NEHAZUGGY

Az illiberális pávatánc ideológiai abszurdumán túl

(…) vallási-hitbéli kérdésekben nincs lehetőség a józan kompromisszumokra, kiváltképp ott, ahol a társadalmi lét minden elemét vallási tételek és tanítások határozzák meg, ahol a politikai hatalom transzcendens legitimáció után kutakodik, ahol nem valósult, vagy ab ovo nem valósulhat meg állam és egyház elválasztása, ahol az egyházak és felekezetek közjogi tényezőkként kívánnak jelen lenni, s ahol a szent ügyeket a fundamentalista elkötelezettség a fegyverek meggyőző erejével törekszik nyomatékosítani. (Gábor György: A megszentelt tömegmészárlás)

Kulturált jó reggelt, vidám vasárnapot kívánok mindenkinek, aki ezt nem veszi rossz néven! A fenti gondolat nem függ össze semmivel, vagy ha mégis, akkor annak nem biztos, hogy köze van a véletlenhez. Dacára annak, hogy semmi olyasmit nem szeretnék/nem is fogok belemagyarázni a rendkívüli műveltségű filozófus, vallástörténész szavaiba, amit ő nem mondott, amire ő még csak utalást sem tett, egyszerűen csak a hivatkozott kijózanító, hiánypótló írását szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani (ha ez a szűk félórás beszélgetés is belefér, annál jobb). Mindenkinek, akit esetleg szorongással tölt el az a konfliktus, amely jelenleg a Közel-Keleten zajlik, és ami már eleve egy nagyon közeli és túl régóta tartó háborús konfliktusra tevődik rá, aki érteni szeretné, hogy milyen természetű szembenállásról van szó, és egyáltalán eszmeiségében honnan eredeztethető az a vérengzés, amit október 7-én a Hamász végrehajtott Izrael ellen. Nem szpojlerezési célzattal, de annyit azért leszögezhetünk, hogy a Hamász igenis terrorszervezet, ez nem képezheti vita tárgyát, szemben mondjuk az egy vagy többkulcsos adórendszer mellett és ellen szóló érvekkel, amelyekről orrvérzésig lehet vitázni. A Hamász akkor is terrorszervezet, méghozzá egy muszlim terrorszervezet, ha Orbán Viktor csodált szövetségese Svédország NATO-csatlakozásának akadályozásában és az ezzel összefüggő ordenáré diplomáciai trollkodásban, Recep Tayyip Erdogan török szultán szerint ez nem igaz. Mint ahogy az is minden vitán felül áll, hogy Izrael és Palesztina között nem nagyon lehet szó kompromisszumról, nem jön majd létre béke legyenbéke alapon, az ISIS-hoz hasonlóan a Hamászt is fel kell számolni.

Ez pedig azért fölöttébb elgondolkodtató – amellett az egyáltalán el nem hanyagolható tény mellett, hogy az európai politikai vezetőknek valóban érdemes volna szembenézniük azzal, hogy a vallások úgy általában (jelen esetben különösen az iszlám) nem feltétlenül a szeretetről, békéről és testvériségről szólnak, nem feltétlenül idejét múlt jelentéktelenségek, amelyekkel nem kell foglalkozni, hanem azért is -, mert az európai kereszténység önjelölt védőpajzsa pénteken ott pöffeszkedett és alázatosan gazsulált a türk-kipcsak Pride muszlim résztvevőinek társaságában, és aláírta azt a közös nyilatkozatot, amelyben többek között az áll, hogy „az izraeli-palesztin konfliktus csak békés eszközökkel oldható meg a vonatkozó ENSZ-határozatok és kétállami megoldás alapján”. És miközben ezek ott álltak Orbánnal a béke pártján, az a büdös nagy helyzet – nem tehetek róla, én a vallástörténésznek hiszek, nem korrupt autokratáknak -, hogy a Hamász bizony számíthat az iszlám világ politikai, pénzügyi, erkölcsi, fegyverkezési és propagandisztikus támogatására, mivel ideológiája széles körben vonzó a hagyományos muszlim világ számára, amely elsősorban nem nemzetben, hanem a muszlimok határokon túl nyúló közösségében gondolkodik. Az lehet, hogy nekem is sok mindent revideálnom kell, mert talán túlságosan megengedő voltam olyan kérdésekben, amelyekben ez dőreség, naivitás, de hogy az izraeli mészárlás tükrében, az állítólag virágzó magyar-izraeli kapcsolatok tükrében hogy került Orbán a Hamászt nyíltan vagy a sorok között dicsőítő muszlim diktátorokkal egy gyékényre, azt nem mostanában fogom tudni feldolgozni.

Ahogy azt is nehezen, de inkább sehogy nem képes megemészteni a gyomrom, hogy az embercsempészeket ezres nagyságrendben szabadon engedő, számukra a polgári foglalkozásukhoz való visszatérést lehetővé tévő Orbán-kormány a tizenhárom éve amúgy is pánikban és rettegésben tartott híveit most fegyveres embercsempészekkel riogatja, és nem sül ki a szeme egyik beszélő fejnek se. Ehhez képest majdnem szóra sem érdemes, de azért mégis valamiféle magyarázatra szorulna, hogy a NER főállású történelemhamisítója, Ungár Péter ősellenzéki politikus drága jó édesanyja (nem, az LMP biztosan nem indít rá valakit Karácsony Gergelyre az önkormányzati választáson, kizártnak tartom, vagy valami) újabban milyen minőségében és milyen céllal és miért adófizetői pénzeken állandó résztvevője a keleti diktatúrákba kiránduló Orbán kíséretének? Nem figyeltem oda és kormányzati tisztség szakadt a nyakába? Vagy valamilyen készülő disszertációhoz halmozza hűvös halmokba az empirikus tapasztalatokat? Netán milliárdos üzletasszonyi minőségben seftel Kínától Kazahsztánig? Azért hogy mimagyaroknak jobb legyen? Hápersze.

Visszatérve: Erdogan Izrael-ellenes kirohanásait (lásd: megszakít minden kapcsolatot az izraeli kormányfővel és hazarendelte a tel-avivi nagykövetet) és a terrort, illetve a terroristákat mosdató kijelentéseit szem előtt tartva úgy érzem, megint van miért szégyenkezni. Nem mintha nem Benjamin Netanyahu szabadította volna ránk a Finkelstein nevű szörnyeteget, akinek a mérgezett kottája mai napig mutatja az utat az állampárt számára az alattvalók kizsigerelésének sötét éjszakájában. Mondhatni fáklyaként világít, mint a szemforgató, hazug, gyűlöletkeltő, felplecsnizett rezsimpapok szerint Orbán Viktor a dekadens, hanyatló Európában. Nem egy tudományos igényességű doktori dolgozat, de ha már népszerűsítem a kultúrát, egy másik dimenziójában feltétlenül ajánlom a Fauda című, az izraeli-palesztin konfliktust mindenféle pátosztól és ízléstelen túlzástól mentesen, az ellentétes oldalon állók emberi vonásait, sorsát, tragédiáját igen szemléletesen bemutató sorozatot a Netflixen. Nem egy Rákay vagy egy Kálomista színvonalú alkotás, az kétségtelen.

Ami az orbáni illiberális pávatánc ideológiai abszurdumán túl letaglózó (amellett, hogy nem jönnek, megint nem jönnek, még mindig nem jönnek, megint késnek az uniós források, erről majd később bővebben is): nem elég, hogy őfényessége, aki a sárga földig behódolt Pekingben a háborús agresszornak, aki nem merte háborúnak nevezni a háborúját, közben azt intézte mimagyaroknak kinek mit intézett a kormánya jeligére, hogy a nélkülözhetetlen orosz gázra hivatkozva, de tulajdonképpen semmire nem hivatkozva, mindent magasról leszarva nyolc hónap alatt 337 milliárd forinttal többet fizettek a Putyin-rezsimnek a földgázért, mintha tőzsdén vették volna. Mert hát tudniillik a magyar érdek… izé, az energiabiztonság nem politikai, nem ideológiai kérdés, hanem fizikai, földrajzi kérdés, ugye, vagy mi a büdös túróról szokott halandzsázni Szijjártó doktorprofesszor (aki jódolgában és lázas delíriumában már ott tart, hogy felfedezte a magyar-kazah rokonság gyökérzetét is). Miközben már mindenki úgy adott túl az véres orosz energián Európában, ahogy tudott, ezek mai napig kotkodácsolnak, toporzékolnak, hogy mit miért nem csinálnak.

Lehet, hogy a korruptságuk, elvetemültségük, maffiózó tempóra hajazó hatalommániájuk miatt nem érkező (a nertársak bevallás szerint sem érkező) 13 milliárd eurónyi uniós forráshoz képest ez a nem egészen 340 milliárdos moszkvai felár semmiségnek tűnik, de mondjuk ahhoz képest, hogy uniós szinten a bányászbéka segge alatt vergődik a magyar vásárlóerő, vagyis a Magyarországon rendelkezésre álló éves medián jövedelem az uniós átlag alig felét éri el (hanyatló Nyugat), vagy ahhoz képest, hogy a magyar fiatalok kilátásai mennyivel rosszabbak, mint a szüleik kilátásai voltak, védhetetlen nemzetellenes merényletnek tűnik ez is. Arról már nem is beszélve, hogy a propaganda logikája és hányásig ismételt rigmusai alapján ez azt is jelenti, hogy az Orbán-kormány a magyar adófizetők pénzéből 8 hónap alatt havonta több mint 42 milliárd forinttal finanszírozta Putyin háborúját.

Ez a kemény, nem az, hogy úgy egyébként nem sok jót sejtet, hogy az Orbán-kormány által teli tüdőből köpködött David Pressman amerikai nagykövet Washingtonba utazott. Mert amikor legutóbb ilyet tett, akkor is egy csinos szankciós csomaggal tért vissza Budapestre. Szuvenír gyanánt. Nem hiszem, hogy ezúttal az utazás hátterében az áll, hogy elfogyott a juharszirup a nagyköveti rezidencián. Valószínűbbnek tűnik, hogy az a pekingi szénné égés Vlagyimirovics társaságában, meg a kazah népviseletben, kucsmában bazári majomkodás Asztanában, illetve az ott elhangzott Nyugat-pocskondiázás annyira nem nyerte el a tengerentúli szövetségesek (papíron legalábbis szövetségesek) tetszését, mint a politikát vallási-hitbéli kérdésként megélő rajongói körében. Akárhogy is lesz, szívni fogunk. De legalább a zene átmenetileg kisimítja az ökölbe szorult agytekervényeinket.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.

Tovább