NEHAZUGGY

Ki égesse össze magát azért, hogy nekik ne kelljen?

Swan Edgar | 2023. Április 11, Kedd | 7:56

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Túl a nyulakon, kolbászokon, sonkákon és kalácsokon, indulnak a kevéssé emelkedett hétköznapok. Azon töprengtem az elmúlt napokban, hogy mikor lett a húsvét az önfeledt, mértéktelen zabálás ünnepe, és miért. Talán még nem országos jelenségről van szó, csak fideszes népszokást látunk éppen honosodni. A zabálás kultúrája már régebben gyökeret verhetett a párt felsőbb köreiben, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a miniszterek és honatyák többsége elhízott. Nem is kicsit, nem is szépen. De eddig legalább nem reklámozták ennek az okát, most valami változott. Állítólagos mély vallásosságuk ellenére hirdetik, hogy számukra a húsvét elsősorban csirkelábakról, pacalról, óriási sonkákról, szalonnákról, kolbászokról, kalácsokról szól. Igazán gyomorforgató.

Facebook/Németh Szilárd

Ennél talán csak az undorítóbb, ha valaki még a tulajdon unokáit is képes kampánycélokra használni.

Facebook/Orbán Viktor

Facebook/Orbán Viktor

Nem tudom, más hogy van ezzel, de nekem húsvétkor is csak egy gyomrom van, és annak ellenére, hogy nem rohanok a templomba, ahogy húsz évvel, vagy tíz évvel ezelőtt sem tettem, soha nem jutott még eszembe, hogy letoljak a torkomon egy fél disznót, húsz kiló csirkelábat körömmel együtt, vagy manikűrözve. Bizonyára rosszul értelmezem az ünnepet (akkor is, ha maradok az eredeti verziónál, és a természet újjászületésének örülök), ez valójában a kalóriák, szénhidrátok és állati végtagok fideszes ünnepe. Kaláccsal. A köztársasági elnök címet viselő feleség és családanya is sütött kalácsot (természetesen), de az eléggé érdekes képződmény lett, nem ragaszkodom a látványhoz, főként az olvasókat nem ijesztgetem vele.

Ámde emlékezzünk meg arról a 4000 emberről akik mostantól nem kapnak napi egy tál meleg ételt sem, mert elfogyott a rá való pénz, amit idáig az unió – tehát nem a magyar állam, hanem az Európai Unió – biztosított. És megemlékezhetünk azokról a családokról is, akik bajba kerültek – akár a Schadl-féle maffiánk köszönhetően, mely ügyben a nyomozás igen nagy ívben kerül minden olyan szálat, mely akár az igazságügyi miniszter, akár más miniszter székéig vezethetne -, de mostantól megszűnik az átmeneti szállás, mert az azt működtető alapítvány (és itt most megint nem az állam szerepvállalásáról pofázok, hanem civilek erőfeszítéseiről) pénze elfogyott, köszönhetően az inflációnak, és az égbe ugró energiaáraknak. Hiszen egy ilyen intézmény is csak az átlagfogyasztásig kap kedvezményt, azonban nem egy család fogyasztását kell kigazdálkodnia, hanem 10-15 családét. Ami nyilván nem megy sokszoros áron. Hamarosan sorra kerül a hajléktalanszálló is, utcára kerülnek a legnehezebb sorsú emberek, akik közül sok fizikailag vagy szellemileg sérült, nem tud gondoskodni önmagáról, és soha nem is lesz alkalmas ilyesmire. De oda se, elég nekik (és nekünk) a tudat, hogy Felcsúton bőven van mit falni. A kormány részéről tudomásom szerint nem, de a krisnásoktól érkezik a segítség, az eddig is felbecsülhetetlen szolgálaton felül vállalják, hogy amennyire erejükből telik, emelik a naponta kiosztott ételadagok számát. Ők ugyan biztosan nem – mert nem fogyasztanak, és nem főznek húst -, de más segélyszervezetek alighanem egy falura való embert meg tudott volna etetni azzal a kajamennyiséggel, amit Orbán Viktor és Németh Szilárd felvonultatott vallási buzgalmában.

Félelem, elkeseredés és fásultság jellemzi azoknak a vidéki tanároknak az életét, akiket legalább név nélkül sikerült rábírnunk arra, hogy nyilatkozzanak mindennapi küzdelmeikről a Válasz Online-nak. A budapesten tüntető vagy engedetlenkedő pedagógusoktól eltérően ők ugyanis még véleményt sem mernek nyilvánítani, annyira rettegnek a következményektől. Se tartalékuk, se lehetőségeik. Iskolák a tűréshatáron. Megrendítő közelkép. (Válaszonline)

Elolvastam a cikket, kerestem magamban az empátiát, de csak nyomokban, töredékesen találtam ilyesmit. Talán már túlságosan régen dagonyázunk a mocsárban, belefáradt még az is, aki igyekezett mindent megtenni azért, hogy valahogy sikerüljön kivergődni belőle. Nem értem, és tényleg őszintén nem értem, hogy miben reménykednek az emberek. Akár ebben az esetben a pedagógusok. Ki lesz az, aki ki fogja harcolni a jogaikat, aki megszabadítja őket a félelmeiktől, aki élhetővé teszi a pedagógus pályát? Kire várnak, miben bíznak? Miért hiszik azt, hogy valaki másnak a feladata a szakma és az ő személyes karrierjük megmentése? Értem, hogy is ne érteném az egzisztenciális félelmeket. De ha mindenki csak a személyes nyomorával van elfoglalva, akkor egészen pontosan az fog történni, aminek most hangosan, ám név és arc nélkül szenvedő alanyai ők maguk is. Itt van egy távolról sem elhanyagolható létszámú csoport, melynek tagjai egyenként fosnak maguk alá, az elsöprő többségük képtelen arra, hogy kiálljon önmagáért és a hivatásáért, nem fognak össze, holott az lenne az egyetlen jó megoldás. Ha ők gyávák, megalkuvók, szűklátókörűek, bármikor hajlandóak elárulni egymást és a diákjaikat, akkor kitől és mit várnak? Ha egy jó részük a jelenlegi hatalom szolgálatában áll, ha dalolva vagy fogcsikorgatva, de a jelenlegi rendszerre szavaz, az honnan várja a változást? A jajveszékelés már kevés, nincsen senki, aki tálcán kínálná az áldozat nélküli, könnyű és gyors megoldást. Kitől várják, hogy kikaparja nekik a gesztenyét? Ki égesse össze magát azért, hogy nekik ne kelljen? Igen, a hatalom kirúghatja a kevés bátor pedagógust, aki szót mert emelni. Jelzem, nem csak önmagukért, a susnyásban lappangókért is vállalták azt, amit a pedagógusok döntő többsége gyáva vállalni. Csont nélkül veszik a hatalom üzenetét: ha pofázol, kirúglak. Holott – ha már értelmiséginek érzik magukat – tudniuk kellene, hogy egy embert, tíz embert, ezer embert ki lehet rúgni. Tízezer embert nem lehet kirúgni. Vagy húszezret. A hatalmi arroganciát kizárólag összefogással lehet letörni, de hiába fognak össze a vasutasok, bérszámfejtők, sírkőfaragók az oktatásért, azt a területet kizárólag a pedagógusok védhetik meg, emelhetik fel. És kizárólag ők tiporhatják a sárba, ahogy teszik most is. A legszomorúbb az egészben, hogy még csak nem is értik.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi hamarosan jövünk vissza, ahogy mindig.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!