NEHAZUGGY

Ezeké az embereké az erdő

Lázár Gergő | 2023. Március 24, Péntek | 18:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Több esetben is írtam már a hazai és nem csak hazai vadásztársadalomról, amelyet én magam nem szívlelek túlzottan. Mindig jönnek ilyenkor az emberek, hogy de vadászokra szükség van, ők tartják egyensúlyban az erdeinket, kilövik azokat a fajokat, amelyek veszélyt jelentenek az erdő ökológiai egyensúlyára és egyébként is ők azok, akik ezen erdők úgynevezett rendbentartói. Én ezzel alapvetően nem tudok egyetérteni, noha pontosan tudom, hogy vannak olyan professzionális vadászok, akik képesek profin hozzáállni a munkájukhoz és csak akkor döntenek egy állat kilövéséről, ha arra valóban szükség van. A gond csak az, hogy teli van kocavadászokkal nem csak a magyar, de úgy általában a nemzetközi vadásztársadalom is, ahol sokan egyszerűen a nemi szervük megnagyobbításaként használják a fegyvert. Akit rendőrnek, vagy biztonsági őrnek sem vettek már fel, az megszerezheti a vadászengedélyt és Istent játszhat. Ezeket az embereket a legritkább esetben vonják felelősségre, hiszen nekik jogaik vannak.

Ők úgy viselkednek, mintha az erdő az övék lenne. Mintha ők uralkodhatnának a természet felett és szó sem lenne arról, hogy ott egyébként állatok is élnek. Ezek az állatok a vadászok alá tartoznak – az ő felfogásuk szerint – és pénzért azt csinálnak velük, amit csak akarnak. Sokak számára az erdők nem többek olyan, felnőttek számára létrehozott játszótereknél, ahol kedvükre gyilkolhatnak le állatokat. Arról nem is beszélve, hogy sok vadászat úgy kezdődik, hogy hajnalban kimennek a vadásztársaságok egy erdei faházba és szépen felesekkel kezdik a napot, hogy aztán később esetlegesen részegen a saját társukat lőjék agyon azért, mert a másik embert éppen vaddisznónak képzelik. Nem tudom, évente hány ilyen eset fordul elő, de hogy egyáltalán nem ritka, az egészen biztos. Mint ahogy az sem, hogy a vadászterületekre tévedő kutyákat például gond nélkül agyon lövik, mert az esetleg megzavarja a játékukat, illetve az is előfordul, hogy az embereket fenyegetik meg, hiszen hogy képzelik, hogy egy erdőbe teszik be a lábukat.

Lehetne még szaporítani a szavakat, de úgy vélem, nem sok értelme van. Aki meg akarja védeni a vadászokat, az tegye csak, de én erre egyszerűen képtelen vagyok. Én magam is jártam már vadászaton, ezért nem csak a levegőbe beszélek. De térjünk is rá magára a hírre, ami miatt billentyűt ragadtam, hiszen ez a hír ismételten csak azt bizonyítja, hogy a vadászok egy jó része egészen egyszerűen beteg. Olyan beteg emberek ezek, akik kezében legálisan fegyver van, amelyet nem félnek használni. Dányban a vadászok úgy próbálták meg elriasztani az arra tévedő turistákat az „ő” erdeiktől, hogy agyonlőtt állatokat akasztottak táblákra, vagy épp az ösvényre fektettek agyonlőtt állatokat, de volt, ahova egészen egyszerűen egy levágott fejet raktak. Emberséges, nemde?

Mostanában elég sok olyan üzenetet kapok, ahol rókák pusztulnak el vadászok kezei által. Hivatalosan ők a lelőtt állatot el kell hogy vigyék, vagy egy dögkútba kell lerakniuk, azonban most azt csinálták, hogy a turistaúton hagyták. Az egyik követőm elküldte, hogy Dányban öt elpusztult állatot raktak le az erdei útra, illetve levágott szarvasmarhafejet és kicsontozott állatokat hagytak maguk után. A Bátor Tanösvényen pedig egy táblára volt felakasztva egy róka, akit fejbe lőttek

(…) Az önkormányzat alkalmazottja nem tagadta a látottakat, és nem voltak hajlandóak eltakarítani a tetemeket sem, most is ott rohadnak. Beismerte szóban, hogy ők szervezték meg az egészet, ugyanis a kirándulócsoportok és a motorosok elriasztása volt a cél, ugyanis az erdő a vadászoké.

Én egészen egyszerűen nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy akár egyetlen erdőt is odaadjunk a vadászoknak. Miért is? Miért birtokolhatja az erdőket egy részeg, sokszor beteg hajlamokkal rendelkező társaság? Aki erre azt mondaná, hogy nem minden vadász ilyen, annak újra olvasásra ajánlanám a fenti sorokat, amelyből véleményem szerint kitűnik, hogy itt igenis beteg lelkű, beszámíthatatlan emberekről beszélünk. Mennyire kell ugyanis betegnek lenni ahhoz, hogy valaki agyonlőtt állatokat aggasson ki egy táblára, vagy levágott fejet hagyjon egy ösvényen az emberek elriasztására? Milyen üzenetet hordoz az, hogy agyonlőtt állatokkal próbálják meg elvenni mindenki kedvét a természetjárástól? Véleményem szerint – ezzel nem kötelező persze egyetérteni – az erdők mindannyiunké kellene, hogy legyenek. Ezek olyan területek, ahova az ember kimehet megnyugodni, gyönyörködhet a természet szépségében és megértheti, hogy miként élnek együtt a növények és az állatok a szabadban.

De ha egy tanösvényre „tévedő” ember azt látja, hogy valamilyen elmeroggyant egy agyonlőtt állatot akaszt oda, akkor mégis mit fog gondolni? Egyet fog érteni azzal, hogy ez a vadászok területe és a vadászokra valóban szüksége van az erdeinknek? Sajnálatos, hogy ilyenek úgy megtörténhetnek, hogy a hatóságok az égvilágon semmit sem tesznek, hiszen sokszor maguk is ismerik, ha éppen nem jó barátai az elkövetőknek. Itt Spanyolországban például már csak azért sem intézkednének hasonló esetben a rendőrök, mert maguk is vagy vadászok, vagy közeli kapcsolatban állnak az elkövetőkkel. Ez egy olyan kapcsolat, amely nem tűnik úgy, hogy hamar meg fog szűnni. A gyerekeknek és a természet kedvelőinek pedig lassan már csak a videók és az állatkertek maradnak, ha élő állatokat szeretnének látni, nem lemészároltakat. Szomorú.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!