NEHAZUGGY

De hát egy lemondás nem old meg semmit se

Vogronics András | Július 5, Péntek | 10:30

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,878,330 forint, még hiányzik 1,121,670 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Lemondjak, vagy ne mondjak, azon tűnődtem, de hát egy lemondás nem old meg semmit se… Igen, a magam egyszerű módján átírtam a Bikini egykori nagy slágerét, és szerintem simán dúdolható így is. Na szóval. Ez az az ország, amelyik lassan arról lesz híres a kilenc lyukú híd és a pálinka mellett, hogy itt senki nem mond le semmiről, mi több, ha úgy alakul, akkor inkább felfelé buktatják, mert csak. Ez az az ország, ahol semminek nincs következménye, ahol bárki bármit megtehet anélkül, hogy el kellene számolnia azzal, ami többnyire olyan dologgal van összefüggésben, ami másokat, sokakat negatívan érint(ett).

A nagy nemlemondó, csak azért se lemondó kétségtelenül a Gyurcsány Ferenc nevű ex-miniszterelnök, aki inkább a halálba viszi magával a DK nevű kicsinyét, mint hogy bármiért is vállalja a felelősséget, mint hogy elismerje a saját szerepét az elmúlt 15 és még vagy nyolc év alatt hozott döntései (esetleg nem döntései) miatt. Mert csak. Mert itt mindenki meghülyült, és különben is mindenki menjen a picsába, nehogy már ő álljon újra a sor végére. Lófaszt. Meg kurva ország, és ki nem rajong, jó nagy böszme, hej!

Aztán ott van az összes kis és nagy, címzetes és névtelen gazember a NER udvarából, akik képesek akár egy év alatt többször is olyan helyzetbe lavírozni magukat, és olyasmiket elkövetni, hogy az általuk elkövetett bűnökért mások még a Dagobah rendszernél is távolabbra távoznának szégyenükben, megtisztulási célzattal. Itt ez nem divat, a felelősség nem vállalása sokkal inkább erény. Természetesen a legnagyobb hazudozó és sunnyogó művész maga a félisten, Júdás, aki annyiszor, de annyiszor eltakarodhatott volna már a bús picsába, hogy nincs is annyi picsa, amennyire ehhez szükség lett volna, mégis úgy tesz, mint akinek 1000 élete van, és ő még csak a száznegyvenhetediknél tart.

Őt szorosan követi Szijjártó, aki mindennel lebukott, amivel le lehetett bukni: a csilliós szalámis szendicsektől a túlárazott, felesleges lélegeztető- és horkolásgátló gépeken át, a minisztériuma informatikai rendszerét ért orosz hekkertámadáson keresztül a Szíjj László luxusjachtján való ringatózással bezárólag egy rakás mindenig. Nos, nemhogy hanyatt nem esett a csávó, nemhogy elengedte a kezét a gazdája, hanem köszöni szépen, jól van és szarik. Mindenre és mindenkire, rombol tovább ellenünk, a mi pénzünkön, hiszen nincs itt semmi látnivaló, milliárdok ide vagy oda, ő repked a szélrózsa minden irányába és szolgálja Moszkvát, ahogy azt kell.

Rogánról ne is beszéljünk, aki a Holdról is jól látható mennyiségű pénzt lopott el az országtól és merült fel a neve nem kevés bűncselekmény körül, mégis ő az ország megingathatatlan propaganda minisztere, aki felügyeli a magyar állampolgárokat, mérgezi és módosítja a tudatukat, és védi őket tökön, babon, letelepedési kötvényeken át nemzetbiztonságilag. Is. Megnyugtató, nem? De.

És akkor Kósáról és a csengeri örökösnőről végképp ne beszéljünk (ha csak eszembe jut, az agyam ledobja az ékszíjat), vagy a többi százharmincvalahány bátorról, akik – én állítom -, hogy mind benne voltak már valami sunnyogásban, ha másban nem is, abban mindenképpen bűnsegédek, hogy szemrebbenés nélkül hajtják végre Júdás parancsait. Bármit és akármit, amit az kitalál nekik.

Tehát ezek közül idáig egyiknek sem jutott eszébe soha, hogy lemondjon, amikor valami vállalhatatlan kiderült róla. Varga és Novák sem magától tette meg ezt a nemes gesztust, hanem Júdás áldozta be őket. Mint egy látványpékség trükkös pékje, aki sajnos nem tudta eltitkolni, hogy a földre esett a kenyér, mielőtt a polcra tette volna, ezért kénytelen volt teátrálisan, a nagy nyilvánosság előtt a szemétbe dobni. Nem mintha utána a szemetesből ne lehetne kivenni azt, ami ott végezte. Lényegében ez történt a két asszonysággal is, akik közül az egyik a mai napig nem költözött ki a köztársasági elnökök számára fenntartott Béla király úti rezidenciáról, a másik meg egy meghatározó NER-káder, a Fidesz hatalomban maradásának egyik garanciáját jelentő Állami Számvevőszék elnöke mellett éppen asztalos céget gründolt. Gondolom, nem valóságtól elrugaszkodott feltételezés, hogy majd ez a cég fogja gyártani az összes minisztérium és mindenféle állami-fideszes intézmény bútorzatát, minimum 20-as túlárazási szorzóval a közeljövőben. Mert ezek senkit nem hagynak az út szélén.

És végül, van még egy nemlemondó, róla se feledkezzünk meg, ő a honosított olasz szövetségi kapitány, Marco Rossi, aki ugyan majdnem belebetegedett a válogatott Eb-szereplésébe, és teljesen ki volt borulva idegileg és azon agyalt, hogy akkor most mi legyen, de mindenki megnyugodhat, nem fog lemondani, sőt. Ő az, aki vert helyzetből is tud fordítani, vagyis bármikor sértődötté mártírrá át tud alakulni, és könyörtelenül beszól mindazoknak, akiket vagy nem érdekli a foci, leszarják az egészet, vagy – micsoda szentségtörés! – kritikával merik illetni a mestert és tanítványait az előzetes elvárásokhoz képest harmatgyenge szereplésért. Rossi úr szerint akik most azt mondják, hogy a magyar csapat kudarcot vallott az Eb-n, „nyilvánvalóan nem objektívek, és sajnos azt kell mondanom, rosszhiszeműek”. Az a tény ugyanis, hogy az elmúlt években a csodával határos eredményeket ért el a csapat és gyakran meggyőző teljesítményt nyújtott, nem szabad, hogy eltorzítsa a valóságot. Marco Rossi sajnálatosnak nevezte, hogy „még Magyarországon is van egy kis százaléka az embereknek, igaz nagyon kicsi, akik előbukkannak, amikor azt hiszik, hogy léket kapott a hajó”. Nem gondolja, hogy bárkinek szégyenkeznie kellene emiatt a válogatott miatt.

Értjük hát! Ha a mester mondja, az oké, ha valaki más mondja, akkor az rosszhiszemű. Kedves Ross úr! Elképesztően unalmas már az, hogy amikor nincs eredmény, ezért joggal van kritika, előbb-utóbb mindig eljutsz oda, hogy sértegeted azokat, akik nincsenek elalélva az éppen aktuális teljesítménytől. Egyelőre a mi pénzünkön maradtál alul, és kaptatok ki kétszer a csoportkörben, miután úgy indultatok, hogy na majd most agyonvertek mindenkit. Nem mi mondtuk, hanem ti. Szóval legalább azt a kevés jogot, ami minden egyes adófizetőt megillet, hogy önálló véleményt alkothasson erről a csapnivaló teljesítményről, méltóztassék eltűrni. Mert ez is hozzátartozik ehhez a munkához, mondhatnám ilyen ez a popszakma. És most már nem először kapják meg azok, akik nem alap nélkül bírálnak, hogy rosszindulatúak és ellendrukkerek. Ez nagyon NER-es duma, ez nagyon fideszes lekezelés. A válogatott mindenkié, és mindenkinek joga van szurkolni vagy nem szurkolni. Jó lenne azzal foglalkozni, hogy jobbak legyünk a többieknél, nem pedig azzal, hogy ki, mikor és hogyan szurkol a válogatottnak, tisztelt Rossi úr.

Ceterum censeo: az orbáni rendszer bukni fog!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!