Február 20,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A mellveregetésen kívül lesz ennek valódi, kézzelfogható haszna?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 852,775 forint, még hiányzik 2,147,225 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Orbán Viktor most módosította a magyar kutatóűrhajós misszióját érintő korábbi kormányhatározatot. Az új utasítás értelmében Varga Mihály pénzügyminiszternek gondoskodnia kell a mai árfolyamon mintegy 27,1 milliárd forint átcsoportosításáról: 2023-ban 6,9 milliárd, 2024-ben 15,3 milliárd, 2025-ben pedig 4,9 milliárd forintról van szó.

Ennek oka pedig nem más, mint hogy hosszú évtizedek után ismét embert fog küldeni Magyarország az űrbe. Már négy főre csökkent azok száma, akiknek esélye lehet arra, hogy kijussanak az űrbe és ott 8 tudományos kísérletet végrehajtsanak. Nos értem én, hogy jó promóció lehet ez az ország számára, de megér az 27 milliárd forintot, hogy valaki kísérleteket hajtson végre az űrben? Persze jobb, mintha Mészáros Lőrinc venne egy sokadik jachtot magának, vagy Rogán ismét helikopterezésre adná a fejét, de akkor sem nagyon látom az óriási sikert abban, hogy egy embert küldünk majd az űrbe. Magyarországnak nincs űrkutatással kapcsolatos infrastruktúrája, ami nem is annyira meglepő, tekintve a méreteit és múltját. Európa egyébként sem igazán híres arról, hogy komoly űrrel kapcsolatos fejlesztések otthona lenne, hiszen a mai napig a volt Szovjetunió területéről kell kilőni embert az űrbe, ha valaki nem az Egyesült Államokból szeretne oda eljutni.

Tudom persze, hogy Európában építenek műholdakat és mindenféle fontos eszközöket, amelyek az űrben is beváltak már, de a NASA-hoz hasonlatos ügynökséggel nem rendelkezünk. Létezik persze az ESA, amely az európai NASA-ként értelmezhető, de jelentősége igencsak eltérő. 2021-es adatokat megnézve a NASA 18 000 embernek adott munkát az ESA 2400 emberével szemben, de ami ennél is komolyabb különbség, az a büdzsé, amely a NASA esetében 24 milliárd dollár, míg az ESA csupán 6,5 milliárd euróval gazdálkodhat. Jobb persze, mint a semmi, de azért bárki beláthatja, hogy nem igazán konkurensei ezen ügynökségek egymásnak. Ezt jól bizonyítja egyébként az is, hogy a következő magyar űrhajóst is egy amerikai cég fogja majd kivinni az űrbe, nem pedig az ESA. Nem kicsinyíteni akarom persze az EU próbálkozásait, de szerintem érdemes a realitások talaján maradni ebben a kérdésben. Európa talán soha nem fogja beérni a NASA teljesítményét, hiszen egyszerűen nincs annyi elkötelezett tagja az ESA-nak, mint amennyire elkötelezett az amerikai állam azzal kapcsolatban, hogy az űrkutatás korunk egyik legfontosabb témája lehet.

Igen ám, de nem mindegy, hogy űrkutatás alatt mit is értünk, hiszen az, hogy újra egy magyar űrhajóst küldünk majd az űrbe igen sok pénzért, olyan nagyon nem fogja előre lendíteni a magyar űrkutatást. Nem fogunk magyar rakétákat gyártani, vagy épp űrállomásokat, vagy műholdakat, hiszen ehhez nincs meg a megfelelő pénze, tudása sem az országnak, sem az egyes ezzel foglalkozó szakembereknek. Erre persze lehet azt mondani, hogy valahol el kell kezdeni a dolgot, de a NASA és az ott dolgozó tudósok – akik messze nem csak amerikaiak – olyan tudással rendelkezik, amelyet vélhetően soha, semelyik szervezet sem fog tudni beérni. Mert lehet, hogy nemrégiben India szondát küldött a Holdra, de az egészen gyors fejlődés ellenére is évtizedekkel a NASA mögött vannak. És ugyan utóbbi már nem nagyon agyal azon, hogy újra embert küldjön a Holdra – túl drága még az ő méreteikhez viszonyítva is -, de fejlesztések ezrein dolgoznak, amely az űrkutatás más területeit fedezi fel.

Ugyanis azzal jól lehet promózni egy ország űrkutatását, hogy embert küldtek az űrbe, de a valódi teljesítményt nem ez jelenti, és a fejlesztések sem innen fognak érkezni. Ezek olyan dolgok, amelyeket meghallva a drága kormánypárti szavazók majd a mellüket döngethetik, hogy bezzeg Orbán Viktornak és kormányának azt is sikerült elérnie, hogy újra magyar menjen az űrbe, csak hát ez a 27 milliárd forint azért másra is elkölthető lett volna, mint arra, hogy valaki egy pár tudományos kísérletet elvégezzen az űrben. De mondom, én nem az űrkutatás ellen vagyok, de valahogy az én fejemben a fentiek nem egyenlőek ezzel, inkább mellveregetésről van itt szó, mint mondjuk a pápa látogatása, vagy az atlétikai vb esetében. A cél szinte soha nem az, hogy tanuljunk, profitáljunk ezekből, hanem az, hogy elmondhassa a kormánypárt, hogy bezzeg nekik ezt is sikerült összehozni. Remélhetőleg azért a Holdra nem akarunk küldeni valakit, mert az nem pár milliárd forintba kerülne, és még az is lehet, hogy Mészáros Lőrincnek sem futná erre a nagyszerű ötletre. Aztán kíváncsian várom, hogy milyen tanulságokat szűrnek majd le abból a nagyszerű magyar űrkutatók, hogy egy magyar választópolgár milliárdokért elrepül az űrbe és ott végrehajt egy sor tudományos kísérletet. Persze csodák vannak, itt is erre várunk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!