NEHAZUGGY

Visszaváltható kutya

Lázár Gergő | Augusztus 28, Szerda | 18:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,501,960 forint, még hiányzik 498,040 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A sokak által ismert brit énekes Lilly Allen azzal került be nemrégiben a sajtóba, hogy büszkén számolt be arról, hogy a Covid lezáráson idején örökbefogadott kiskutyájukat visszaadták a menhelyre, mivel az megrongálta nem csak az énekesnő, de annak lányainak útlevelét is. Nem viccelek, egészen komolyan ez volt az oka annak, hogy egy picike, a szabályokat még tanuló kutyát visszaadtak arra a helyre ahonnan vélhetően nagy örömmel távozott el. Minden állatszerető hiszi, hogy nincs is szebb annál, mint amikor egy rácsok mögé zárt állatot valaki magához vesz és örök otthont ad számára. A lezárások idején viszont borzasztóan sokan fogadtak örökbe állatokat, mivel nem tudtak mit kezdeni magukkal és bele sem gondoltak abba, hogy egy háziállattal felelősség is jár. Az nem úgy van, hogy az ember „beszerzi” és semmi gond nem lesz soha.

Pláne egy kiskutya esetében, amely megrágja a cipőt, a zoknit, a wc papírt és minden mást is, amit talál és viszonylag könnyen szét tudja rágni. Akinek volt már kiskutyája, az pontosan tudja ezt, és nem is lepődik meg ezen. Ezen a fázison a kutya túllendül – mint ahogy ezt megteszi egy baba is -, mivel megtanulja idővel, hogy mit szabad és mit nem. Nincs olyan, hogy rossz kutya, csak olyan, hogy rossz gazda, legalábbis a véleményem szerint. Nyilván vannak olyan kutyafajták, amelyek hajlamosabbak erőszakra – pitbull -, de ezek a „vadállatok” is olyan szelídek tudnak lenni, hogy a kisbabánk mellé rakhatjuk és akár az élete árán is meg fogja védeni. Vannak viszont sérült kutyák, akiket az ember gonoszsága tett olyanná, amilyenek lettek. Kutyák, akiket vertek, harcolni használtak, vagy más gonoszságokat hajtottak végre rajtuk. Ezekből az állatokból elő tud jönni az agresszió, ha olyan helyzetbe kerülnek, ami ezt kiváltja.

De itt elsősorban most nem is erről szeretnék beszélni, hanem az emberi felelőtlenségről és gonoszságról, amely sokszor még engem is meglep. Kezdésként olyan embernek, aki képes az útlevele megrágásáért visszaadni a kutyáját a menhelyre, semmiféle állat nem való. Márpedig Lilly Allen ezt tervezi. De a gond nem ennyire egyszerű, hiszen Allen csak egy ember, de hány és hány ilyen szívtelen ember van, aki ugyanezt tette a Covid idején? Hányan untak rá a kutyájukra, vagy lett elegük abból, hogy felelősség is jár az állatok mellé? Ezért sszokták sokan mondani, hogy nem érdemeljük meg ezeket az állatokat, mivel egy kutya akkor is velünk marad és akár az életét is feláldozza értünk, amikor rosszul bánunk vele, hiszen neki mi vagyunk a gazda, mi vagyunk az, akit szeret és akire felnéz. Pont ezért büntetném keményen mindazokat, akik képesek fájdalmat okozni a háziállatuknak.

Egy háziállat nem játék, hanem egy érző lény, aki szinte mindent érez, amit egy ember. Fájdalmat, haragot, elhagyatottságot, magányt és még lehetne sorolni. Nem szabad alábecsülni a természetet és azt hinni, hogy akár egy delfin, vagy egy elefánt nem érzi át a veszteség fájdalmát, vagy nem képes örömre. Bizony képes, de még egy disznó, vagy kecske is, ha azt az ember úgy tartja. Ilyenkor szembesülhetünk azzal, hogy sokkal csodásabb a környezetünk, ami körülvesz bennünket, mint azt valaha is gondoltuk volna. Véleményem szerint nem mi vagyunk a teremtés koronái sőt, jobbak sem vagyunk az állatoknál. Ha lehet ilyet mondani, akkor talán még arra is vállalkoznék, hogy kijelentsem sok esetben az állatok jobbak mint az emberek. Önzetlenül szeretnek és soha nem okoznak fájdalmat valakinek ok nélkül.

Nem véletlenül az ember legjobb barátja a kutya ősidők óta, hiszen társa volt szinte minden változáson keresztül. Itt nem azt mondom, hogy egy állat élete fontosabb, mint egy emberé, de ez olyan, hogy ha meg tudnánk kérdezni egy állatot, hogy neki a hozzá közelálló állat élete fontosabb, vagy az emberé, akkor nyilván az állatot mondaná. De ez sem biztos, mert ha kutya, akkor alighanem a gazdát. Mi emberek vagyunk, természetesen a saját fajunkat védjük. Ez viszont nem azt jelenti, hogy egy állat nem lehetne bizonyos esetben szerethetőbb és csodálhatóbb, mint egy ember. Mert emberből van legalja, undorító, miközben állatból ilyen nem nagyon van. Az állatok nem kapzsik, nem kérkednek, céljuk nem az uralkodás a másik felett, hanem az együttélés. Az ökoszisztéma fontos részei, amely ha csak az emberen múlna, akkor igen gyorsan összeomlana. Mondjuk ennek már most is lehet látni a jeleit, de ez legyen a jövő kérdése. Mert talán még van annyi időnk, hogy jóvátegyük legalább a károk egy részét és képesek leszünk egy olyan világot létrehozni, amely élhető számunkra és a minket körülvevő állatok számára is.

Az én felfogásom szerint tehát a háziállatok – de az állatok úgy összességében – semmivel sem érnek keveset egy embernél. Egy kilőtt oroszlán anyát ugyanúgy meggyászolják a kicsinyei, mint ahogy egy anyát meggyászolják a gyermekei. Jó lenne végre felfogni, hogy lehet, hogy egyedüli fajként vagyunk képesek beszédre és komplex gondolkodásra, ez még nem jelenti azt, hogy jobbak vagyunk az állatoknál. Az élet ennél jóval bonyolultabb.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!