NEHAZUGGY

Néha érdemes nagyot nyelni és nemet mondani

Lázár Gergő | Október 16, Szerda | 18:55

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Telex egy szép, egyben tragikus összegzést tett közzé arról, hogy Magyarországon a szülők, a gyermekeikért felelősséggel tartozó anyukák és apukák miként kénytelenek sokszor saját maguk finanszírozni a csemetéik iskolájának felújítását, takarítását, vagy éppen a szükséges felszerelésének beszerzését. Általában egy-egy olyan kósza hír szokott bekerülni a sajtóba, ahol egyik-másik szülő besokall a folyamatos állami kuncsorgástól, és elmondja a bánatát egy olvasottabb lapnak. Itt viszont a Telex az olvasókat célzottan kérte arra, hogy számoljanak be arról, hogy náluk ez miként megoldott. Nem közöltek pontos adatokat, de igazából az látszik, hogy az iskolák szülők általi kvázi karbantartása nemhogy nem ritka eset, hanem egyenesen mindennapos, szinte elvárt, megszokott dolog. Soha senkinek nincs pénze semmire, ezért fizessen a szülő sokadszorra is, miután a tisztességesen megkeresett jövedelme után adó formájában már befizetett elvileg a közösbe. Ez nem elég, ezen felül még takarítsa is ki a gyermeke iskolájának mosdóját, javítsa meg a zárakat, vagy vegyen új okostáblát a lurkóknak, hiszen ha azt szeretné, hogy a gyermeke megfelelő körülmények között tanuljon – márpedig ki ne szeretné? -, akkor jobban teszi, ha nem vitatkozik.

A megszokott az, hogy az emberek többsége azonnal igent mond, mivel a legjobbat szeretné a gyermekének. Ez a döntés ugyan érthető egyfelől, de mint azt a példa is mutatja hamarosan, létezhet más megoldás is. Olyan ez, mint amikor egyes alapítványokat a civilek mentenek meg sokszor egymás után, mivel a kormány pontosan tudja, hogy ez lesz az állami alulfinanszírozás eredménye egy-egy területen, ezzel milliárdokat spórolhatnak meg maguknak. A valódi gond akkor alakulna ki, ha a civilek azt mondanák, hogy álljunk csak meg egy percre, a közoktatás megfelelő működtetése az állam feladata és kötelessége, nem pedig azé a szülőé, aki ide járatja a gyermekét. Nyilván az egyházi iskolákban jobb a helyzet, mivel ide juttatja a pénzek nagy részét a kormány, de vélhetően azért még ezen kivételezett iskolák között is akadnak olyanok, amelyeknek a felszereltsége hagy bőven kívánnivalót maga után. De lássuk, hogy ha az ember nem segít a kifestésben, vagy a takarításban, akkor mégis mit tehet annak érdekében, hogy a helyzet javuljon a gyermeke iskolájában.

Egy másik állami iskolában szintén a szülők segítségét kérték a takarításhoz, de ők nem vállalták. „Nem azért, mert nem akarok jót a gyerekemnek, vagy mert megalázónak érzem a takarítást” – írta egyikük. Ő egyszerűen csak nem gondolta úgy, hogy ez az ő dolga lenne. Végül a probléma úgy oldódott meg, hogy felhívták az ÁNTSZ-t, és elpanaszolták, hogy az iskolában nincs takarítás, és a gyerekek hasmenéses-hányós vírust szedtek össze.

„A hírre, hogy kijön az ÁNTSZ az iskolába, azonnal megjelent egy profi takarítócég hétvégén, és kitakarított, majd egy hét alatt sikerült felvenni takarítókat” – írta a szülő.

Szerinte ebből az a tanulság, hogy nem szabad mindenre igent mondani. Őket többen támadták azzal, hogy „hát a ti gyerekeitekről van szó, és ugye, hogy a legjobbat akarjátok nekik?”. Az anya úgy látja, ha a szülők ezt is megoldják, akkor a tankerületnek nem érdeke foglalkozni az üggyel.

Sokszor, sok helyen elmondták, leírták már ezt, de valóban így van és nem lehet elégszer hangsúlyozni. Az állam köteles megoldani a legalapvetőbb problémákat, mivel ez a dolga, ezért van, ezért tartjuk fenn. Az egyszerűen hazugság, hogy egyébként nincs pénzük ezeknek a kötelezettségeknek az ellátására, hiszen azért nem éppen az államcsőd környékén vagyunk. A gazdaság valóban bukdácsol és gondban vagyunk, de ameddig luxusautókkal, jachtokkal és repülőkkel virítanak a NER-lovagok és épül a Várnegyed, addig nincs itt semmiféle pénzügyi probléma. Majd ha a maffiakormány a saját luxusán kezd el spórolni, akkor esetleg átgondolhatjuk azt, hogy mire is van pénz a valóságban. Ha Mészáros Lőrinc vagy az ő drága felesége majd 10 milliós órák helyett csak párszázezres órát fognak hordani, és nem ragaszkodnak feltétlenül ahhoz, hogy az arcunkba rázzák a közpénzből harácsolt rongyaikat, akkor esetleg valóban elgondolkodhatunk, addig viszont nem. Ezekre a feladatokra igenis van pénz, és nem kellene azt elvárni, hogy a szülők finanszírozzák a közoktatás működtetését. De ameddig a többség tartva a gyermeke oktatási körülményeinek további romlása miatt, igent mond az ilyen „felkérésekre”, addig nehezen fognak a dolgok megváltozni. Nyilván nem lehet egyszerű nemet mondani, de ezzel sokszor többet segíthetünk, mint az újbóli rábólintással.

Hasonlatos ez ahhoz, mint amikor a civil szervezetek ételcsomagokat visznek szegényebb településekre, amely szervezeteket az adófizetők tartanak el. Ezeket az ételcsomagokat átvevők aztán négyévente tapsolva szavazzák újra a hatalomba azt az állampártot, amelyik a szegénységükről kizárólagosan tehet. Mi értelme van akkor a segítségnyújtásnak? Nem a jelenlegi helyzetet konzerváljuk ezzel? Tudom, nem egyszerű kérdések ezek, de érdemes lehet elgondolkodni rajtuk, mert léteznek pozitív példák is, ha az ember nagyot nyelve nemet mond a végtelen segítségnyújtásra.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!