NEHAZUGGY

Hogy tükörbe tudjunk nézni majd akkor is, amikor ennek a borzalmas társadalmi kísérletnek vége lesz

Bár hétfő van, de mivel a legtöbbeknek nem ma kezdődik a munkával teli új hét, csináljuk azt, hogy az ünnepi, boldog hosszú hétvége tiszteletére, a várva várt közpénzmilliárdos tűzijáték előtt eggyel nyugodjunk meg, mielőtt továbblépünk. Nyugodjunk meg, merengjünk el egy pillanatra, mert attól jó eséllyel megnyugszunk, és remélhetőleg tisztábban is fogunk látni. Tekintve, hogy a tisztánlátás sokat segít – ha a hátúszásban talán nem is annyira, de – mondjuk a körülöttünk lévő világ értelmezésében és ami legalább ennyire fontos: a megértésében és a fájó hiánycikknek tekinthető toleráns viselkedésben feltétlenül. Mert az soha nem árthat meg. Nem jó világ az, amelyben vak vezet világtalant, miközben mindketten meg vannak győződve arról, hogy kizárólag ők látnak tisztán, ők érzékelik egyedül a valóságot, az igazságot ők birtokolják, aki pedig kilóg az általuk helyesnek vélt képből, annak szét kell verni a fejét.

Nem mintha eddig szándékosan félrenéztünk volna, vagy kizártuk volna a külvilágot, nem tettünk semmi ilyesmit annak ellenére sem, hogy ezt a brutális kánikulával súlyosbított időszakot szokás politikai uborkaszezonnak nevezni, sőt. Idén ebből mintha jóval kevesebb jutott volna, mint korábban, úgyhogy. Miközben Sulyok Tamás színtelen-szagtalan államelnöknek saját, érdektelen beharangozója szerint számára ma kezdődik a diplomáciai nagyüzem, és mielőtt hozzá hasonlóan a gazdái és elvtársai is visszatérnének a politikai hétköznapok és a munka (bármit is jelentsen ez az ő esetükben) frontvonalába és mezejére, ragadjuk meg ezt a kegyelmi pillanatot arra, hogy áttekintsük közös dolgainkat, és reflektáljunk azokra a történésekre, amelyek felütötték a fejüket szerény hajlékunk táján. Is.

Időzített önreflexiónk apropóját – mint más esetekben is volt már erre példa, hiszen nem magunknak, nem a magunk öncélú, csőlátású szórakoztatására tartjuk fenn ezt a fórumot – egy olvasói komment/levél képezi, amelynek szerzője arra hívta fel a figyelmünket, hogy elég aggasztó állapotban van a kommentfalunk; a civilizált eszmecserétől nem ritkán távol eső, egyre inkább elfajuló és sorozatosan kiújuló artikulálatlan csörték és gyalázkodások vették át a pár kivételtől eltekintve egykor viszonylag kulturált hozzászólások helyét. A tisztelt hozzászóló úgy látja, hogy ami egy jó ideje itt egyre durvábban megy a cikkeink alatt, az már nem a racionális, emberi hangon megszólaló érvek ütköztetéséről szól, hanem a másik teljes megsemmisítéséről. Vagyis az értelmes, adott esetben tanulságos, előremutató kommunikáció helyére a másik embert porba gyalázó megnyilvánulások léptek, amiből némelyeknek teljes joggal kezd elegünk lenni. Olvasónk azonosította is e nem túl szívderítő folyamat kezdetét, amivel egyfelől nem okozott meglepetést, másrészt elég baj ez nekünk. Akár írunk, akár olvasunk. Magyar Péter megjelenéséről, illetve az azt követő hetekről van szó, amelyek jelentős felfordulást okoztak nemcsak a nagypolitikában, hanem a Szalonna olvasói-hozzászólói közössége szintjén is. Ott, akkor valami eltört, miközben – mi más ez, ha nem a sors iróniája? – a társadalom korábban nem látott apatikus, reményvesztett része megmozdult, mert hosszú idő után meglátott valamiféle fényt pislákolni az alagút végén, holott már mindenről lemondott.

A konkrét jelzésre reagálva: igen, látjuk (csak jellemzően kapacitásunk nincs egyenként reagálni minden, erre a közösségre nézve méltatlan hozzászólásra, ítélkezésre, semmilyen ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatásra), hogy naponta vádolnak minket azzal, hogy elvtelenül, kritika nélkül támogatjuk Magyar Pétert, toljuk a szekerét, miközben a hagyományos ellenzék pártjait támadjuk, ezzel pedig erkölcstelenül pusztulásba hajszoljuk a demokratikus álmokat és szép reményeket, az orbánizmussal szemben álló oldal IGAZI DEMOKRATÁK révbe érését. Tudniillik az orbáni féldiktatúra leváltását csak és kizárólag azoktól a politikusoktól és pártoktól remélhetjük, akik tíz éve folyamatosan ugyanazt az eredményt hozzák minden választáson: megszorongatni se tudják a Fideszt, nemhogy leváltani. Se külön-külön, se együtt nem sikerült.

És akkor itt álljunk is meg egy pillanatra, lélegezzünk mélyeket és nyugodjunk meg. Értjük a heves indulatokat, tisztában vagyunk a politikai, közéleti dolgok iránt érdeklődő közönség felfokozott érzelmi állapotával, rengeteg frusztrációjával, fogyatkozó türelmével, kiábrándultságával, sokévi csalódásával. Láttunk már annyi mindent és annyi mindennek az ellenkezőjét az elmúlt szűk kilenc évben, kaptunk már annyi, de annyi jól irányzott mocskolódást, fenyegetést, lejáratási célzatú akciót és reakciót (de még majdnem egy bírósági pert is), hogy ha eddig talpon maradtunk (és ezért rendkívül hálásak vagyunk annak, aki ezt most is lehetővé teszi), akkor nem most kezdjük el bárkinek a szekerét tolni, bárkit kritika nélkül támogatni. Mint ahogy nem most kezdjük el megválogatni a gondolatainkat, az elveinket, a meggyőződésünket, hogy nehogy valakinek belegázoljunk a lelkébe. Különösen azok közül, akik egyébként magasról tesznek a létünkre vagy nemlétünkre, viszont bármikor boldogan megosztották eddig is a posztjainkat, ha azok jó fényben tüntették fel őket, amely posztok pontosan annak az élő, bármikor visszakereshető cáfolatai, hogy mi bárkit kritika nélkül támogatnánk bárki más ellenében. Ha valakinek a szekerét akartuk volna tolni, akkor nem egy olvasói támogatásokból működő, néhány emberes, semmilyen hátszéllel, semmilyen gazdasági, politikai vagy egyéb beágyazottsággal nem rendelkező véleményoldalt indítunk, hanem példának okáért politikai pártot alapítunk és visszük a zászlót. Aki azt várja tőlünk, hogy azt fogalmazzuk meg minden alkalommal, minden mondatunkkal, ami tökéletesen rímel az ő gondolataira, a másokénál igazabb igazára, az rossz helyen jár. Aki nem tudja elfogadni és civilizált módon lereagálni, hogy a saját igaznak vélt igazán kívül lehetnek más megközelítések, megfontolások és igazságok is, hogy nem minden fekete és fehér, hogy ugyanarról gondolkodhatunk teljesen különböző módon is, és attól nem leszünk csatlósok, szekértolók, megalkuvók, és hogy ez jól van így, az nem a felszabadító erejű szellemi szabadságot keresi, hanem szektát, nyájat, akolmeleget, ahol egyáltalán nem kell gondolkodni. Pontosan látjuk, hogy ez hova vezet.

Bár semmi okunk magyarázkodni, de azért leírjuk újra: a magunk részéről soha senkit nem korlátoztunk a véleménye kifejtésében, ha az nem sértette mások emberi méltóságát. Ez volt mindig az egyetlen szabály. Soha senkit nem cenzúráztunk, nem hallgattattunk el pusztán azért, mert civilizáltan megfogalmazta, akár a mienkkel ellenkező, kritikus, érvekkel alátámasztott véleményét. Sőt. A múltban is mindig igyekeztünk teret adni olyan véleményeknek is, amelyekkel adott esetben nem tudtunk azonosulni, de amelyeket legitimnek, megfontolásra érdemesnek tartottunk. Ezen nem áll szándékunkban változtatni a jövőben sem. Biztosan nem fogunk elhallgattatni, törölni, kitiltani senkit azért, mert mást gondol, mint X vagy Y párt szimpatizánsai, hívei, rajongói, és egyetlen X vagy Y pártszimpatizánst sem fogunk azért elhallgattatni, törölni, kitiltani, mert azzal vádol minket, hogy elvtelenül, kritika nélkül támogatjuk Z-t vagy W-t. Annak, amit gondolunk semmi köze egyetlen politikai szereplő feltűnéséhez vagy eltűnéséhez, minden, amit leírunk, annak kizárólag a saját lelkiismeretünkhöz és elveinkhez van köze. A kritikáink tárgyának soha nem volt pártpolitikai, valamilyen oldalhoz tartozási dimenziója, viszont ezután is mindig kizárólag morális dimenziója lesz. Senki nem fizet minket azért, hogy mit gondoljunk, és ha semmi másra nem is, de arra büszkék vagyunk, hogy ezt a szabadságunkat megőriztük. Nincs ennél értékesebb számunkra.

Belátjuk, hogy nagyobb figyelmet kell szentelnünk annak, hogy a fórumainkon ne fajuljon el az a primitív, egysejtűekre nézve is méltatlan, frusztrált őrjöngés, aminek sok esetben semmi köze nincs a tartalomhoz, de annál több köze van ahhoz, amivé lett az elmúlt tizenöt éve a magyarajkú társadalom jelentős része, éljen a világ bármely táján is. Egykori és mindenkori támogatóinknak és önmagunknak tartozunk azzal, hogy megpróbáljuk megőrizni a Szalonnát az értelmes, értékes beszélgetéseknek, eszmecseréknek felületet biztosító, a véleménykülönbségeket és a másik ember emberi méltóságát minden körülmények között tiszteletben tartó fórumnak. Ennek egyetlen oka van, de nem lehet eléggé hangsúlyozni: soha nem szektát akartunk építeni, hanem közösséget. Aki szektához óhajt tartozni, bálványokat óhajt imádni, annak vannak bőven más lehetőségei.

Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a rezsim, amely másfél évtizede rátelepedett és lassanként maga alá gyűrte szellemileg és lelkileg a magyarokat, mindenkiből a lehető legrosszabbat hozza ki. Csakhogy ez nem lehet mentség arra, hogy vér folyik a képernyőkről, hogy értelmes, írástudó emberek olyan módon vetkőznek ki magukból, hogy lincselni, akasztani akarnak. Ezzel nem lehet és nem is kell együttélni. Ezért legyen ez egy udvarias kérés mindazokhoz, akik fontosnak tartják elmondani a véleményüket. Örülünk minden észrevételnek, itt eddig is mindenki szabadon elmondhatta a véleményét, ezt nem áll szándékunkban korlátozni  a jövőben sem. Ám mielőtt kivetkőznénk magunkból, nekiállnánk címkézni, indulatos fröcsögésekbe belelendülni, személyeskedni, ítéletet hirdetni a másik ember felett, uralkodjunk magunkon, gondoljuk meg kétszer, hogy mit írunk le. Mindennél fontosabb, hogy tükörbe tudjunk nézni majd akkor is, amikor ennek másfél évtizede elkezdődött borzalmas társadalmi kísérletnek vége lesz.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább