NEHAZUGGY

Hiszti rongyoskiflivel

Tamás Róbert | Július 8, Hétfő | 7:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,878,330 forint, még hiányzik 1,121,670 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Összeállt Orbán Viktor hőn áhított pártcsaládja, immár büszkén szemlélheti az Európai Unió a demokrácia fura diadalát, hiszen a szélsőjobb ellen létrehozott unióban van szélsőjobbos pártcsalád. Az unióban van olyan politikai tömörülés, mely részben az unió ellen harcol, részben nem megszüntetni, hanem átalakítani, illetve elfoglalni, hatalma alá vonni akarja azt. Ez aligha fog sikerülni, de arra jó lehet, hogy bomlassza az egységet, hogy táptalaja legyen az állandó problémáknak, ameddig ki nem találják a megoldást a megfékezésére.

A magyar kormány dolgozik, a háborúpárti politikusok pedig becsatolhatják a biztonsági öveiket

Vasárnap van, tehát vége a magyar uniós elnökség első hetének és egyben kormányülés is. Most már mindenki számára bizonyos lehet, hogy a következő hat hónap egy békemisszió lesz annak érdekében, hogy végre béke legyen a szomszédságunkban. (Facebook/Szijjártó Péter)

Itt tart jelenleg a dolog. A magyar hisztéria- és külügyminiszter háborúpártinak titulálja az uniós politikusok túlnyomó többségét. Jelesül mindazokat, akik Orbán Viktor politikai ellenfeleinek minősülnek – ez nagyjából az unió 90 százalékát jelenti -, mert majd attól lesz jobb ennek az országnak. Vagy nem, mert már eddig is elképesztően sok kárt okozott az országnak a rezsim, de még nem fejezték be a rombolást, van még mit pusztítani.

Más. Bevallom, nagy érdeklődéssel olvasom a Telexen a nagyon drága magyar luxus-pékségekben előállított croissant árának magyarázatát, illetve a téma minden irányból történő körüljárkálását. Már a sokadik cikk jelenik meg ez ügyben, de bizony én most sem vagyok még meggyőzve. A cikksorozat tegnapi része arra ösztönzött, hogy körülnézzek Granadában croissant témában. Kezdik azzal a magyarázatot a luxuspékségek munkatársai, hogy azért drágább – nem kevéssel – Budapesten ez a péksüti, mint bárhol máshol, ide értve Franciaországot és Spanyolországot is, mert például otthon nehéz megfelelő és egyenletes minőségű liszthez jutni, ezt is, és a jó minőségű vajat is kénytelenek külföldről beszerezni. Nekem vannak kétségeim. A magyar búza – legalábbis annak néhány fajtája – osztályon felüli minőségű. Vanna olyan kisebb malmok, melyekben egyedi igényt is ki tudnak szolgálni. Ilyen például a pásztói Júlia malom (azért ezt említem, mert ezt ismerem biztosan), annyi kellene, hogy néhány magasabb igényű pékség összefogjon, és közösen rendeljék meg a megfelelő minőségű lisztet. Ha jó a főmolnár, a minőség mindig egyenletes lesz, ugyanis azt a különböző búzák keverésével lehet elérni, és be lehet állítani olyanra, amilyenre igény van. Akkor is, ha nem egyenletes a búza minősége, a liszt minősége még simán lehet az. Vajat pedig valószínűleg pontosan ugyanígy lehet rendelni a megfelelő termelőtől, vannak ugyanis ilyenek bőven, nem kell az ipari vajban gondolkodni. De ha ez nem járható út, szét lehet nézni közelebb is. Romániában isteni finom vajat lehet kapni. Például. Ez utánajárást és figyelmet igényel persze, egyszerűbb külföldről rendelni, aztán jajveszékelni, hogy drága, mert messziről kell hozatni. Szerintem pedig nem kellene. A munkaerő egyértelműen olcsóbb, mint bárhol máshol. Ha az üzlet bérleti költsége sem több – a cikkből az derült ki, hogy nem több -, akkor bizony szerintem nem magyarázatot, csupán magyarázkodást hallhatunk. A cikkben elhangzik, hogy más országokban – például Spanyolországban – sört is csapolnak sok pékségben, így egész nap van forgalmuk, amiért olcsóbban tudják adni a pékterméket. Nem tudom, az ország egyéb részein mi a helyzet, Granadában én egyetlen olyan pékségről sem tudok, ahol sört csapolnak. Sok értelme nem is lenne persze, mert Granada azon ritka helyek egyike, ahol a sör mellé jár ingyen a tapas, tapas nélkül senki nem fog beülni sörözni.

Az sem igaz, hogy a szupermarketekben nincs frissen sütött péktermék, ezért mennek inkább a pékségekbe. Van itt is ugyanúgy, mint bármelyik budapesti – vagy vidéki – nagyobb boltban pékség, lehet kapni külön vajas, és külön margarinos croissant, általában 40 cent körül van az ára. Ezek persze fagyasztott tésztából sülnek, de egészen rendben vannak ízre, állagra. Van aztán egy Mr. Croissant nevű üzletlánc, ahol szendvicseket készítenek ebből a péksütiből. Mégpedig óriási szendvicseket, a legdrágább – csurig töltve rokfortkrémmel, friss zöldségekkel, sonkával, sajttal, és még ezernyi mindennel – 3,3 euró. Azt nem tudom, hogy helyben sütik-e, valószínűleg nem. A kedvenc pékségemben viszont igen – Malamiga a neve -, ez tényleg pékség, bár éppen most bővült egy kávézó részleggel – sört itt sem csapolnak -, de eddig legfeljebb papírpohárban lehetett kávét kapni, és a bolt előtt, a lépcsőn, vagy a járdán ülve meginni a friss pékáru mellé – van persze mindenféle kenyér és az itt elmaradhatatlan empanada is -, a nagyon finom croissantjuk például helyben készült madulakrémmel töltve, vagy a híres narancsos 2,3 euró. Nem tudom, Budapesten mit tud egy méregdrága ilyen termék, de kétlem, hogy minőségibb és finomabb lehetne, mint ez. Ez a pékség tényleg kicsi, és nincs is a belvárosban, sőt, kimondottan nem egyszerű rálelni, mégis sorok kígyóznak minden sütés előtt. Mert jó, amit csinálnak, és mert nem engedik meg maguknak, hogy drágán adják a termékeket. Az a titka a dolognak, hogy a vevők szabályozzák a piacot. Ha valahol rossz, és/vagy túlárazott egy termék, oda nem mennek, lehet lehúzni a redőnyt. Ezért inkább kis árréssel dolgoznak a pékségek – és minden más vendéglátó egység -, mert számítanak a vevőikre. És a siker nem marad el. Pedig ez nem Budapest, csak egy 260 ezres város. Lehet így is csinálni, és lehet magyarázkodni, hogy mi a bánatért kerül egy kisebb vagyonba egy darab süti. Az nem kérdés, hogy mi a jobb a vevők szempontjából. Csak éppen ehhez a vevők kellenek. Ha nem számít státusz-szimbólumnak a rohadalom drága croissant – mert most egészen pontosan ez a helyzet, aki teheti, akármennyiért megveszi, és ettől elégül ki, hogy neki telik rá -, hanem a normális árhoz normális minőséget vár el a piac, akkor lesz olcsóbban jó croissant (bármivel behelyettesíthető), ám ameddig egy rétegnek az okoz gyönyört, hogy indokolatlanul sok pénzt fizet egy péksütiért, akkor pedig bolond lenne a pékség olcsóbban adni. Szerintem ez a titok nyitja, nem a vaj és a liszt.

Végezetül két jó hír. Vagy egy. Vagy nem tudom. Tovább bonyolódik a főpolgármester-választás. Most éppen ott tart a dolog, hogy újra fogják számolni az összes érvényes szavazatot. Az lesz a szép, ha végül még megismétlik az egész választást. Reméljük azért még az idén eldől a dolog. Franciaországban viszont úgy fest, nem teljesült be Orbán Viktor álma, mégsem a jól szponzorált barátnője ragadhatja meg a kormánykereket. Kis öröm is öröm. Én változatlanul nem tudom elengedni azt a gondolatot sem, hogy Amerikában csak sikerül nyugdíjba küldeni Bident, és találni helyette olyan jelöltet, aki lemossa a színpadról Donald Trumpot. Innen, távolról nézve ehhez akár az is elég lehet, ha a másik jelölt nem totálisan szenilis, és egy hangyányit fiatalabb, mint a Függetlenségi Nyilatkozat.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi szokás szerint. Hamarosan.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!