NEHAZUGGY

Európa éléskamrája, meg minden

Tamás Róbert | Május 20, Hétfő | 7:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,878,330 forint, még hiányzik 1,121,670 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek! Lassan indul a nyár, ha pedig nyár, akkor jön menetrend szerint a balatoni jajveszékelés. Az iszonyat árak, a munkaerőhiány és hogy a világ pénze nem elég ahhoz, hogy az éttermek alkalmazottat találjanak. Ez mind igaz is, csak azt nem értem, hogyan engedheti meg magának a magyarok egy része a balatoni luxust. Merthogy bárhonnan nézem, bizony nem átlagfizetéshez vannak szabva az árak, akár egy pár, pláne egy család két gyerekkel a gatyáját is ott tudja hagyni akár csak egy egynapos kiruccanáson, ha nem hurcolnak magukkal májkrémes zsömlét, termoszban kávét, üdítőt. Márpedig nem azért megy oda az ember, hogy hurcoljon, hanem azért, hogy egy kicsit kikapcsolódjon, ledobja a napi stresszt, nyűgöt, egy kicsit, legalább egy napig ne azzal foglalkozzon, hogy mennyire drága minden, ne azon kattogjon az agya, hogy hogyan ossza be a keveset, hanem úgy élhessen, ahogy egyébként kellene élni mindenkinek, aki becsületesen dolgozik, és legalább minimálbért keres. Ez azonban nehéz lehet úgy, hogy egy négytagú család – miközben nem luxusétteremben ebédel, hanem a büféknél keresi a betevőt – simán ott tud hagyni akár egy félhavi minimálbért úgy, hogy semmi extrát nem iktatnak a programba, a szokásos lángos, fagyi, sör, üdítő, ebéd és strandbelépő el is vitte a család fele megélhetését. Az azért már messze nem nevezhető normálisnak, ha egy rántott csirkecomb körettel és savanyásággal 5 170 forintba kerül. Ahogy a gombóconként 700 forintos fagyi, vagy a 2-4 ezer forintos pizza, és az 1750 forintos lángos sem.

Infláció mindenhol volt az unióban, a gazdasági válság, a háborús szankciók és minden, amire jó kormányunk hivatkozni szokott, minden érintett más országokat is – sőt, sok országot még erőteljesebben érintett, mert sok ország nem misebort és ökölrázást küldött és küld Ukrajnába, hanem pénzt, fegyvert, élelmiszert, gyógyszert mégpedig komoly tételben -, más országokban működik a szociális ellátórendszer, a közoktatás, az egészségügy, más országban nem marad magára az elesett, a rászoruló, más országban meg lehet élni a minimálbérből – ami nem egy esetben a magyar átlagbér többszöröse -, más országban is magasak az adók és a járulékok, mégis, más országban nem ilyen elszabadult árakat láthatunk. Én most a magyar árakat granadai árakkal tudom összehasonlítani hitelt érdemlő módon (Andalúzia Spanyolország legszegényebb, az Európai Unió egyik legszegényebb régiója), ez a város legalább annyira a turizmusra van utalva, mint a Balaton környéke, itt is van főszezon és van holtszezon – bár a holtszezon itt nem a tél, hanem a nyár, amikor óriási a hőség, és mindenki a hegyekbe, vagy a tenger mellé megy inkább -, de itt a magyar árakkal hamar bezárhatnák a boltot a büfések. Összehasonlításként: az éttermek általában (nem a luxuséttermek, mert persze vannak olyanok is) 10-13,5 euróért kínálják a menüket – ez valamilyen előétel (leves, saláta), főétel, desszert és egy pohár ital. Tehát egy komplett menüsor itallal együtt kevesebbe kerül, mint a Balatonnál egy rántott csirkecomb fagyasztott sültkrumplival és ipari savanyúsággal. De van olyan étterem – bár ez elvivős, nem lehet helyben enni, elvinni, vagy rendelni lehet – kétszemélyes komplett menüt (rengetegféle előételből, sokféle főételből – adagonként negyed csirkével számolva – és desszertből áll) 11,1 euróért kínál. És ezek az árak itt már magasnak számítanak, és teszem hozzá, itt évi 2,7-3 millió turista fordul meg. Tehát mondhatnák a vendéglátósok, hogy tojnak ők a csóró helyiekre, majd az amerikai, angol, német turisták megfizetik a sokkal magasabb árakat. De nem mondják, a hagyományos turistacsapdákat leszámítva – ebből szerencsére nagyon kevés van – mindenhol a helyiekre építenek, és a helyiek hamar hátat fordítanak annak a vendéglátóhelynek, amelyik túlárazott és/vagy nem megfelelő minőségű étellel igyekszik ügyeskedni.

Ugyanez elmondható egyébként akkor is, ha a gyümölcs-zöldség árakat vetjük össze. Elhűlve olvasom, hogy otthon az eper 2500-3200 forintba kerül, és ez nyomott ár, mert sajnos – a magyar gazdák nagy bánatára – érkezik az ukrán és lengyel eper, ami lenyomja az árakat. Mutatok valamit, a múlt héten fotóztam:

Hogy a citrom 75 cent, a mindenféle narancs – sokféle van belőle – 89 cent, a mandarin 1,15 euro az nem kunszt, itt terem, Magyarországon meg nem terem. De sárgabarack, eper terem itt is, ott is. A termelési költség egészen biztosan itt magasabb, mert az idénymunkát is, mint minden más munkát meg kell fizetni, valahol 1200 euró körül van a legalacsonyabb bér. Szóval ha a termelési költség magasabb, hogy lehet az, hogy a sárgabarack 716 forint, az eper 1528 forint volt (egy hete, azóta már vettem 800 forintért epret)? Mi erre a magyarázat, pontosabban a brutális magyar árakra mi a büdös franc a magyarázat? A helyben termett gyümölcs-zöldség hogy tud olcsóbban – és nem kicsit, hanem fele, harmada áron – a vásárlóhoz kerülni, mint Magyarországon, ahol nem magasabb, inkább alacsonyabb a termelési költség, az adók Spanyolországban is magasak (25 százalék, plusz minimum havi 300 euro a TB és nyugdíjjárulék, amit mindenkinek fizetnie kell), a műtrágya, üzemanyag, áram, víz itt is pénzbe kerül? Egyszer valaki csak nekiláthatna kideríteni, mi történik a magyar piacon, mert hogy semennyire nem normális ami történik, az teljesen biztos. A spanyol gazdák sem szívjóságból gürcölnek, ők is meg akarnak élni a munkájukból, akár a magyar gazdák. És meg is élnek, ameddig a magyar gazdák a többszörös árak ellenére sem győznek eleget sírni. Tehát valami, valahol piszkosul nem stimmel. Mert azt még megértem, ha az alapanyagok, az energia, a termelési költség nagyjából azonos, akkor nem tudnak az átlagbérekhez, vagy a minimálbérekhez igazodni az árak. Azt viszont sehogy nem tudom megérteni, ha itt megterem az eper, paprika, paradicsom, spárga, dinnye, hagyma, harmadáron, otthon miért nem? És még valami, ami fontos; itt nagyon finom az eper, a dinnye mézédes, nem tökízű. És adnak felet, negyedet, akár szeletet, nem kell hazacipelni egy egész dinnyét, hogy otthon derüljön ki, mehet a kukába. Ha itt kijön egy adag étel fele annyiból, mint otthon, annak is csak van valami oka. A Balatonnál évente ismétlődő mizéria oka – jajajaj, nincs munkaerő, a félhülye szomszédgyerek főz, pedig még egy rántottát sem képes normálisan elkészíteni, de nem találunk mást – oka az, hogy a séfek, vendéglátósok egész évben meg akarnak élni, egész évben szükségük van a bevételre. Senki nem fogja otthagyni a munkahelyét csak azért, hogy 2-3 hónapon át csapágyasra hajtsa magát a Balatonnál, mert az étterem/büfé tulaja negyedév alatt akarja megkeresni a família éves megélhetésére valót. Szóval lehet ám, hogy túl az infláción, válságon, háborún és békén, Gyurcsányon, Magyar Péteren, Soros Györgyön, libsiken, brüsszeli bürokratákon a hazai gazdaságban van valami olyan alapvető probléma, amit érdemes lenne kijavítani. Vagy túlságosan naiv vagyok? Lehet.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Jöjjön az utánozhatatlan mozgáskultúrával gyönyörködtető Joe Cocker (vicceltem).

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!