a kormányfőnek, a NER urának. Eddig is erre épült az országlása, nincsen mivel kiváltani az agymosást, ahhoz változtatásokra lenne szükség. Mármint szakmai munkára, tervezésre, építkezésre. Ezekhez semmi, egyetlen egy elem sem áll rendelkezésre, és már idő sincs, de pénz sincs hozzá. Ezért az egyetlen, amit tenni tudnak, az a hazudozás és a reménykedés abban, hogy önbeteljesítő jóslatként fog működni a dolog.

És ha már Orbán Viktor ott tart az ő rengeteg eszével, hogy átvették ők a világuralmat, a leghűségesebb szolgája sem maradhat le a fura versenyben, neki is mondania kell nagyokat és ütőseket;

A háborúpárti washingtoni és brüsszeli mainstream egy végső, elkeseredett támadást indított az új realitás ellen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt írta a közösségi oldalán, hogy a békepárti elnökjelölt győzelmével Amerikában és a patrióta erők előretörésével Európában egy új realitás jött létre, ez az új realitás az emberek akaratára alapul, hiszen ők döntöttek a választásokon. (MTI)

Külügyminiszterként talán érdemes lenne egy futó pillantást vetni a térképre. Abból máris kiderülne, hogy Európa és az Amerikai Egyesült Államok között van egy kis távolság. Továbbá azt is érdemes lenne tudomásul venni, hogy bár az USA befolyása elvitathatatlan, de azon sem érdemes hosszasan huzakodni, hogy az Európai Uniót nem az amerikai elnök vezeti. Trump megkönnyítheti, vagy megnehezítheti az unió életét, befolyásolhatja a politikáját, de a hatalma messze nem korlátlan. És attól még, hogy az amerikai szavazópolgárok Trumpot választották végtelen bölcsességükben, az európai emberek azon a választáson nem szavaztak. Ahol pedig ők voksolnak, ott nem engedik előretörni a szélsőjobbot, bármennyire szeretné ezt látni Orbán Viktor. Szóval érdemes lenne helyükön kezelni a dolgokat.

Nagyon súlyos ellencsapásokra számíthat Ukrajna, ha nagy hatótávolságú rakétákkal támad meg orosz területeket. Erről beszéltek magas rangú orosz politikusok, akik szerint Joe Biden azon döntése, hogy zöld utat adott Ukrajnának a támadásra, eszkalálhatja a háborút, és a harmadik világháború kitöréséhez vezethet. Donald Trump egyik közeli tanácsadója hasonló véleményen van. (Index)

Jó, ez az Indexen jelent meg, de akkor is! Gondoljuk már át, mire gondolhatott a költő! Magasrangú orosz politikusok azon aggódnak, hogy amennyiben az oroszok által megtámadott, és immár két éve pusztított Ukrajna nem csak a saját területén védekezik, hanem úgy próbálja meg egy kissé mentesíteni a saját országának lakosságát, hogy maga is támadást indít az agresszor ellen, akkor az orosz vezetés máris felhatalmazva érzi magát arra, hogy bosszút álljon. Mégpedig szörnyű bosszút, ami talán nem fog megállni az ukrán határnál. Márpedig ha bárki NATO tagállamot támad meg, a NATO teljes erejével meg fogja védeni azt az országot. Minderről pedig senki más, mint az ukránok és Joe Biden tehetnek. Tehát nem Putyin, aki megtámadott egy szuverén országot, és képtelen elfogadni, hogy nem sikerült lerohanni. Nem is a magas rangú orosz politikusok, akik ahelyett, hogy észre térítették volna a gazdájukat, inkább aktívan közreműködtek az orosz-ukrán háború kitörésében és folytatásában. Így aztán felhatalmazva érzik magukat arra, hogy – többek között például a magyar propagandamédiában – fenyegetőzzenek. Tökéletes. Ezzel együtt alig hiszem, hogy egy esetleges NATO ellencsapást olyan jól viselne Oroszország, mint ahogy azt szeretnék elhitetni. Ha maradt egy gyűszűnyi józan eszük, akkor bármi áron megakadályozzák Putyint abban, hogy összemérje az erejét a NATO-val.

Amúgy pedig jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi majd hamarosan jövünk vissza az első beszólással, ahogy mindig szoktuk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.