Február 20,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Elég kárt okozott már idehaza is

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 852,775 forint, még hiányzik 2,147,225 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Információink szerint egyébként a „gyermekvédelem” és a már említett „genderideológia ránk erőltetésének kísérlete” lesz az egyik kiemelt témája a Fidesz kampányának a jövő júniusi európai parlamenti választásokon, olyannyira, hogy a párt kommunikációs stratégiája alapvetően erre koncentrál majd, szemben az ezzel egy napra tett helyhatósági választásokkal.

Mivel a Fidesznek nincs mondanivalója a magyar gazdasági, társadalmi problémákkal kapcsolatban, ezért inkább a brüsszelezésre koncentrál, hiszen Orbán azt szeretné, ha újra fontos lenne az ő véleménye a kontinens politikájában. Annak idején a Néppárt tagjaként volt némi közvetlen befolyása az európai döntéshozásra, de mióta kivágták onnan a Fideszt (bocsánat, önként távoztak), azóta Orbán Viktor a revanson töri a fejét. Ő akarja meghatározni az európai politikát és úgy gondolja, hogy az álláspontját, véleményét egyre több európai vezető sőt, európai szavazó is osztja, jónak tartja. Elvégre Olaszországban is egy papíron szélsőséges vezető, Giorgia Meloni került hatalomra, nemrég pedig Szlovákiában a szövetségeseként számon tartott Robert Fico is győzni tudott a választásokon,  ám ezen sikereket követően nemrégiben elveszítették legjelentősebb partnerüket, a PiS-t, amely a lengyel kormányt adta nyolc éven keresztül.

Viszont ezen érvágás ellenére is gondolhatja és gondolja is Orbán, hogy van keresnivalója az európai politikában sőt, konkrét szerepe is van/lesz annak meghatározásában. Kérdés viszont, hogy nem ragadt le a múltban azzal, hogy továbbra is „gyermekvédelemről” és a „genderideológiák ránk erőltetéséről” beszélnek? Spanyolországban a hatalomra törő szélsőjobboldali VOX is pont ugyanezzel kampányolt, aztán elég nagy pofára esés lett a vége a történetnek. Korábbi parlamenti helyeik közel felét elveszítették és elszálltak azon álmaik, amelyek szerint valaha is olyan jelentősek lesznek, hogy kormányra kerülhessenek.  Bár a jobboldali PP győzni tudott a választásokon és hajlandóak lettek volna kormányra lépni a szélsőjobboldali VOX-szal, ez sem jött össze, mivel még így is kevés volt a támogatójuk a spanyol parlamentben. A jobboldali előretörés tehát sem itt, sem pedig Franciaországban nem történt meg, a mai napig várat magára.

Kérdés viszont, hogy akkor kiket lát partnerként Orbán az EP-n belül? Miért az EP-választásokra kíván koncentrálni ahelyett, hogy inkább az önkormányzati választásokra állna elő valamivel a párt? Mondjuk abban igaza van, hogy sokszor kampányra sincs szükség ahhoz, hogy választásokat nyerjenek, hiszen a tavaly áprilisi parlamenti választás előtt is kidobtak az ablakon több mint ezer milliárd forintot, aztán mint kiderült, szükség sem lett volna rá. Elég ha a propagandagépezetet csúcsra járatják és a már sikeresen átprogramozott szavazók minden kérdés nélkül újra és újra megszavazzák őket. Az mindegy, hogy rosszabbul élnek, mint pár éve, nem Orbán, vagy a magyar kormány tehet erről (mert hát kik ők, hogy bármiért is felelősséget vállaljanak), hanem Brüsszel, Gyurcsány, Soros és a baloldal. A magyar szavazók vélhetően újra meg fogják szavazni a fideszes képviselők többségét az önkormányzatokba, azonban az EP már más kérdés, hiszen ide bőséggel kerülnek nem állampárti politikusok is, akik el tudnak vinni bizonyos információkat Brüsszelbe, ami nem segít túl sokat Orbán már egyébként is rossz nyugati megítélésén.

Orbán el szeretné hallgattatni mindazok hangját, akik európai döntéshozókhoz mennek olyan információkkal, amelyek rosszul érinthetik Magyarország megítélését. Végső soron Orbánnak szüksége van az uniós pénzekre, amelyet ha kell, akkor kierőszakol. Azzal viszont, hogy megpróbálja lejáratni Brüsszelt és a teljes Nyugatot idehaza, olyan sok szívességet nem tesz a saját kampányának, hiszen végső soron mégis azt kellene elérni, hogy még több EP-képviselőt szerezzen a Fidesz. Mondjuk az is egy opció, hogy átverik a hazai szavazókat, hogy minél nagyobb felhatalmazást kapjanak, aztán majd úgy verik a brüsszeli asztalokat, hogy azon erősködnek, hogy őket felhatalmazta a magyar nép arra, hogy ezt tegyék. A probléma csak az, hogy az EU egy közösség, ahol néha kompromisszumokra is szükség van. Persze lehet különutas megoldásokat is kiötölni és lehet arra törekedni, hogy minél kevésbé legyünk rászorulva az EU-ra, de az igazság az, hogy jelen állás szerint a magyarok többsége még EU-párti, illetve ha nem is lenne az, és mondjuk sikerülne kiléptetni Magyarországot az Unióból, akkor se nagyon tudnánk mit kezdeni magunkkal, hiszen Európa kellős közepén, mindenféle megállapodások és szerződések nélkül lényegében magunkra maradnánk. Elég csak megnézni a briteket, akik egy része igen boldog volt a Brexitet követően, aztán szembesülniük kellett azzal, hogy már nem egy gyarmatosító nemzet, akivel mindenki gazdasági szövetséget akar kötni, hanem egy magára maradt ország, amelynek újjá kell építenie nemzetközi kapcsolatait és gazdaságát.

Még egy olyan jelentős gazdaság is, mint a brit megszenvedi az Európai Unióból való távozást, elképzelni sem merem azt, hogy milyen súlyos károkat okozna ez számunkra. Akinek esze van Európában – és nem rendelkezik elképesztő gazdasággal saját erőből -, az uniós tag akar lenni. Nem véletlen, hogy igen sokan próbálkoznak a taggá válással is, miközben azt senki sem fontolgatja igazán, hogy távozzon. A brit példa megmutatta, hogy jobb, ha az ember tagja a szövetségnek, mintha magára marad. Adjunk hálát az égnek azért, hogy még a Fidesz-rezsim előtt tudtunk csatlakozni, és ma még annak ellenére is tagok vagyunk, hogy egy diktátor vezeti az országot. De ha Orbán továbbra is próbálkozik azzal, hogy elszigeteljen bennünket a Nyugattól, akkor annak egyszer lehet, hogy meglesz az eredménye. Talán ezért is borzasztóan fontos, hogy ne kapjanak még nagyobb felhatalmazást az EP-n belül Orbánék, hiszen elég szomorú az is, hogy idehaza azt csinálhatnak, amit csak akarnak. Ne engedjük meg ezt nekik az európai szintéren is.   

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!