Pár hónapja hallottam életemben először az úgynevezett kék zónákról, ahol a világon a legtöbb száz év feletti embere él egy területen. Nem sok ilyen területen van az egész világon, de azért akad Európában két ilyen is, amelyek az olaszországi szardínia szigetén, valamint egy görög szigeten találhatóak meg. De az Egyesült Államokban és Japánban is van ilyen hely, ezért nem egyedi, de egy igen különleges dolog, ráadásul sajnálatos módon csökkenőben van ezen területek mérete, mivel az emberek a környezetváltozással együtt a saját életmódjukon is nagyot változtattak. A kék zónákban élők mindannyian egy elmúlt kor gyermekei, akkor születtek, amikor még nem létezett internet, nem ültünk monitorok előtt és nem jártunk gyorséttermekbe sem, mint ahogy nem ettünk bezacskózott élelmiszereket sem. Nem ismertük a technológia vívmányait, amelyek első látásra megkönnyítik az életünket, de ha jobban belegondolunk, ezek sokszor inkább megrövidítik az életünket.
Én magam is emlékszem arra, amikor nagypapámnak elkezdett fájni a térde és egyre kevesebbet járt ki a kertbe kertészkedni. Arra az időre, amikor a kapa és kasza helyett inkább a széket és a TV készüléket választotta. Egy régi sérülése újult ki, amivel nem nagyon lehetett mit csinálni, az ember elkönyveli, ha 90 évesen már nem rohangászik valaki. Igen ám, de mint kiderült, ez volt az első lépés azon az úton, amely később a halálba vitt. És igen, lehet azt mondani, hogy sokaknak még a 90 év sem adatik meg, el kell fogadni, hogy az élet ilyen, csak hogy pontosan látszott az, hogy amikor a nagypapám már nem tudta lefoglalni magát fizikailag aktív dolgokkal, akkor egyre fáradtabb volt, nem volt kedve semmihez és az első stroke is bekövetkezett, amelyet több követett egészen addig, ameddig el nem halt az agyának egy jó része és a demencia meg nem jelent.
Máig kitartok amellett, hogy ha nincs az a bizonyos térdfájás, akkor tovább élhetett volna. Ezt bizonyítja a korábban említett kék zónákról szóló dokumentumsorozat is, amely bemutatja, hogy mi is lehet a hosszú élet titka. Nem kell nagy csodákra gondolni, nincs semmiféle pirula, varázsital, drága kezelések, vagy semmi ehhez hasonló modern dolog. Az emberek azért élnek sokáig ezeken a területeken, mert közöségekben élnek, naponta „sportolnak”, egészségesen étkeznek és friss levegőt szívnak be. Emellett persze van még egy sor olyan tevékenység és tény, amely hozzájárul a hosszú életükhöz, de talán ezek azok, amelyek a leginkább befolyásolják azt, hogy egy ember meddig él. Mindezen fenti területekben közös, hogy egy egymást segítő közösség alakult ki, ahol az emberek összejárnak. Egy életcél van előttük – még akkor is, ha már mondjuk 100 évesek – és nem ülnek inkább otthon azt hajtogatva, hogy ők fáradtak és pihenni szeretnének.
Ezek az idős emberek fát vágnak, hegyet másznak, kerékpároznak, futnak, úsznak, vagy épp különféle labdajátékokat játszanak. De van aki kertészkedik, vagy épp harcművészeteket űz. A napjuk nagy részét nem az tölti ki, hogy a pénz miatt, a munkájuk miatt stresszelnek, hanem az, hogy a friss termést betakarítsák, vagy a háziállataikról gondoskodjanak. Amint megvannak a napi teendőkkel, találkoznak a barátaikkal, családtagjaikkal, akikkel jókat esznek, isznak és nevetnek. Helyben termelt élelmiszereket esznek, amely akár tészta és rizs is lehet, hiszen ha megfelelő módon van elkészítve, akkor bizony nem hizlalnak ezek. Rengeteg zöldséget esznek, de nem kell lemondani a húsról sem, csak módjával kell azt fogyasztani. Mint ahogy van aki a borra, vagy épp más alkoholos italra esküszik – nekem nagypapám minden reggel megivott egy kupica pálinkát -, hiszen ezek alapvetően és mértékkel messze nem annyira károsak – sőt -, mint amennyire azt el szeretnék hitetni velünk.
A városok zajában, a stresszel teli életünket élve időnk sincs arra, hogy normálisan táplálkozzunk, hogy időt töltsünk barátainkkal, szeretteinkkel. Sokszor nincs időnk, vagy erőnk egy jót nevetni, vagy egyszerűen lazítani, hiszen azon aggódunk, hogy holnap minden rendben lesz-e. Háborúktól, járványoktól, gazdasági válságoktól rettegünk, miközben ezen régiók lakói megmutatják az egész világnak, hogy lehet másként is élni. Persze itt már nem dolgozó korú emberekről van szó, ez némi magyarázatot ad az életvitelükre, de van olyan 102 éves costa-ricai férfi is – Ő megjelenik a Netflixen futó sorozat egyik részében – aki hajnalban kel, fát hasít, lovagol, gondoskodik az állatairól és csak délután pihen meg, hiszen úgy véli, hogy munka nélkül nem lenne oka az életre.
Én sajnos tapasztalatból mondhatom, hogy igenis borzasztóan fontos az, hogy az ember ne adja fel. Ne üljön le a tv elé és hagyjon fel mindennel, ami korábban olyan sokat jelentett neki. A szociális élet, a testmozgás, az egészséges ételek és az életcél életeket menthet. Minden tehát, amire szüksége van az embernek ahhoz, hogy sokáig élhessen, adott. Még csak nem is pénz kérdése. Ne modern gyógyszerek kutatására pazaroljuk az erőnket akkor, amikor ott van a szemünk előtt a megoldás. Kérdés persze, hogy a mai világban, amelyet a pénz hajt, miképpen lehet ilyen életet élni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.