Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ameddig az emberi lealjasodás gödrében már nem tudunk lejjebb esni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt, vidám vasárnapot mindenkinek! Valahogy úgy képzelem – nem baj, ha tévedek, azért leírom, majd legfeljebb bocsánatot kérek érte -, hogy akinek a vallás és a hit nem valamiféle fel-alá hurcolászásra használt, levesestányér nagyságban a dagadó mellkasra kitűzött vásári termék, annak is ez idő tájt lassan már pápamérgezése lehet, ami még egy nem éppen hithű keresztény számára is sajnálatos. Pedig minden csoda pápalátogatás három napig tart jeligére Francesco tegnapelőtt érkezett és ma már megy is. Erről a szaturációs pontját elért, falon túltolt szemforgató ájtatoskodásról (értsd: akik korábban teli tüdőből köpködték a pápát, most azt hazudják maguknak, hogy mindig is egy platformon álltak vele), amire most még én is jól ráteszek egy lapáttal, szerintem nem a pápa tehet, hanem azok, akik nemcsak maguknak, de híveiknek is életvitelszerűen hazudnak. Máskor is, de most főleg, midőn tudatosan fullba nyomják a keresztény porcelánboltban forgolódó tájidegen elefántot.

Akiknek a cselekedeteik alapján, objektív mércével mérve ugyan semmi közük nincs a pápa által képviselt szerény visszafogottsághoz, pláne a keresztény parancsolatok betű szerinti követéséhez, ellenben azon izzadnak hosszú hetek óta, hogy a pápalátogatást a saját politikai népszerűségük növelésére használják. Mintha a mindenkori pápalátogatások célja az éppen regnáló rezsim melletti kiállás, pláne hűségeskü volna. Nem az. Ezért van egy külön orrfacsaró bűze annak, amikor egy olyan, a keresztényi parancsolatokat csak másokra érvényesnek tartó, a hittel és a vallással, mint ócska bazári termékkel házaló politikai és gazdasági érdekcsoport, amelyik évekig meggyőződéssel köpködte a pápát, most tárt karokkal fogadja, családi fotókat posztol vele, és azzal zsibbasztja a híveit, hogy a Szentszék és a Karmelita kolostor közé gyakorlatilag ki lehet tenni az egyenlőségjelet. Nem lehet kitenni.

A legyenbéke mantrázásától a 25 ezer forintos karórában, egy egyszerű Fiattal közlekedő, az emberek között mindenféle előzetes bejelentés nélkül elvegyülő Ferenc pápának, illetve a famíliáját az adófizetők pénzéből saját lábra állító, a nyilvánosságot, a saját népét nagy ívben kerülő, a független média elől a templomra és a fake news-ra hivatkozva gyáván menekülő, magát utcai harcosnak és szabadságharcosok büszke örökösének hazudó Orbán Viktornak nincs és nem is lesz közös nevezője. Attól, hogy Ferenc is a szájára veszi olykor a gender szót, még nem lesz belőle az orbáni illiberalizmus lelkes híve, és őszintén szólva nagyon csodálkoznék, ha nem nem rökönyödne meg azon – már feltéve, hogy tudomást szerez róla -, hogy egy olyan családi fényképre került rá, amelyet azzal a lopott szlogennel árul a család feje, egyben maffiamódszerektől sem visszariadó miniszterelnök, amit egy kisebbség alaptörvénybe fércelt kormányzati elnyomása, kirekesztése hívott életre.

Nem akarom ismételgetni, amit a kollégák már tegnap leírtak, mert én is érzem a pápamérgezés tüneteit magamon, de a lényeg, hogy Ferenc nem kormányt váltani érkezett Magyarországra. Aki azt várta tőle, hogy majd a katolicizmus kebelére megtért Bayer stílusában fröcsögve bírálja a fideszes elnyomórendszert, az hiú ábrándokat kergetett, ezért szükségszerűen csalódnia kell. Ugyanakkor az is igaz, hogy a könnyedén manipulálható, egyik percről a másikra irányba állítható orbáni Magyarország pillanatnyilag húsba vágó megfeneklése szempontjából nagyon is érthető ez a vergődés, amivel mindent a pápalátogatás rendkívüliségével igyekeznek elfedni a Rogán-központ irányításával. Kapóra jött ez a három napos szeánsz a kormánynak, mert addig se kell az össznépi nyomorral kapcsolatos kérdésekkel foglalkozni. Most nem az a lényeg, hogy kinek mit intézett a kormánya, hogy miért csökkentek 20 százalékkal a reálkeresetek egy év alatt, és ha a kormány semmiről nem tehet, akkor máshol miért egy számjegyű az infláció, amit itt 25%, hanem az, hogy mindenki meg van illetődve, mindenkit megszállt a Szentlélek, mindenki el van alélva attól, hogy micsoda kivételes ország ez, ahol Isten földi helytartója két év leforgása alatt immár másodszor fordul meg.

Közben meg igen, van egy áporodott bűze annak, hogy miközben okleveles terroristákat mindenféle elfogadható indoklás nélkül szabadlábra helyeztető Novák az alapfércműből idézget hosszasan, a kirekesztő NER-családmodellről óbégat ódákat, és a saját hatása alá kerülve a gyermeki élet védelméről lamentál, amely fogantatásától kezdve mindenkit megillet, ma Magyarországon olyan mértékben nő a rászorulók száma, hogy vannak gyerekek, akikhez csak húsvét után jut el a Mikulás.

Igen, van egy visszás felhangja annak, hogy miközben Ferenc pápa hajléktalanokkal és menekültekkel találkozik, a NER Magyarországán alaptörvényben kriminalizálta a hajléktalanságot, és bizonyíthatóan éheztette, pokollá tette az ide érkező menekültek életét.

Igen, van abban valami disszonáns, hogy miközben a pápa egységes Európáról, a menekültek befogadásáról, az állam és az egyház egészséges szétválasztásáról is beszélt (sok egyéb mellett, amiből az állampárt hónapokig megél és gyártja majd a néphülyítő propagandát), a látogatásáról minden létező bőrt lehúzó maffia minden ponton az ellenkezőjét képviseli ennek.

Pont ezért kell a helyén kezelni ezt az egész rendkívüli felhajtást, amiben megint nem sikerült az egészséges, ízléses középutat megtalálnia népnyúzásból rongyot rázó országvezetésnek. Nehéz is lett volna olyanoknak, akinek sem a pápa, sem a vallás, sem a hit, sem a kereszténység nem jelent semmit, kizárólag saját magukkal vannak elfoglalva. Undorító, átlátszó, megvetendő, de a politikai-hatalmi okokból megtért instantkeresztényektől olyan nagyon nem volt érdemes másra számítani.

Ahogy Bencsik Andrástól sem, aki a pápalátogatással párhuzamosan ért fel túl sok büszkeségre okot nem adó, foltokban dicstelennek is nevezhető, de legalább durván kártékony pályafutása csúcsára, midőn az Russia Today (RT) nevű orosz propagandacsatorna szűk fél órás propagandafilmjében – amelyben egyetlen büdös szó nem esett arról, hogy Oroszország háborút indított a szuverén Ukrajna ellen – ékes orosz nyelven, habzó szájjal gyalázta, köpködte az áldozat országot. Ahol a magyar állampárt köztudottan nemmunkásőr propagandistája szerint a törvénytelenség uralkodik, ahol se a kormány, se az állam nem működik, és mindenki igazi fasiszta, ezért teljesen érthetetlen, hogyan akarhatja az EU felvenni Ukrajnát a tagjai közé. Szerintem így is lehet élni, méghozzá valószínűleg igen jól meg lehet élni belőle. Simán el lehet jutni az egykori Szovjetunió dicsőítésétől Ukrajna fasisztázásáig, addig, hogy az áldozat védekezését támogató Nyugat valójában el akarja pusztítani a mai Oroszországot, és úgy lehet szidni az Oroszország elleni szankciókat és az EU külpolitikáját gyalázni, hogy közben egy szót nem kell szólni arról, hogy a háborút Moszkva indította. És persze lehet közben mindezeket a pápalátogatás emelkedettségével, a keresztényi szeretettel beköpni, ájtatosan tetszelegni a hanyatló Európa utolsó keresztény bástyáinak hazug szerepében. Igen, pontosan ezt teszik.

Ha innen nézzük, tényleg van egy semennyire nem diszkrét erkölcsi hányásszaga annak, hogy a pápa ilyen emberi minőséggel fotózkodik, mosolyog, és még az enyves kezét is megfogja egyiknek, másiknak. De hát nem a pápa feladata ítéletet mondani erről a szellemi-morális csőcselékről (egyáltalán bárki fölött ítélkezni), amelyik volt már minden és mindennek az ellenkezője, most éppen a kereszténységben, a felsőrendűnek beállított mély vallásosságban találták meg a lehetőséget, hogy érdemi munka és tehetség nélkül is vígan megéljenek, ameddig a legkevesebb pénzből élő milliókat maga alá temeti ez a kormányzást helyettesítő, sötét ösztönökre apelláló kirakatpolitizálás.

Nem hiszem, hogy bárkit ez megnyugtat, de ugyanaz érvényes Bencsikre is, mint Bayerre és az összes hasonszőrű gátlástalan szekértolóra. Nincsenek elvek, nincs erkölcs, nincs emberség, jóérzés, hitvallás, semmi nincs. Csak a jellemtelenség. Nem hiszem, hogy bárkit megnyugtat, de ez a helyzet: Ferenc pápa megy, ezek meg itt maradnak. Ha szerencsénk van, inkább előbb, mint utóbb éppen a saját híveik mondanak róluk ítéletet. Ha nincs szerencsénk, akkor még elvegetálunk addig, ameddig az emberi lealjasodás gödrében már nem tudunk lejjebb esni. Majd akkor hátha visszakapaszkodunk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.