NEHAZUGGY

A kapcsolat a valósággal

Vogronics András | Szeptember 12, Csütörtök | 10:30

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,501,960 forint, még hiányzik 498,040 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Üdvözlet a fedélzetközből, bocsánat, a gálya mellől, ahol az ország meglehetősen nagyszámú legénysége húzza az evezőket, csak és kizárólag azért, hogy a fogyókúráját és a semlegesnek, szuverénnek hazudott politikáját nagy erőkkel megvalósítani szándékozó doktorminiszterelnök úr jelenleg még tetemes altestét mozgásban tartsa, és ne süllyedjünk el ne csak szégyenünkben, de lehetőleg gazdaságilag se a több helyen léket kapott hajótesttel együtt a világpolitika háborgó óceánjában. Mert ha ez megtörténne, akkor még az is lehet, hogy örökre eltűnnének a Föld színéről, és ezt senki, de legfőképpen ő nem szeretné. Mindenesetre szárazföld, pláne kikötő belátható közelségben már régóta nincsen, ami van, az a remény, az ima meg a hit. Mert ezekre hivatkozva jól hangzó dumákkal még mindig lelkesíteni lehet azokat, akik nem erre az utazásra váltottak jegyet 4 évente, és kezdenek konkrétan beledögleni abba, hogy amit tesznek, az csak a tiszteknek jó, nekik, a legénységnek viszont nagyon nem.

Mindegy is, nem vagyok én Júdás Viktor, aki az abszurd mesék, hagymázas víziók és harcias kirohanások nagymestere, valamint a lábszagú hasonlatok és párhuzamok koronázatlan királya, úgyhogy én inkább maradok a tényeknél. Amelyek sajnos igen durvák és aggasztóak, de legalább igazak, nem kell a valóságot meghajlítani azért, hogy igaznak tűnjenek. Mert ugye boldogok a lelki szegények, meg ilyenek, de ettől még a szar az szar marad, és az élet megy tovább.

Tegnapelőtt az Aranycsapat 2.0-nak egy már-már nézhetetlen, de legalábbis igen alacsony színvonalú játékkal sikerült összehoznia a NER-Colosseumban egy gól nélküli döntetlent a bosnyákok ellen, úgyhogy jelenleg a csoportjában – 5-ön hasító gólaránnyal az utolsó helyen rostokol, pedig még csak két meccset játszott eddig. A következők a hollandok lesznek, ami – ha például az Eb-szereplésüket veszem alapul – nem túl sok jót jelent ránk nézve. Nem baj, a Nélküledet meg a Himnuszt már a szurkolók három szólamban is el tudják énekelni. Ha esetleg lesz majd egyszer olyan, hogy lelátói kórusfesztivált rendeznek valahol, abban biztosan az első háromban fogunk végezni. Ami kárpótol majd az elégetett közpénzek mennyiségével fordítottan arányos futballkudarcokért.

Addig is várni kell, és amíg várakoztam, látom, hogy újabb (és újabb) gondosan megvágott részletek szivárognak a kötcsei falufesztivál belterjes eseményéről, a gyémánt fokozatú vezető nemrég ebből a beszédéből osztott meg egy gyöngyszemet a híveivel és mindenki mással, szerénység, alázat, munka jeligére. Azt, amelyben arról lamentált, hogy szerinte két jövő van: jó vagy rossz. „A mi állításunk az, hogy a mi kormányzásunk az egy szuverén Magyarországot fog eredményezni. A gazdasági semlegesség ennek az egyik legerősebb megtámasztója. És van egy képünk arról, hogy ha a másik jövő nyer, annak mi lesz a vége? Annak, amíg egy alárendelt Magyarország lesz” – ezt bírta mondani, és hozzátette azt is, hogy „meg vannak véve kilóra a pasasok”.

Én tényleg nem értem. Aki ezt élőben hallgatta, nem nézett szét maga körül, hogy ki az, aki esetleg mosolyra rándította a száját, netán röhögőgörcsöt kapott e szavak hallatán, mert ha ez nem így történt, akkor Adolf bácsi bunkeres beszéde egy realista és reményt keltő monológ volt ehhez képest, pedig akkor már igen komoly baj volt Berlinben az utcákon. De ne beszéljek a levegőbe, tegyek ide konkrét példákat, ha már vereségről meg egyéb nyalánkságokról beszélünk:

1944. december 16-án Hitler újból megpróbálta megfordítani a helyzetet, és új offenzívát indított nyugaton, mert úgy gondolta, meg tudja ismételni az 1940-es diadalát az Ardennekben – ez újabb történelmi ábránd volt csupán. 200 ezer katonát, rengeteg hadianyagot és felszerelést szállítottak oda jórészt a keleti frontról. Amikor Hitler megbízott vezérkari főnöke, Heinz Guderian ismertette vele, milyen válságos a helyzet a keleti fronton, és közölte, hogy ostobaság nyugatra irányítani a csapatokat, a diktátor felkiáltott: „Semmi szükség rá, hogy kioktasson! Öt éve irányítom a német hadsereget a harctéren… jobban vagyok informálva, mint ön.”

Ismerős arcok, nem? De. Nem véletlen a párhuzam, nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindegyre másolják a Goebbels-féle propagandát és agymosást, birodalmi és egyéb felsőbbrendű zagyvaságokról, minden téren. Hiába, Arisztotelész már az ókorban kőbe véste, hogyan lehet hülyíteni a nagyérdeműt: ethos, pathos, logos. Ilyen egyszerű, és nálunk nagyszerűen működik a gyakorlatban is. Vagyis én azt hiszem, hogy ha volt is valaha olyan a fogyásnak indult gyűrött, libafoszöld színű ingben virító alak közvetlen környezetében, aki esetleg a realitás talaján álldogálva jelezte a mindenhez értő Júdásnak, hogy ácsi, bácsi, mostanra már mind felszívódott. Ezért is tartunk itt. Mert ugye ennek a személyiségzavaros küldetéstudatos, rengeteg frusztrációval megvert, hatalomba beleőrült alaknak, aki a saját propagandájából tájékozódik, amit a leghűségesebb embere irányít, akinek a mindene, hogy ő a hadvezér, annak nehéz az értelmére hatni. Szerintem itt ez a helyzet áll fenn jó ideje, mióta már a világgal is háborúzik, nemcsak a saját hülyére vett népével, és keveri a szart a nemzetközi üstben. Mert neki nehogy már meg akarják mondani, hogy mi a valóság, amit látunk, érzékelünk és napi szinten megélünk. Neki nem az az élettere (Lebensraum), ami nekünk. Apropó élettér. Helló, kedves külhoni magyarok! Megérkeztek a 100 ezer forintos iskolakezdési utalványok? Igen? Nagyon szívesen! Akkor majd 2026-ban legyetek kedvesek hálából Júdás vezérre szavazni, hogy minket továbbra is sarcolhasson, titeket meg kényeztethessen a mi kárunkra az idők végezetéig.

Hogy azt mondja:

„Mi sose ígértük az embereknek azt, hogy minden problémájukat megoldjuk. Sose ígértük, hogy megváltjuk őket. Egy dolgot ígértünk, hogy mi itt leszünk velük. Ha fúj, ha esik, mi itt leszünk velük.”

Köszönjük szépen. Azt is tudjuk, hogy ti soha sem vetemednétek arra, hogy bárkit is elhallgattassatok, vagy a független sajtót és civileket vegzáljátok, vagy hogy behazudjátok, hogy mindenkit meggyógyítotok, aki elkapja a vírust, hát hiszen sosem volt a miniszterelnök úr vagyonos ember, de 30 éve magángépen jár meccsekre, és ezen túl is így lesz. Van itt még ezeken kívül is számtalan aranyköpet, ami fennmaradt az utókornak (nem lehet mindent letörölni, mint a meleg NER-papot a doktor úr Facebook-oldaláról), és ami később remélhetőleg felhasználható lesz ellene majd a nürnbergi, bocsánat, hágai perben. Ez már a hárításon jóval túlmutató mentegetőzés fázisa, ahogy egyre többek számára válik nyilvánvalóvá, hogy a nagy szavak és lózungok mögött nincs tartalom, csak a nagy semmi. Most rázza lefelé magáról a felelősséget, mint a kutya a bolháit, mert ő sose mondta, hogy jobb lesz, mint Gyurcsány alatt volt. Rosszabb lett, de várjunk csak, még nincs vége:

„Nem Brüsszelben üldögélünk, meg nem szaladunk el Moszkvába, meg nem megyünk amerikai ösztöndíjra, mi itt leszünk, ez a mi legnagyobb erényünk”.

Ezt mondta, esküszöm, sőt megfogalmazta a küldetést is, ami szerinte az, hogy itt maradnak. „A küldetés teljesítésének előfeltétele pedig a választási győzelem újra és újra, szerénység, alázat, munka”. Ne, légyszi, ne maradjatok! Könyörgöm, menjetek! Jó messzire. Megoldjuk mi nélkületek, de pláne Nélküled. Érted… Amúgy most hogy már azt se tudom, ki ellen háborúzik ez, mert a lázálmaiban egyszerre támad mindenki (Brüsszel, Moszkva, Amerika), az az érzésem, hogy Adolf reinkarnálódott ebben a nyomorultban. Azt mondta Hitler bukása és halála előtt nem sokkal: „az oroszok történelmük legnagyobb vereségét szenvedik el Berlin városának kapui előtt.”

Remélem, hogy átvitt értelemben ott tartunk most, ahol Dolfi tartott halála előtt néhány nappal, amikorra már csaknem teljesen elveszítette a kapcsolatot a valósággal. A továbbra is naponta megtartott katonai megbeszéléseken a hadsereg különböző egységeit jelképező zászlócskákat mozgatott a térképen Berlin körül. Az analógia szerintem abban is tetten érhető, hogy Orbán számára mi is csak a munkaasztalon létezünk, a valóságban rohadtul nem, ott mindegy neki, hogy mi történik. Remélem, tényleg nagyon remélem, hogy ezek már tényleg a mi diktátorunk végnapjai.

Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!