December 18,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Ordítok Blog


Félni tanítják a gyermekeinket

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,727,096 forint, még hiányzik 1,272,904 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Eljutottunk hát ide végre. A demokrácia csúcsa, az illiberális vaskalapba döfött kereszt korába, amikor az megy templomba, aki előbbre akar jutni az enyves kezek pártkáderekkel szegélyezett útján a még megszerezhető zsákmány felé. Eljutottunk oda, hogy több templom épül, mint óvoda, iskola, idősotthon. Eljutottunk oda, hogy Istenre hivatkozva, az emberre hivatkozva, a gyermekre hivatkozva, a hitre hivatkozva napi rutin lett az embertelenség. Eljutottunk oda, hogy nem egy kiszolgáltatott gyereket bántalmazni, egy életre megnyomorítani bűn, hanem arról beszélni, azt nyilvánosságra hozni, azért felelősöket keresni. Oda, ahol a ragacsos mosolyú püspök talpal ki kegyelmet annak, aki segédkezett a bántalmazott kiszolgáltatottak elhallgattatásában, majd a derék egyházfi elégedetten bólint, amikor mások belebuknak a dologba, de neki magának eszébe sem jut vállalni a felelősséget. Soha, semmiért. Kapaszkodik a püspöki székébe és egyáltalán nem érdekli, hogy emiatt, hogy miatta valódi hívők távolodnak el az egyháztól, lépnek ki a közösségből. Mert azoknak a hívőknek, általában az embereknek, akik dühösek a kegyelmi botrány (és még ezernyi más aljasság) miatt, a püspökkel és a politikusokkal ellentétben van erkölcsi érzékük.

A magyar egyházfő és szektavezér – mert bizony tetszik ez a papoknak, vagy nem, azt már tudjuk, hogy az rendeli a dalt, aki fizet, az vezeti az egyházat, aki pénzeli – közben végigsimogatja az összes gyereket a környéken, mert talán nem találtak elég kutyát, vagy a kutyához mélyebben le kell hajolni, és az már nem megy. Az aktusról fotók készülnek, felkerülnek a netre a gyerekek fotói, ahogy a Nagy Ember vakargatja a fülük tövét, ahogy a büszke szülők odatartják áldásra a dedet, ahogy óvodából, iskolából odaterelik őket a kampány fényesítése céljából. És ezeket a gyerekeket senki nem kérdezi, nem kér tőlük engedélyt, senkit nem érdekel, hogy akarnak-e szerepelni a lapokban, portálokon, mert hiszen ebben az országban a család szentsége és a gyermekvédelem az első. A kegyelemben részesített pedofilsegéd éli világát, van neki erkölcsi bizonyítványa, akár holnap elhelyezkedhet egy gyerekotthonban, ha úgy tartja kedve. A püspök álszent mosolya beragyogja az egyházát, a szektavezért nem szabad megzavarni, mert most jött a templomból, a gyerekként bántalmazott, kínzott, megrontott, megnyomorított áldozatok stikában kaptak egy kis pénzt a közösből, hogy felejtsék el azt, ami egy életre megnyomorította őket, de azért biztos, ami biztos, aláírattak velük egy titoktartási nyilatkozatot, mely szerint nem beszélhetnek arról soha, senkinek, hogy mennyit kaptak a lelkükért. Majd pedig, amikor úgy fordult a kocka, az hozta nyilvánosságra a dolgot, aki az áldozatokat titoktartásra kötelezte. Mert a vallás, az erkölcs és a gyermek mindenek előtt.

És már itt is van a következő csoda, a szektavezér újabb jótéteménye, amivel meg fogja ő óvni a dedeket. Nem, nem a bántalmazástól, nem a részeg apától, anyától, aki napról-napra rommá veri, nem a rokontól-szomszédtól-tisztelendő atyától, aki benyúl a ruhája alá, nem a nagyobb iskolatársától, aki már gyerekként bántalmazóvá válik, mert őt is bántalmazták. Nem a gyermekvédelmi rendszernek titulált útvesztőtől védi meg, ahol ha szerencséje van, angyalokkal, ha nincs szerencséje, a pokollal kerül szembe a védtelen, és nincs, akihez fordulhat, nincs, ahová menekülhet, nincs, aki hinne és segítene neki. A szörnyektől senki nem védi meg, ám attól, hogy megismerhesse a világot a maga teljességében, attól igen, attól megvédik. Megvédi a keresztény kormány, amelyiknek semmi nem drága, ha a dedekről van szó, és ami nekik nem kerül pénzbe, hiszen azt inkább hazaviszik a családbarátság jegyében. Ezentúl tehát fóliázni és eldugni kell a könyveket, nehogy kiderüljön, hogy léteznek olyanok, akik a saját nemükhöz vonzódnak, hogy van tiszta, szép szerelem és szeretet két férfi, két nő között is, és vannak, akik csapdában érzik magukat a testükben, mert nem lehetnek boldogok úgy, hogy egy idegen néz vissza a tükörből.

Ezekről a dolgokról többé a fiatalok nem olvashatnak, az ilyen könyveket el kell zárni előlük, és az majd megold minden problémát. Ugye, megold minden problémát? Mert mennyivel jobb tudatlanságban felnőni, hiszen akkor majd fiatal felnőttként fog szembesülni a valósággal, amit valószínűleg traumaként él majd meg, és ez a jobbik eset. Mert a rosszabb az, hogy a net bugyraiból szedi az információt, és beteg, ragacsos dolgokat fog látni, nem a valóságot. Nem fogja azt megtanulni, amit mondjuk egy normális országban élő gyerek igen; hogy az őszinte szerelem és szeretet jó dolog, hogy nem az számít, hogy a másik ember külső jegyei milyenek, hanem az, hogy belül milyen. A magyar gyerek nem tanulja, mert nem tanulhatja meg, hogy az élet érték, hogy minden ember fontos, hogy olyannak kell elfogadnunk egymást, amilyenek vagyunk, és hogy nem attól lesz valaki rossz ember, ha férfi létére lakkozza a körmét, ha nő létére egy másik nő kezét fogja, hanem attól, ahogy a másik emberrel bánik.

Ameddig más országokban a kicsik akár már az oviban megtanulják, így aztán számukra természetes lesz, hogy nem vagyunk egyformák, hogy vannak közöttünk sérültek, hogy van, akinek más színű a bőre, a haja, más formájú a szeme, van, akinek két apja, esetleg két anyja van. Kicsi korban nagyon elfogadó még az ember, ha az élet, a valóság nincs elrejtve előle, akkor azt természetes módon építi be a gondolkodásába. Akit elzárnak a valóság elől, az később, amikor találkozik vele, félni, talán rettegni fog, mert nem érti, és amit nem ért, azt gyűlöli. A magyar kormány a vallás és a családbarátság jegyében, a gyermekek érdekére és védelmére hivatkozva félni tanítja a gyerekeinket. És mi ezt tűrjük. Ezt is tűrjük.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.