Május 10,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az országot megosztani és kifosztani, Európát mocskolni, saját nagyságunktól ájultan hanyatt esni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 470,704 forint, még hiányzik 2,529,296 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Júdás Viktort megint a mikrofon közelébe engedték, pontosabban megint rászabadult a mikrofonra, és a saját gondosan megválogatott brigádjának és nyájának adta elő magát, ahogy szokta. Zárt körben, a mi pénzünkön, ellenünk uszított. Ettől hangos a sajtó, a közmédia és az összes olyan fizetett propaganda hangszóró, amit szintén a befizetett adóforintokból finanszíroznak és tartanak fenn ebben a világon valóban egyedülálló demokráciában. Ahol Bödőcs után szabadon: a segg az új száj és a „a liberálisok az új kommunisták”.

Ha még valaki nem tudta volna esetleg. A fasiszta uszító, aki mióta a hatalomban tesped, semmi mást nem csinál az ő nagy pluralizmusában, mint hogy másokat megbélyegez, kirekeszt és üldöz. Mert megteheti. Előadta azt is, hogy ez miért van. Mert annak idején ők a fogantatás pillanatában még nem voltak elég erősek, de radikálisok igen. Ez a zagyva összevissza beszélés a mára birodalmivá hízott pártállam mibenlétéről a Századvég udvari kutatóintézet szuverenitási konferenciáján, már megint egészen szürreális mélységeket célzott meg. Többek között azért is, mert és ahogyan nyíltan ellenségnek nevezte a nyugati liberálisokat és a nyugati liberális demokráciákat.

És nem állt meg, tovább ment a választási kampánybeszédében. Ott tart Júdás Viktor, hogy szerinte a klasszikus demokratikus felfogáshoz a magyar politikai rendszer közelebb áll, mint a hosszú időn keresztül mintaadónak tekintett nyugat-európai. Merthogy a liberálisok nem az emberekkel törődnek, gondolkodásuk kiindulópontja nem az emberi közösség, hanem egy eszme. Anyázni nem lenne méltó, úgyhogy visszafogom magam. Még ha rohadt nehéz is azok után, hogy úgy ekézte ezeknek az országoknak a demokratikusan megválasztott képviselőit, mintha azok valami okkult szekta tagjai lennének, akik csak azon dolgoznak, hogy minden egyes tagállam úgynevezett szuverenitását szétbarmolják és utána sóval hintsék be. Egyszerűen döbbenetes. Hogy ez a milliárdokkal kitömött propagandamocsok ma létezhet, és akadálymentesen mérgezheti a társadalmat, annak egyetlen oka van, az pedig nem más, mint ez a szélsőséges, fasiszta irányba eltorzult alak számolatlanul tolja oda ezeknek a közöst. Akik ezért cserébe folyamatosan azt mérik és kommunikálják, hogy csak az Orbán, csak a fiatalok és demokraták.

Az az Orbán, aki veretes választási kampánybeszéde elején arról filozofált, hogy ez a Századvég név már okafogyottá vált, és le kéne cserélni, mert ugye közben egy új századba léptünk. Szerintem a Fidesz néven is illene elgondolkodni, mert az sem tükrözi azt, amit hirdet, és amiért megfogant a Bibó kollégium valamelyik sötét sarkában. Gyanítom, hogy a születés valami alkoholmámoros bulin következett be, és mára már mindenki számára evidencia, hogy a Fidesz egyenlő a kis Júdás Viktorral, aki a legenda szerint egy alcsútdobozi jászolban látta meg a napvilágot. Emellett az is evidencia már, hogy Soros György, aki a születés után odagurította a dollárokat ennek a bandának, akkor még jó fej volt, de aztán kiderült, hogy valójában ő a patás ördög, és egyáltalán nem olyan jó fej, amilyennek látszott. Az elszabadult alcsútdobozi hajóágyú szerint ugyanis az van, hogy a kommunisták és a szovjetek helyett ő akarja uralni Közép-Európát. Ez még nem volt világos a mai állampárt szárba szökkenésének időszakában, akkor ezt ők még nem tudhatták. Szerencsére ma már előrébb vannak ők is, mi is a tisztánlátásban, mert ma már nem titkolja a terveit, ismerjük a Soros-tervet is, bedöntötte az angol fontot, migránsokkal árasztja el Európát, nyíltan vallja, hogy meg kell szüntetni a nemzeti határokat, vagyis meg kell fosztani az európai országokat a szuverenitásuktól”. Ha a rendeletekkel kormányzó előembert hallgatjuk, akkor ilyen egyszerű a világ. Hogy a 93 éves Belfegor, aki ugyan már nyugdíjba vonult, átadta a stafétát a fiának, még mindig az elsőszámú közellenség a sütőtökszínűeknél. Nem is okozott nekik problémát megbélyegezni, folyamatosan ütni és az egyetemét is elüldözni az országból.

Köpedelem. Nemcsak a szónok, hanem összes többi is, aki ott ült és szolgaian bólogatott neki, közben az meg jókat vidult a saját primitív humorán és buta, kocsmai beszólásain. Nem tudom, ez a csávó mennyire lenne humoros, ha szemtől szemben leülne egy kerékasztalhoz más gondolkodású politikusakkal, mennyire lenne vicces, ami előadna. Mert ezeket a hazugságait és alaptalan vádjait, bizonyítékok nélkül lebegtetéseit csak ilyen zárt körökben hajlandó előadni, mióta a legutolsó (miniszterelnök-jelölti) vitán, amin részt vett, nevetség tárgyává tette a vitapartner. Csak így, az előregyártott díszletek között ekkora megmondóember ő, akinek nem lehet ellentmondani. És nem azért nem lehet, mert mindenki egyetért vele, hanem azért mert nincs rá fórum. Könnyű úgy nagyokat mondani bele a vakvilágba, ha azt senki nem tudja ott és akkor cáfolni, könnyű úgy rágalmazni, hogy senki nem szól vissza. Ez csak ebben a világbajnok demokráciában lehetséges. Meg diktatúrákban és autokráciákban. Itt mindenki, aki nem az ő szarszagú összeesküvés-elméleteire bólogat, az ellenség. És nem akarja ő megsemmisíteni az ellenséget, mint oly sok dicstelen diktátor a történelem során, elég ha rájuk aggat mindenféle pejoratív, degradáló, megbélyegző jelzőket. Meg a szimbolikus céltáblát. Adolf barátunk is így kezdte. Zsidók! Mindenki zsidó volt, egy kiirtandó célcsoport, mert valakit gyűlölni és utálni kell.

Szóval ez a gyáva utcai harcos ugat olyanokat, hogy ma Magyarország az európai emberek hangja, az egyetlen olyan ország, amely úgy beszél, ahogy a magyar és a nyugat-európai emberek gondolkodnak, hogy itt az ideje, hogy Európában is változások történjenek, és az európai emberek visszavegyék az európai intézményeke. Ember! Európában egy korrupt autokratának gondolnak, és úgy néznek rád, ahogy egy viselkedni nem tudó, agresszív tahóra nézni kell. Te vagy az elrettentő példa. Miattad és a hozzád hasonlók miatt kell mindenféle törvényt és paragrafust módosítani, mert azok ott az évtizedek óta haldokló Nyugaton tényleg nem tudták, hogy léteznek az úgynevezett civilizált Európában ilyen elvetemült, korrupt, szélsőséges szélhámosok, mint te. Európa szégyene vagy, ami hagyján, de minket is lejáratsz a saját szövetségeseink előtt.

Nekem ez az ember senkim. Ez a pali, aki ilyeneket bír szégyen nélkül mondani, hogy ő régivágású politikus, aki nem üzletember, nem foglalkozik üzleti ügyekkel, neki csak a nép ügyei fontosak, nekem senkim. Mondja ezt az Európai Unió legnagyobb zsarolási potenciálja, az európai adófizetők pénzét magántőkealapokba folyató, a közpénzből családi magánkastélyokat felhúzó gazembere, aki milliárdos lett családjával és a haveri körével együtt. Az összes kollégiumi haverja egytől egyig bűntársa az ország szellemi és erkölcsi megnyomorításában. Migránsgettók, meg gázai minigettók, ja. Ő meg a gettómilliomos, aki nyomorba taszította az országot, és olyan (törvényesített) lopási akciót vitt véghez azért, hogy a hatalomba maradhasson, amilyet nem látott a modernkori történelem. Egyszerre vicc és tragédia, ami itt folyik, és senki nincs, aki ennek véget tudna vetni. Okádok ettől a képmutató, felfuvalkodott varangytól, aki csak erre képes, másra nem. Az országot csődbe vinni, megosztani és kifosztani, Európát mocskolni, sértegetni, és önmagától ájultan hanyatt esni. Ilyen nincs, és mégis van. Ilyen van. Ez van. És úgy tűnik, még sokáig ez lesz. 

Ceterum censeo: az orbáni rendszert el kell pusztítani!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.