Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Aztán majd beröhög a ló az ablakon

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Most, hogy Ferenc pápa elhagyta Mária szívcsakráját, azon belül is az őt vendégül látó és saját, alantas politikai céljaira felhasználni próbáló, keresztényi izgalomban vergődő, mostanig református, de mára már biztosan katolikussá avanzsált gyűlöletpárt földi királyságát, azt kell mondanom, hogy az élet sajnos ugyanúgy megy tovább, ahogy eddig. Ahogy mondani szokás, mert valóban ez a helyzet: az élet nem áll meg. Pedig Isten felcsúti helytartója igazán mindent megtett azért, hogy három napig másról se szóljon a kurzus, csak a nagy szakállú és a NER holtig tartó nászáról.

Mint újfent bebizonyosodott, itt tulajdonképpen másodpercek alatt lehet valaki homlokegyenest az ellenkezője annak, ami korábban volt, azaz megbocsáttatnak az ő bűnei, bőven elég hűségesküt tennie Jézus Viktornak, és máris bebocsátást nyer a NER földi paradicsomába. De igazából a böriből is ki lehet hősként vonulni, elég hozzá egy hűséges köztársasági elnök, aki tulajdonképpen megcselekszi mindazt a disznóságot, amit elvárnak tőle, cserébe a királykisasszonyokat megszégyenítő pompáért, amit természetesen mi fizetünk neki. De jól van ez így, pontosabban az lenne a furcsa, ha nem ez lenne az agyrém, de mi már megszoktuk.

Visszatérve még pár gondolat erejéig a 3 napos horogkeresztény rendezvényre. Azért az igencsak furcsa, hogy a pápa folyamatosan azokat a keresztényi értékeket sorolta, amerre járt, amelyeket ezek konzekvensen telibeszarnak, amelyekkel visszaélnek, és a saját hatalmuk megtartására használják. Zanzásítva: ne lopj, segítsd a menekülőket, a jó pásztor nem tolvaj, fogadd el a másságot, tolerálj mindenkit, ne nézd a bőre színét, stb. Na, náluk ezek az útmutatások nem játszanak. Nemhogy nem játszanak, de tulajdonképpen ők mindennek a totális ellenkezőjét tartják magukra nézve szentírásnak.

Mondjuk ahhoz szerintem egyáltalán nem kell fülig vallásosnak és vasárnapi misére járónak lenni, hogy feltűnjön: ezeket az alapvetéseket példabeszédek és Bibliából vett sztorik révén kell valakinek a fejébe verni?  Mindegy, biztos csak az én gondolkodásom kórosan progresszív. Vagy csak akkor gondolkodik el ezeken az emberi tulajdonságokon a buzgó vallásos, keresztény, konzervatív szavazó, ha azt a pápa mondja el neki olaszul és latinul. Mert a többség egyébként beszéli ezeket a nyelveket. De ha mégsem, akkor a Semjén meg az Orbán szinkrontolmácsolja az intelmeket, és megmagyarázza, hogy mit mikor és miért tegyen a kedves hívő. Én speciel nem vagyok pápa, meg a szerkesztőség többi tagja sem az tudtommal, de ezeket az egyetemes erkölcsi alapvetéseket szerintem mi napi rendszerességgel szóba hozzuk, igaz, nem függetlenül a NER-től, és legtöbbször kapunk is érte válogatott keresztény büdöslibsiző átkozódást miatta. Pedig semmi olyasmit nem állítunk, ami ellentmond Ferenc pápa igéjének. Ki érti ezt? Mindegy is.

Ahogy elnéztem a homárzabáló ábrázatát a vasárnapi hókuszpókuszon, az az érzésem támadt, hogy ez már a szentatyában is a konkurenciát látja. Konkrétan, egy az egyben. Meg is nyugodtam, mert szerintem tényleg az neki. Annak idején Bayer nem véletlenül libsizte és vén demens gazemberezte Ferenc pápát, hanem azért, mert már akkor Orbán kihívóját látták benne, aki ellentmond a fényestekintetűnek. Szóval Jézus Viktor keresztény szakmunkás igencsak feszengett, hogy a konkurencia szólt a híveihez, és nem ő. Ez van, majd pénteken bepótolja, amikor megint övé lesz az igehirdető mikrofon a Kossuth rádióban.

És jut eszembe, megszólalt a hajdobáló jóminiszter asszonyság is a Mandineren:

„Voilà: ez Brüsszel, egy ördögi rendszer”. 

Oké. Mi más? Nemrég még azzal dicsekedett, hogy nemsokára minden feltételt teljesítenek, amiket az ördög kért, csak győzzük kivárni, most meg már az van, hogy:

– Valóban, ez egy ördögi rendszer, úgy lett kitalálva, hogy bármilyen mondvacsinált okra hivatkozva le lehessen állítani a támogatásokat – mondta, és arra felvetésre, hogy biztos mindent megtett-e a magyar kormány, azt válaszolta: „Kis túlzással úgy tűnik, ha eltüsszentem magam a Kossuth téren, az is akadályozza a források kifizetését. Brüsszelben intézményesült a hungarofóbia”.

Nem, nem Juditka. Nincs itt semmiféle fóbia, vagy ha igen, arról ti vagytok világhíresek. Itt olyan törvényekről van szó, amelyek – bármilyen hihetetlen és felfoghatatlan – rátok is vonatkoznak, és nem ti hoztátok őket. Milyen szar, nem? Amikor igazodni kell, amikor nem lehet azt csinálni az európai adófizetők pénzével, amit csak akartok. Persze, hogy Brüsszel a hibás, és nem a főnőköd, akinek ajtót mutattak először az Európai Néppártban, majd a V4-ben, és most ott tartunk, hogy a régóta belengetett büntetéseket alkalmazni fogják rajtatok. És ne gondold, hogy te akkora tényező vagy a rendszerben, hogy elég egyet hapciznod, és amiatt leáll a rendszer. Az a csap addig lesz elzárva, ameddig azok a feltételek, amiket ti de facto leszartatok és kijátszottatok, rendbe nem lesznek téve. Nincs itt semmi ákombákom meg kettős mérce.

Ez van, ezt ti hoztátok össze nekünk, nagy egyetértésben saját magatokkal, önkényes döntések révén, amelyekből mindenkit kihagytatok, mert ti vagytok a kétharmad. Meg a rendeleti kormányzó és háborús veszélyhelyzeti parancsnok. Olyan jó nézni azt a vergődést, amit ezzel kapcsolatban előadtok, ahogy idétlenül magyarázzátok a bizonyítványt. Gondolom, egy ideig ez elég is lesz a szektának, aztán majd beröhög a ló az ablakon, hogy azt mondja év végéig egy számjegyű lesz az infláció. Nincs kizárva, hogy nemhogy egy számjegyű nem lesz, de még csak nem is egyessel kezdődik, akkor majd lehet megint mutogatni mindenkire a szankcióktól a bolond Biden elnökig. Mert az megy a legjobban nektek: a hárítás, a mellébeszélés, a hülyének nézés, flegmáskodás. Mindezt úgy, hogy esélyt sem kap az ellenzék, hogy a rengeteg hazugságotokról lerántsa a leplet a híveitek szeme láttára.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.