NEHAZUGGY

Mert Kocsis Máté ugyan mit tud a trianoni békediktátum okozta sebekről?

Lázár Gergő | 2023. Március 18, Szombat | 19:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nekünk van egy különleges szempontunk is, egy olyan szempontunk, amit senki nem ért rajtunk kívül. Mások ezt nem is érthetik, hiszen más nemzeteknek nem kellett megtapasztalniuk a trianoni diktátum által a magyarságnak okozott tragédiát.

Mások nem tudják, hogy a Kárpát-medencében élő külhoni magyaroknak soha nem volt könnyű sorsa; nekik mindig is keserves létküzdelmet kellett vívniuk azért, hogy megőrizhessék elődeiktől kapott anyanyelvüket, kultúrájukat és szokásaikat.

Ahogy az sem érdekli őket, hogy kárpátaljai testvéreinknek most végig kell nézniük, hogy a halottasházak megtelnek rokonaik holttestével. A kárpátaljai asszonyok pedig hiába várják haza a frontról édesapjukat, fivéreiket, fiaikat.

Amikor mi azt mondjuk, hogy békét szeretnénk, akkor nem egyszerűen emberéleteket szeretnénk menteni, hanem aggódunk a honfitársainkért is, féltjük őket.

Kocsis Máté fideszes frakcióvezető kútfejét dicsérik ezek a sorok, aki a közösségi oldalán fejtegette nézeteit többek között arról, hogy az orosz-ukrán háborúban kárpátaljai magyarok is elestek, és vélhetően a jövőben is el fognak esni. Véleményem szerint viszont ott téved, hogy rajtunk kívül senki sem érti a kárpátaljaiak helyzetét, hiszen azért messze nem Magyarország volt az egyetlen olyan ország, amely területeket veszített el mindenféle háborúk során, voltak még így azért más országok is, noha az lehet, hogy akkora területet, mint Magyarország, nem sokan veszítettek el. A cél viszont az volt annak idején, hogy meggyengítsék a magyar-osztrák szövetséget és soha ne fordulhasson elő az első világháborúhoz hasonló eset a jövőben. Ez mondjuk nem jött össze, mivel vélhetően az első világháborúért sem elsősorban a magyarok voltak a felelősek, ezért egy rossz országot sikerült megbüntetni. De ez ma már a múlt, és nem is nagyon tehetünk semmit sem annak megváltoztatásáért.

Eltelt több, mint 100 év és még ha egyáltalán nem kell egyetérteni az akkori döntéssel, azt azért most már jó lenne legalább tudomásul venni, hogy ez megtörtént. Az is tény, hogy a külhoni magyaroknak nem volt könnyű sorsuk az elmúlt évszázadban, ezt sem vitatom, ráadásul nekem soha nem kellett átélnem – sem a családomnak -, hogy egyik pillanatról a másikra az országomnak megváltozik a neve, megváltozik az állam nyelve, amihez nyilvánvalóan és érthető okokból az első generációk nem nagyon tudtak alkalmazkodni. Én egy határmenti szlovák kisvárosban nőttem fel, de mivel 14 éves koromban az uniós csatlakozással lényegében megszűntek a határok Magyarország körül – nyilván nem minden irányba, de Szlovákia felé igen -, ezért az én életemet soha sem befolyásolta a trianoni döntés. De ez nem jelenti azt, hogy ne értenék egyet azzal, hogy akiket ez érintett, azok teljesen jogosan tragédiaként élték ezt meg. Mert nem az egyszerű állampolgár tehetett arról, hogy az országnak értelmes vezetők helyett olyanok jutottak, akik szinte állandó jelleggel a szakadékba vezették az országot.

De nekem Kocsis Máté ne mondja azt, hogy ő képes átérezni a kárpátaljaiak fájdalmát, és jobban megérti a helyzetüket, mint mondjuk egy átlag magyar. Óriási tragédia az, hogy a fronton magyarok is elesnek, de talán pont ezért kellene átgondolnia a magyar kormánynak a stratégiai nyugalmát, és mondjuk nyújthatna valódi segítséget is a fronton harcolóknak, akik a túlerő miatt sokszor esélyt sem kapnak a harcokban. Ez a mi a békét támogatjuk ökörség pedig maximum azoknál működik, akik túlságosan ostobák ahhoz, hogy felfogják, mi is történik a fronton. Elég csak megnézni, hogy a 90-es években mi történt a boszniai háborúban, ahol az ENSZ és a NATO, valamint az Egyesült Államok is próbált kimaradni a harcokból és azon dolgoztak, hogy tárgyalóasztalhoz ültessék a feleket, de azzal, hogy hosszú ideig megpróbáltak kimaradni a harcokból, azt érték el, hogy Szrebrenyicánál – és más, kevésbé ismert településeken is – bosnyákok ezreit mészárolták le. Hiszen ezeknek az embereknek nem lehetett fegyverük a béke jegyében, az ottani pár száz békefenntartó katona pedig szintén a béke jegyében nem szállt szembe az odaérkező több ezer szerb katonával, akik lényegében kiirtották az ottani fegyvertelen férfiakat és fiúkat.

Gondoljunk erre az eseményre akkor, amikor a békét erőltetjük minden áron. Úgy vélem, a NATO tanult a Krím-félsziget esetéből, valamint a boszniai háborúból is, ezért döntött úgy, hogy fegyverekkel is támogatja a magát megvédeni próbáló felet. Ha ezt nem teszik meg, ma talán nem több tucat, hanem több ezer kárpátaljai magyar család várná vissza a szeretteit hiába. Jó lenne, ha a magyar kormány egy több mint egy éve tartó lealjasodási produkció után megértené, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, amely nyugati segítséggel tudja csak megvédeni magát. A stratégiai nyugalom és a semmittevés nem segít sem a kárpátaljai magyarokon, sem az ukránokon. Békét szeretne itt mindenki Franciaországtól Hollandián át egészen Lengyelországig, de olyan békét, amely szavatolja, hogy az oroszok megtanulják: utoljára támadtak meg egy európai országot a történelmük során. Hogy mi itt a kontinensen egy nagy család részei vagyunk, és ha kell megvédjük magunkat a betolakodókkal szemben. Mondanom sem kellene, pedig már mondtam, most még egyszer: Magyarország eddig legfőképpen lejáratta magát, és jogosan vált szinte szitokszóvá a nemzetközi porondon. Köszönjük, Kocsis! Köszönjük, Orbán! Köszönjük, magyar kormány!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!