NEHAZUGGY

Nem leveszi a terhet a nép válláról, hanem folyamatosan rápakol

Vogronics András | Szeptember 18, Szerda | 10:32

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,501,960 forint, még hiányzik 498,040 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tegnap ki kellett hagynom az írást, mert egy bajba jutott fecske mentésével voltam elfoglalva. Sajnos bármennyire igyekeztem, elpusztult a szerencsétlen pára. A bármennyire azt jelenti, hogy első körben hívtam a pécsi madármentőket, akik valószínűleg halálra voltak terhelve, mert egyszerűen elérhetetlenek voltak. Aztán hirtelen elolvastam mindent, amit értem a témával kapcsolatban, regisztráltam egy csomó fecskementő csoportba, ahol nagyon kedves emberek nagyon hasznos tanácsokkal láttak el; igazán megindító volt az az összefogás, ami ezeknek a szerencsétlen kis lényeknek a megmentésére verbuválódott a közösségi térben.

Ha semmi másra nem is, legalább arra jó volt ez az egész katasztrófa, hogy nagyon sok mindent megtudtam ezekről a hasznos kis madarakról, akiknek tulajdonképpen az egész életük munkával telik, és létfontosságú szerepet töltenek be a természet körforgásában. Talán azt is lehet mondani, hogy ugyanannyira fontos részei az ökoszisztémának, mint a méhek, vakondokok, csigák, giliszták, békák és sorolhatnám napestig. Persze aki eddig magasról tett rájuk, vélhetően ezután sem fog megrendülni attól, ami az elmúlt napokban történt különösen a Balaton környékén az éppen hosszú útjára készülő fecske populáció egy jelentős részével. Ami történt, tragédia, számomra felfoghatatlan, akkor is, ha van rá tudományos magyarázat. A madármentők is dermedten álltak az eset előtt, nem nagyon tudtak mit kezdeni vele. Mert egyszerűen nem tudtak segíteni. A legyengült fecske nagyon nehezen menthető, mert repülőrovarokkal táplálkozik, ezért etetni igen nehéz. Földről nem nagyon csipked, és az étrendje tulajdonképpen csak rovarokból áll. Így bármennyire is szeretne valaki segíteni, ha nincs nála légy, lárva vagy mondjuk egy tücsök, akkor eleve akadályokba ütközik a segítségnyújtás. Itatni nem lehet, és nem is kell őket. Tényleg nagyon sok jótanácsot adtak azok, akik értenek hozzá, köszönöm nekik. Akkor is, ha a mi szegénykénk elpusztult, pedig egész éjjel gubbasztottunk mellette.

Mindeközben a sok díszmajom, a sok megélhetési elárasztotta a netet saját magával, előadták a gátőrt, mindegyik vadul reklámozta, hogy ő most mennyire dolgozik és milyen nagyon menti a hazát. Júdás és a sleppje szétflexelte a Facebookot, úgy tolta a nép arcába a kontraproduktív előadását, ahogy szokták, kapaszkodtak, csimpaszkodtak (nem múlt idő, most is ez megy) az ország éppen legégetőbbnek nevezhető tragédiájára. Igen, ahogy szokták: kizárólag politikai haszonszerzésből és lájkvadászati szándékkal. Most aztán forogtak a telefonok, a megosztások és egymásra licitálások. Mindegyik hirtelen megmentő és hős lett, persze a nyilvánosság pofájába belemászva és előadva a sztárt.

Elmentek ti a fenébe. Ti, akik úgy viselkedtek tizenöt éve, mintha semmi közötök nem lenne ahhoz, mintha semmi tennivalótok nem lenne azzal, hogy az időjárás ily módon fordul ki önmagából. Miközben a szemetekkel látjátok, hogy hol az aszály, hol az özönvíz, hol egy járvány, hol egyéb katasztrófák cseszik szét az országot és a Földet, flegmán, gúnyosan röhögitek ki és veszitek semmibe azokat, akik kongatják a vészharangot, hogy NE! Hogy ne hozzanak ide akkumulátor gyárakat, hogy tegyenek valamit az Alföld kiszáradása ellen, hogy készüljenek fel az árvízre, hogy ne lopjanak el mindent, ne árusítsák ki, ne osszák szét a termőföldet saját maguk és a nagyvállalatok között, ne tegyék tönkre a természetet, a természeti kincseinket. Ez nem demagógia, ez az igazság. Gyere ár, gyere eső, gyere és mosd le a gyalázatot, mutasd meg, hogy te vagy az úr! Hogy mi vagyunk a te vendégeid, és nem fordítva. Hogy meg tudod te mutatni, mi történik akkor, ha tönkretesznek téged.

Földönfutóvá válnak, meghalnak az emberek? Igen, a természet nem viccel, a természet ilyen. Ez van, amikor árterekre építkeznek, amikor elfoglalják, körbebetonozzák a Balatont és lecsapolják a nádasokat, amikor beültetik az Alföldet vízelszívó fafajtákkal, amikor kiszívják az utolsó csepp vizet is a földből, mert kell a profit a kínai kommunistáknak meg Júdásnak. Ez van, amikor beüt a mennykő. Most bezzeg nem kellett leadni a telefonokat a nemzetbiztonságra meg a fasz tudja, mi mindenre hivatkozva, ahogy azt a Karmelitában megszokták az urak. Most kötelező volt videózni és zavarbaejtő képeket posztolni, pedig most is a nemzet biztonsága a tét. De jó, hogy erre fel lehetett kapaszkodni, meg lehetett hágni és ki lehetett tenni a kirakatba megint, hogy micsoda fasza gyerekek ők. Azért azt megnézném, hogy amikor az éppen aktuális törvényesített lopás, rablás és lenyúlás van terítéken, arról milyen képanyagot lehetne készíteni. Sokaknak fennakadna szeme és lefagyna a nagy nemzeti mosoly az arcukról. De az ilyesmiről nem számolnak be, olyankor sunnyognak és lapítanak. Aztán ha kell, lehallgatnak és megfigyelnek. Nem magukat, minket.

A nagy nemzeti hősök. Gumicsizmában és lapáttal a kezükben, de leginkább a lapátokat messze elkerülve mímelik a fizikai munkát, magyarázzák, hogy most itt az idő és ők megcsinálják. Mentsük meg Júdás birtokait és földjeit, mentsük, ami menthető. Most a vita is várhat, most a mentés ideje van. Most talán még lopni se lopnak… nem a fenét, majdnem biztos, hogy ebből is valakik hasznot húznak. Arnold biztosan, de kicsit rossz volt az időzítés. Amikor valahonnan ellopnak valamit, ami rohadtul hiányzik akkor, amikor eljön a pillanat, hogy szükség lenne rá, hogy a legjobban kellene – Hadházy Ákos írt erről nagyon precízen -, akkor megy a jajveszékelés.

Tegyen mindenki a maga szintjén, tegyen mindenki a közösségért. Persze, ezt csinálják a civilek százai, ezrei szerte az országban. Ez az, amiben a mi háztáji despotánk viszont nem annyira jó: ő nem leveszi a terhet a nép válláról, hanem folyamatosan rápakol. Arra népre, amelynek egy jó része már nem is igényli, nem vágyja a jobbat, a szebbet, az élhetőbbet. Amelyiknek jó ez így, csak neki ne kelljen semmivel foglalkoznia. Mit bánja ő? Hol nem szarja le? A politikus bezzeg. Az ilyenkor katasztrófaturistát játszik, és inkább hátráltatja a mentést csak azért, hogy egy jól sikerült fotót kitehessen az oldalára, hogy ő már megint megoldotta, megcsinálta.

Minden hatással van mindenre. Minden. Ez is. Meg az összes olyan tett, aminek meglesz a böjtje – csak hogy a horogkeresztény kultúrkör sipákolásából idézzek. Nyomorult ország, okádék politikusok.

Ceterum censeo: az orbáni rendszer bukni fog!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!