Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ha egyáltalán túléljük a zuhanást

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Beröhögött az Európai Parlament csatalova a Karmelita ablakán. Még csak nyerített egyet, és ennek akkor is több mint szimbolikus jelentősége van, ha minden doktorok miniszterelnöke úgy tesz, mint aki nem hallja. Pedig szerintem egyenesen dobpergésként csenghet a dobhártyáján ez a semennyire nem meglepő fejlemény. Mármint azok számára biztosan nem lehet meglepő, akik folyamatosan nyomon követik ennek a politikai útonállónak az ország ellenében elkövetett ámokfutását. Amely ámokfutás már 13 éve zajlik, kezdve a kétharmados többséggel megszavazott, einstandolt magánynyugdíjpénztári megtakarítások ellopásától az ország egyéb ingó és ingatlan vagyonának a saját és rokoni, illetve baráti körre történő átírását.

De hol van ez már? Ki emlékszik már a szőke ciklonra, aki 2010-ben ezt ígérte, hogy másfél éven belül lesz egyéni nyugdíjszámlája mindenkinek? Azóta nemhogy másfél év, de lassan másfél évtized is eltelt, de én még mindig nem kaptam értesítést arról, hogy a magánnyugdíj megtakarításom a nevemen lévő számlámra vissza lett volna fizetve, és azon kamatozna. Akinek esetleg ez megadatott, az tegye már fel a kezét, legyen szíves! Akkor ezt megbeszéltük. Ennyire hiteles, becsületes, az emberek ügyeit, bajait kézben tartó kormányunk van azóta is. Illetve azóta is, csak elvesznek és szívatnak mindenkit, ahol lehet (nem megszorítás címszó alatt már megint a megtakarításokat dézsmálják), mert nekik a szívatás a hivatásuk.

De visszakanyarodva az elejére: az EP tehát úgy látja, hogy „a jogállamiság helyzete Magyarországon évek óta romlik a kormány módszeres intézkedéseinek eredményeként”- ezért mindent meg fog tenni, hogy a 2024-es EU tanácsának soros elnökségét elvegyék Jézus Viktortól és annak maffia hálózatától. Többek között ezért: „közismerten a miniszterelnök szűk köréhez vagy hivatalához kötődő személyek” megfélemlítési módszereket vetnek be, „hogy a magyar ipar »stratégiai fontosságúnak« tartott részeit ellenőrzésük alá vonják”, és ezért a magyarországi vállalatokkal szembeni, egyes ágazatokban tapasztalható rendszerszintű diszkriminatív gyakorlatokat, a versenytársaknak tisztességtelen előnyt biztosító, politikai indíttatású üzleti gyakorlatokat, az átláthatatlan és manipulált közbeszerzési eljárásokat, a kormány és a miniszterelnökhöz kötődő szervezetek által tett nyilvános vételi ajánlatokat, valamint azt, hogy uniós pénzeszközöket a kormány politikai szövetségeseinek gazdagítására használnak fel.” 

Akkor érthetőbben, bár szerintem aki nem hazudik saját magának, az érti a lényeget. Ennek ellenére a vakhitükben megingathatatlan rajongóknak azért fordítsuk le szép anyanyelvünkre a fenti állítások jelentését. Orbán Viktor és családja, bandája, holdudvara szétlopja az országot, meglopja az Európai Unió adófizetőit, mindezt úgy, hogy az már nem csak Brüsszelből, hanem a Holdról is látszik. Ezért bármilyen fedősztorival igyekeznek is ezt elmaszatolni, bármennyire hihetetlen még mindig sokaknak, hogy ez történik, minden olyan lehetőségtől meg kell fosztani a kleptomániás, enyveskezű fideszes élőistent, amivel esetleg megint lehúzná Európa országait. Magyarán egy piti, áruházi tolvajjal azonosítják Európa illiberális DNS-hordozóját, és ezért kitették neki az „IDEGENEKNEK BELÉPNI TILOS” táblát. Ha ennél vulgárisabban akarnék fogalmazni, akkor azt is mondhatnám, hogy Orbán ott tart, hogy ha esetleg Európában, az Európai Unióban tartózkodik, akkor inkább tapsoljon és fütyüljön, amerre jár. Egy bolti szarka hozzá képest egy énekesmadár, és ez olyan vérciki szerintem mindannyiunkra nézve, mint annak idején a 80-as években az ausztriai Mariahilfer Strassén található boltokra kiragasztott cédula, amit a sógorok tettek ki ezzel a felirattal: MAGYAR, NE LOPJ!

Itt tartunk, ide rugdosta le Orbán Viktor 13 év alatt az ország megítélését abban a közösségben, szövetségben, amelynek tagjai lettünk 2004 május elsején. És lehet itt hisztériás rohamot kapnia egytől egyig mindegyik szekértoló megélhetési bátoroknak, hogy ide fajult ez az egész, csak és kizárólag Orbán hozta össze, a rajongók és talpasok támogatásával. Hiába próbálja elmaszatolni a felelőséget, ez nem fog menni, mert ő az, aki ezt az országot egy személyben kormányozza, ráadásul néhány éve már rendeletileg és vészhelyzetileg is, úgyhogy a felelősség az övé, senki másé. Ez a katasztrofális bel- és külpolitika, amit folytat, az a felfoghatatlan mennyiségű euro és dollár, amit ezek úgynevezett törvényesen elloptak, az a mély, erkölcsi, gazdasági és politikai válság, amiben szügyig állunk, az senki és semmi másnak a számlájára nem írható, mint az illiberális, fehér, heteroszexuális, migránsüldöző Orbánéra. Ez van.

És az csak hab a tortán, hogy senki, azaz senki nem érti, hova akar kifutni ez az életveszélyes viselkedés, amit a saját szövetségeseink ellen – EU, NATO, USA, V4 – prezentál azzal annak a lebukott, lelepleződött szélhámosnak a vehemenciájával, aki természetesen kivétel nélkül jogtalannak érzi azokat a kritikákat, amelyek mostanság futószalagon megfogalmazódnak az unortodox, korrupt létezésével szemben. És egyszerűen az van, hogy ha az ember próbál az ő agyával gondolkodni, rá kell jönnie, hogy lehetetlen küldetés teljesítésére vállalkozott. Nem nagyon találok más magyarázatot, mint hogy teljesen becsavarodott, és nem érzékeli a valóságot abból a dimenzióból, ahova elbarikádozta magát. Ugyanúgy nem, mint ahogy a moszkvai haverja sem. Hogy mi a célja és mi lesz a vége ennek az esztelen, korrupt politizálásnak, azt csak ő tudhatja. Az csak rá, senki másra nem tartozik, elég, ha ő tudja. Mi meg szembesülünk a tettei következményeivel, viselnünk kell a tettei következményeit, és törölgethetjük magunkról az európai megvetés szégyenteljes ürülékét. Mert a nagy taktikus alighanem elszámolta az ívet, ezért nem landolni fogunk, hanem mindenféle tekintetben orral a földbe fúródni.

Aki már rutinos az ilyen helyzetekben, csak annyit tud mondani: fusson, meneküljön ki merre lát! Mert ez nem fizikálisan, mentálisan egyaránt rohadtul fájni fog. Már ha egyáltalán túléljük a zuhanást.  

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.