NEHAZUGGY

Aki semmit nem képvisel, és nem tárgyal, csak beszélget

Az utóélete katasztrofális, beszéljünk még egy kicsit az előéletéről a tegnapi világbotránynak. Aki akarja, felőlem nevezheti a kétharmados Orbán-rezsim 15. évében még mindig interjúnak azt az előre megbeszélt álkérdéseket követő, papírra leírt forgatókönyvből felböfögött szöveget, amit Magyarország tulajdonosa minden péntek reggel (amikor éppen ráér és amikor a pillanat mindenáron uralása éppen úgy kívánja) a nyilvánosság elé tár, én ezt a minden szempontból árulkodó, önleleplező, nagyipari parasztvakítást most már rohadtul nem nevezném interjúnak.

A tegnapi kiadását sem, amely az eddigi hasonló produkcióin durván túltett, ha a viszonyítási pont a gyáva alávalóság. Arra gondolok, hogy Rogán&Co. valószínűsíthető utasítása szerint a Kossuth rádió jól bevált mikrofonállványának azt sem volt szabad megkérdeznie Európa erkölcsileg legkisebb formátumú, cserébe legkorruptabb miniszterelnökétől, hogy akkor mi a helyzet a moszkvai kirándulásával, aminek híre előző nap bejárta a sajtót. Amely hírre az Európai Tanács elnökének, de a lengyel miniszterelnöknek is felakadt a szeme. Nekem is. Mert ezek szerint tényleg elfelejtette közölni a saját papíron szövetségeseivel, hogy az Európa szétzilálásában és meggyengítésében érdekelt háborús agresszorral szoros összefüggésben miben sántikál, és főleg milyen minőségében sántikál.

Tehát nem volt elég, hogy amikor több mint két év késéssel, kurva nagy titokban, éppen az EU soros elnöki pozíciójára hivatkozva elzötyögött Kijevbe és ha kényszeredetten is, de emberszámba vette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, a több mint üzenetértékkel itthon hagyott Moszkva-barát hisztériaügyi minisztere feltétlenül szükségét érezte, hogy pontosan eközben jelentsen telefonon Szergej Lavrov háborús orosz külügyminiszternek, és méltassa a kiváló orosz-magyar kapcsolatokat. Ez kurvára nem volt elég. Egy hét sem telik el, és máris kiderül, hogy Európa kis sértettje megint settenkedik: valóban a Kremlben volt jelenése tegnap, de előtte még azért megcsinálta a néphülyítő műsorát a nagyon helytelenül és kártékony módon közrádióként emlegetett közpénzből fenntartott fideszes pártrádióban.

Ahol Moszkvát ki se ejtette a száján se a mikrofonállvány, se a Fidesz örökös miniszterelnöke, viszont arra kénytelen volt reagálni, hogy Charles Michel világossá tette, hogy nincs felhatalmazása arra, hogy az EU nevében tárgyaljon Oroszországgal. És milyen csodálatosan megoldották a magyarok ebihalnak nézését már megint, úristen! Az alázatos szolga a kijevi útjáról kérdezte, mintegy azt sugallva, hogy a látogatása nyomán a korábban a tűzszüneti megállapodásról hallani se akaró Zelenszkij álláspontja jelentősen elmozdult, mert egy interjúban azt mondta, a következő békecsúcsra Oroszországot is meg kell hívni. A kérdés így szólt:

Hallva ezt a nyilatkozatot, mi volt a jelentősége a keddi (KIJEVI -szerk.) találkozónak? 

Az elborzasztó válaszból idézek:

„Azért kell a békéről beszélni, mert ha nem beszélünk a békéről, nem beszélünk a háború okozta nyomorúságról sem. Márpedig az igazi ellenfelünk NEM EGYIK VAGY MÁSIK ORSZÁG, hanem a háború okozta nyomorúság. (…) Európának a béke és az emberiesség, az emberséges gondolkodás, az emberséges külpolitika iránytűjét kellene a kezében tartania. (…) Az Európai Unió soros elnöksége nem jogosít fel arra, hogy te bárkinek a nevében tárgyaljál. Tehát amit én csinálok, azok ugyan tárgyalási formátumnak tűnnek, mert asztal mögött ülünk és megbeszélünk kérdéseket, de nem tárgyalunk. Ezért nekem ezért nem is kell mandátum, mert NEM KÉPVISELEK ÉN SEMMIT. Én egyetlen dolgot teszek: elmegyek olyan helyekre, ahol olyan háborús veszély van vagy háború, aminek Európára és Magyarországra nézve is van negatív következménye, és tényeket tisztázok. Kérdéseket teszek föl. (…) Ha ülünk Brüsszelben, nem tudunk közelebb menni a békéhez, mer’ a béke magától nem jön el. (…) Béke akkor lesz, ha valaki azt megcsinálja. Magyarország nem vállalhatja ennek a felelősségét, erre nincs se mandátumunk, se megfelelő nemzetközi politikai súlyunk nincs megfelelő nemzeti össztermékünk, hadseregünk és így tovább, de tudunk jó eszköz lenni a Jóisten kezében, tudunk jó eszköz lenni a békét akaró emberek kezében. (…) Föl tudom tárni, hogy melyik fél meddig hajlandó elmenni, és ha ezt föltártuk, akkor utána az európai vezetők, 27 miniszterelnök, majd közösen hozhatunk döntéseket. (…) Ez még nagyon messze van”.

És akkor itt következett volna a soha vissza nem térő alkalom, hogy az Európai Unió legszegényebb országának illiberális miniszterelnökétől megkérdezze a pártrádió alkalmazottja, hogy akkor hánykor száll fel a gépe Moszkvába, ahova milyen minőségében, milyen célból utazik, ha nem kirándulni és nem bevásárolni, és ha semmilyen mandátuma, felhatalmazása és ráhatása nincs semmire, akkor végül is minek megy oda, ám ehelyett csak ennyire futotta:

Zelenszkij álláspontját akkor ismeri kedd óta. Mi a következő lépés (a béke felé vezető úton – szerk.)?

Orbán: „A következő lépés a következő lépés, mert minden egyes lépésről csak akkor tudom tájékoztatni önt és a közvéleményt, ha már megtörténtek. Mert ezek kényes és érzékeny dolgok, akkor kell róluk beszélni, hogy ha már az ember maga mögött hagyta az éppen soron következő lépést”.

Vagy úgy. Máskor a legjelentéktelenebb jövő idejű böffenéseit is idő előtt beharangozza, ezúttal túl kényes és érzékeny a téma. Alig pár órával később már nem érzékeny, amikor Szijjártó posztolja a Facebookon, hogy Kijevbe nem hurcolta magával a főnöke, bezzeg Moszkvába. Mondjuk én se dicsekednék vele, akkor sem, ha elég jól sejtem, hogy mire megy ki ez az egész. A keddi kijevi sunnyogás után megint ilyen gyalázatos módon ködösíteni, mellébeszélni, zavaros ellentmondásokkal öblögetni és ilyen rezzenéstelenül lehányni a Fidesz háborús kampányát, amelyben nemcsak Brüsszel elfoglalását ígérték a híveiknek (de sikerült?), hanem konkrétan egyenlőségjelet tettek a Fidesz választási győzelme és a béke közé, és most bevallani, hogy hát ja, azt nem írhattuk csilliárdokért a választási óriásplakátokra, hogy se mandátumunk, se súlyunk, se befolyásunk, se ráhatásunk nincs arra, hogy mikor lesz béke; hogy még ez a saját szájba ürítés is belefér, csak ne kelljen kimondani, hogy Vlagyimirovics csettintett, én meg eszem nélkül loholok, egészen új szintje az útonálló politizálásnak. A mikrofonállvány fel sem tett kérdésére (miszerint mit szól ahhoz, hogy az Európai Tanács elnöke szerint semmilyen mandátuma nincs arra, hogy Putyinnal tárgyaljon) ilyen kínos magyarázkodást előadni (hadd hallják Brüsszelben a háborúpártiak), miszerint ha ülünk az asztal mögött Vlagyimirral és megbeszélünk ezt meg azt, az nem is tárgyalás, ezért mandátum sem kell hozzá, az elvtelen gazemberség csimborasszója, bassza meg. Azzal együtt is, hogy abban végre egyetérthetek a népnyúzóval, hogy ő aztán tényleg nem képvisel semmit. Ez nagy igazság; a saját romlott, cinikus, gonosz énjén és a hatalmi érdekein kívül a világon senkit és semmit nem képvisel.

Érteni vélem – miközben tehát nem tudjuk, hogy ha semmit nem képvisel, akkor milyen minőségben vette a bátorságot, hogy Moszkvába menjen beszélgetni -, hogy rohadt nagy szüksége van arra, hogy a saját megtépázott politikai befolyását visszaépítse, hogy Európa fasisztái az ő oldalán lássák az erőt, hogy agyuk nélkül kérjék a felvételüket az Európai Parlament összeverbuválás alatt álló putyinista, felforgató, az EU aláásásán ügyködő frakciójába. Ezt a hatalmi ambíciót, ennek az erkölcsi toprongynak a nagyot álmodását értem. Értem, hogy ez egy showműsor a többszörösen átvert híveinek is, hogy a gyűrött, korrupt utcai harcosuk és hadvezérük már megint uralja a pillanatot, minden rendben van, körülötte forog a világ. Értem, hogy el akarja terelni a figyelmet arról, hogy se Brüsszelt nem sikerült elfoglalni, se Magyarországot megvédeni a háborús-gazdasági nyomorúságtól, sőt, vannak hozzá hasonló európai szélsőségesek, akik öklendezve fordulnak el tőle, mert látják, hogy a háborús agresszor érdekei szerint megy szembe Európával. (Ez akkor is igaz, ha a hosszas balhézás, időhúzás, obstruálás, keresztbe fekvés végén rendszerint kimegy kávézni.) Értem, hogy az a lényeg, hogy mindenki róla beszéljen, tökmindegy, hogy milyen előjellel.

Ettől még felmerül a kérdés: miközben saját bevallása szerint nem képvisel semmit és senkit, mégiscsak egy hivatalosan most még európai uniós tagország miniszterelnöke, aki éppen az EU soros elnöke is, egy ilyen ember következmények nélkül megteheti azt, hogy Moszkva Ukrajna elleni háborújának harmadik évében úgy sündörög el Moszkvába, hogy arról nem tudnak a szövetségesei? Nem csak hogy nem kapott felhatalmazást az EU Tanácsától a moszkvai látogatásra, de a sajtóból tudták meg. Aki büszke arra, hogy nincs mandátuma az Európai Unió nevében tárgyalni, aki szerint neki nincs is szüksége efféle mandátumra, az kinek az oldalán áll, és lehet már árulónak, Moszkva lábhoz rendelt csatlósának nevezni? Ha nem született uniós döntés arról, hogy ő Moszkvába menjen és tényeket tisztázzon és kérdéseket tegyen fel, de ő mégis odamegy, akkor teljesen hülye, vagy egy aljas gazember? Mert teljesen mindegy, hogy utólag ki mit közöl erről a berendelés ízű látogatásról (az európai szövetségesek reakciói lesújtóak, az meg egyáltalán nem mindegy), ami nem is berendelés volt, maga Orbán kezdeményezte, a Kreml bizony az EU-nak üzent ezzel. Hogy lám, itt az Európai Unió bármire kapható hasznos idiótája, akit bármikor csicskáztatni lehet, és aki titkolni sem akarja, hogy melyik oldalon áll, és ti semmit nem tudtok tenni ellene. Tényleg? Még meddig nem?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább