Szép reggelt kívánok mindenkinek! Millió és egy bizonyíték van a NER polip-jellegére, arra, hogy mindenhol ott van a maffiaállam, mindenhová beszivárgott, és ahol ott van, ott rombol, pusztít, rothaszt, fertőz, de a minapi eset talán kicsit sokatmondóbb a többinél. Történt pedig, hogy a DM új üzletet nyit Budapesten. Ilyenkor a nyitás napján keletkező bevétel egy részét – egy adott óra bevételét – alkalmanként fel szokták ajánlani jótékony célra. Most ez az üzlet Iványi Gáboréknak ajánlotta fel, majd közvetlenül a nyitás előtt visszavonta a felajánlást. Amúgy a hajléktalan gyermekek számára működtetett óvodának ment volna a pénz. A visszavonás tényét közölték ugyan Iványi Gáborral, az okát nem. Aztán az volt a magyarázat – sajtóérdeklődésre -, hogy nem igazán transzparens az ovi működése, vagy nem tudjuk micsoda, de valami nem transzparens, márpedig ez az DM számára nagyon fontos, így a támogatási akciót a helyzet rendeződéséig elhalasztják. Na, ez tökéletesen átlátszó, szánalmas viselkedés. Ha az ovi működése, vagy bármi, ami összefügg Iványiékkal és a majdnem-adománnyal, és ellentétes az üzletlánc üzletpolitikájával, az akkor is egészen pontosan így volt, amikor felajánlották a támogatást. Gondolom, most szólt valaki valakinek, hogy rá fognak fázni, Iványiékat kiátkozta Orbán Viktor a saját egyházából, aki segít nekik, az maga is erre a sorsra jut, így aztán gyorsan – és gyáván – kihátráltak a dologból. Ebből több dolog is világosan látszik. Orbán könyörtelen pitiáner, a legaljasabb, gyáva, számító és bosszúszomjas, kicsinyes alak, aki csak a magánál gyengébbekkel mer kezdeni, az erősebbek előtt alázatosan húzza be fülét-farkát. A rendszere már magától is működik. Alig hiszem, hogy személyesen ő, vagy az udvartartásából valaki szólt oda az üzletnek, hogy nem kellene ezt. Alighanem valamelyik önjelölt végrehajtó, századik tintanyaló intézkedett. Végül pedig az üzletvezetés – úgy tudom, ők döntenek az adott üzlet jótékonysági akciójáról – gerinctelensége és tájba simulása is jellemző. Hiába, magyarok vagyunk! A büszke, különleges, mindenkinél jobb, okosabb, bátrabb, kiválasztott nép. Az!
Iványi Gábor interjút adott a Szabad Európának. Ebben a szokásosnál nyíltabban beszélt a gondokról és annak okairól:
Sosem voltak puszipajtások, de tisztelték egymást. Összeadta Orbán Viktort Lévai Anikóval, majd később az első két gyereküket, Ráhelt és Gáspárt is ő keresztelte meg. Azonban a Fidesz 2010-es kétharmadával a tiszteletnek vége lett. Iványi Gábor lelkészt és egyházát azóta próbálja ellehetetleníteni a kormány, ha kell, akár alkotmánysértően, törvényt szegve. A lelkész szerint azért, mert nem állt be a sorba és ellentmondott a kormányfőnek.
„Itt nem arról van szó, hogy bárki tudna nekünk fizetni, hanem arról, hogy sokszor mi fizetünk a gyerekeknek, mert lehet, hogy nekünk kell megvennünk a tornacipőjét. A család a gyerek révén hozzánk jön a gondjaival. Családok százai vagy ezrei vannak, akiknek időről időre vagy élelmiszercsomaggal vagy ruhával vagy a temetés költségeinek átvállalásával, vagy télen tűzifával segítettünk annak érdekében, hogy valahogy létezni tudjanak, mert leírhatatlan nyomorúságban vannak a végeken. Tőlük tandíjat szedni, miközben látja az ember, hogy luxusjachton hajókáznak, hogy közpénzből fölvásárolják az országot, bel- és külföldön szórják a pénzt, és közben erre nem jut, és nekem mondjuk be kéne állni a sorba, és hallgatni erről, vagy menni Győzike és Kis Grófo között vinni egy molinót a CÖF fölvonulására, és akkor békén hagynának, vagy odagurítanának pár milliót” (Szabad Európa)
Nem újdonság persze, aki figyelt, eddig is pontosan tudhatta, hogy ez Orbán Viktor személyes bosszúja. A hatóságok, a minisztériumok, minden és mindenki az ő bosszújának az eszköze. Ez az, ami végtelenül félelmetes, hogy ennyi szervilis gennygombóc él és működik ebben az országban, hogy nincsen köztük, aki az asztalra csapna, aki azt mondaná, ezt ő márpedig nem csinálja, ez becstelen, embertelen. Csinálják, teljesítik a parancsot és otthon megsimogatják a gyereküket, békésen vacsoráznak, nyugodtan alszanak. Miközben az ő közreműködésükkel egyébként is nehéz sorsú emberek – férfiak, nők, gyerekek és idősek – kerülnek lehetetlen, tökéletesen megoldhatatlan helyzetbe, sokuk számára az utcára kerülés nem más, mint halálos ítélet. Hogy ez Orbánt egyáltalán nem érdekli, az nem lep meg, de hogy sok-sok embert, aki ebben segédkezik, szintén nem érdekel a tettei következménye, az meglehetősen elkeserítő.
Ugyanezt a gondolatmenetet folytatva csodálkozzunk rá szépen más irányból is a polip működésére! Az egyetemek döntő többsége – melyeket alapítványokba szervezett ki a kormány, mert a legtöbb uniós forrás ebben a ciklusban a felsőoktatásba érkezett volna, ők pedig időben ott akarták tartani a markukat a cső végén. Nem jött be – elesett a nemzetközi forrásoktól, mivel nem állami fenntartásúak, alapítványi működés esetén pedig nem annyira átlátható, hová csorog szét a pénz. Szóval egyetemek alapítványokba, pénz az ablakban, de az alapítványok kuratóriumi tagjait illik busásan honorálni a kemény munkáért, amit végeznek. Honorálják is, átlagosan 2,5 millió forint a havi tiszteletdíjuk, de van szórás itt is. Schmidt Mária keresett a legtöbbet – nyilván az ő tudása még így is megfizethetetlen -, havi 4,6 milliót. Ebből az összegből nagyjából 10 átlagos magyar család simán megélne – ha nem is bőségben -, de oda se, ne legyünk demagógok! Maris tudása minden pénzt megér. Az meg ugye nem ügy, hogy emiatt – mármint nyilván nem Schmidt Mária, hanem a rendszer miatt, aminek persze ő is része – egy generáció számára elérhetetlen a nemzetközi programokhoz a hozzáférés. Járjanak jól a nertársak, a többi nem érdekes.
Vitézy Dávid véleménycikket írt a Telexre.
Csütörtök este újból benyújtották az Országgyűlésnek a Novák Katalin köztársasági elnök által az Alkotmánybíróságra küldött és ott megsemmisített állami beruházásokról szóló törvényjavaslatot, melyet Lázár János építési miniszter jegyez. A javaslat Budapest és más magyar nagyvárosok szempontjából érdemi és indokolatlan centralizációt tartalmaz: miniszteri hatáskörbe vonná gyakorlatilag az összes európai uniós forrásból megvalósuló városi, települési szintű beruházást, legyen az közlekedés-, közmű-, vagy köztérfejlesztés, vagy bármilyen más infrastrukturális beruházás. (Telex)
Vitézy próbálja megfejteni, hogy ennek vajon mi értelme van, hiszen eddig is a megfelelő állami szervek szigorú felügyelete mellett lehetett csak közpénzt – unióst is, hazai forrást is – fejlesztésre költeni, tehát eddig is megvolt, jelenleg is megvan a teljes állami kontroll. Ezután azonban – legalábbis a törvénytervezet mostani formájában – lényegében Lázár János döntésén – jó- vagy rosszindulatán, a kapott parancson – fog múlni az égvilágon minden önkormányzati beruházás, annak az összes részlete, kivitelezése. Már amennyiben egyáltalán úgy dönt, hogy az adott önkormányzat kaphat pénzt ilyen, vagy olyan fejlesztésre. Nem hiszem, hogy Vitézy naiv lenne. Szerintem pontosan ugyanúgy tudja, mint én vagy bárki más, hogy ennek az új törvénynek két fontos oka van. Az uniós forrásokhoz való totális hozzáférés és az önkormányzatiság maradékának résmentes felszámolása. Az van, hogy a diktatúra lassan tökéletesen kiteljesedik, az ajtók záródnak. Az utolsónak még csak a villanyt sem kell lekapcsolnia, mert a kapcsolót, az izzót és vezetéket is hazaviszik addigra a nerencek.
Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!
Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.