NEHAZUGGY

Megint egy pár lépéssel közelebb kerültünk a történelem szemétdombjához

Molnár Bálint | Június 25, Kedd | 10:31

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,493,455 forint, még hiányzik 1,506,545 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Csőstül jön a baj, vagyis a baj mindig csőstül jön, tartja egy közkedvelt kipcsak sláger, és könnyen belátható, hogy e népi bölcsességet jóval nehezebb megcáfolni – hogy csak egy kézenfekvő példát említsünk -, mint Orbán Viktor politikatörténeti fennállásának toplistás hazugságait. Bármelyiket közülük. A baj arról jutott eszembe, hogy nem elég, hogy nincs nála nagyobb figyelemmeccsnap-felelős, konzulokat távirányító, a hanyatló nyugattal menetrend szerint felmosó sportember, mégis kimaradt abból az akkreditált NER-delegációból, amelynek volt szerencséje vasárnap este a magyar válogatott harmadik Eb-csoportmérkőzését a stuttgarti stadion VIP-lelátójáról szemlélni (nagy segítség ez a magyar családoknak jeligére), de a hétfői napja sem volt egy kirobbanó sikertörténet a kölcsönös tisztelet talajával és az ezeréves magyar történelemmel tíz éve megszállottan öblögető Szijjártó Péter külügyminiszternek.

Aki addig rakosgatta a főnökével az Európai Unió küllői közé a moszkovita botokat (az orosz titkosszolgálatok által kompromittált külügyminisztérium informatikai rendszerének aggasztó jellegét ne is hozzuk ide, mert így is elég súlyos a kép), mondhatni addig járt az illiberális korsó a nyugati szövetségesek hülyének nézése kútjára, amíg ez lett: már senkit nem érdekel, hogy mit hisztiznek, mit akarnak megfúrni, mit visítanak, kidolgozták a jogi megoldást, amivel a közös döntéseknek mindegyre keresztbe tevő, az EU érdekeit szolgáló egységes érdekérvényesítést rendre elszabotáló magyar államvezetés ama vétóját megkerüljék, amellyel eddig sikeresen megakadályozta, hogy a befagyasztott orosz vagyon idei nyereségéből fegyvereket vásároljanak Ukrajnának. Orbánék megkerülése lehetővé teszi azt is, hogy a G7-ek decemberig 50 milliárd dolláros hitelt vegyenek fel Kijev számára, amit a tervek szerint jövőtől az Oroszország befagyasztott vagyonából származó nyereségből fognak visszafizetni.

Túl azon, hogy már megint milyen megszégyenítő reflektorfénybe került az EU büszkén Putyin-barát tagállama, amely Moszkva érdekeivel összhangban ellenzi, hogy a 27 tagállam közösen nyújtson katonai támogatást Ukrajnának, ennek a Szijjártó elcseszett hétfőjével összefüggő történetnek van egy igazán durva része. Már amennyiben feltételezzük, és nem tévedünk abban, hogy Josep Borrell, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nem lódított annak a Financial Times-nak, amelynek az Orbán-kormány szóvivője nem volt hajlandó nyilatkozni. Borrell azt állította, hogy Brüsszel felajánlott Magyarországnak egy ahhoz hasonló alkut, mint amit a NATO kötött Orbánnal a múlt héten, és amelyet Orbán és kormánya hatalmas győzelmeként, a háborúból való kimaradás garanciájaként ünnepelt a sakálpropaganda. Nevezetesen, hogy ~~Felcsút~~ Magyarország kimaradhat az Ukrajnát támogató tevékenységekből, cserébe azért, hogy ne akadályozza meg, hogy a többi szövetséges a NATO égisze alatt támogassa Ukrajnát. Ha Borrell igazat beszélt, akkor Orbánék gyakorlatilag ugyanazt az ajánlatot/alkut utasították el, amire múlt héten Jens Stoltenberg még hivatalban lévő NATO-főtitkárnak igent mondtak.

„Felajánlottuk Magyarországnak: az önök pénzét semmilyen módon nem fogjuk Ukrajna támogatására fordítani. Nem csak halálos fegyverekre, hanem semmire. Vegyék el a pénzüket, vegyék ki a pénzüket a dobozból. Nem akarom felhasználni a pénzüket”

– Borrell azt mondja, ezt ajánlották a mimagyar kormánynak, de Orbánék nemet mondtak. Nem volt elég, ez sem volt elég Moszkva láncos ügynökeinek, és különösen Szijjártó uniós szabályok pofátlan meghágásáról szóló, 20 perces panaszos vernyogását hallgatva (az M1 és a Hír Tv mikrofonállványainak panaszkodott exkluzívban, ahogy szokott) most már nagyon kíváncsi lennék nemcsak arra, hogy ezt a NATO-EU vétóellentmondást hogyan oldja fel magában az egyszeri békemenetelő, hanem arra is, hogy mi ebben a kétségtelen győzelemben a magyar érdek? Nem azt kérdezem, hogy Putyinnak mi az érdeke abban, hogy Orbánék módszeresen akadályozzák az oroszellenes uniós intézkedéseket, mert az teljesen világos. Hanem hogy mit nyer Magyarország azon, hogy még akkor is keresztbe fekszik Ukrajna támogatásának és a háborús agresszor Oroszország szankcionálásának, ha mindent megkapnak, amire állítólag felhatalmazást kaptak a mimagyaroktól. Hogy a pénzük nem adják oda Ukrajnának, se halált okozó fegyverekre, se vízipisztolyra, se miseborre, nekik nem kell részt venniük a szomszédos ország honvédő és Európát védő küzdelmeinek támogatásában, de ők csak azért is nemet mondanak. Hogy aztán Szijjártó verje magát a földhöz, hogy még soha így nem bántak el velük.

Az a helyzet, hogy ha eltekintünk attól, hogy kik a főszereplői ennek a történetnek, és feltételezzük, hogy még a mi életünkben eljön az a pillanat, amikor nem az Orbán-kormány tapos az ország nyakán, ez akkor is egy tragikus fejlemény marad. Mert eddig volt egy lefektetett szabályok szerinti működési rendszere az EU-nak, amelyben méretétől, súlyától, jelentőségétől függetlenül minden tagállam egyenlő volt, minden döntést csak konszenzussal lehetett elfogadni, mindenki egyetértésére szükség volt. Hosszú évek kitartó munkájával, a politikai útonállók mentalitásával, szándékos ártani akarásával, öncélúnak tűnő, ámde belpolitikai értelemben kiválóan kamatoztatható minden európai erőfeszítés opponálásával, a vétó bunkósbottal való visszaéléssel a nemzetikeresztény korrupció kormányának ezt sikerült szétcsesznie. Egyszersmind egy olyan veszélyes precedenst teremtenie, aminek a lényege, hogy ha másképp nem megy, ha szép szóval, érvekkel, engedményekkel nem megy, akkor jön a jogi kerülőút, ami – Josep Borrell szavai szerint – „kifinomult, mint minden jogi döntés, de működik”. Ezt hívják konkrétan jogászkodásnak, ami jelen helyzetben arra vonatkozik, hogy miután korábban az Orbán-kormány tartózkodott ebben a kérdéskörben, akkor most nem kell, hogy része legyen pénz felhasználásáról szóló döntésnek. Semmilyen más lehetőséget nem hagytak, mint hogy megkerüljék őket.

Akárhonnan nézem, rohadtul nincs minek örülni. Az, hogy Magyarország mostanra ilyen módon zárójelbe tehetővé vált, Orbánék kitartó, minden létező falon átmenő aknamunkájának eredménye, ami a vétó intézményének totális elinflálásához vezetett. Hogy ennyi időbe telt eljutni idáig, az csak annak a bizonyítéka, hogy az uniós jogszabályokat az alapító atyák nem erkölcstelen, tolvaj lókupecekre kalibrálták, elképzelni sem tudták volna, hogy előállhat egy olyan helyzet, hogy a szövetség egyik tagja nem a saját, nem a szövetség, hanem egy, az EU-n kívüli háborús agresszor érdekei szerint jár el. Mint ahogy azt se feltételezte volna soha senki, hogy lesz egy olyan tagállam, amely büszkén hányja telibe az EU bíróságának jogerős ítéleteit; ha jól emlékszem, Szijjártó akkor nem verte magát a földhöz a közös szabályok be nem tartása és megkerülése miatt, amikor a gazdája szándékosan hágta meg az Európai Unió mindenkire érvényes menekültügyi szabályait.

Nemcsak Orbán és Szijjártó Moszkva felé eltorzult kormányára nézve szomorú ez az egész, hanem az Európai Uniót is visszafordíthatatlanul megváltoztatta az elmúlt másfél évtized. Orbánék különutasnak nevezett, a magyar nemzeti érdeket tízből kilencszer nem szolgáló dacpolitikája teljesen átírta mindazt, amit az EU-ról gondoltunk. Amikor úgy tudtuk, hogy az EU lényege, hogy a nézeteltérések dacára mindenki a kompromisszumok elérésében érdekelt, a vétójog pedig azt az egyébként nemes célt szolgálja, hogy az erősebb/nagyobb országok ne tudják elnyomni a kisebbeket. Ezt az intézményt tette tönkre Orbán és bandája, Putyin háborúja e tekintetben elszabadította a poklot. Világossá vált, hogy ezek alapból nem a kompromisszumot keresik, hanem mint igazi orosz ügynökök mindent hangosan, ordítva nehezményeznek, ami Vlagyimirnak problémás, sőt, legtöbbször Vlagyimirtól függetlenül is, dacból, csakazértis-csakazértse alapon, Orbán beteg egójának fényezése miatt játszották a híg fost a magas fűben. És ugyan vétó nélkül csúnyán leesik Európa árulóinak árfolyama a moszkvai piacon, de egyrészt ki nem szarja le, hogy Szijjártót kukoricára térdepelteti Lavrov legközelebb, amikor hazalátogat Moszkvába, másrészt viszont megint egy pár lépéssel közelebb kerültünk a történelem szemétdombjához, hiába ragaszkodunk ahhoz, hogy a korrupt árulók és az ország között nincs egyenlőségjel.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!