NEHAZUGGY

A valódi magyar viselkedésről

Lázár Gergő | Július 4, Csütörtök | 19:11

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 425,173 forint, még hiányzik 2,574,827 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A nyugati ember könnyen olyan szituációban találhatja magát keleti körülmények között, mintha ő lenne a jóságos gyarmatosító, akit a hajlongó bennszülöttek folyamatos mosollyal biztosítanak arról, hogy a termés gazdagsága most sem marad el a tavalyitól és minden a legnagyobb rendben halad az imperialista módiban, parancsol esetleg még egy kis dinnyelevet vagy legyezhetem még a pálmalevéllel?

Kényelmetlen érzés ez, soha nem tud benne feloldódni az európai normákhoz szokott szellem, ahol folyton-folyvást még a drága pénzért megvett körülmények közepette is tudtára adják, hogy tulajdonképpen örüljön annak, ha egyáltalán kiszolgálják. Szoktuk ezt balkáni tempónak hívni, meg persze befigyel az örökösen előhúzható magyar kártya is, mintha a magyar szolgáltatások mára bármiben is elmaradnának egy bizonyos szint felett a nyugat-európai átlagtól, de valójában Európa-szerte megfigyelhető ez.

Nem panasz ez, értem én, hogy még a vendéglátós is lehet fáradt, unott vagy ideges. Gyakorlatilag fel sem tűnne mindez, ha az ember úgy élné le az életét, hogy nem tapasztalta meg a keleti módit. És egy pillanatig sem állítom, hogy tőlük minden őszinte és bensőből fakadó, abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy százszor inkább valódi, mint bárhol a nyugati világban.

Lustának, taplónak, parasztnak lenni valódi? Akkor igazi az ember, ha átveri a saját vásárlóját – taxisok és vendéglátósok – illetve akkor, ha felszolgálóként magasról szarik a vendégre? Nos, én ezt nem nevezném valódinak, vagy őszintének, mint inkább balkáninak. Noha Magyarország nem tartozik semmilyen értelemben sem a Balkánhoz, de a mentalitás igenis azon a szinten van. Nyilván nem feltétlen Budapesten, vagy Szegeden, de a legtöbb településen igen. Ahol a kórházban leordítják az ember fejét és az ügyintéző is úgy viselkedik, mintha ő maga tenne szívességet azzal, hogy elvégzi a munkáját, amelyet mi fizetünk meg mindannyian azzal, hogy adózunk. Én nem lennék túl büszke egyes magyarok viselkedésére, pláne ha a vendéglátásról van szó, hiszen egy brit, vagy egy spanyol igencsak máshogy viszonyul a vendégeihez, pláne egy amerikai, noha ott óriási szerepet játszik az, hogy a fizetését lényegében a vendégektől kapott borravaló jelenti.

A magyarországi szolgáltatások igenis elmaradnak a nyugatitól, de nem is a szolgáltatások hiánya jelenti – véleményem szerint – az igazi problémát, hanem az, ami a fejekben megtalálható. A mentalitás az, ami miatt sokan egyszerűen a hátuk mögött hagyták Kelet-Európát. Az ember ugyanis fiatalon, az egyetemet elvégezve nem egy olyan közegbe akar kerülni, ahol nem az előrehaladását segítik, hanem inkább egyfajta mocsarat hoznak létre, ahova megpróbálják magukhoz lerántani. A mentalitás az, amely többek között engem is eltántorít attól, hogy egy napon visszatérjek, mivel Nyugaton teljesen más az emberek gondolkodása és viselkedése. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének nagyszerű emberek Magyarországon és ne lenne egyébként lehetőség az otthoni életben, de az a balkáni mentalitás, amely olyan jellemző a magyarokra, nem fog egyik pillanatról a másikra megváltozni.

Márpedig az, ami Keleten tapasztalható, az egyáltalán nem való mindenkinek. Nemrégiben találkoztam egy francia lánnyal, aki valamiért Bulgáriában él éppen, és imádja. Megkérdeztem tőle, hogy ha annyira imádja, akkor mégis miért utazgat Nyugat-Európában már hetek óta? Nos, a válasz nem más volt, mint hogy normálisnak akarta érezni magát. Egymás kezét fogó azonos nemű párokat akart látni – Bulgáriában is szinte bujdokolnia kell a melegeknek – mosolygó és magukat jól érző emberekre vágyott. Akármennyire is imádja Bulgáriát, egyszerűen szüksége volt arra, hogy egy kicsit fellélegezhessen Nyugaton, mivel itt az ember valóban szabadabbnak érezheti magát, mint sok keleti országban. Akármennyire sztereotípia is ez, lényegében igaz. Egy szórakozóhely, ahova viszonylag sűrűn szoktunk járni egy olyan bár, ahova az emberek minden más környező bár bezárását követően érkeznek. Ide mindenki, de tényleg mindenki bemehet, teljesen függetlenül attól, hogy hogyan néz ki. Vannak itt szenegáli menekültek, spanyol punkok és motorosok, drag queenek, meleg párok és akár nacionalista spanyolok is.

Ehhez képest egyetlen alkalom volt, amikor majdnem verekedésig fajult egy helyzet. De nem azért, mert valakinek nem tetszett volna a másik bőrszíne, vagy szexuális beállítottsága, hanem azért, mert egy testvérpár férfitagja hagyta, hogy a húga csatak részegre igya magát és azt sem tudja, hogy hol van. Ezt egy csapat motoros meglátta és felszólította a testvérpár férfi tagját, hogy most azonnal taxiba ül a húgával és hazaviszi, vagy pórul fog járni. Nyilván jött is a taxi és elindultak hazafelé. Véleményem szerint a normalitás ott alakul ki, ahol szinte minden olyan elfogadott, ami nem árt másoknak. Lehet, hogy vannak ilyen helyek Magyarországon is, de hogy nem ez a jellemző, az egészen biztos. Otthon a mai napig kidobnak és megvernek cigány származású vendégeket, vagy épp fekete bőrű külföldieket. A meleg párokat sem látják sok helyen szívesen, mi több, ezért még akár a villamoson is kaphat valaki egy pofont. Én egy ilyen mentalitással rendelkező országot nem valódinak neveznék, hanem inkább egy rengeteg problémával küzdő társadalomnak. Nem azt mondom, hogy a Nyugaton minden tökéletes, hiszen számtalan probléma van itt is, de hogy elfogadóbbnak és normálisabbnak nevezhető, az szinte biztos. Nem is szinte.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!