A világ öt legészakibb települése közül a harmadik legnépesebb, a leghidegebb, legelszigeteltebb, a legszennyezettebb és összességében a legélhetetlenebb városa. Külön-külön más település tulajdonságai is lehetnének a fentiek, azonban egyetlen város van a világon, amelyikre minden tulajdonság együttesen jellemző: a kelet-szibériai Norilszk. Itt van viszont a világ legnagyobb nikkel és palládium (és tucatnyi egyéb fém ásványainak) lelőhelye a hozzá tartozó óriási bányákkal és kohászati üzemekkel. A dúsítók és kohászati üzemek nyolcvan év óta megállás nélkül ontják a környezetet pusztító anyagokat, ökológiai sivataggá változtatva a környezet nem jelentéktelen kiterjedésű területét.
A minden szempontból lehangoló iparvidék komor képének ellenpontja a 150 km-rel keletre magasodó Putorana bazaltfennsík (ennek hegylábi zónájában vannak az ércbányák). A múlt század közepéig lényegében felfedezetlen vidék az érintetlen természet egyedülálló csodája, számos vízesés (köztük Ázsia legmagasabb vízesése), kanyonok és a természetes állapotban levő ősi tundra egészen páratlanul gyönyörű vidék. Az UNESCO 2010-ben a természeti világörökség részeként védetté nyilvánította a fennsíkot, Oroszország egyik nemzeti parkját. A ma is még nagyon nehezen megközelíthető vidék déli részén van egyébként Oroszország földrajzi középpontja. (A Vivi-tó területén levő pontot a Krím annektálása után tíz méterrel át kellett telepíteni.)
A sarkkörtől 300 km-rel északra elhelyezkedő Norilszkhoz 4500 km² kiterjedésű területen (Norilszki Ipari Kerület) közigazgatásilag további négy kisebb település tartozik, a kerületben összesen 182 ezer lakos él. A lakosság jelenlegi száma a közigazgatási változásokat követő állapotot tükrözi. A már pontosan nem ellenőrizhető adatok szerint azonban magának Norilszk városának lakossága közel egyharmaddal csökkent az 1989 évihez viszonyítva. A rendszerváltás körül negyvenezer fő elment a városból, ugyanakkor fokozatosan jelentős számú munkavállaló érkezett a főleg a közép-ázsiai utódállamokból, akik jórészt a szolgáltató szektorban helyezkedtek el.
A térség földrajzi helyzete miatt a tél hosszú és hideg, a nyár pedig nagyon rövid; az éves átlaghőmérséklet -10°C. A valaha mért leghidegebb -54°C, a legmelegebb pedig 30°C volt. Az itt évente lehulló kétmillió tonna hó 250 – 270 napig fedi a várost. A téli hónapokat még kellemetlenebbé teszi, hogy 120-130 napon át a hóesést heves széllel érkező hóvihar kíséri, a sarkvidéki éjszaka sötétsége pedig 45 napig tart. A nyár június elejétől mindössze augusztus közepéig tart, ekkor viszont a nap 65 napon keresztül nem megy a látóhatár alá. Az örökké fagyott altalaj (permafroszt) ezen a vidéken viszonylag vékony, mindössze 300 – 500 m mélységig terjed, de nagyon komoly gondot okoz mindenfajta építkezéskor.
A Tajmir félszigetnek ezen a vidékén a távoli északi tengerhajózási útvonalak felmérésére, földrajzi térképezésére kiküldött expedíciók jártak először 1733-1743 között, amikor a téli időszakot a szárazföldön kellett tölteniük. A komisz természeti körülmények miatt a korai orosz telepesek elkerülték Szibériának ezt a vidékét, ám a XIX. század során több ásványok után kutató expedíció megfordult a területen. Felfedeztek szénlelőhelyet és több rézelőfordulást is, sőt ez utóbbi nyersanyagra alapozva kezdetleges olvasztó is működött rövid ideig.
Még a polgárháború időszakában, a Kolcsak vezette „fehér” kormány megbízásából 1920-ban N. Urvancev geológus és munkatársainak csoportja a mai város körüli hegyekben végzett földtani kutatómunkát. A minták kiértékelése nyomán a szakemberek számos további ércásvány kiterjedt előfordulásaira bukkantak. A nagyon távoli, elszigetelt helyen levő terület és a gyakorlati hasznosítás akkor még teljes lehetetlensége miatt az elkövetkező másfél évtizedben a szovjet állam kevés figyelmet fordított a lelőhelyekre. (Nyikolaj Urvancev nagy árat fizetett fiatalkori szakmai lelkesedésért; 1935-ben az elítéltek első csoportjával érkezett Norilszkba fogolyként. Itt ugyan főgeológus volt, de rab. Később a karagandai munkatáborbort is megjárta. 1954-ben mentették csak fel a koholt vádak alól és rehabilitálták.)
A munkatáborok világának – „Gulag szigetvilág”-nak – a lakatlan területekre történt széles kiterjesztése nyomán a norilszki térségbe is munkaerőt irányítottak az ásványkincsek kiaknázására. (A gulágok alapvető célja nem volt azonos a európai-német koncentrációs táborokéval, hanem különböző indokkal kényszermunkára elítéltek munkaerejét használta ki a rendszer. A magas halálozást alapvetően a kegyetlen éghajlaton kikényszerített nehéz munka, és a mindenkori elégtelen élelmezés okozta. Ettől még hasonlóan embertelen volt.)
1935 nyarán érkezett a foglyok és műszaki szakemberek első csoportja. (Hivatalosan a város alapításának ezt az időpontot tekintik.) A hamarosan tízezerre növelt létszámú Norillag nyolc nagy táborból és számos altáborból állt. Az első két évben a kegyetlen szibériai körülmények között faházakból tákolt táborokat építettek az évente érkező foglyok. Ez idő alatt építették ki a Jeniszej-parti Dudinka folyami kikötő és Norilszk között 90 km-es utat és keskeny nyomtávú vasútvonalat, továbbá Norilszkól ÉK-re, az első bányahelyek irányában szintén utat és vasutat. (A térségben fokozatosan építették ki a bányákat és feldolgozó üzemeket összekötő 470 km hosszú hálózatot. Ezek ma a világ legészakibb vasútvonalai.)
A város közvetlen és tágabb környékén létesített munkatáborok 1956 augusztusig az NKVD (belügyi biztonsági szervezet) felügyelete alatt működtek, ezután kikerültek ennek fennhatósága alól. A Memorial nevű orosz emberi jogi szervezet belügyi dokumentumokon alapuló kutatásai szerint a Norillag táboraiban fennállása alatt legalább 25 nemzetiséghez tartozó, összesen 271 100 fogvatartott fordult meg, ezek közül 15800 fogoly bizonyíthatóan a táborokban halt meg. A „Gulag szigetvilágban” ritka fogolylázadások egyik legnagyobbika is Norilszkban történt. Sztálin halála után az amnesztia csak köztörvényesekre vonatkozott, ami miatt politikai foglyok több altáborban egyidejűleg sztrájkolni kezdtek. Növelte a feszültséget, hogy a főtáborban az őrség tisztázatlan módon 27 rabot megölt. A többi táborra átterjedt, és hatvanhét napig tartó engedetlenség végső kimenetéről eltérő adatok és emlékek vannak; egyik beszámoló szerint a belügyi alakulatok megérkezése után a foglyok bizonyos enyhítéseket csikartak ki, és befejezték a sztrájkot. Más emlékiratok szerint a karhatalmi egységek lerohanták a politikai elítéltek táborát, és ott 150 rabot megöltek (a belügyi iratok négy fő haláláról tesznek említést.)
Norilszk város lakossága – a táborok jogi felszámolását követően – 1957-ben 77 ezer fő volt, ebből 68 ezer korábbi rab. A következő években a város tervszerű építése kezdődött meg, a korábbi lágerépületeket sorsukra hagyták, és fokozatosan kialakult a jelenlegi városszerkezet. 1991-ig a település zárt város volt. 2001 óta ismét zárt, csak különleges engedéllyel látogatható a város, mert megnövekedett a bűnözés és megjelentek a kábítószerek, amit a külföldi betelepülők számlájára írnak.
A város azonban földrajzi helyzetéből következően is zárt. Szárazföldön utak és vasút hiányában megközelíthetetlen. A légiközlekedés ugyan fontos kapcsolat, de a várostól 35 km-re levő belföldi repülőtér közepesen nagy gépeket képes csak fogadni. Vízi úton a jégmentes nyári hónapokban a Jenyiszejen lehajózva a dudinkai folyami kikötő a megközelíthetőség másik lehetősége, viszont az év túlnyomóan nagyobb részében a folyó befagy. A kikötőből 90 km hosszú, ma már villamosított vasúton lehet eljutni Norilszkba. Az áruszállítás és élelmiszer ellátás a város szűk keresztmetszete, ami a friss élelmiszerek magas árában meg is mutatkozik. A különleges földrajzi helyzet és a nehézkes közlekedés miatt a helyi lakosság szigetszerűen izoláltan él, ezért is nevezik a helyiek „kontinens”-nek Oroszország nyugatabbra levő részét. Jókora virtuális rést nyitott a városlakók számára a 2017-ben létesített, optikai szálon érkező szélessávú internet. Addig csak műholdas, gyenge minőségű és drága internet hozzáférés létezett. A 956 km hosszú száloptikai vonal a nyugat-szibériai Novi Urengojból indul, Igarkánál keresztezi Jenyiszejt, majd a Norilszk számára elektromos áramot biztosító Snyeznogorszk településen át északra, Norilszkig tart. Ezzel jóval nagyobb kitekintésük lett a lakosoknak a világra, mert nem csak az irányított tematikájú központi műholdas TV műsorokból tájékozódhatnak. (Természetesen a város óriásvállalata, a Norilszk Nikkel profitált a legtöbbet a telekommunikációs fejlesztésből, mert így ugrásszerűen korszerűsíthette a valós idejű műveletek ellenőrzését és irányítását a bányák és kohászati üzemek területén.)
Norilszk – mint sok, múlt században alapított település építészeti arculata – a korának megfelelő. A középületek „Sztálin-barokk” stílusa és a lakótelepek egyhangú lakótelepi házsorai éppen úgy emlékeztetnek a szovjet időkre, mint a városközpontban álló Lenin szobor. A lakótelepek számos tömbje időközben lakhatatlanná vált, mert építésükkor nem mérték fel, hogy a permafroszt altalajt – a mély cölöpök ellenére – az épületek hője instabillá teszi. Több épület elmozdult és a közműcsatlakozások javíthatatlanul megrongálódtak. A depresszív sötét és hosszú tél, a hideg, a szennyezett környezet miatt az itt élők lakásaikba visszahúzódva igyekeznek élhetőbb mikrokörnyezetet teremteni önmaguk számára, ezért a város meglehetősen kihaltnak látszik, főleg a téli időszakban.
Norilszk abban a tekintetben is tipikusan múlt századi szovjet szemlélettel létesített város, hogy fenntartója, és működésének minden tekintetben formálója a gigászi méretű bányászati-kohászati komplexum. A várost ennek kiszolgálására építették, itt a Nornilsz Nikkelhez tartozik az energiaellátástól a légi- és közösségi közlekedésen keresztül az élelmezés biztosításáig minden. Nem a városnak van ipara, hanem az ipari komplexumnak van városa is.
2020. 04. 24.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.