NEHAZUGGY

Ahol nem gyomlálnak, ott a virág elpusztul, mert a gaz és a kártevők nem hagyják, hogy egy új élet szárba szökkenjen

Vogronics András | 2023. Április 15, Szombat | 11:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Olvastam nemrég Edgar cikkét, amelyben egyebek mellett a pedagógusokkal kapcsolatban is kifejtette a gondolatait. Nem tudok, nem akarok, és nem is fogok ehhez a témához bármit is hozzáfűzni, egyet viszont muszáj megjegyeznem. Hiába írja le ő, hiába írjuk le mi bizonyos társadalmi csoportokkal, az ő problémáikkal összefüggésben a meglátásainkat, nem mi vagyunk azok, akik mások helyett cselekedni tudunk. A lehető legjobb esetben is a szikrái lehetünk valaminek. Gondolatébresztők, esetleg kacifántos gusztustalanságok kibogozói, egy-egy téma reflektor fénybe helyezői.

A kommentelők között volt olyan, aki azt írta a cikk alá, végre nem kurvaanyázza a kormánypártot a szerző (nem mintha ezen az oldalon bárkinek az édesanyját valaha emlegettük volna), hanem megoldást kínál egy adott problémával kapcsolatban. Lehet ezt is. De én vagy bárki más, hiába írjuk le, mi lenne a megoldás, attól még nem fog történni semmi. Mert csak. Mert több mint hárommillió Fidesz-szavazót állított csatasorba a Rogán-propaganda a józan ész ellen. Úgy gondolom, hogy jelen pillanatban az ország nem akar változást. Nem akar konfrontálódni, nem akar felnőni. Vagyunk, de nem vagyunk elegen ahhoz, hogy az apátiából kibillentsük a szellemileg lebutított társadalmat. Orbán jó érzékkel gyúrta össze az elmúlt évszázad vezetőinek imidzsét, és állította azt a saját politikai, hatalmi céljai szolgálatába. A Horthy-, a Rákosi és a Kádár-éra egyvelege kiválóan működik 2023-ban. Volt egy rendszerváltásnak nem nevezhető jogi aktus, ahol egy viszonylagos jó módban élő, de legalábbis nem durván szétszakadt társadalom előtt lebegtették meg a szabadság és önállóság nyugati eszméjét: a demokráciát. Gellert kapott. Egy olyan országban, ahol lényegében nem voltak jelentős osztálykülönbségek, ahol mindenkinek volt valamiféle kiszámítható jelene és jövője (olyan, amilyen, de volt), ahol az állam gondoskodott és gondolkodott mindenki helyett, kapott egy ajánlatott. Mondhatni kinyílt a fogdaajtó, de kint veszélyes világ leselkedett a kalitkában éldegélő népre. Már nem kapott naponta inni, enni, hanem magának kellett gondoskodnia saját magáról. Igaz, hogy bármerre szabadon repülhetett, és azt csinálhatott, amit akart, ezzel együtt egy igen komoly problémával kellett szembenéznie. Ez pedig a saját felelőssége volt. Egyeseknek ez bejött, de a többségnek inkább rémisztő volt. Azt sem tudta senki, mit jelent a demokrácia, a szabad piac, a verseny. Honnan is tudta volna? A demokrácia egy olyan rendszer, amit meg kell tanulni, és napi szinten kell foglalkozni vele. Tulajdonképpen a legjobb dolog a világon, hiszen a valós népakarat valósulhat meg általa. Csak nem itt.

Ez az ország soha nem tudta, mi az az önrendelkezés. Honnan is tudta volna? Csak látta, hogy de fasza minden nyugaton, meg mindenki milyen jól él. Aha. De az nem azt jelenti, hogy ez csak úgy van, a semmiből. Ezért sokat, nagyon sokat kell tenni, és rengeteg áldozatot kell hozni. Mit lehet tenni? – teszik fel sokan a kérdést. Pontosabban miért nem tesz senki semmit? Azért, mert Orbán ad egy olyan hamis biztonságérzetet, amit is Kádár is adott. Erre van igény. 100 év. Talán. Lehet, hogy az is kevés lesz. De mondok még rosszabbat: lehet, hogy soha nem lesz az, amit mi itt, úgynevezett másképp gondolkodók vizionálunk. Mert ez egy ilyen ország. Simán lehet, hogy miképpen nálunk nem terem meg a banán és az ananász, úgy nem fog soha gyökeret verni a nyugati demokrácia sem. Mert nincs meg hozzá a megfelelő éghajlat és a termőföld. Elvetik a magot, de mielőtt kikelhetne, elhal.

Mit lehet tenni? Most úgy tűnik, hogy semmit. Várni és reménykedni lehet, hogy talán lesz egy olyan generáció, amelyik mást akar, amelyik másképpen akarja élni az életét. Kertész Ákos leírta. Fájóan és objektíven. Genetikailag van meg a magyar népben ez az adottság. Szolgalelkű és alávaló. Irigy és közben felsőbbrendű. Okos, de közben földbuta. Ahol nem gyomlálnak, ott a virág elpusztul, mert a gaz és a kártevők nem hagyják, hogy egy új élet szökkenjen szárba. Van, ami ellen senki nem tehet semmit, csak az idő. Ahogy Hitler, Sztálin, Mao, Castro vagy Pol Pot ellen sem tett senki semmit, úgy Orbán ellen sem lehet egyelőre. Lehet, hogy nem is kell. Csak várni, hogy majd az idő megoldja.

Egyvalami legalább biztos: soha nem tart semmi örökké, és senki nem él örökké. Orbán világának is előbb-utóbb vége lesz, ha akarjuk, ha nem. Persze most sokan azt kérdezik, hogy de mikor? Ezt nyilván nem lehet megjósolni, de a jelen állás szerint nincs olyan ellenzéki vagy civil erő, amely ki tudja kergetni a hatalomból. Azért is írom mindezt, mert mi sem vagyunk orákulumok vagy jósasszonyok. Vannak jelek, történések, a világban zajló események, amelyekből legfeljebb következtetni tudunk, de a jövőt nem látjuk. Sajnos. Én személy szerint annyiszor elhittem, hogy na majd most. Na majd most ebbe, nem majd most abba fog belebukni. Eddig mindig tévedtem. Ezt belátva próbálom kívülállóként szemlélni a helyzetet, és dokumentálni az utókor számára a jelent. Ha szerencsém van, talán valamit lehet majd tanulni belőle. Ezzel szemben, ameddig Orbán aktív, a változás reményét elengedtem. Egyvalami van, amit érzékenyen figyelek. Ez pedig nem más mint, hogy mikor jön el a pillanat, amikor esetleg menni kell. Eddig bagatellizáltam ezt a lehetőséget, de mára sajnos nagyon is valóságosnak élem meg. Tartalékolok és nem tervezek hosszú távra. Ha netán kiléptet az EU-ból, vagy a NATO basz ki minket a kötelékéből, vagy ne adj isten orosz gyarmattá válunk papíron is, akkor nyúlcipő. Nem vagyok gyáva, de az biztos, hogy nem akarom Orbán világában leélni az életemet úgy, hogy megfoszt a maradék szabadságomtól is.

Lehet, hogy kicsit melankolikusra sikeredett ez az írás, de már egy ideje ezt érzem. Hogy mi leírhatjuk a gondolatainkat, hogy bírálhatjuk a rendszert, azt csakis annak köszönhetjük, hogy egyelőre még az Európai Unió tagjai vagyunk. Semmi másnak. Ha mondjuk egy orosz mintájú állam jönne létre a Nyugat támogatása nélkül, akkor nekünk végünk lenne. Attól, hogy mi itt nem ritkán egy nagy tragikomédiának éljük meg, és kínunkban néha már csak röhögni tudunk a NER műsorán, attól az sokak számára nagyon is valódi és követendő életforma. Nem vicces és nem megnyugtató. Illetve most néha még az, de ki tudja, meddig? Aki teheti, készüljön, és tanuljon nyelveket. Mert aki nem tud majd alkalmazkodni a még ennél is durvább sötétbe boruláshoz, az elveszett. Bocsánat, ha nem voltam elég inspiráló, de ez van. Ez a mai valóság.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!