NEHAZUGGY

Kis(s)királyék

Tamás Róbert | Január 16, Kedd | 10:32

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 470,704 forint, még hiányzik 2,529,296 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A keresztény egyház általában és többségében is, de a szegedi megyéspüspök kiemelten él az Orbán-rezsim adta lehetőségekkel. Ebben egyáltalán semmi a világon nem tudja meggátolni Kiss-Rigó Lászlót, aki – így, kívülről nézve legalábbis – komoly hasonlóságot mutat Orbán Viktorral. Az én szememben lelki társak ők, ikertornyok, páros szervek (mindenki döntse el, melyik szervre gondol, abba én nem szándékozom beledumálni, merthogy mindennél jobban tisztelem a szuverenitást, ahogy a miniszterek elnöke és az ő teljes udvartartása is teszi), tévesen vagy sem, de én rengeteg külső és belső hasonlóságot vélek felfedezni közöttük. A külső jegyek adottak, a magasságáról persze senki nem tehet, az elhízás és az elpuhultság már más kérdés, az pedig köztudott, hogy egy bizonyos kor után az ember titkolni szándékozott belső egyénisége az arcon is megmutatkozik, tehát ezzel megint nincs mit kezdeni. A belső hasonlóság még elgondolkodtatóbb.

Talán – pontosabban tudomásom szerint, ám nem végeztem kutatásokat a témában, simán tévedhetek – ő volt az első a magyar keresztény egyház kötelékébe tartozó figura, aki meglátta a lehetőséget és a saját szempontjából szép jövőt, és 2010. februárban részt vett a Fidesz kampányrendezvényén, a híveket pedig arra buzdította, hogy szavazzanak a Fideszre. Azóta ez már bevett szokása a honi keresztény egyházaknak – főként persze a katolikus egyháznak – számtalan – közpénzből, tehát az én, a te, a mi pénzünkből is – épített vagy felújított templomban egyenesen a szószékről hirdeti a pap Orbán Viktor dicsőségét, sűrűn hullik a júdáspénz is, tehát mindenki boldog. Már persze azok, akiknek az ilyesmi okoz boldogságot. Abban is erősen hasonlatos Orbán Viktor és Kiss-Rigó László, hogy a mohóságuk soha nem csillapodik, soha nem laknak jól, mindig több és több kell. Hogy megszerezzék a többet és a mégtöbbet, bárkin és bármin gondolkodás nélkül átgázolnak, egyáltalán, semennyire nem érdekli őket, hogy csörtetés közben kit taposnak a földbe, kit tesznek tönkre, milyen és mekkora károkat okoznak.

A megyéspüspök már kapott stadiont, szállodát, mindent, amire csak kemény kicsi szíve vágyott, de neki kell minden egyéb is, amire még ráteheti a kezét. Most tehát Szeged városával megy a kötélhúzás egy hathektáros erdő miatt, amit a város szeretett volna megtartani, hiszen a kifejlett fák sokat tehetnek a levegőminőség megóvásáért, továbbá porfogó szerepük is van, mert abból az irányból a szél komoly pormennyiséget hozna a városba, ha az erdő nem állná útját. Szeged városának érdeke, pontosabban az ott élő emberek érdeke áll szemben Orbán Viktor és Kiss-Rigó László akaratával. Egyfelől ott egy városnyi ember, akik makacsul ragaszkodnak az ellenzéki polgármesterükhöz, újra és újra őt választják a kormánypárti jelölttel szemben, a fideszes gépezet jóformán tehetetlen, pedig tényleg mindent megpróbáltak. Volt már drága óra, uszodába járó gyerek, korrupció, ami csak eszébe jutott a meglehetősen egydimenziós agyszerkezettel rendelkező propagandistáknak, gyakorlatilag nulla eredményt tudtak elérni. Olyannyira nincsen esélyük leváltani Botkát, hogy látszólag el is engedték a történetet. Inkább Karácsony Gergely lemészárlásával vannak elfoglalva.

Ez az elengedés azonban csak látszólagos, a hatalom olyan, mint egy gyilkolásra nevelt pitbull. Amire egyszer ráharap, azt több nem ereszti. Miután személyében nem tudnak megtörni vagy tönkretenni valakit, elkezdik lebontani a célszemély környezetét. Mint a legyek, beköpik és várnak, hogy a nyáluk feloldja a zsákmányt, amit aztán szépen fel tudnak szippantani. Történt tehát, hogy a püspök úrnak nem elég a püspöki stadion és az egyéb csecse ajándék, ő építkezni akar, nyomot akar hagyni maga után a világban, ezért kell neki az a bizonyos erdő, hogy ő oda építkezzen. Innen meg merem tippelni, hogy nem a Vatikántól fog pénzt kapni az építkezéshez, de ez most mellékes (holott egyáltalán nem az), fókuszáljunk arra a remekül összehangolt rendszerre, ahogy a kormányfő szolgálatára felesküdött egyház és a kormányfő által kézivezérelt hatóságok összedolgoznak a kitűzött cél elérése érdekében. A kérdéses erdő elméletben az önkormányzat tulajdona, de azt már tudjuk, hogy mára ilyesmi nem létezik, a rendeleti kormányzássá pusztított országvezetés azt tesz és azzal teszi, amit és akivel csak kedve szottyan neki.

Így aztán első körben a kormány tavaly év végén kiemelt beruházássá nyilvánította a püspök által erőltetett építkezést, második körben pedig egy hónappal később az ukrán-orosz háborúra hivatkozva írta át úgy a szabályokat, hogy a város ne tudja megtartani az erdőt. Közben persze a püspökség sem tétlenkedik, teremtésvédelmi szempontokra hivatkozva óhajtja részben vagy egészben – még senki nem tudja, milyen erdőirtást terveznek, de miután iskolákat óhajtanak építeni (ismét felmerül a kérdés, hogy kinek a pénzéből) a kérdéses területre, aligha tudják és óhajtják megőrizni a természet érintetlenségét – letarolni az erdőt. Ám semmi para, mert majd ők ültetnek máshová fákat. Nem is annyit, mint amennyit kivágtak, de még többet is (a költségek forrása ez esetben is érdekelne engem). Arról pedig most sem, ahogy számos egyéb esetben sem esik szó, hogy az erdő nem muskátli, amit elültet az ember tavasszal és nyáron már virágzik is. Egy facsemetének kell 20-30-50 év, mire eléri azt a méretet, amit a kiirtott erdő fái már elértek. Ahogy a pedagógusok, orvosok és számos más esetben sem igaz a darab-darab, itt sem áll meg ez az indok. Egy kifejlett, több évtizedes fa és egy facsemete nem azonos értékű semmiféle szempontból.

Ez persze nem fogja megakadályozni Kiss-Rigót és Orbánt abban, hogy keresztülvigyék a tervüket. Mindkettőre egyformán jellemző ez a lánctalpas nyomulás, az ellentmondást nem tűrő törtetés, bárki, mindenki más érdekeinek nem csupán figyelmen kívül hagyása, hanem annak kéjes örömmel, boldog sikkantgatások közepette történő leszarása. Amit ez a két akarnok figura látványosan művel most éppen Szeged városával, és az ott élő emberekkel, lényegében pontosan ugyanez zajlik az egész országban. Kiskirályként funkcionáló helyi hatalmasságok élnek vissza az emberek indokolatlan birkatürelmével, taposnak el bárkit, fosztanak meg mindentől embereket, családokat, akár településeket is mindentől, a méltóságuktól is, ha érdekük úgy kívánja. És mimagyarok lehajtja a fejét, amit soha fel sem emelt, a jövőben sem tervezi felemelni, mert azt a kis időt már így is kibírja, aztán majdcsak lesz valami, jön majd egy varázsló és pálcája egyetlen suhintásával elűzi a gonoszt. Aha.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!