NEHAZUGGY

Szuverén leépülés, nemzeti tragédia

Jó esetben mindenkinek a szellemi épsége és a lelki békéje a legfontosabb, ezért aki ezekhez tudatosan ragaszkodik, az valószínűleg nemcsak részeiben, hanem egészében messziről elkerülte az állampártnak, illetve az ő csatolt, szervilis propagandahadainak a mindennapok valóságától totálisan elszakadt tihanyi tobzódását, amelytől – a tavalyi évvel ellentétben, amikor a Bohár nevű mikrofonállvánnyal mosta fel a padlót interjú címszó alatt – idén a bátor hadvezér távol tartotta magát. Most nem úgy állnak a számok, hogy neki olyan nagyon mutogatnia kéne magát. Szerintem is bölcs döntés a sunnyogás, ugyanis a zsírra lerakódott porral vastagon bevont kórházi klímakatasztrófa, az eltört sínekkel és múzeumba kívánkozó vagy éppen kisiklott szerelvényekkel kikövezett országos vasúti katasztrófa, az általában vett gazdasági összeomlás, eladósodás és földbe állás árnyékában nem ez a megfelelő alkalom azzal hencegni, hogy kinek mit intézett a kormánya, amelyik miért nem tehet semmit az ellen, hogy nyáron rohadt nagy meleg van. Szóval mindenkit mélyen megértek, aki a NER országlásának 15. évében, amikor az elmúlt másfél évtized dübörgő kormányzati sikerei után a magyar rögvalóságban élni egyre inkább egy irgalmatlanul hosszúra nyúlt túlélőtúrát idéz, felforduló gyomorral fordult el attól a lehányt üvegbúra alatti melldöngetéstől, amit az állampárt rövidnadrágos, izompólós, napszemüveges káderei saját, fogyatkozó, de még mindig hinni akaró szektájuk szórakoztatására előadtak az elmúlt napokban.

A taknyos csúsztatásokból, tankönyvi hazugságokból, logikai bakugrásokból, primitív összeesküvés-elméletekből összefércelt, bántóan alacsony színvonalú hőzöngésekből az év többi napjain sincs hiány, úgyhogy most is legfeljebb a szélsőjobbos, populista halálhörgések koncentrációjának mértéke adja a hírértéket. Vagyis az, hogy ennyi büdös valósághajlítást összehordani ilyen rövid idő alatt (és még Rogánt is ki kellett tolni a rivaldába), még Illiberáliában sem kis teljesítmény. Ugyan Állampártvédelmi Tamás idegállapotba kerülése és spontán őszinteségi rohama elvitte némiképp a show-t előle, de a fejhangon toporzékolási miniszter így is hatalmasat alakított a maga nemében, kár lenne, ha nem ejtenék róla pár szót. Annál is inkább, mert bár ez most még nem mindenkinek egyértelmű, és elképesztő nagy a verseny az alászolgák között, de az ország jövője szempontjából kevesen okoztak eddig akkora (részben visszafordíthatatlan) károkat Magyarországnak, mint ez az ember. Akkor is, ha végső soron ő is csak az egyike a gazdája alászolgáinak, akiknek önállóan legfeljebb szellenteniük szabad otthon a négy fal között, más semmit.

Szerintem nincs fideszes vallású hívő, politikus, miniszter, képviselő, ilyen-olyan rangú pártkatona, aki ekkora őszinte utálattal képes uszítani az Európai Unió ellen, akinek ennyire nyilvánvalóan és szégyentelenül ki van ülve minden vonására, hogy ha rajta múlna, Magyarország már rég hivatalosan is Moszkva, Peking, Ankara és mindenféle autokratikus rezsimek gyarmata lenne. Meggyőződésem szerint Szijjártó addig hőzöngött illiberálisul, hogy mára el is hitte, hogy a magyar szuverén külpolitika – amiről a Tranziton hosszasan kocsmafilozofált – ezt jelenti: öklöt rázni Brüsszel felé, bokát csattogtatni, alázatoskodni, tisztelettel mindent tudomásul venni Moszkva és Peking vonatkozásában. Aztán hitelekért kuncsorogni, amelyeknek a felhasználásával nem kell elszámolni, de adósrabszolgaságba lehet velük taszítani generációkat.

Azelőtt sem volt ez másképp, de ami Moszkva ukrajnai háborúja óta történik, abba az irányba mutat, hogy az ember, akinek a minisztériumában az informatikai rendszer az orosz hekkerek átjáróháza volt és nem biztos, hogy nem az a mai napig, akinek a Moszkva-párti elhajlása annyira nyilvánvaló mindenhol a nyugati világban, hogy már nem is szégyenkezik miatta, hanem büszke rá, megint túltolta. Hogy nehogy valaki félreértse, hogy a kölcsönös tisztelet turulszaros talaja számára csak kínai, orosz és banánköztársasági relációban létezik, megint háborús pszichózissal vádolta a Nyugatot (nem, most se Moszkvát), élet-halál kérdésének nevezte a szuverenitásunkat és a sok tízezres, szigorúan készpénzzel vásárolt sportcipőjét törölgette a liberálisokba és a gonosz EU-ba, miközben a Megafon lincskülönítményének hálálkodott a támogatásért.

Csak néhány szuverenitásról szóló hagymázat tennék ide ennek a diplomáciai értelemben kontraszelektált, erkölcsileg mérhetetlen embernek a szájából, aki módfelett elégedett saját magával, miközben a gazdája által vezetett ország szó szerint összeomlik:

• A magyar külpolitika szuverenitásának megőrzéséért folytatott küzdelem sikeres volt, a magyar külpolitika továbbra is szuverén, és ez a szuverenitás okozza azt, hogy a mozgástere folyamatosan bővül.

• A magyar külpolitika feladata a magyar nemzeti érdek érvényesítése a világban, és nem a külső érdekek érvényesítése Magyarországon. Ma a nemzeti érdek képviselete a nemzetközi liberális mainstreammel szembeni állásfoglalást jelent.

• Van értelme küzdeni a szuverenitásért, és van létjogosultsága azt mondani, hogy a szuverenitás az egyetlen út. Ha a szuverenitás elveszik, a siker reménye is elveszik, és hosszabb távon minden elveszik.

• A jövőben itthon és Brüsszelben is meg kell védeni a magyar szuverenitást, amelynek biztonságát négy szempontból – politikai, fizikai, energetikai, gazdasági – éri majd támadás.

• A következő időszak kőkemény lesz, folyamatosan megpróbálják leterelni a magyar kormányt a szuverenitás útjáról, hogy feladja ún. békepárti álláspontját, de minden egyes kivédett támadás nemcsak megerősít bennünket, hanem tovább bővíti a mozgásterünket.

Szijjártó miniszter, Moszkva barátja azért visít és arcoskodik, mert a gonosz EU már nem bízik a háborús Moszkva alázatos magyar haverjaiban, és a magyar érdeket érvényesítő szuverén magyar külpolitikáról beszél, amelynek az a lényege, hogy mást mondunk, mint a liberálisok (márpedig mindenki liberális, aki nem azt gondolja és ugatja, amit mi), tehát nyilván igazunk van, mert a béke pártján állunk és egyre erősebbek leszünk. Ez olyannyira igaz – ezt már én mondom -, hogy minden mimagyar állampolgárnak, csecsemőtől aggastyánig fejenként több mint 200 ezer forintjába került csak július végéig azoknak a kamatoknak a törlesztése, amelyeket idén azok után a hitelek és gigahitelek után ki kell fizetni, amelyeket Szijjártó pártja és kormánya a mimagyarok bőrére felvett. Ráadásul úgy költött az Európai Unió pénzéből kifogyott korrupt orbánista állam több mint 2200 milliárd forintot ADÓSSÁGRA, hogy maga az államadósság nem is csökkent. Ez az adósság jelentős részben úgy képződött, hogy a szuverén magyar kormány lemondott az uniós forrásokról. Szerintem ezt már lassan, kimondhatjuk, Szijjártó vérgőzös uszítása alapján szerintem nem kérdés. (Azt se kérdezem, hogy Navracsics miniszternek hogy szolgál a kedves egészsége egyébiránt.) Ahogy haladunk előre a 2021–2027-es európai uniós költségvetési ciklusban – márpedig már 2024 első felén is túl vagyunk -, úgy nő az esélye annak, hogy a Magyarországnak járó forrásokból egyre nagyobb összegeket veszítünk el. Mert a kormány illiberális, korrupt (és Moszkva szekerét tolja). Nem az van, hogy kicsit később kapjuk meg a lóvét, hanem hogy egyre súlyosabb összegek egyszerűen elvesznek.

Nem tudom, hogy az ellenzék, ha még létezik, vagy amelyik része még létezik, milyen tervekkel óhajt nekivágni az ősznek, de én tudnám javasolni, hogy ha kinyaralták magukat, ha kiírták magukból az összes novellát és verset, ami bennük volt, ha elküldték melegebb éghajlatokra egymást, akkor feküdjenek rá komolyan erre a kérdésre: a szuverén magyar külpolitikára, a Nyugattól való elszigetelődést eredményező oroszbarát politikára, amit a magyar érdekkel magyaráznak, és aminek haszna semmi, kára annál több. Nem kell rám hallgatni, hallgassanak komoly külpolitikához értő szakemberekre, és próbáljanak összerakni egy értelmezhető alternatívát erre a történelmi tragédiára, amit a Szijjártó-féle szuverenitásról hazudó, zsákutcás külpolitika jelent. Pár napja hallgattam meg Rácz András Oroszország-szakértővel egy, a Magyar Hang által készített kiváló interjút, amelynek egy részét most nem szó szerint, de idézni fogom. Kiválóan rímel Szijjártó szombati óbégatására, és minden benne van abból, amiért ez, amit Szijjártó és a magyar külpolitika jelent, az elmúlt 30 év legnagyobb szélhámossága, hazugsága, átverése. Aki ennek a belpolitikát helyettesítő nemzeti érdekre és szuverenitásra hivatkozó külpolitikának nem tudja megteremteni az alternatíváját, az mindig alul fog maradni az állampárttal szemben. Igaz, egy idő után már minden mindegy lesz.

Annak alapján, amit a magyar külkereskedelmi mérleg alakulásáról tudunk, annak alapján, amit az uniós pénzek elvesztése kapcsán a magyar gazdaságot ért károkról tudunk, annak alapján, amit a magyar diplomácia fokozódó elszigetelődéséből látunk, egyszerűen nem látszik, hogy ez a fajta külpolitika Magyarországnak a nemzeti érdekek szempontjából miért jó. Számszerűen nem látszik, hogy hol a profit. Hogy ez kinek éri meg, hol éri meg, miben segít és kinek. Nincs olyan adat, ami azt igazolná, hogy ez nemzeti szinten bármilyen mértékben bárkinek megérné. Az ellenkezője? Na, az látszik.

Tehát az, hogy Magyarország mostanra lényegében lemondott az uniós pénzek visszaszerzéséről, amely pénz stratégiai szinten hiányzik a magyar gazdaságból, és fog is hiányozni. Ez olyan károkat okoz, amit egy évtized lesz helyrehozni, ha egyáltalán lehetséges. Nem látom, hogy ez miért lenne jó Magyarországnak. Az, hogy egyes üzleti körök hol profitálnak ebből az egészből, az természetesen látszik, de az össznemzeti érdek szempontjából tragédia. És ezek nagyon nehezen helyrehozható károk. Az, hogy egy háborús helyzetben Magyarországgal szemben ilyen mértékben elfogyott a bizalom, és ezen a kevesebb mint egy hónapig tartó orbáni békemisszió nyilván nem segített, tragédia. Mert mit értünk el vele? Kinek volt ez jó? Mi abból a profit, hogy a magyar miniszterelnök egy egotrip keretében körbehaknizta a világot? Az, hogy ehhez az uniós elnökség legitimációját is megpróbálták felhasználni, miközben semmi joguk nem volt hozzá, majd egy szűk hónap után ment a levesbe az egész, tragédia. Miért kellett egyáltalán ezt elkezdeni?

A magyar diplomácia felsővezetése olyan mértékben épült le, amire Közép-Európában egyszerűen nincs példa. A terepen dolgozó diplomaták döntő többsége kiválóan felkészült, vérprofi szakember. De ami a Bem-téren és a miniszteri kabinet környékén történik, az egyszerűen tragédia. Hatalmas kérdés, hogy ezt hogy lehet majd helyrehozni, ha ezt egyáltalán valaha helyre lehet hozni. A magyar diplomácia felsővezetését az alapoktól kell majd újraépíteni, ha egyáltalán egyszer elkezdődhet ez a folyamat, mert ami most zajlik, az egyszerűen tragédia.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább