Május 17,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Közös bűn

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,541,646 forint, még hiányzik 1,458,354 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ez egy megmagyarázóország. Mindenki megmagyaráz mindent. Másoknak, önmagának, is-is. Az emberek például megmagyarázzák maguknak, hogy a.) a kormány jót akar, csöpög belőle az emberség, mint lépből a méz és a bibis-szájú rettenthetetlen utcai sarcos heresérvet kap az erőlködéstől, hogy jót tegyen az ő népével. b.) A kormány nem akar jót, de másik kormány sem lenne jobb. Ezeket már legalább ismerjük, ezek már nem annyira éhesek, mindenki lop, de ezek már loptak, tehát kevesebbet fognak. c.) Szar a kormány, rohadt tolvajok. Ámde vannak a rendszerben jó dolgok, lehet fasza támogatásokat igényelni, hát miért is ne? Ha kínálnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el (by nagyanyám). Úgyhogy elfogadják. Az meg igazán nem az ő bűnük – már ha értik egyáltalán -, hogy az igénybe vett támogatás jellemzően és többségében azoknak a keservesen összeizzadott adóforintjaiból adódik össze, akik nem jutnak hozzá családi adókedvezményhez, mert egyszerűen ahhoz is keveset keresnek, hogy legyen miből elengedni. Aztán azoknak az embereknek a pénze is benne van, akik még családalapítás előtt állnak, de már nem jogosultak a fiataloknak járó kedvezményekre, akik még nem vállaltak gyereket, akiknek nem lehet gyerekük, akik nem is akarnak gyereket, akiknek felnőttek a gyerekeik. Azoknak az embereknek is benne van a pénze, akik nagyon nehezen élnek, és semmit nem profitálnak a családbarátságból, mert nem hitelképesek, így csokhoz sem jutnak, autóvásárlási támogatáshoz sem jutnak, semmihez sem jutnak, de legalább az ő rovásukra mások hozzájuthatnak. Vagyis persze nem mindenki más, csak azok, akik kedvesek a kormány központi nemi szervének. Tehát a jómódúbb családok, akik hajlandóak közjószágot adni a hazának. És megmagyarázzák maguknak, hogy attól még senkinek nem lenne jobb, ha ők nem vennék igénybe és arról meg nem ők tehetnek, hogy sokan hiába szeretnék, nem tudják igénybe venni. És igazuk is van, nem változna és nem ők tehetnek róla. Csakhogy.

Az egészségügy döglődik. Osztályok zárnak be, szülő nőket hurcolnak – pontosabban hurcoltatnak – ide-oda, most legújabban már kórházi kezelésre szoruló kicsi gyerekeket adnak haza hétvégére, vagy ha nincsenek olyan állapotban, hogy otthon ápolni lehessen őket, akkor egy másik városban lévő kórházba szállítják át őket. És megmagyarázzák, maga a kórház magyarázza meg, hogy ez így teljesen rendben van, eddig is működött a két kórház között a betegcsere, ha az egyik kórház telített volt, vagy ha a másik kórházban jobban el tudtak látni bizonyos betegségeket. Amúgy is mindössze 15 kilométerről van szó, az semmi. Gondolom, azoknak a szülőknek is semmi az a 15 kilométer, akik így kénytelenek napi harminc, ha a szülők váltják egymást, akkor hatvan kilométert valahogyan legyűrni, mert feltételezem, hogy nem sokat változott az a gyakorlat, mely szerint kevés a szakápoló, aki van, az is sokszorosan túlterhelt, úgyhogy a szülőknek nem csak joga, de kutya kötelessége is a gyerek mellett lenni 0-24 órában, ellátni, etetni, mosdatni, pelenkázni és ami még felmerül ilyenkor. Nekik aligha mindegy. De megmagyarázza a kórház, az igazgató, a kommunikációs osztály, az orvosok vagy aki éppen arra jár, hogy nincsen semmi baj, ez csak a gépház zaja. Csakhogy.

Az iskolaigazgatók megmagyarázzák, hogy nincsen itt semmi látnivaló, van elég tanár, legfeljebb ahhoz nem értenek, amit tanítaniuk kellene. Megmagyarázzák, hogy jól van ez így, sőt, egyre jobb, miközben a gyerekek egyre nagyobb százaléka kerül ki félanalfabétán (vagy tán egészen az) az iskolákból, a felsőoktatásba egyre kevesebben jelentkeznek, a falvakban szinte lehetetlenség hozzáférni megfelelő színvonalú oktatáshoz, jelentősebb anyagi tartalékkal nem rendelkező családok képtelenek biztosítani a gyereknek a lehetőséget, hogy beteljesíthesse az álmát, tudós, művész, diplomás, jólképzett szakember lehessen, mert aki alig tud olvasni és azt sem érti, amit olvas, abból legfeljebb valamelyik akkumulátorgyárban lehet csereszabatos melós. A pedagógusoknak megmagyarázza a kormány, hogy azért nem kapnak fizetésemelést, mert Brüsszel nem utalja a pénzt. A pedagógusok pedig megmagyarázzák önmaguknak, hogy ha csendben, lehajtott fejjel tűrnek, akkor majd jobb lesz, más lesz. A szülők megmagyarázzák maguknak, ha magánórákra összeizzadják a pénzt, ha beküldik a krétát, felmosóvödröt, nyomtatópapírt, ha saját zsebből kicseréltetik a betört ablakot, a defektes radiátort, ha nekifognak festeni, szigetelni, tetőt javítani, ahelyett, hogy kivernék a balhét, akkor jobb lesz. Csakhogy.

A miniszter úr – mindegy, melyik. Pont ugyanúgy csereszabatosak, mint az akkumulátorgyárban vagy a visszapillantógyárban gürizők – megmagyarázza a háborgó tömegeknek, hogy hát eddig is tudták, hogy véresre szopatja őket a kormány a napelemeikkel, mert Brüsszel ezt akarja. Arról meg ki a franc tehet, hogy a kormány szereti visszamenőlegesen is megváltoztatni a játékszabályokat estéről reggelre, máról holnapra? Hát hiszen ilyen az élet. Csakhogy.

Annyi, de annyi mindent megmagyaráztak már ebben az országban. Hogy miért van rendben Hatvanpuszta és az Orbán-bányák, a katonai nemkormánygépek, a milliárdos gázszerelő, az elrabolt nyugdíjvagyon, az egyház és az állam összeolvasztása, a trafikosok kisemmizése, a szociális háló szétverése, a természeti örökségünk magánosítása, az utak fizetőssé tétele, a családi pótlék nem emelése, az iskolai- és a kórházi étkeztetés emberhez méltatlan minősége, az életszínvonal folyamatos csökkenése, a keleti nyitás, a nyugati zárás, a pedagógusok, egészségügyben dolgozók, mentősök, tűzoltók megbecsülésének totális hiánya, az egekbe szökő árak, a béka segge alatt tartózkodó bérek, a stresszes, rettegő, gyűlölködővé hergelt ország, a túlburjánzó propaganda és Orbán Viktor rendeleti kormányzó úr uralkodása. Csakhogy.

Mindez nem jöhetett volna létre a mi közreműködésünk nélkül. A lehatott fejű pedagógusok, szülők és diákok, a mindent eltűrő egészségügyi dolgozók és betegek, a bármilyen hazugságra vevő társadalmi csoportok, a kevés baksisért a pofájukat befogó polgárok, a senkivel, soha összefogni nem képes mimagyarok, a kedvezményekre, támogatásokra gondolkodás nélkül lecsapó életrevalók, a nyomort adottságként elfogadók aktív vagy passzív, de mindenképpen rendkívül hatékony támogatása nélkül ez nem jöhetett volna létre. Orbán Viktor egy geci, ez nem is kérdés. De tartok tőle, hogy nélkülünk, a mi gyávaságunk, restségünk, mohóságunk, tudatlanságunk, semmiből semmit nem értésünk, beleszarásunk nélkül ő most nem teljhatalmú uralkodó lenne a hátsó kertjében egy milliárdos gázszerelő óljával, hanem legfeljebb tyúkperekben vitézkedhetne valamelyik megyei bíróságon. Már persze ezt is csak akkor, ha be is fejezte volna az ügyvédi szakma gyakorlásához szükséges tanulási folyamatot.

Kérdezze meg magától mindenki, aki most kapja a brutális rezsiszámlákat, aki nem tudja taníttatni a gyerekét, aki rémülten rohangál a vajúdó feleségével, akinek meg kell oldania a család megélhetését akkor is, ha elveszítette a munkáját, ha megbetegedett, ha megrokkant, aki albérletben nyomorog, aki már lemondott az álmairól, aki ezután fog lemondani az álmairól, aki most szembesül azzal, hogy megint átverték, hogy kire szavazott. És ha a Fideszre szavazott, ha senkire sem szavazott, mert szarik a politikára, akkor álljon szépen a tükör elé, és gratuláljon a bűnösnek. Aztán magyarázza meg önmagának, hogy miért nem ő tehet erről sem. Semmiről sem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.