Június 8,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A rendőrminiszter pedig elégedetten konstatálja, hogy még mindig nem fáj eléggé

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 424,907 forint, még hiányzik 2,575,093 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Őszintén semmi kedvem fikázni az úgynevezett demokratikus ellenzéki pártokat (a Mi Hazánk ne vegye magára se a demokratikus, se az ellenzéki jelzőt), hogy bezzeg én megmondtam, hogy bezzeg mi megmondtuk, hogy bezzeg mennyien megmondták, hogy a sötét múltú, kizárólag a rendpárti erőszak nyelvét beszélő olajszőkített rendőrrel és erkölcsi, valamint oktatásszakmai értelemben hozzá hasonlóan kontraszelektált pribékjeivel nincs miről egyeztetni. Hogy olyan emberekkel egyáltalán nincs miről beszélni, akik eleve úgy ülnek oda az asztalhoz, hogy az úgynevezett tárgyalópartnerekre már a meghívólevélben rákenik, hogy egyébként miattuk nem lehet semmit tenni azoknak az érdekében, akikről a tárgyalás elvileg szól. Miközben őket, az érintettek viszont nem sikerült meghívni az úgynevezett egyeztetésre. Sőt, eleve meg volt szabva – így szoktak tárgyalni az erőszakszervezetek -, hogy szigorúan csak hányan járulhatnak az ún. tárgyalóasztalhoz az ún. meghívottak.

Szóval meglehetősen evidens volt, hogy eleve oda se kéne menni. Az immár évek óta következetesen az oktatás ügye mellett kiálló pedagógusok (például Pilz Olivér) iránti minden tiszteletem mellett azt kell mondanom, hogy ha azt remélték, hogy ez egy remek alkalom lesz megmutatni, mekkora társadalmi elutasítottsága van a státusztörvénynek, akkor még mindig nem értik ennek az aljas rezsimnek a működését. Hogy az orbánizmus tizenharmadik évében buta, és már rég nem bocsánatos álnaivitás abban a hitben ringatózni – ellenzéki pártként főleg -, hogy nem akarunk belesétálni a csapdába, ezért inkább mégis odamegyünk, és jól belesétálunk a csapdába. Mert jó, jó, tudjuk, hogy színjáték, hazug látszategyeztetés, bábszínház, de a bojkottal valójában még rosszabbul járnánk, mert hetekig hallgathatjuk, hogy még kritika sem merült fel az ellenzék részéről a státusztörvénnyel kapcsolatban. Vagyis azért megyünk el, mert a Fidesznek kényelmetlenebb, ha ott vagyunk és elmondjuk a kifogásainkat. Az, persze, hogyne.

Tényleg semmi kedvem nincs fikázni az ellenzéket, van elég bajuk így is, de olyan jó lenne tudni, hogy és most, miután élőben kiderült a nyilvánvaló, vagyis hogy a Pintér-féle lábhoz asztalhoz rendelés valóban nem egy szakmai megbeszélés volt, hanem egy politikai bábszínház, most, hogy kiderült, hogy a pedagógus-szakszervezetek képviselői, akik most találkoztak először az olajos emberrel, természetesen nem kaptak szót, hiába engedték be őket az ajtón, most, hogy az is minden esetleges kétséget kizáróan kiderült, hogy a bosszútörvényt nemhogy nem vonják vissza, hanem benyújtják, most, hogy a kontraszelektált pribéket azonnal ki is tolták a mikrofon elé azt hazudni, hogy a státusztörvény kérdésében a kormány mindenkivel – pedagógus-szakszervezetekkel, szülői és diákszervezetekkel, pártokkal – egyeztetett, akivel csak lehetett, mennyivel van előrébb az oktatás ügye?

Még szinte ki sem hűltek a tárgyalóasztal körül a székek az ellenzéki képviselők, valamint a tanárok és diákok szervezeteinek képviselői alatt, és a Rétvári nevű egyenpropagandista államtitkárnak már ott habzott a száján Gyurcsány: hogy a Gyurcsány vezette baloldal a béremelés ellen dolgozik, Brüsszelben akadályozzák, hogy Magyarország megkapja az uniós forrásokat, és hogy ők rendőrminisztériumi semmihez nem értők a szerdai egyeztetésen sem hallottak garanciát arra, hogy a baloldali politikusok a jövőben nem a pedagógusok ellen, hanem a pedagógusokért dolgoznak Brüsszelben. A kérdés ezek után csak az, hogy az ellenzék szerint vajon még mindig jó ötletnek tűnik, hogy a borítékolható csapdába sétálás ellenére Pintér színe elé járultak tegnap? Így nem azt kapták az arcukba a tisztelt tárgyalópartnerek, hogy ezek a szakmai szervezetek, akikkel még egyszer sem volt hajlandó szóba állni az oktatásért felelős belügyes brigád, hogy ezek a szervezetek kiszolgálói a pártoknak? De szó szerint ezt kapták az arcukba. Az egész ország 13 éve egy undorító illiberális bábszínház, mégis miből gondolta bárki, hogy most kivételesen nem az lesz?

Pedig őszintén semmi kedvem az ellenzéket még csak bírálni se, mert ezen a szerintem igen rossz lépésen túl a legfájdalmasabb probléma mégis az, hogy Pintér Sándor egyáltalán nem látja azt a hatalmas társadalmi elutasítást, ami státusztörvényt övezi. Azért nem látja, mert nincs ilyen. Nem is lehet ilyen, hiszen ahol a pedagógusok fele alig él meg a jövedelméből, de ennek a felének is elenyésző töredéke hajlandó kiállni magáért, nem félni és kiegyenesedni, ott nehezen elvárható, hogy a társadalom többsége odaálljon a pedagógusok mellé. Nem mintha ők lennének az egyedüliek, ezért őket sem akarom fikázni, nekik aztán tényleg van elég bajuk. Csak jelezni szeretném, hogy vannak olyan országok, amelyek sokkal rosszabb pozícióból indultak évtizedekkel ezelőtt a demokratizálódás útján, amikor Magyarország még a régió éllovasai közé tartozott szinte mindenben, és ezekben az országokban, ahol ráadásul a pályakezdő tanárok már évek óta jobban keresnek, mint az orbánizmus által fojtogatott Magyarországon, akkor is TÖMEGESEN kiállnak magukért, akkor is sztrájkolnak és engedetlenkednek, ha van veszítenivalójuk. Igaz, hogy mióta Orbán Viktor stabilan kormányoz, kiüresítette a sztrájkjogot, törvénytelenné nyilvánította a polgári engedetlenséget és kirúgással torolta meg a törvényszegést, Románia élén 18 miniszterelnök váltotta egymást, de alighanem egyik se úszta volna meg a népharagot, és nem érte volna meg a másnapot, ha akárcsak megpróbálkozik azzal, amivel a marha stabil, rendeletekkel kormányzó, sikert sikerre halmozó Orbán-kormány igen, tudniillik hogy a tanárok kezéből kitépje a szabadságjogaikat. Miután a megbecsültségükkel már régen leszámolt.

Igen, hát van némi zúgolódás, de a mű nagyjából kész, a státusztörvény pedig az utolsó kenetet adja fel a pedagógusok évek óta tartó jogfosztásának. Az olajos rendőrminiszternek egyetlen feladata van, húzni az időt, kibekkelni ezekkel a szakmai kérdésekkel köszönőviszonyban nem lévő, politikai-hatalmi ügyeskedésekkel és csapdaállításokkal a tanév végéig. Aztán onnantól már a most is fásult, mindenbe belefáradt, de a saját büszkesége illúziójához ragaszkodó, sem magáért, sem másokért kiállni nem hajlandó többséget még annyira sem fogja érdekelni a téma, mint eddig. A státusztörvény átmegy a gombnyomogató üzemen, szeptemberben ki kell majd heverni a nyarat, és aki még addig nem mondott fel, az belenyugszik a változásokba, legfeljebb a kiskapukat fogja keresgélni, hogy a legkevesebb sérülés nélkül túlélje. Tudom, végtelenül kiábrándító, de ennél még nagyobb bajnak az önámítást tartom. Azt, hogy ha azzal ámítja magát bárki, hogy itt tömeges elégedetlenség esete forog fenn. Sajnos Pintér Sándor azt látja, hogy még mindig nem fáj eléggé, úgyhogy semmi oka nincs meghátrálni. Nem is fog. Ezt viszont az ellenzék asszisztálása nélkül is meg tudja csinálni, bűn legitimálni ezt a piszok munkát, amivel egy gyáva, önmagáért kiállni képtelen, a magyarságára viszont oly nagyon büszke ország jövőjét évtizedekre elássa.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!