NEHAZUGGY

Lehetne tanulni a történelemből

Lázár Gergő | Július 2, Kedd | 18:47

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,878,330 forint, még hiányzik 1,121,670 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szokatlan problémába ütköztek a dél-koreai Anma-sziget lakói. Ellepték a területet az őzek. A probléma évtizedes, a megoldás pedig szokás szerint az öldöklés lehet.

Az apró dél-koreai Anma-sziget igazi idilli hely, azonban este már valóságos no go zóna. Akkor ugyanis őzek randalíroznak bandákba verődve tönkre téve a helyeik terményeit is. Egyre több kerítés épül, de az őzeket ezek nem állítják meg. A szigeten élők ugyan nem lelkesednek tőle, de lassan nem marad más választásuk, le kell mészárolni az állatok egy részét.

Az őzek a ’80-as években kerültek a szigetre. Akkor a helyi gazdák alig pár állattal kezdtek, hogy az évente cserélődő agancsukat eladják, ugyanis a koreai hagyományos gyógyászatban a gyömbér mellett az agancs egy nagyon gyakori összetevője a gyógyszereknek. A kereslet azonban csökkenni kezdett, ezért a gazdálkodók egyszerűen otthagyták az állatokat a szigeten. És mivel nincs természetes ellenségük, el is szaporodtak.

Miért van az, hogy az ember hibázik, de végső soron az állatnak kell megfizetnie ezért? Vannak persze ritka kivételek – cipruson a szamarak -, de általánosságban véve emberi hiba miatt szaporodnak el bizonyos állatfajok, amelyekkel aztán nem tudnak mit kezdeni az emberek, és végső megoldásként a likvidálásuk mellett döntenek. 1932-ben Ausztráliában az úgynevezett emu háborúban 20 ezer emut lőttek agyon gépfegyverekkel katonák, amelyre az ausztrál állam adott engedélyt. Noha 20 ezer állat lelte halálát abban az egy hónapban, a problémát mégsem sikerült megoldaniuk és végül feladták a harcok és elfogadták azt, hogy az emuk mostantól az ausztrálok életének részévé váltak. Ugyanez történik egyébként az Ausztrálok nemzeti állatával, a kenguruval, amelyet előszeretettel lőnek ki helikopterekről, vagy épp ütnek el terepjárókkal. Sokan steakként fogyasztják, vagy pörköltet csinálnak belőlük, hiszen olyan szinten elszaporodtak, hogy a levadászásuk szinte támogatott.

Nem nagyon volt még olyan helyzet, hogy ne az emberiség lett volna a hibás egy-egy faj túlszaporodásáért és most is úgy néz ki, hogy erről van szó. Pedig nem olyan nehéz megérteni azt, hogy a kialakult ökoszisztéma azért működik úgy ahogy, mert a több millió év alatt tökéletesedett. Minden állatnak – legyenek bármennyire idegesítőek, vagy épp halálosak – megvan a maguk helye az ökoszisztémában. Bármennyire is utálják sokan a szúnyogokat, vagy épp a méheket, ha megcsípnek valakit, nélkülük egy teljesen más világban élnénk. Ezt egyébként annak idején Mao Ce-tung tökéletesen bebizonyította akkor, amikor az úgynevezett négy kártevő kampány idején millió számra irtott ki verebeket, amelyek hatással voltak az ökoszisztémára, és a hiányuk a kártevők elszaporodásához vezetett, amelynek hatására a termés nagy része kárba veszett és milliók éhhalálához vezetett. A nagy kiugrásnak több millió halálos áldozata volt, ahol a a kínai vezető célja az lett volna, hogy az ember meghódítsa a természetet.

Nos, mint az már számtalan alkalommal kiderült, a természetet nem képes az ember a saját képére formálni. Persze meg tudja változtatni, de ez minden esetben további katasztrófákhoz vezet, nem tekinthető tehát megoldásnak. Azzal, hogy az ember belenyúl a természetes folyamatokba nem mást ér el, mint hogy megzavarja a természetes egyensúlyt és elképesztő károkat okoz. A Földet nem tudjuk elpusztítani, de azzal, hogy tönkre tesszük az ökoszisztémát elérhetjük, hogy a Föld idővel egy sokkal élhetetlenebb hely lesz mindannyiunk számára. Legkevésbé az állatok tehetnek erről, mégis jól látható az, hogy milyen pusztítást végeztünk ezen a területen. Állatfajok halnak éhen, vagy vesznek el a kies pusztákon. Az eddig megszokott élőhelyeiket kénytelenek elhagyni és vándorlásra kényszerülnek. Ez persze az ember esetében is igaz, hiszen senki se higgye azt, hogy valami háttérhatalmi motiváció van amögött, hogy milliók indultak el Európa irányába az egyre élhetetlenebbé váló, elsivatagosodó területekről. Az igazság az, hogy Afrika egyre kevésbé lesz élhető, ahogy a Föld légköre felmelegszik, miközben Európában szerencsésnek tekinthetjük magunkat, noha itt is egyre pusztítóbbak a hőhullámok, aszályok és viharok.

Nem állítom, hogy egyes állatfajok kiirtásának kísérlete tehető felelőssé ezért, de hogy nem segített a helyzeten, az egészen biztos. Mint ahogy az sem segít, hogy teljes erdőségeket irtunk ki világszerte, ezzel tovább bolygatva az ökoszisztéma egyensúlyát. Betonrengetegeket hozunk létre és csodálkozunk azon, hogy nyaranta elviselhetetlenné válik a hőség. Légkondicionáló berendezéseket szerelünk fel minden irodába és lakásba, miközben parkosítással kellene küzdeni a hőség ellen. A természetnek szinte minden problémára van valamiféle megoldása, de ehhez hallgatni kellene a természetre, nem pedig beleavatkozni annak alakulásába. Nem kaptunk még elég figyelmeztető jelet ezzel kapcsolatosan?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!