Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem a pénz nem kell nekik, hanem az nem fér bele, hogy megomoljon az önkényuralom

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szebb napokat, mérsékelten optimista jó reggelt mindenkinek! Annyira nem lehet reménytelen a helyzet, hogy az ember a permetező szomszédja permetezésétől idegrohamot kapjon és kétszer tarkón lője. Senki ne tegyen ilyet! Soha. Ami a mérsékelt optimizmust illeti: e jelzős szerkezetet Navracsics Mostmárténylegközelamegállapodás Tibor uniós források hazahozatalával is megbízott területfejlesztési minisztertől kölcsönöztem. Aki kedden Brüsszelben Johannes Hahn uniós költségvetési biztossal tárgyalt, majd azt nyilatkozta ennek a Zs-kategóriás szappanoperába illő, zsibbasztóan végtelenített történetnek a sokadik epizódjában, hogy minden rendben lesz. Ehhez képest miután tegnap Budapesten az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának delegációjával folytatott állítása szerint tárgyszerű megbeszélést, ez a rezignált brühühü szakadt fel belőle. Mert hát valószínűnek tartja, hogy az uniós költségvetési bizottságnak összességében nem lesz túl jó véleménye. Igaz, azt is mondta, hogy azért bízik abban, hogy egyes kérdésekben meg tudták győzni a bizottság tagjait, így hosszú távon egy támogatót sikerült szerezni ahhoz, hogy az európai uniós forrásokhoz Magyarország hozzáférjen.

Nos, én már annyi mindent és annyi mindennek az ellenkezőjét hallottam Navracsics úrtól azzal kapcsolatban, hogy karnyújtásnyira vagyunk már a megegyezéstől, már mindjárt itt lesz a lóvé, csak még a kanyar eltakarja azokat pénzkötegeket, amik egyébként is járnak nekünk, volt már itt mindenféle évszak, év vége, év eleje, minden, hogy már szinte meg se hallom az éppen soros epizódban előadott picsogást. Az, hogy Navracsics miképpen fordította le magának és az állampárt híveinek, ami a tárgyaláson elhangzott, éppen ezért teljesen irreleváns. Most is csak az verte ki a szememet, hogy az eNberarcú miniszter úr szerint

„elég hosszú színjáték lenne”, ha egyes ellenzéki vádaknak megfelelően valóban nem akarnák az uniós támogatásokat, hiszen már több mint egy éve tárgyalnak.

Hogy is mondjam? Egyrészt szerintem soha senkiben nem merült fel, hogy az Orbán-kormány nem akarja az uniós támogatásokat, hiszen a Holdról is látszik tizenhárom éve, hogy ha pénzről van szó, akkor ahhoz foggal-körömmel ragaszkodnak, akkor mások tyúkszemére taposva ők tolonganak az első sorokban. Teljesen világos mindenki számára, hogy a mi végtelenül bölcs vezérünk nemhogy szeretné, de el is várja, hogy az ún. Brüsszel továbbra is provokatív kérdések, baszogatások, számonkérések nélkül finanszírozza az ő emberi jogok ellen, demokrácia ellen, európai értékek ellen, egyáltalán az Európai Unió ellen vívott harcát. A probléma az, hogy ezt rajta kívül már senki más nem akarja.

Másrészt ahhoz képest, hogy mennyire akarja a mások pénzéből rendre kifogyó Orbán-kormány ezeket a mocskos uniós forrásokat, valóban rohadtul, bűnösen hosszú ez a színjáték. Azért ilyen hosszú, mert az Orbán-kormány Navracsics Tiborral a soraiban pontosan tudja, mi az ára ezeknek a pénzeknek. Azért futjuk ezeket a méltatlan, szégyenteljes köröket, drága Navracsics úr, mert az Orbán-kormány csak a pénzt akarja az Európai Unióból, a kötelezettségekből, a játékszabályokból azonban nem kér. Azért ülünk több mint egy éve az útszéli alkudozás brüsszeli szégyenpadján, mert az Orbán-kormány jogászkodva, okoskodva, maszatolva mímeli, hogy a világosan meghatározott jogállamisági feltételeket teljesíti, miközben valójában esze ágában nincs ilyet tenni. Az a baj, hogy ezekhez a pénzekhez olyan konkrét feltételek teljesítése esetén férhet hozzá az ország, amelyek nagyjából annak a rendszernek a lerombolását jelentenék, amelyre az orbáni elnyomás, jogtiprás épül. Navracsics úr és kormánya nem a pénzt nem akarja, hanem ezt nem akarja. Nem a pénz nem kell nekik, hanem az nem fér bele, hogy megomoljon az önkényuralom. Ezért tárgyalnak, tárgyalgatnak már egy éve semmilyen kézzelfogható eredmény nélkül, ezért hangzott el már millió céldátum, amiből semmi nem lett, és ezért vannak megválaszolatlan kérdések, amikre soha nem is lesz válasz. És nem olyan apró kérdésekre gondolok, hogy vajon hol bujkált a Facebookon mindig oly harcos és vehemens Varga Judit az EP delegációja elől.

És igen, ezért van az is, hogy ha lesz is jóváhagyás majd valamelyik év valamelyik hónapjának valamelyik napján, effektív kifizetés csak akkor lesz, amikor a jogászkodva, okoskodva, maszatolva elfogadott szabályokat a gyakorlatban is betartja az állampárt. Erre nem sok esély látszik, ellenben picsogással, ígéretekkel és tenyérjóslással és a politikai előítéletek miatti panaszkodással már rég tele a padlás. Értjük, hogy Brüsszel kifárasztására játszanak, és azt is értjük, hogy a brüsszeli pénzekkel szemben a kínai hitelért nem kell a tisztességes demokrata kényelmetlen öltönyébe beleszorulni, de szerintem felesleges Navracsics úrnak erőltetnie ezt a szerepjátékot. Felesleges tárgyalgatni, reménykedni, jósolgatni, européer kultúrembert imitálni, mert nagyon nem megy ez. Azt a két lépést, amit Navracsics úr esetleg a pénzekhez való hozzáférés irányába megtesz (ha egyáltalán), a Szijjártó-féle hisztérikus kocsmadiplomaták pillanatok alatt lenullázzák.

Ha már itt tartunk. Sándorpalotánéhoz hasonlóan a külgazdasági és külügyminiszternek tegnap is nagy szájtépési napja volt, bár kivételesen nem valami konszolidált távoli diktatúrában, hanem Bécsben őrjöngött. Midőn arra jutott, hogy Ukrajna ellenséges és fenyegető lépéseket tesz Magyarország ellen, emiatt ő azzal fenyegetőzött, hogy amíg ezen Ukrajna nem változtat, Magyarország nem hajlandó segíteni az orosz agresszió ellen küzdő országnak. Sikerült 16 percen keresztül a háború egyre durvább következményeiért Brüsszelre és a brüsszeli szankciókra okádnia az epéjét úgy, hogy egy szót nem ejtett arról, hogy ki miatt van háború lassan másfél éve. Miközben Reykjavíkban Novák Független Katalin Magyarország képviseletében nem csatlakozott az Európa Tanács jegyzékéhez, ami Oroszország elszámoltathatóságáról szól (aminek lényege, hogy támogassa az áldozatokat veszteségeik rögzítésében, hogy megteremtse a lehetőségét minden kompenzációs mechanizmusnak, amelyek felelősségre vonják majd az agresszort a barbár tetteiért), Szijjártó Bécsben gondoskodott újra arról, hogy száz év múlva is szégyen legyen magyarnak lenni a világ kulturáltabb felén. Feldúltan közölte, hogy igen, az Ukrajnának szánt fegyvervásárlások 500 milliós eurós uniós támogatását megvétózták, és nem csak ezt a pénzt, hanem a következő szankciókat is megakadályozza a gazdája kormánya azért, mert az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listáján szerepelteti Ukrajna.

Az azért egy kicsit érdekelne, ha nem lett volna ez a május eleji OTP-mizéria, amit eleve legalább egy hét fáziskéséssel sikerült lecsapni, akkor most mi lenne a kifogás arra, hogy Orbánék Moszkva érdekében blokkolják az uniós döntéshozatalt és Ukrajna támogatását. Mindegy is, de azért tisztázzuk: Szijjártó és kormánya nem tegnap, nem tegnapelőtt, nem az OTP miatt, nem is Kínára hivatkozva fúrja Ukrajna uniós támogatását, hanem az első pillanattól. Az összes Moszkva érdekét szolgáló vétóval, azzal, hogy NATO-tagállamként nem engedtek át az országon fegyveres szállítmányokat, miközben mindenféle sötét moszkoviták, háborús pátriárkák szankciós listáról való levételét követelték, miközben a milliós nagyságrendben befogadott menekültekről és minden idők legnagyobb humanitárius akciójáról hazudoztak, az ötször olcsóbb orosz gázt sokszoros áron vásárolták, és békepártiságnak nevezik azt, hogy a Kreml propagandáját visszaöklendezve folyamatosan Magyarország szövetségeseit hibáztatják a háború elhúzódásáért, nem azt, aki kirobbantotta ezt a szörnyűséget. Egyszerűen nincs semmilyen morálisan védhető magyarázat arra, ahogyan a háborúban álló szomszédos országnak üzengetnek, ahogy folyamatosan hergelnek Ukrajna ellen. Az ízléstelen békepártiság mögé bújva, mindenféle hamis lózung mögé bújva (lásd Független Katalin: Minden állampolgárunk egyetemes vágya a tisztességes és igazságos béke), de még soha egyszer ki nem mondva, hogy a tisztességes és igazságos béke első lépése, hogy az agresszor leteszi a fegyvert. Hamarabb nyitnának egy frontot Ukrajnában Putyin megsegítésére, mint hogy ezt kiejtsék a szájukon.

Az országot beleásták a földbe az elmúlt tizenhárom év korrupciós politikájával, az uniós pénzek elérhetetlen távolságban vannak, és mivel éles helyzetben kormányozni soha nem volt erősségük, marad a békepárti harcos, figyelemelterelő uszítás. Különben még a végén lenyugodnának az ökölbe szorult hívek – akiknek egy részét már így is sikerült összezavarni azzal, hogy Sándorpalotáné megkegyelmezett a Budaházy nevű terroristának -, és meghallanák a saját gyomruk korgását. Ami hagyján, de rájönnének, hogy a háború nem itt van, a brutális inflációt, a technikai recessziót nem Brüsszel, hanem a saját kormányuk intézte nekik, az óvodásokat a lőtéri kutya nem akarja nemváltó műtétre kényszeríteni, az egymást érő akkumulátorgyárak az ő jövőjüket is elpusztítják, és a bálványaik nem értük lopnak, hanem tőlük lopnak. Minden áldott nap. Nem szándékozom fél lábon állni amíg ez bekövetkezik, sőt. Ezért hogy a végére feldobjam a hangulatot, mindenkinek ajánlom – akinek esetleg kimaradt – a Népszava megrázó riportját arról, hogy milyen állapotban van ez az évek óta Brüsszel ellen hergelt ország. Ízelítő gyanánt, és már itt sem vagyok, hiszen tulajdonképpen kár ide minden szó:

– A szankcióktól drága minden. Én nem tudom ugyan, mi az a szankció, a lényeg az, hogy az Orbán azt mondta, márpedig akkor az úgy is van.