NEHAZUGGY

Utolérjük Ausztriát. Igaz, Moszkván és Pekingen keresztül nehezebb lesz

Csudálatos jó reggelt, vidám vasárnapot kívánok mindenkinek! De még a fundamentálisan fundamentalista Orbán-hívőknek is! Nem akarok úgy tenni, mintha az, ami a forrongó Közel-Keleten vagy Ukrajnában történik, nem lenne fontos, és nem lenne hatással az életünkre, mindazonáltal koncentráljunk ma reggel elsősorban a saját kis háztáji nyomorúságunkra. Főleg miután a belügyeinkbe állandóan kéretlenül belepofázó amerikai nagykövet már a bélügyeinket is feszegeti.

Már csak egyet kell aludni október 23-ig, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc kétségtelenül legméltóbb szellemi örököse, a rendeleti kormányzás Európa-bajnoka hamisítatlan autokrata vezetőhöz tök méltó módon megint elmenekül a bűnös fővárosból vidékre (Zalaegerszeg után Veszprém a soros) és a saját honfitársaitól távol, a még nyomokban létező független sajtó nyilvánosságától elszigetelve elmondja, hogy idén éppen mit kell gondolni miről, és nem mondja el, hogy mit nem szabad véletlenül se feszegetni azzal kapcsolatban, amit ők (they) 67 évvel ezelőtt műveltek. Mint ahogy valószínűleg annak magyarázatával sem fárad, hogy miért nincs semmi ellentmondás aközött, hogy a legvadabb, legbátrabb antikommunista magyar az orosz háborús bűnöst legitimáló nemzetközi színpadon azt bizonygatja, hogy mi mindig is a tisztelet talaján állva baráti jó viszonyra törekedtünk a hatalmas Oroszországgal.

Nem szívesen feszegetem már ezt az egész hetünket beárnyékoló, azonban 1956-tal is összefüggő súlyos pekingi, moszkvai témát, amin tényleg már csak a tejszínhab Szijjártó miniszter óvodás, önkívületi lelkendezése a moszkvai párttévében, ahol a propagandista mikrofonállvánnyal összekacsintva szidta a hanyatló Nyugatot, amely természetesen állandóan bírál és nyomás alatt tart minket, mert mimagyarokorbánviktor megadjuk a tiszteletet Vlagyimirovicsnak (=nemzeti érdek). DE. Amikor többé és kevésbé köztiszteletben álló okos emberek arról futtatnak emelkedett eszmét, hogy Magyarországon létrejöhet-e bármiféle konszenzus ma az egyik és a másik oldal között (helytelenül: jobb- és baloldal között), hogy elképzelhető-e az egymástól távol álló politikai erők közötti egyetértés fontos nemzeti kérdésekben (az egészségügytől az oktatásig), akkor értetlenül állok a dolog előtt. Hiszen itt van a magyarázat arra, minden október 23-ában ott van a magyarázat arra, hogy miért teljesen értelmetlenek ezek a gondolatkísérletek.

Amikor hosszú évek óta kivétel nélkül arról szólnak a nemzeti ünnep- és/vagy gyásznapjaink, hogy a rendeleti kormányzó a sleppjével együtt a saját politikai narratívájához, napi politikai érdekeihez hajlítja a történelmet is, és aszerint értelmez/keretez újra korábban nemzeti konszenzus által övezett kérdéseket, hogy éppen aznap mi áll az érdekében;

amikor ez az ember és sleppje a nemzeti ünnepeket pártgyűlésekké fokozza le és az egyik oldalt a másik oldal ellen hergelve rázza az öklét és elégtétellel fenyegetőzik;

amikor nincs konszenzus még abban sem, hogy a nemzeti ünnepek azoknak is a nemzeti ünnepei, akik nem támogatják ezt a rezsimet;

amikor teljesen természetessé vált, hogy a politikai ellenfelek valójában megsemmisítendő ellenségek, amennyiben bármilyen kis veszélyt jelentenek a hatalomra;

amikor az ország teljhatalmú első embere másfél évtizede kvázi nem mer emberek közé menni, egy tévévitára beülni,

miféle konszenzusról beszélhetünk akárcsak elméleti síkon? Ahol az egész rendszer arra van kalibrálva, hogy a konszenzus megöli a bulit, ahol a konfliktus, a háború, az állandó harc és a propaganda szőnyegbombázás ad értelmet és legitimitást az uralkodásnak, miféle konszenzus jöhet létre oktatási kérdésekben az ún. jobb- és baloldal között? Ezek alapján? Semmilyen. Addig nem, ameddig a jobboldalt Magyarországon az orbánizmus jelenti.

Bocsánat, kicsit elragadtattam magam. Az mindenesetre nem véletlen, hogy az ember, aki magát bátor utcai harcosként és szabadságharcosként reklámozza a nemzetközi nyilvánosságban, és aki egy nem választási évben sem mer Budapesten kiállni szónokolni október 23-án (sem), lényegében már csak külföldön vállal fellépéseket. Mint egy elhasznált, kiöregedett celeb. Persze ott is csak szigorúan ellenőrzött körülmények között, csak talán kevesebb verőemberrel körülvéve. Az újdonság legfeljebb annyi, hogy már pénzért mutogatják őfelségét. Pontosan egy hónap múlva, november 22-én Zürichben vendégszerepel majd, ezzel nem ő maga vagy az udvartartása hencegett, egy svájci újsághirdetésből tudjuk. Amely legalább 15 évvel és 30 kilóval fiatalabban ábrázolja az illiberális megváltót. Miután a Magyar Hang megírta, hogy csekély 36 ezer forintot kell kicsengetnie annak, aki egy ötcsillagos, kastélyra hajazó zürichi luxushotelben találkozni szeretne a Fidesz miniszterelnökével, Havasi mindenes kénytelen volt megerősíteni, hogy ja, a gazdája ún. átfogó politikai beszédet (bármit is jelentsen ez) tart a migránsellenes Weltwoche nevű hetilap rendezvényén, amelynek főszerkesztője (egyben svájci néppárti parlamenti képviselő) nagy rajongója Orbánnak. Aki tehát egy hónap múlva német szinkrontolmácsolás mellett magyarul tart egy beszédet, a részvétel azonban regisztrációhoz kötött és sajnos csak korlátozott számú helyet tudnak biztosítani az érdeklődők számára. Hát ahhoz képest, hogy egy világpolitikai váteszről, egy korát meghaladó politikai zseniről, egy hatalmas stratégáról és látnokról van szó, szerintem olcsón méri magát a tekintetes úr. Annak ellenére, hogy 36 ezerből is meg lehet élni, ha meg nem, akkor ajánlott kevesebbet fogyasztani, vagy többet keresni, ugye.

Nem állítom, hogy a teljes összeomlás tünete lenne, hogy az állami MÁV a miniszterelnöki strómantrezor (úgy is, mint Lölő-jelenség, akinek ez úton is gratulálok a felcsúti díszpolgársághoz megdolgoztunk érte, és akkor már ahhoz is, hogy az egybites disznó- és gázszerelő milliárdos úr végre valahára egyedüliként rendelkezik a közpénzmédia hirdetései felett) cégét hibáztatja, amiért lófasz se lesz Szijjártó abbéli ígéretéből, miszerint október 23-án – ameddig már csak egyet kell aludni – átadja a Szeged-Röszke vasútvonalat. Semmit nem fog átadni a hisztériaügyi miniszter, merthogy a mindenhez is értő reneszánsz kivitelező miatt (aki szerintem azt se tudja, mi köze neki ehhez az egészhez) nem tudják megkezdeni a próbaüzemet. Az északkelet-magyarországi mélynyomor meggyőződéses orbánizmusát látva nem szeretnék semmit elkiabálni a totális összeomlással kapcsolatban, ám az irány mindenképpen jó. Ugyanabba az irányba mutat ez is, mint Lázár János szigorú tekintete, aki tavaly még a Biodóm befejezése mellett érvelt, mostanra azonban már a fővárosra mutogat, és azt hazudja, hogy „a Biodóm befejezése a Főváros feladata. A kormány minden támogatást megadott, amit ígért.”

Pedig a tetves különadókból és a világszínvonalú inflációból rohadt sok pénz folyt be a költségvetésbe, de nemhogy az elkezdett beruházásokat nem voltak képesek befejezni, miközben másokat köpködnek, de a betonnal és térkővel ellentétben korábban is elhanyagolt területekre ezúttal se jutott a nemzeti elköteleződésükből: se oktatás, se egészségügy, se méltányos nyugdíjrendszer. Cserébe a költségvetés megroppant, kulcsszavak: deficit, hiány, recesszió, összefosás, ameddig a szem ellát. Az egészségügyért felelős rendőrminisztériumi államtitkár pedig lényegében azzal nyomul, hogy azért akkora az adósságuk, amekkora (108 milliárd forint), mert CSALNAK a kórházakban. Nincs felújítva a győri vasútvonal, ezért Nyugat-Európába nem lehet eljutni vonattal, a Budapest-Belgrád soha meg nem térülő kínai vasútvonal önmaga tragikomédiájává vált, de a látnok zseni kapocsnak képzeli magát Európa és Kína között, miközben Moszkva felmosórongynak használja világ szeme láttára. Hát igen, drága barátaim, kétség nem férhet hozzá, hogy mi a magunk magyar módján vagyok sikeresek. Még egy kis idő és tényleg utolérjük Ausztriát. Igaz, Moszkván és Pekingen keresztül egy kicsit nehezebb lesz, de a nertársakat nem lehet kizökkenteni a makacs bűnözői dilettantizmusukból.

Úgyhogy csak a keretes szerkezetek iránti rajongásom miatt teszem fel a kérdést újra: vajon Ungár Ellenzéki Péter harcos antikommunista édesanyja, a Terror Háza főigazgatója, a NER milliárdos, történelemhamisító ideológusa és fundamentális Orbán-hívő mi a túrót keresett a főnökével a Kínai Kommunista Párt színe előtt Pekingben? Így október 23-a előtt eggyel van ennek a kiruccanásnak egy alig diszkrét szarszaga. Ami vetekszik azzal, amit Schmidt Mária ellenzéki fiacskája a magyar nyilvánosságban előad most már hosszú hetek óta, mióta kiderült, hogy Orbán a famíliája horvátországi luxusnyaralójában vendégeskedett, miközben a talpasai azt hazudták, hogy dolgozik. Nagyon nagy önuralomra van szükségem, de nem kommentálom hosszasan Ungár Blikknek adott interjúját (hagyom a kollégákat érvényesülni). Csak annyit erről a médiahakniról, hogy fölöttébb szánalomra méltó, hogy valaki ennyire nem érti, hogy mi a baj vele, hogy mennyire káros, hiteltelen, pusztító, amit művel, hogy miért nem fog soha egy hibaszázaléknyi támogatottságú pártnál komolyabb formációt vezetni, és hogy az nem politikai teljesítmény, és nem vicces azzal szórakoztatni az országot, hogy az örökölt milliárdjai fölötti unalmában Petike fellázad az obánvallásos anyukája ellen, és az egész élete arról szól, hogy neki akar bizonyítani. Hervasztó ez a műsor, majdnem olyan hervasztó és elkeserítő, mint az volt, amikor Putyin felmosta a pekingi padlót Orbánnal.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább