NEHAZUGGY

A közpénzhegyek tetején ülve leböfögnek a mélybe

„Aki uralja egy adott ország médiáját, az eldönti, hogy ki uralja az adott ország gondolkodását, és ezen keresztül, hogy ki uralja az adott országot”. (A miniszterelnök azonos vezetéknevű politikai igazgatója, 2023. január)

Az van, hogy minél nyilvánvalóbbá válik, hogy nem igazán képesek az elvtársak megoldásokkal szolgálni a Brüsszel, Gyurcsány, Soros által általuk előidézett, súlyos és még mindig súlyosbodó gazdasági-társadalmi problémákra, pedig kormányozni legalább mindig is tudtak; minél kreténebbül hangzik a szájukból, hogy a hazudozásra való felbujtás szellemességnek is felfogható, ha pont nem Gyurcsány hazudik reggel, délben meg este, mert akkor máglyára vele, annál inkább szembetűnő a rezsim meglehetős önkívületi állapota. Ami olyankor szokott beütni, amikor a hatalmuk megtartását közvetlenül vagy közvetve befolyásoló folyamatok fölötti totális kontroll kicsúszik a kezükből. Amikor nem az van, amihez szokva vannak, hogy bármekkora a szarcunami, Rogánék néhány csilliárdból egységnyi idő alatt ki tudják kommunikálni. Az igaz, hogy a háborút – minden korábbi, ellenkező előjelű feltételezéssel szemben – maximálisan a javára tudta fordítani az állampárt, és minden idők legbrutálisabb választási győzelmét aratta a már akkor is bőven leamortizált ellenzék és tulajdonképpen az egész ország fölött -, de akárhány hívőt sikerült is átállítani az erkölcs és a jóérzés oldaláról Putyin oldalára (ők lennének a békepártiak), az uniós források nem érkeznek. És minél tovább nem érkeznek, annál jobban hiányoznak annak az alternatív valóságnak a fenntartásához, ahol minden rendben van, nem fáj semmi.

Az már önmagában is éppen elég sokatmondó, hogy a hét második kormányinfóján bejelentett nem megszorító kormányintézkedések másnapján (például nem megszorítás, nem a korábbi ígéretek telibehazudása az se, hogy az igénylők kétharmadát kizárhatják az új szabályokkal a babaváró hitelből), a vezénylő tábornok kihagyta a lehetőségét annak, hogy a rádiójában mesketéljen arról, hogy tulajdonképpen miért jó az alattvalónak, hogy egyre rosszabb. Nem. A főnök megint megfutamodott a minden irányba fröccsenő fekália útjából, önjelölt világpolitikai tényező minőségében most éppen a nagy balkáni harcait vívja Brüsszel ellen és kirándulgat. Értjük a miérteket, értjük, hogy ahol Ukrajnának nincs keresnivalója az Európai Unióban (egyébként jelenleg tényleg nincs), ott Szerbiának és Bosznia-Hercegovinának miért van. Nem akar ő kilépni az EU-ból, de bomlasztani egyedül már nem képes, ezért elkelne még egy-két korrupt jóbarát, aki Vlagyimirovics kottájából békének és biztonságnak hazudja a felfordulást, szuverén nemzeti érdeknek a korrupciót, és így tovább.

Mondhatnánk tehát az állampárt űrkutatásért felelős miniszteri biztosát, a nagyszerű Ferencz Orsolyát idézve – aki természetesen nem pártjára és kormányára, hanem a hanyatló Nyugatra, Európára, az Európai Parlamentre gondolt, nem feltétlenül meghálálandó hogy az Orbán család nemrég elhunyt ügyvédje helyére beülhetett a parlamentbe, ha nem ülhetett volna be, akkor is habzana a szája -, hogy a kollektív elmebaj most már teret követel magának. De nem mondjuk, mert ez nálunk már befejezett múlt idő, nem most tört ki az elmebaj, nem tegnap óta, és nem is tavaly óta zajlik, ebben élünk tizenhárom éve, és valamiért nem mind élvezzük annyira, mint az udvartartás. Ennek a kollektív elmebajnak egy látszólag jelentéktelen, de szerintem a fentiekkel nagyon is összefüggő aspektusa, amikor a politikai hatalom élvonalában pöffeszkedő, figurák cinikusan üzengetnek tőlük független, tőlük függetlenül sikeres, a totális kontrolljukat kiröhögő, vagy egyszerűen csak kritizáló polgároknak: zenészeknek, színészeknek, egyáltalán a Tóth Gabik és Nagy Ferencek által fémjelzett jobboldali kultúrkánonjukon kívül eső művészeknek.

Tény, hogy a fent idézett Orbán Balázs nem önszorgalomból rongyolt bele az rezsim önkívületi állapotára utaló péniszerdőbe, kellett ehhez a túlmozgásos bulvármédia, amelyiknek eszébe jutott megérdeklődni a miniszterelnök nevű intézmény politikai igazgatójától, mi a véleménye arról, hogy eme önmagán túlmutató őszinteségi rohama helyet kapott a kortárs magyar zenei élet egyik, ha nem a legnépszerűbb és legfiatalabb énekes-dalszerzőjének egyik friss, rendszerkritikus szerzeményében, ami egy hónap alatt 1,3 millió megtekintést ért el a YouTube-on. Nos, ilyenkor van az a lehetőség, hogy a megkérdezett nagyember elegánsan, az általa szolgált, általa megtestesített rezsim rendeleti kormányzása által hatványozottan indokolt szerénységgel hárítja a kérdést, nem akar mindenáron felülkerekedni egy 21 éves fiatalemberen, aki nem mellesleg bármikor képes összehozni egy teltházas Aréna-koncertet amit nem tudom hány Tóth Gabi mondhat el magáról. Orbán Balázs nem az elegáns lehetőséget választotta, hanem a kioktatást, és ez legalább annyi mindent elmond a rendszerről, mint Rákay Philip szerteágazó epehányása Nagy Ervin színész rendszerkritikus, pedagógusokkal szolidáris kiállása nyomán.

Nyilvánvaló, hogy a művész úr mindig is jobb volt szövegírásban, mint szövegértésben, de ettől függetlenül sok sikert kívánok neki a továbbiakban is!

Azt mondja Európa legnagyobb politikus-oligarchájának politikai igazgatója, a közpénzek százmilliárdjaival kitömött, a könyvpiac legmeghatározóbb szereplőjét éppen felzabáló kormányzati janicsárképző, az MCC kuratóriumi elnöke, hogy NYIL-VÁN-VA-LÓ. Nyilvánvaló, hogy aki szó szerint idézi az igazgatóelnök úr félreérthetetlen megmondását, az nem tud szöveget értelmezni, maradjon a kaptafánál, és inkább írjon. A közpénzhegyeken pöffeszkedő politikus úr szerint nyilvánvaló, hogy a művész úr magyarok további tömegeivel együtt nem érti, amit olvas. De azért mi elviseljük őket, pedig mást is tehetnénk velük.

Keresve sem találni jobb példát a saját mindenhatósága súlya alatt mindent kényszeresen túlkompenzáló primitív hatalom kicsinyességére, undorító fölényeskedésére, ahogy a közpénzhegyek tetején ülve leböfögnek a mélybe. Nem vicces, nem elegáns, de nem is lehet az. Nekik nincs bajuk azzal, ha valaki nem ért egyet velük (lásd Orbán Balázs az Átlátszónak), ha valaki bírálja őket, ugyan már. Jó, hát egyenként nem ugatnak vissza minden Beton.Hofinak vagy Carson Comának vagy Krúbinak, de titkolni sem tudnák, hogy a társadalom egy részét elveszítették. Pontosan tudják, hogy a menőnek számító, jellemzően fiatalokat megszólítani hivatott, széles körben népszerű, bármikor teltházat összehozni képes zenészek, együttesek kivétel nélkül rendszerkritikusak. Miközben ők a megélhetési házi ripacsaikat tüntetgetik ki, a komolyan vehető, (ilyen vagy olyan) érteket teremtő, bátor, magára valamit is adó, egyenes gerincű művész urak és hölgyek messziről elkerülik őket, Azariah pedig lazán belemondja az arcukba, hogy nagyon pontosan érti, mit művelnek: Ha elmondom mit gondolok /Az lenne politikailag inkorrekt /Ha mondom a nyomor /Meg a korgó gyomor mind abból lett /Hogy megloptak és arcon köptek /Már vagy tízszer (…) Konzervatív módon/ Ereszkedhettek majd térdre /A pokolban kijárat nem lesz /Reszkethettek végre /Most relatív a törvény /Még csak most kaptatok észbe /De tudd a jövőm és a pénzed /Nem jár kéz a kézben.

Nincs itt semmi gond a szövegértéssel, a srác fájó pontra tapintott. És nemcsak az szól mellette, hogy még mindig csak 21 éves, hanem az is, hogy őt már eltaposni sem lehet, mert az Orbánok kitüntetett kultúrpojácáinak jelentős részével ellentétben mindent önerőből ért el. Ha Orbán Balázs mindenáron úgy érezte, hogy vissza kell szólnia neki – pedig nem azt mondta, hogy a kormány mindig is jobb volt hazudozásban, lopásban, manipulálásban, mint kormányzásban -, az elég szépen mutatja, hogy a nertársak kezdenek elveszni a kollektív elmebajban, amit maguk körül körül. Ez a törvényszerű. Hogy miképpen Orbán Balázs, soha nem fáradnak azzal, hogy érveljenek amellett, hogy miképpen kell érteni azt, amit szerintük nem értett az, aki szerintük félreértette/félremagyarázta/kontextusból kiragadta azt, amit mondtak. Cáfolat nincs, csak személyeskedés, mellébeszélés, maszatolás és az elmaradhatatlan fölényeskedés. Pedig Azahriah is jól értette, mi is jól értettük: ha ők uralják az ország médiáját, és ők mossák az agyakat, az rendben van, ha mások uralják, azaz balliberális médiafölény van, akkor az támadás a nemzeti szuverenitás, vagyis az orbánizmus ellen. Fel sem merül, hogy a médiának nem az uralás a feladata.

Ezzel együtt, van ebben valami alapvetően reményt keltő is, csak ezért hoztam szóba. Azzal, hogy a saját tévedhetetlenségüktől megrészegülve, a valóságtól ezzel arányosan távolodva ilyen módon böfögnek le a mélybe a közpénzhegyek tetején ülve, szándékaikkal ellentétben kitermelik azokat a tőlük független, igába nem hajtható tehetséges fiatal művészeket, akik nem hajlandóak félni, és akik sokkal több kortársukat tudják megszólítani a műveikkel pusztán a tehetségüknél fogva, mint a Megafon összes kontraszelektált, egyenpropagandát óbégató, közpénzzel kitömött szakmunkása. Azariah és sokan mások olyan fiataloknak és nagyon fiataloknak zenélnek, akiknek egy része semmilyen más rezsimben nem élt, csak az orbánizmusban. Ezeket a fiatalokat, leendő szavazókat az Orbánok meggyőződésem szerint elveszítették. Szerintem maradjanak rajta, jó lesz az.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább