A legnagyobb orosz utazásszervező portál felmérése szerint a belföldi és külföldi turisták egyharmada az oroszországi természeti nevezetességek közül úticéljának a dél-szibériai Krasznojarszk városa melletti nemzeti park kőoszlopait jelölte meg. Krasznojarszk a Jenyiszej folyó partján elhelyezkedő, egymillió lakosú ipari nagyváros. Egyik legjelentősebb nevezetessége a városközponttól 10 km-rel délre elhelyezkedő nemzeti park. Ennek területén lélegzetelállító kőoszlopok és sziklaképződmények tárulnak a látogató szeme elé, ahol minden oszlop formája és magassága különböző. Az emberi képzelet a forma alapján egyedi neveket is adott minden sziklának. Bár csak 250 – 750 m magasságban vannak a lenyűgöző természeti képződmények, a város korábbi telepesei és utazói a 18. század közepéig az erdős terepen nem találtak utat a helyhez, majd száz év kellett, amíg a területet – a Krasznojarszi Oszlopokat – arany után kutatva ténylegesen felfedezték. A látványosság ezt követően egyre népszerűbb lett, egy idő után a szervezkedő ipari munkások kedvenc találkozó és búvóhelyévé vált. A cári csendőrség többször felégette a gyülekezésre használt faházakat, de azokat ismételten újjáépítették. A sziklákon született meg, és fejlődött ki a sziklamászás sajátos formája is. Akkor az itt megfordult emberek még nem sejtették, hogy a szürkés-rózsaszínű, nagyon kemény anyagú oszlopok és környezetük a geológiai idők ősi és fontos emlékei.
A szovjet hatalom kezdetén, 1925-ben az volt a terv, hogy a sziklákat felrobbantják, az erdőt kivágják, és mindent építőanyagként felhasználnak város építéséhez. Krasznojarszk lakossága azonban következetesen elutasította a méltán kedvelt területüket lerombolni készülő tervet (ami egyébként a terep adottságai miatt is aligha lett volna keresztülvihető). Az oszlopok környezete ezt követően természetvédelmi besorolást kapott, melynek kiterjedése az elkövetkező évtizedekben fokozatosan növekedett. Ma a természetvédelmi terület 472 km², a látogatható terület azonban mindössze 14 km² (a rezervátum 3 %-a). A Krasznojarszki Oszlopok oroszországi védett terület, jelenleg pedig az UNESCO természeti világörökség jelöltlistáján szerepel. Mivel valamennyi feltételnek és követelménynek megfelel, státusa várhatóan hamarosan véglegesülni fog.
Az „oszlopok” anyagát szienit nevű magmás (vulkáni) kőzet alkotja, ami tulajdonságaiban nagy mértékben hasonlít a gránitra, mindössze kevesebb kvarcot tartalmaz, és ásványi összetétele miatt rózsaszínű. Nagyon kemény, a környezet hatásainak nagyon ellenálló kőzet. A vulkáni magma, amiből a kőzet egykor kialakult, nem jutott ki a felszínre, hanem 500 m – 1000 m mélységben megrekedt, miközben számos vulkáni telér behatolt a környező üledékek rétegei közé. A kb. 36-40 km² kiterjedésű, boltozatos alakú szienit és gránitszienit anyagú magma hosszú idő alatt hűlt ki. A képződése során a szomszédos üledékrétegek közé is bepréselődött. Az injektált telérek alkotják annak a – ma felszínen látható – több mint 600 különböző méretű sziklának az anyagát, amelyek közül hatvan 50 m és 90 m közötti magasságú. Az oszlopok tágabb környékén számos geológiai lelőhely kőzetei tanúskodnak a földtörténet korábbi, a vulkáni működést megelőző eseményeiről. Több mint 600 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti ókorban már gazdag élővilág létezett a tengerben. Nagy kiterjedésű meszes vázú állat-kolóniák és algatelepek uralták a Föld akkori tengerrel borított területeit. Az egykori, legalább 6000 m vastag mészkő-, dolomit- és homokkő-lerakódások, és a kőzetekben felismerhető ősmaradványok Krasznojarszk környéken több helyen is a felszínre bukkannak. A legújabb radiometrikus adatok szerint 450 millió évvel ezelőtt drámai változás történt. Megkezdődött az a vulkáni tevékenység, ami becslések szerint 3 km vastagságú, felszín alatt felboltozódott szienit magmát eredményezett. Ez az időszak egészében nagy változások ideje is volt a Föld történetében, a tudósok véleménye szerint az itteni vulkanizmus a globális változás folyamatának része lehetett.
Később az üledékek – időszakonként vulkáni működéssel megszakított – lerakódása folytatódott a földtörténeti ókor közepéig, de egyes adatok szerint akár a középkor közepéig (200 millió évvel ezelőttig). (A kifogástalanul bizonyítható időrend összeillesztését nagyban nehezíti, hogy a környéken talált előfordulások jelenleg térben távol vannak egymástól.) Ezután a terület fokozatosan kiemelkedett, és felszíne folyamatos eróziónak volt kitéve. 30-35 millió évvel ezelőtt ismételt kiemelkedés vette kezdetét, ami szakaszosan 900 m magasra emelte az akkori felszínt. Megkezdődött a mai Szaján hegylánc kialakulása, ami a kőzetek erős gyűrődését eredményezte. A korábban közel vízszintes rétegek fokozatosan meredekebb pozícióba kerültek. A felszínre került üledékrétegeket a víz, a szél, a napi és évszakos hőingadozás szinte nyomtalanul lepusztította, csak az így kipreparálódott kemény szienit-testek álltak ellen az eróziónak.
Ezek alkotják ma az oszlopokat. Az oszlopok területétől északra, továbbá keleti és nyugati oldalon ősi, legalább 600 millió évvel ezelőtt lerakódott mészkőben egyelőre még kevéssé felderített karsztrendszer alakult ki; víznyelők és 100-200 méter mélységet elérő barlangok vannak, amelyek a felszíni vízfolyások jó részét elnyelik (A karsztrendszer már ismert részét a helyiek „Kőváros”-nak nevezik). A természetvédelmi terület ma látogatható területén levő meredek falú oszlopok már másfélszáz év óta különleges sport terepei. A sima felületű falon történő felkapaszkodás (free-style climbing) egyik Mekkája a krasznojarszki oszlopok csoportja, belföldi és külföldi sportolók egyaránt igyekeznek eljutni ide. (A helyi szóhasználat sztolbizmusnak nevezi ezt a mászás típust, az oszlop orosz neve után.) A nemzeti park évi 200 ezer látogatójából azonban csak nagyon keveseknek van elegendő felkészültsége (és bátorsága) a falak megmászásához.
A napjainkban világszerte teret nyert ezoterikus elképzelések és az alternatív történelem iránti fogékonyság Oroszországban is népszerű. 2016-ban a krasznojarszki városi tanács hathatós támogatásával az Utazók Klubjába tömörült hívők előadásokkal igyekeztek bizonyítani, hogy a sziklák éppen olyan ember alkotta építmények, mint a Stonehenge vagy a dél-amerikai ősi városok. Az érvelésük sarkalatos pontja volt, hogy a sziklák egy része lekerekített, tehát mesterséges elem. (Valójában az ilyen formák a magma lassú kihűlése során, természetes úton alakulnak ki.) A médiában akkor tág teret kapott előadásokra adott meggyőző és egyszerű tudományos hozzászólások nyomán hamar kikerült az érdeklődés köréből a mesterséges eredet felvetése. Tudományos ismeretek bősége tekintetében nem túlzás a krasznojarszki oszlopok és geológiai környezetének összehasonlítása a Grand Canyonnal. Mindkét helyen a geológiai múlt korai történetének hosszú időtartama tanulmányozható. A különbség lényegében annyi, hogy ameddig a Grand Canyon esetében a Colorado folyó összefüggő fal mentén tette hozzáférhetővé a múltat, addig itt, Dél-Szibériában mozaikokból lehet a múlt történéseit összerakni.
2020.05.30.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.