NEHAZUGGY

Ha valamikor, hát most aztán igazán kell a balhé, a figyelemelterelés, az olcsó hisztériakeltés

Molnár Bálint | Október 31, Csütörtök | 10:35

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,079,897 forint, még hiányzik 920,103 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hát hogyne értenénk, bassza meg, de attól, hogy értjük, nem kevésbé, hanem annál inkább felfordul a gyomrunk. Az, hogy teljesen elszabadult a pokol, egyáltalán nem kifejezés arra, amit mostanában művelnek Európa szegényházának saját elvtelenségük pöcegödrében levegő után kapkodó házmesterei.

Akikről tudjuk, hogy meg se mukkannak, hanem minden erejükkel igyekeznek eltitkolni a magyar nyilvánosság elől, hogy orosz hekkercsapatok állomásoznak a szuverén mimagyar külügyminisztérium informatikai rendszerében (amikor meg kiderül, akkor sem a kezüket tördelik, hanem fenyegetik az újságírót, aki nyilvánosságra hozta a tényeket);

akik annak ellenére veszik át az időközben feketeöves háborús agresszorrá előlépett moszkvai államvezetés barátságának érdemrendjét, és annak ellenére nem adják vissza, hogy pontosan tudták már a kitüntetés pillanatában is, hogy illetéktelen orosz behatolás történt a rendszerbe, és szigorúan bizalmas információk is kikerülhettek;

akik nemhogy a moszkvai nagykövetet berendelni, de vitázni se hajlandóak, amikor az oly nagy becsben tartott magyar szuverenitásba gázolnak bele sáros posztszovjet csizmával Putyinék, és nevezik fasiszta csőcseléknek 1956 magyar hőseit;

akik nem is értik, hogy mi a túróért kellene nekik helyreigazítást követelni, ha állítólag a putyinista közmédia kiforgatja a szavaikat, úgyhogy azért nem kértek helyreigazítást a Ria Novosztyitól, mert a Telextől sem szoktak, pedig szerintük mindennap kérhetnének, ergo ezek után is fognak nyilatkozni az orosz állami hírügynökségnek, ahogy a Telexnek is, attól függetlenül, hogy „mit hazudnak összevissza róla”;

de akik egyenesen az ún. kormányülés szünetében rongyolnak ki a kamera elé összevonni a szemöldöküket és harcias propagandavideóban eldicsekedni azzal, hogy berendelték a hálátlan Svédország nagykövetét. Mert ők nem tűrik, nem engedik meg, nem tolerálják az igazságot, viszont megállás nélkül követelik a tiszteletet. Nagyon is jól értjük, legfeljebb azt nem értjük (na jó, ha megerőltetjük magunkat, akkor de), hogy mi közük van ezeknek még a NATO-hoz és az EU-hoz.

Tehát az mégiscsak tűrhetetlen, hogy Ulf Kristersson svéd miniszterelnök – akivel kapcsolatban felhánytorgatják azt is, hogy nemrég a Karmelitában járt és könyörgött a felcsúti DNS-nek hazája NATO-csatlakozásának ratifikálásáért, holott ugye az volt a fedősztori hosszú hónapokon keresztül, hogy a független kirakatparlament fideszes bátorai voltak annyira megsértődve a hanyatló Svédországra, hogy hallani sem akartak a csatlakozásról – azt állítsa, hogy a Grúziában egy csalásokkal kísért szavazás másnapján szart kavaró Orbán Viktor

„nem az európai országok és nem is Svédország nevében beszél, talán inkább Oroszország nevében, de nem mindannyiunk nevében”.

Szijjártó Péter, akinek tegnap reggel még belefért egy genfi hakni is (telik kerozinra, luxuskormánygépre, fussa a gazdasági felcsökkenésből), aki a Nemzetközi Vöröskereszt soros konferenciájának apropóján találta meg a közös nevezőt a saját, vagyis az Európai Unió legkorruptabb kormánya és eme szerinte pártatlan, a kapcsolatot mindenkivel fenntartani képes szervezettel, amelyet állítólag ugyanazért támadnak, mint őmagyarokat, az Orbán-kormányt, vagyis mert azt vallják, hogy a konfliktusokat, háborúkat csak párbeszéddel és a kommunikációs csatornák nyitva tartásával van remény megoldani, pár órával később már magából kikelve hőbörgött a Karmelita kolostor udvarán. Értjük, hogy miért, hát hiszen kijött a magyar gazdaság letérdelését bizonyító GDP-adat, amitől maga alá hugyozott a forint, és némelyek már annak is örültek estére, hogy nem 408 csak 406, hát mi lenne ilyenkor aktuálisabb, mint verbális szabadságharcot indítani újra az egyik EU- és NATO-szövetségesünk ellen, aki szóvá tette, hogy az ő nevében bizony nem beszélt a magyar miniszterelnök Tbilisziben, ő márpedig nem ért egyet azzal, hogy a választások „szabadak és demokratikusak” voltak, a kormánya felfüggeszti a közvetlen hivatalos együttműködést Grúziával a választások után, aminek az eredménye nem megbízható, ráadásul az is aggasztó körülmény, hogy az orosz befolyás alatt álló kormány mindent megtesz azért, hogy megakadályozza a közeledést Európához.

Szijjártó ezen berágott (hát hiszen ez a szakmája: a hőbörgés) és miután a magyar sajtó tegnap lehozta Kristersson nyilatkozatát, kiesett a kormányülésről (nyilván nem magától, hanem mert Rogán és a főnök kiszalajtotta), hogy halaszthatatlanul bejelentse: egy nappal korábban kukoricára térdepeltették a svéd nagykövetet. Nincs ebben semmi rendkívüli, egy évtizede tartó külügyminiszteri ámokfutásának fénypontjai mindig is a kormányát érő több mint jogos, de általában civilizált kultúrnyelven megfogalmazott nyugati kritikák (hát hiszen keletről nem kritika jön, hanem utasítás vagy a hasznos idiótának járó fültővakargatás) propagandisztikus megtorlóakciói voltak ezek. Amikor az illiberális korrupció kormányát érő kritikus ország nagykövetét berendelte, és jól kioktatta, hogy semmi köze hozzá, hogyan építjük mi itt a soft-diktatúrát, ahol újabban a Putyin-csatlós szinonimája lett a konzervatív, szuverenista, béke- és családpárti, és az 50% fölötti választási győzelem a demokrácia bizonyítéka. Úgyhogy Péter miniszter megint átlátott a liberális mainstream szitáján és jól megmondta, csak éppen az érdemi kritikára nem reagált egy büdös szóval sem. Olyan nagyon védte a főnököt, és olyan magabiztosan pislogva beszélt le a magas lóról, hogy nehogy már bárki megkérdőjelezze, hogy a gazdi kinek az álláspontját és kinek az érdekét képviseli, hogy a hőzöngő maszatolásban elkerülte a figyelmét a lényeg. Senki nem mondott egy szót se a családról és a konzervativizmusról, Kristerssont sem érdekli, hogy Szijjártó éppen minek sminkeli magát ideológiailag, a svéd NATO-csatlakozás ratifikálása pedig nemhogy nem tartozik a témához, de nem egy szívesség volt, nem Szijjártó főnökének nagylelkűsége volt, amiért hálát kellene rebegnie bárkinek. Ezzel szemben az érdemi kritika arról szólt, hogy Orbán bármit is beszélt a szájával Tbilisziben, biztosan nem Svédország álláspontját képviselte.

Ez olyan állítás, amelyet a lehető leghatározottabban ki kell kérni magunknak, s a leghatározottabban vissza kell utasítani. Senkitől nem viseljük el, nem nézzük és nem fogadjuk el, hogy megkérdőjelezze, hogy mi a saját érdekünket, a magyar nemzeti érdeket, a magyar álláspontot képviseljük

– ezt pislogta bele a kamerába önérzetesen a fideszesek külügyminisztere, miközben attól megint megkímélte a magyarokat, hogy kifejtse: egészen konkrétan milyen magyar érdek fűződik ahhoz, hogy Magyarország szövetségeseinek tiltakozása és aggályai ellenére, az Európai Bizottság világos álláspontjával szembemenve, miszerint Orbán nem képviseli az Európai Uniót Grúziában, odatolták a pofájukat Schmidt Máriával megtámogatva, és úgy viselkedtek, mintha bármilyen felhatalmazásuk lett volna Európa nevében a putyinista bábkormány ánuszát kényeztetni és legitimálni a választási csalást, amiről az illető ország államfője is nyíltan beszélt. Mi ebben a magyar nemzeti érdek? Miképpen szolgálja a magyar nemzeti érdeket, milyen kézzelfogható haszon származik abból, hogy Orbán és Szijjártó most már másodszor veszik semmibe a szövetségeseiket, élnek vissza azzal, hogy Magyarország december 31-ig az EU soros elnöke, és tolják mindenfele Putyin és csatlósai szekerét?

Értjük. Ha valamikor, hát most aztán igazán kell a balhé, a keménykedés, a figyelemelterelés, az olcsó hisztériakeltés, a szemfényvesztő hadakozás Brüsszellel és Európával. Az országot sikerült lerugdosni a csőd szélére, recesszióba süllyedt Európa motorja, brutálisan visszaesett a gazdaság teljesítménye, az állami ellátórendszerek pusztulnak, egy euró lassan 410 forint, ezek meg Grúziába járnak az Európai Unió soros elnöki minőségében (ma Szijjártó a változatosság kedvéért Minszkben alázatoskodik, a gazdája az osztrák szélsőjobbal hetyeg Bécsben), holott felhatalmazást senkitől nem kaptak rá. Közben a nők magánéletében turkálnak és életvezetési tanácsokat osztogatnak óvszer és retikül dolgában, vagyis minden elképzelhető és elképzelhetetlen baromsággal foglalkoznak, sápítoznak, óbégatnak ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, amiért megválasztották őket. Ők árulhatják a grúziai gyékényen az EU-t, de senki ne merje annak nevezni őket, amik.

Mindenféle mondvacsinált narratívát és hazug közhelygyűjteményt előadnak arról, hogy Moszkva propagandájának terjesztése miért békepártiság és a nyugati szövetségeseink miért az ellenségeink. Pedig csak kormányozni kellett volna és többé-kevésbé tisztességesnek lenni, és akkor most nem kellene állandóan kikérni magunknak, visszautasítani, toporzékolni, és aláásni Európát. Úgy, hogy a magyar nemzeti érdek minket, magyarokat, akik nem loptuk szét a hazánkat, Európához, a NATO-hoz, mások mellett Svédországhoz köt. Azt se vettük elég komolyan, hogy átmoshatják Putyin-pártivá a magyar társadalom egy jelentős részének agyát, és szerintem azt se vesszük elég komolyan, hogy egyre távolabb sodornak az EU-tól és a NATO-tól. Mert hátha úgy megússzák, hogy gazdaságilag (is) gödörbe taszították az országot. Pedig komolyan kellene venni. Ez már nagyon nem vicces.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!