NEHAZUGGY

A saját tév- és rögeszméi rabjává vált imposztort nem érdekli a valóság

Molnár Bálint | Október 15, Kedd | 10:31

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Nem szeretem a közgazdászokat, mert mindig azt mondják, hogy mit nem lehet megcsinálni. Engem azért választottak meg, hogy megcsináljak dolgokat”

– ezt mondta Orbán Viktor még első kormányzása idején szűkebb körben a Direkt36 a fideszes miniszterek elnökével akkoriban kapcsolatban álló egyik forrása szerint. A tényfeltáró lap a Telexen hétfőn megjelent cikke a harmadik része annak a hiánypótló, fantasztikusan tanulságos sorozatnak, amely Európa önjelölt DNS-e és legkorruptabb oligarcha-miniszterelnöke legfontosabb gazdaságpolitikai döntéshozókhoz fűződő viszonyának alakulását mutatja be. Illetve ezen keresztül azt, ami ezeken a viszonyokon magyarázó erővel túlmutat; nevezetesen hogy mi vezetett ahhoz, hogy néhány sikeresnek tűnő év után (szerintem egyébként az is megkérdőjelezhető, hogy valójában mennyire volt ez valóságos siker) lényegében földbe állt a magyar gazdaság.

Az idézett általánosító, ámde leleplező erejű önvallomást egyébként Chikán Attila, az első, 1998 és 2002 között regnáló Orbán-kormány első gazdasági minisztere ihlette, akit a felcsúti polihisztor mindössze másfél évig tűrt meg maga mellett, 1999 decemberében menesztette is a kormányából, az ő helyére érkezett Matolcsy Unortodox György. Aki valószínűleg nem fárasztotta azzal, hogy mit nem lehet megcsinálni, azt sugdosta a fülébe, amit hallani akart.

Azóta 2024-et írunk és ha nem értettem félre a jelenleg nyeregben lévő gazdaságpolitikai döntéshozók utóbbi éveket meghatározó cicaharcos megszólalásait a Nagy-Varga-Matolcsy-tengelyen, vagyis ha feltételezem, hogy ezek mögött az éles, karcos üzengetések mögött valódi indulatok és valódi tartalom van, nem csupán valamiféle előre megtervezett propaganda-forgatókönyv szerint vakítják a parasztot a nertársak, akkor azt is kijelenthetjük, hogy ugyan sokkal több időbe telt, mint bárki mást kigolyózni maga mellől, de mostanra már a miniszterből lett jegybankelnök is túlságosan közgazdásznak számít a magát kiválasztottnak tartó küldetéstudatos fődilettáns világmegváltó elképzeléseihez. Az 1956-tal kapcsolatos lemoshatatlan, mérgező okoskodása előtt Orbán Balázs politikai igazgató ennek adott hangot, amikor azt mondta, hogy már guggolva is kibírják jövő márciusig, amikor Matolcsynak lejár a mandátuma az MNB élén, és végre megszabadulnak tőle.

Hemzseg az eddig ebben a formában fel nem tárt, döbbenetes információktól ez a terjedelmes, pazar cikk, aminek az igazi értékét éppen az adja, hogy maga a főszereplő és az adott pillanatban körülötte dolgozó, neki tanácsot adó szakemberek hangján keresztül igazolja vissza, amire nemcsak mi, nagyon sokan évek óta csak következtetni tudtunk. És egyáltalán nem annyira fantasztikus érzés, egyáltalán nem elégtétel, hogy a legtöbb dologban nem tévedtünk, mert a legtöbb dolog pontosan az, aminek látszik. Azért kell ezermilliárdos nagyságrendben propagandára költeni, mert minden pontosan az, aminek látszik.

Az utólagos okoskodások nyilván semmit nem érnek, de mégis. Az, hogy Orbán saját maga vallotta be (és sajnos nem tegnapelőtt, hanem negyed évszázaddal ezelőtt), hogy frusztrálja a közgazdászok gondolkodása (azoknak a gondolkodása, akik értenek ahhoz, amihez ő nem ért, akik jó esetben kedvező irányt tudnak szabni egy ország fejlődésének); az, hogy a saját emberei mondják el, hogy egyedül dönt olyan kérdésekről, amelyekhez alig vagy egyáltalán nem ért, hogy ezeket a döntéseket a személyes frusztrációi, kényszer- és tévképzetei, előítéletei birtokában hozza meg, és a legtöbb esetben (a legelején még hajlamos volt nem hallgat a hozzáértőkre, csak a saját feje után megy, az mégiscsak döbbenetes magyarázó erővel bír. Hogy nincs itt szó semmiféle száz évente születő zseniről, kivételes látnokról, aki a saját kora előtt jár öles léptekkel, ellenkezőleg. Egy imposztor vezeti az országot 14 éve, aki sajnos nem imposztor szindrómában szenved, hanem szindróma nélkül imposztor. Aki lényegében mindig azokra hallgatott, akik éppen azt sugdosták a fülébe, ami a pillanatnyi rögeszméire rímelt, és ez messze fontosabb annál, mint hogy jogvégzett jogászként, aki életében nem dolgozott egy percet se a piacon jogászként, a hatalom csúcsán töltött évek alatt – amelyek drasztikusan, egyenesen visszafordíthatatlanul torzították az amúgy is torz jellemét és karakterét – óhatatlanul összeszedett némi közgazdaságtani ismereteket is. Ha úgy tetszik, a koszon kívül ragadt rá más is. Jó, és akkor mi van? Mire ment vele az ország? Mire ment az elmúlt másfél évtizedben az ország, amelynek miniszterelnöke frászt kap a közgazdászoktól, mert neki meggyőződése, hogy ehhez a szakmához is jobban ért?

Válasz gyanánt egy példát hozok ide főleg azok kedvéért, akik nem olvasnak terjedelmes tényfeltáró cikkeket. Orbán egyik rögeszméje volt mindig is, hogy a magyar gazdaság versenyképességét többek között az olcsó energia képes szavatolni, az Egyesült Államok példája ezt mutatja, ergo vigyük le az energiaárakat és a magyar gazdaság megfogja az Isten lábát. Megrökönyödött közgazdászok (akik értenek hozzá) megpróbálják elmagyarázni neki, hogy ez a versenyképesség pöttyet bonyolultabb dolog, az nem megoldás, hogy az állam beavatkozik az energiaárakba. Ezzel szemben az például jó megoldás lehet, hogy olyan iparcikkeket állítunk elő, amelyeknek kisebb az energiaigényük, illetve ha olyan ágazatokban próbálunk jobb teljesítményt nyújtani, amelyekhez megfelelő adottságokkal rendelkezik az ország. És innen idézet következik, a cikk talán legfontosabb részlete ez:

„Orbánt azonban nem könnyű meggyőzni ilyen, régóta érvényes közgazdasági elveken alapuló érvekkel. Egy kormánytisztviselő szerint a miniszterelnök hajlamos nagyobb hitelt adni azoknak, akik formabontó ötletekkel állnak elő, mint a konvencionális gazdasági gondolkodás képviselőinek. Orbán ugyanis hisz abban, hogy van egy nagy dobás, ami megváltoztathatja a status quót, »hogy a dolgoknak van egy olyan nyitjuk, amit senki nem vesz észre, csak mi«”.

Nem először fordul elő velünk, de most tényleg körbeértünk. Ebben a pár sorban nemcsak annak a lesújtó magyarázatát érhetjük tetten, hogy Nagy Mártonból – akinek kormányzati kinevezése óta még egyetlenegyszer nem sikerült valami olyan formabontót jósolnia és vizionálnia, amiről utólag kiderült, hogy legalább köszönőviszonyban van a valósággal – hogy lehet nemzetgazdasági miniszter, és miért pont ő a legújabb lieblingje a gazdinak, és nem is csak az, hogy miért kúrták tele az országot akkumulátorgyárakkal, és miért erre tették fel az országot, holott az ország adottságai ezt rohadtul nem indokolják, hanem az egész rendszer mindent maga alá gyűrő, mindent elpusztító szélhámossága ebben rejlik.

Szerintem minden ide vezethető vissza. Hiába ugatják a frusztráló közgazdászok, mindenféle hozzáértő emberek, hogy se elegendő olcsó és önerőből előállított energia, se megfelelő számú munkaerő, se elegendő víz, az akkugyárak helyett inkább magasabban képzett munkaerőre támaszkodó ágazatokkal kellene fejleszteni a gazdaságot, ha Orbán nem tud elképzelni egy olyan társadalmat, ahol nem lesznek olajos kezű emberek meg piszkos kezű emberek, akkor csak azért is. Mert ő nem tudás alapú, hanem munkaalapú társadalmat épít, és baszódjanak meg a közgazdászok, ő akkor is megcsinálja, mindegy, hogy mi lesz itt 10 év múlva. És akkor ebből lesz gazdaságpolitika, Nagy Márton azt fogja delirálni, amit a főnöknek jólesik hallani. Aki a klasszikus féltudásával azt hiszi, hogy ő az okos, ő tudja, a kritikusai mind hülyék, ezért mostanra már csak azok maradhatnak meg mellette, akik pofázás nélkül végrehajtanak, és adják alá a lovat rendületlenül, gondolkodás nélkül. És nincs visszacsatolás, nincs esély sehol a korrekcióra, a főnök mindent tud, aki akadékoskodik, az mehet magának. Ahogy a korrupció, úgy ez sem az egyik hibája a rendszernek a sok közül, hanem ez az esszenciája. Várjuk a nagy dobást, amire még soha senki nem jött rá, de mi rájövünk és megváltjuk a világot. Így jártunk az állítólag irigyelt családpolitikánkkal is, és nem értjük, hogy ha ennyire zseniális, akkor 1) mások miért nem követik eszük nélkül, 2) miért nem működik, miért van történelmi mélyponton a születések száma.

Vagyis mi értjük, csak a valóságtól egyre távolodó, saját téveszméi rabjává vált imposztor urat nem érdekli. Mert neki nem igaza van, hanem igaza lesz. Ha semmi más nem marad az országa helyén, mint egy nagy fehér folt, akkor is. Igen, tudtuk, csak nem sejtettük. És rohadtul szar

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!