NEHAZUGGY

Ha ez nem győzelem, akkor mi lenne az?

Donald Trump szlogenjét majmolni, az ő kottáját másolva akarni naggyá tenni Európát, mindent egy lapra feltéve tőle remélni a béke kitörését, kínos.

Egy megtámadott, háborúban álló ország vezetőjét a párt-  és kormánypropaganda erejével bohócozni, az áldozatot hibáztatni, Kövér László hangján keresztül elmebetegnek nyilvánítani, a híveket az áldozat ellen uszítani, legalja.

A kapituláció-pártiságot békepártiságnak hazudni és nem a háborús agresszort, hanem az áldozatot, de főleg az áldozatot támogatókat vádolni háborúpártisággal, gazemberség.

Két és fél éven keresztül egyedüli uniós tagállami vezetőként mindenféle átlátszó kifogásokat keresni a megtámadott, nem mellesleg SZOMSZÉDOS ország vezetőjével való találkozásra a SZOMSZÉDOS ORSZÁG TERÜLETÉN, végtelenül kellemetlen.

Az egész, pszichózisba torkollott EP-választási kampányt arra kihegyezni, és napi 24 órában azt vonyítani, hogy a választás tétje tulajdonképpen a Fidesz és a háború/halál közötti választás, hogy a béke záloga Brüsszel Fidesz általi elfoglalása, illetve Donald Trump második eljövetele, Európa szerencsésebb fejlődésű részein elképzelhetetlen.

A háború kirobbanása óta minden lehetséges módon megpróbálni meghekkelni a megtámadott országnak nyújtandó támogatásokat, és közös európai uniós döntéseket elszabotálni a háborús agresszor érdekei szerint (szevasz, Kirill!), egészséges lelkű ember számára nem, vagy csak igen nehezen feldolgozható.

Aztán a szomszédos országban dúló háború kirobbanása után közel két és fél évvel átvenni az Európai Unió soros elnöki székét, ez alkalomból ünnepi propagandainterjút adni a közszolgálati jellegét elveszített magyar közpénzmédiának, abban Európa békéhez történő közelebb vitelét nevezni a magyar uniós elnökség legnagyobb lehetőségének/céljának/feladatának, fél órán keresztül előre megbeszélt alákérdezésekre válaszolni, DE a békeháborús pszichózisban tartott hívek korrekt tájékoztatása érdekében egy büdös szót nem ejteni arról, hogy egyébként másnap reggel a szomszédos, háború által sújtott, megtámadott ország fővárosában lesz jelenésed és a hatalomgyárad által elmebeteg bohócnak nevezett emberrel tárgyalsz a BÉKÉRŐL, a tökéletes és hibátlan megkoronázása az elmúlt két és fél év vállalhatatlan orbáni külpolitikájának. Tudom, sokan megengedőek, lelkesek és nagyvonalúak, látják a rengeteg pozitívumát a tegnapi napnak, én annyira nem látom.

Magyarország magát békepártinak becézgető miniszterelnöke (ő meg a Vatikán, ugye, ők ketten illegetik magukat a béke pártján, mindenki más háborús elmebajban szenved), aki eddig nem találta alkalmasnak a pillanatot, hogy Kijevbe utazzon és szolidaritásáról biztosítsa a magyarok lakta Ukrajnát (magyarázat: a magyar kisebbség jogainak csorbítása elfogadhatatlan, a magyar kisebbség orosz agresszor általi szőnyegbombázása annyira nem, mi vízipisztolyt se küldünk Ukrajnába, nemhogy halált okozó fegyvereket), úgy sunnyogott el a háború  körülbelül 860. napján az ukrán fővárosba, hogy mimagyaroknak elfelejtette az orrára kötni. Pedig arról nem beszéltünk egy szót sem, hogy a helyszínen tartott sajtótájékoztatón milyen zavarbaejtő dolgokat mondott, ami hithű fideszesesnek jó esetben is szentségtörés. Tehát mi, magyarok kedden reggel (pláne hétfő este) nem a főszereplőtől, nem az M1-től tudtuk meg, nem a Magyar Nemzet írta meg legkésőbb kedd reggel 6-kor, nem Szijjártó vagy bármelyik sápítozásért felelős cseléd kürtölte tele a remek hírrel az étert, hanem a Guardian számolt be róla elsőként.

Miért? Miért nem volt joga tudni a fideszes hívőknek, a Vadhajtások és az Origo fogyasztóinak, hogy miben sántikál a bálványuk? Miért Kijevből tájékoztatta Havasi Bertalan az MTI-t arról, hogy a főnöke Kijevbe érkezett kedd reggel (a főnöke ezúttal: az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke), ahol Volodimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökével folytat tárgyalásokat. Miről? A béke megteremtésének lehetőségéről, valamint a magyar–ukrán kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseiről. Hát ez valami egészen csodálatos. Nem lennék most SE az ukránok gyűlöletére és Vlagyimir Putyin csodálatára kondicionált rajongók helyében, akiket megint elég nyilvánvaló módon vágott át, mint szart a palánkon. Holott már múlt csütörtökön tudta, hogy ezen a héten kedden Kijevbe látogat, mégsem számolt be nekik arról, hogy mit intézett, mit fontoskodott Brüsszelben. Tehát miután két választást a háború és béke, vagyis a nem Fidesz és a Fidesz közötti választással tematizáltak, egy külföldi lapból kellett megtudniuk a fideszes rajongóknak, hogy az őket Brüsszel elfoglalásával zsibbasztó istenkirályuk szerint nem rájuk tartozik ez a látogatás. Nekik ráér majd utólag megtudni.

Szó se róla, sajátos módja Brüsszel elfoglalásának az, hogy amint soros uniós elnök leszel, azonnal indulsz Ukrajnába, lassan két és fél évvel a háború kirobbanása után, holott azelőtt hallani se akartál erről, nem tartottad időszerűnek, miközben a háborús ország külügyminisztere által kitüntetett külügyminisztered gyakorlatilag hazajárt Moszkvába az elmúlt 28 hónapban. Is. Belátom, némiképp kínos ezt beletolni a szekta arcába, hogy az egyélőisten egyre gyakrabban hunyászkodik meg és köpi szembe saját magát és őket. Nem mintha nem lenne egy becsületbeli ügy bárki számára Kijevbe látogatni. Csakhogy ilyen előzmények után rohadtul nem magától értetődő. Akkor sem, ha értjük, hogy miért most, az sokkal fontosabb, hogy miért így. Olybá tűnik, hogy a különutas keménykedésnek, a küllők közé akasztott botoknak, a valósághajlító békepárti vernyogásnak, Volodimir Zelenszkij ellenséggé nyilvánításának ez a vége. Hogy el kell sunnyogni Kijevbe teljes hírzárlat mellett és bele kell mondani a mikrofonba, hogy „nagyon nagyra értékeljük mindazokat a kezdeményezéseket, amelyeket Zelenszkij elnök úr tesz a béke elérése érdekében”. Holott eddig a homlokegyenest ellenkezőjét hallgatta a nyáj, sőt, már azt is elhitte, hogy valójában nem is Putyin indított háborút, Moszkva csak visszaütött, és most is Brüsszel miatt van háború, Moszkva ebben ártatlan.

Azért ennyire átlátszó, képmutató, cinikus ez a lépés, mert ordít róla a kényszeredettség. Semmi kedve nem volt ehhez az egészhez, Moszkvánál nem feltétlenül jó pont, de valamit tenni kell a Putyin-csicskaságra és az ukránellenességre vonatkozó szövetségi kritikákkal. Jó, azért még vasárnap a biztonság kedvéért létre kellett hozni a nyíltan EU-ellenes, Vlagyimirovicsnak oly kedves, félrevezetően a patriotizmusról elnevezett EP-platformot, de sajnos még nincsenek elegen az osztódással szaporodó szélsőjobboldalon, ezért titokzatosan fontoskodva el kellett rongyolni Kijevbe. Hátha a lengyel barátok értékelik ezt az Ukrajna-barát pálfordulást, hátha az olasz haverok is csatlakoznak, és meglesz őfelsége szemétdombja az EP-ben, ahol ő lehet a főkakas.

Nem nehéz összerakni, hogy erről van szó; annak bizonyítási kényszeréről, hogy ő nem is annyira Putyin csicskája. Ezért felemás és idétlen ez az egész, hogy odamész az Európai Unió soros elnökeként és kétoldalú magyar-ukrán kérdésekről csacsogsz. Ehhez egyáltalán nem kellett az elnökség, ezt eddig is megtehetted volna, mert eddig is szomszédos volt a két ország, eddig is voltak kétoldalú problémák. Sokat elmond erről a megmozdulásról (bár hivatalosan úgy kell tudnunk, hogy Zelenszkij invitálta őfelségét), hogy tegnap reggel, a Guardian cikkének megjelenése idején még Kijevben sem tudták, hogy milyen minőségben tesz náluk látogatást Orbán, ami azért érdekes kérdés, mert ordítóan eltérőek a magyar és az uniós érdekek ebben a témában, a Holdról is látszik. Ennél csak az mond el többet erről az átlátszó, féloldalas sunnyogásról, hogy a Kreml sietett megmagyarázni, hogy velük nem egyeztetett a szuverén magyar despota a látogatásról (pedig az lett volna szép, ha engedélyt kér), ennek ellenére ők tudják, hogy Orbán nem a nemzeti, hanem a brüsszeli érdekeket képviselte Kijevben, és mindenki tudja, hogy amikor nem az EU soros elnöke, akkor milyen keményen képviseli hazája érdekeit. Értjük: Orbán=Magyarország érdekei nem azonosak az EU érdekeivel. Evidens: Orbán az elmúlt 28 hónapban magyar érdeknek a Putyin-kottának való megfelelést tekintette. Azt viszont majd megkérdezhetné valaki egyszer az oroszoktól, hogy miért érzik szükségét annak, hogy feltétlenül lereagálják, hogy a háború kirobbanása után rengeteg idővel Orbán Kijevbe megy?

A lényeg: minden leleplező ebben a kijevi sunnyogó titkolózásban. Nem utolsó sorban az egyébként súlyos közléskényszerrel megvert Szijjártó, aki más körülmények között már napokkal ezelőtt teli tüdőből ordibálta volna, hogy a gazdája Ukrajnába megy megvédeni a magyarokat és békét teremteni, most viszont mélyen elhallgatta a dolgot, cserébe felhívta Szergej Lavrovot, hogy a kétoldalú kapcsolatokat méltassa. És hát az is több mint árulkodó, hogy az egész propagandagyár is látványosan megkésve számolt be arról, hogy a vezér Zelenszkij bohóccal tárgyal Kijevben. Ami a felvételeket látva, Orbán keserves fejét látva kicsit olyan volt, mintha beleverték volna őfényessége fejét a saját székletébe. Tulajdonképpen ez is történt. Amint fordul a széljárás, a szélkakas irányba áll. Igen, meghunyászkodott valamiért, amit máshogyan nem érhet el, ezzel megint rávizelt a trambulinról a hívei fejére, mindezt úgy, hogy semmilyen érdemi hatása nincs az események befolyásolására, háborúra, békére, tűzszünetre, semmire. Ha ez nem győzelem, akkor mi lenne az?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább