Haiti, Észak-Korea, Nicaragua, Jemen, Dél-Szudán, Szíria, Venezuela és Szomália. Mindössze ez a nyolc ország körözi le a korrupció tekintetében az összesen 180 országot vizsgáló és rangsoroló 2023-as Korrupció Érzékelési Index (CPI) szerint azt az Egyenlítői-Guineát (egykori spanyol gyarmat), ahol tegnapig még a büdös életben nem járt magyar külügyminiszter, de Lavrov láncos alászolgájának köszönhetően ez már nincs így. Az influenszer külügyminiszter dicsekvéstől szétfeszített posztjai szerint ezt az ordító hiányosságot is orvosoltuk mimagyarok, ha tippelnem kéne, ez se volt olcsó.
A Transparency International berlini kutatói által tavaly készített, 29. alkalommal közzétett lista a közszektor korrupcióját értékelte és mérte
12 nemzetközi intézmény 13 kutatására, valamint szakértők és üzletemberek megkérdezésére támaszkodva, de enélkül a komoly háttéranyag nélkül is lehet némi fogalma bárkinek, aki laikusként ránéz Nyugat-Afrika térképére, hogy mivel áll szemben. Nem, a Freedom House 2022-es jelentését sem kell ehhez tanulmányozni, amely a »nem szabad« országok kategóriájába sorolta Egyenlítői-Guineát. Amely egyébként egy kevesebb, mint 1,7 millió lakossal rendelkező, 28 ezer négyzetkilométeren elterülő földi paradicsom, amellyel az Orbán-kormány azért köt gazdasági és műszaki együttműködési megállapodást, mert a hisztérikus teremfutballista előállt egy erre vonatkozó előterjesztéssel, a gazdája pedig felhatalmazta rá: tárgyalja le, kösse meg.
Nem kell jelentéseket, elemzéseket, listákat olvasni ahhoz, hogy világos legyen, hogy Csád és Kongó után miért Kamerun és Gabon között félúton keresi a gazdasági semlegességét az Európai Unió nagyjából legkorruptabb és egyik legszegényebb országának kormánya. Egy olyan afrikai országban, amelynek GDP-je a magyar GDP tizennyolcad részét sem éri el. Ehhez elég annyit tudni, hogy Teodoro Obiang Nguema, Egyenlítői-Guinea elnöke 1979 augusztusa óta, vagyis több mint 46 éve bitorolja a székét, amit nem mellesleg a nagybátyját megbuktató katonai puccs nyomán szerzett meg. A diktátor úr 2016-ban a biztonság kedvéért lerendezte az utódlás kérdését is: a saját fiát nevezte ki alelnöknek, akit korábban Franciaországban azzal gyanúsítottak, hogy lop Egyenlítői-Guinea államkincstárából.
Tehát itt van ez a Budapesttől légvonalban mintegy 5000 kilométerre lévő elnyomó tekintélyuralmi rezsim, ahol az olajvagyon és a politikai hatalom az elnök családjának kezében összpontosul; ahol a kormány gyakran őrizetbe veszi az ország ellenzéki politikusait, miközben fellép a civil társadalommal szemben, és cenzúrázza a médiát, amely elnöki irányítás alatt áll; ahol a biztonsági erők egyáltalán nem riadnak vissza az erőszak alkalmazásától, és ahol a populáció háromnegyede durva szegénységben él, miközben a diktátor dinasztiája emberkedik és rázza a luxusrongyot bele az alattvalók arcába.
A kérdés nem az, hogy Szijjártó Péter tegnap megint miért slim-fit farmerben és izompólóban esett le a repülőről Malabóban, hiszen – ahogy egy helyen egy szellemes hozzászólásban olvastam – erre van azért egy szellemes válasz: amikor az ember továbbképzésre megy, akkor lazábban öltözködik. Egyetértek. Kérem, mindenki fogja vissza magát és ne bántsa a kölcsönös tisztelet talaján hőbörgés utazó nagykövetét. Köszönöm, egyben hozzáteszem: olyan nagyon nincs kedvem viccelődni, bár nem is akarok úgy tenni, mintha tegnap kezdődött volna ez a műsor, mintha tíz éves külügyminiszteri hivatali ideje alatt először, másodszor, de legrosszabb esetben is harmadszor látnék példát arra, hogy Orbán és Lavrov alászolgája a világ legsötétebb helyeit célozza meg, és ideológiát gyárt a külső szemlélő számára abszurd és haszontalan kerozinégetésének. Szóval a kérdés az, hogy mi a büdös francot keres az uniós pénzek hiányában az állami szolgáltatásokat biztosítani képtelen állampárt külügyminisztere a világ kilencedik legkorruptabb országában, amelynek GDP-je majdnem tizennyolcszor kisebb, mint az Európai Unió egyik legszegényebb országává tett Magyarországnak?
Miután kifejezetten megengedő napot tartok, most eltekintek attól a kézenfekvő magyarázattól, hogy az elmúlt másfél évtizedben összeharácsoltak már az elvtársak egy akkora, ép ésszel felfoghatatlan vagyont, hogy azt már érdemes legyen egy esetleges felelősségre vonás esetére időben biztonságos helyre kimenekíteni. Rengeteg melójuk van abban, hogy az egész NER pereputtyostul a saját lábára állt, nehogy már kárba vesszen az a rengeteg unortodox erőfeszítés, ami a magyarok kizsigereléséhez kellett. Márpedig ilyen szempontból mi lehetne biztonságosabb hely a térképen egy olyan országnál, ahol miközben a nép nyomorog, a közel 50 éve diktátort játszó, 99 százalékkal újra és újraválasztott diktátor famíliája arcpirító luxusban él, és esze ágában nincs elengedni a hatalmat? Szóval ha ettől az egyébként nagyon is életszerű, de bizonyítékokkal nem alátámasztható magyarázattól eltekintünk, akkor sem látom sehol a magyar nemzeti érdeket megjelenni Szijjártónak ezekben a burleszkbe oltott sci-fit idéző kiruccanásaiban.
Jelen esetben az egy igencsak izzadságszagú magyarázat arra, hogy bármi keresnivalónk lenne ebben a megnyomorított országban csak azért, mert a számunkra egyik legkedvesebb magyar szent, Árpád-házi Szent Erzsébet, Malabo, vagyis Egyenlítő-Guinea fővárosának és az itteni katedrálisnak is a védőszentje. Azért az igen átlátszó duma, hogy a kereszténység, a katolikus hit és a katolikus egyház vezető szerepe közös pontot jelent a két ország és a két nemzet között, illetve stabil alapot ad az együttműködés felépítéséhez.
De az se sokkal jobb fedősztori az elborult kerozinégetésre, hogy ha Szijjártó komolyan gondolja, hogy ő majd az afrikai humanitárius válságot és/vagy az Európára nehezedő migrációs nyomást megoldja, ha együttműködésre lép Egyenlítői-Guineával a gazdaság, az energia, a vízügy és az oktatás területén.
Az meg mindennek a netovábbja, hogy a kapituláció pártján álló, de magát békepártinak hazudó Orbán-kormány külügyminisztere azért égeti szó szerint az adófizetői pénzeket gazdasági földbeállás idején, hogy a helyszínen mondhassa el, hogy Magyarország és Egyenlítői Guinea is a békepárti globális többséghez tartozik. Elmenni a világ egyik toplistás korrupt országába csak azért, hogy onnan is beszólhass a liberális európai mainstream sajtónak (Bár Európában mást próbál sugalmazni a liberális mainstream sajtó, a helyzet az, hogy ha Európán vagy a transzatlanti világon kívülre tekintünk, például ide, Afrikára, akkor egyértelmű, hogy mi, békepártiak, többségben vagyunk.) olyan perverz világnézetre és lelkületre vall, hogy a fejem is belefájdul.
Jó, akkor nem értetlenkedek tovább. Szörnyű, hogy a hazaárulást súroló gátlástalan, korrupt külpolitikai nyomulást, amire semmilyen épeszű magyarázat nincs, ilyen aberrált dumákkal fedik el, de igen, értem. Ez már a gazdasági semlegesség politikája. Hosszú út vezetett a szovjet utódállamokon, a türk-kipcsak országokon, Észak-Macedónián, a Boszniai Szerb Köztársaságon, Szerbián, Oroszországon, Kínán, Csádon és Kongón keresztül (a többit hadd ne soroljam), de végül csak sikerült megérkezni Egyenlítői-Guineába is. Egy sokadik fejletlen diktatúrába, amelyet nem a kiváló gazdasági, kulturális vagy egyéb teljesítményéről jegyeznek a világban, hanem az elnyomás, jogtiprás és korrupció miatt. Ezzel az országgal indít Orbán és bandája ún. kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködést, miközben a világ fejlett, nyugati felével, ahova Magyarország szervesen tartozni akart mindig is, perben és haragban állnak, ellenségként tekintenek rá, botokat raknak az együttműködés küllői közé és ócsárolják őket reggeltől estig. Mindez úgy, ahogy van, ellentétes a magyar nemzeti érdekkel, ellenben tökéletesen egybeesik Kína és Oroszország érdekeivel, Orbánék ezekkel az elnyomó nagyhatalmakkal közös (afrikai) fronton harcol a Nyugat ellen. Körül lehet ezt írni, lehet mentegetni, be lehet nyelni csont nélkül, hogy ezt hívják gazdasági semlegességnek és az milyen jó lesz nekünk, de nem hiszem, hogy Egyenlítői-Guinea vagy Csád vagy Kongó békepártisága és barátsága ellensúlyozza valaha is a kieső uniós támogatásokat és úgy általában a nyugati civilizáció elkártyázott megbecsülését.
Fenntartom, hogy ez a tragikomédia, amit a Szijjártó nevével fémjelzett magyar külpolitika tíz éve képvisel, az egyik legtragikusabb dolog, ami ezzel az országgal történt. Még nem mérhető Moháccsal vagy Trianonnal, de már nem sokat kell aludni addig.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.